Eddig a pillanatig próbáltuk megérteni a jó és rossz tudásának megtévesztő működtetését és annak veszélyeit. Igyekeztem bemutatni az ószövetség írásai és Jézus beszédeinek összevetése alapján, hogy a jó és rossz tudását csapdaként használva hogyan ejti foglyul az elme a gondolkodást és az érzelmeket. Hogyan alakítja ki azt a tudatosságot a gondolkodásból, amely kötődni fog elvekhez, hitekhez, mintákhoz, amely egy törvényekből, rendelkezésekből és szabályokból álló merev, eszme, hit és értékrendszer megteremtésével hatalmat próbál venni az egyén, aztán a környezete, majd az egész világ fölött. Eszközévé teszi a jó jutalmazásának és a rossz büntetésének szabályait, törvényt alapít, és engedelmességet követel a kialakuló hatalom megszilárdításának folyamatában. Az egyén feletti hatalmat oly módon veszi át, hogy a félelem mesterséges felébresztésének segítségével korlátok közé szorítja a lelket és a szellemet, és a viselkedést a rendszer által meghatározott normák keretei közé szorítja. A jót és rosszat már nem az egyén mondja meg, tekintélyek, vezetők, pásztorok mondják meg neki, és kezdetét veszi a befolyásolás, a meggyőzés és a kényszerek hosszú sora.

Az Isten Országának dolgait nem tudjuk megérteni addig, amíg gondolkodásunk foglya a jó és rossz tudásának, és megértésünket akadályozzák annak hamis termékei, tehát a minták, értékek, normák, törvények és előírások, a jó és a rossz szétválasztását megkönnyítő kapaszkodók formáiban, amelyeket az egyén életének és cselekedeteinek szabályozására, a birtoklási viszonyainak alakítására, irányítására kovácsoltak olyanok, akiket követőik tekintélyeknek, mestereknek, vezetőknek tartanak.

Az Isten Országának tanítása nem képzelt, vagy misztikus világról beszél, sem egy halál utáni vágyott állapotról, hanem az emberi természet mélységes megértéséből származó tudomány, amely az emberek egymás közötti viszonyának és életvitelének egy egészen más módját ismerteti, és amelynek értelme és legnagyobb kincse, maga az ember. A világban kialakított mesterséges, vallási, faji, nemzeti, politikai megosztások különféle mérlegekre helyezik az emberek értékelését, de ebben pont az a megtévesztő, hogy valójában csak azt a szerepet értékelik, amelyet a mesterséges megosztáson keresztül teremtettek, és amit a szerepnek megfelelően formálódott egyén betölt. Azt figyelhetjük meg, hogy az ilyen értékes szerepkörök alakjai, legyen az akár kovács, pék, politikus, pap, vagy király, pótolhatóak, ha az egyik kikerül halál, lemondás, leválasztás vagy egyéb ürügy címén, akkor rögtön kész a másik vállalkozó a betöltésére. Egy szerepkörnek az értéke leginkább egy hatalmi szerkezet számára nyújtott szolgáltatása: biztonság, gyarapodás, hasznosság fenntartásának szempontjából mérhető le, és az egyén csak a megnyert szerep által élvezheti tekintélye előnyeit, és ebben valódi emberi értékei háttérbe szorulnak. Hogy egy ilyen helyzetben mennyire a szerep birtoklásától függ az egyén értékelése, kiderül azonnal, ha bármilyen okból kikerül a szerep eljátszásának lehetőségéből, azaz nem lesz többé gazdag, vagy megszűnik hatalmasnak lenni, a környezet eddig neki tulajdonított értékelése megszűnik, pedig az ember a szereptől való megfosztásával nem változott meg. Jézus két, a gondolkodást alapvetően meghatározó szerepkört említ tanításaiban, amelyek az Isten Országában már nem játszanak meghatározó szerepet, az egyik a gazdagság, a másik pedig a hatalmasság.

 

 Máté 19,23:

Jézus pedig azt mondta az ő tanítványainak: Bizony mondom néktek, hogy a gazdag nehezen megy be a mennyeknek országába.

 Máté 20,25-26:

Jézus pedig előszólítván őket, azt mondta: Tudjátok, hogy a pogányok fejedelmei uralkodnak azokon, és a nagyok hatalmaskodnak rajtok.

De ne így legyen közöttetek

 

Nem mintha nem lenne több, emberi értéket mesterségesen meghatározó szerep, de Jézus az emberi gondolkodást leginkább meghatározó két szerepkört ragadja meg. Láthatjuk, hogy az Isten Országában más szempontok vezérelnek az ember értékelésében, és ezekben semmit nem számít, hogy valakinek palotája van, puha ruhába öltözik vagy rangot, tekintélyt birtokol a hatalom csúcsán, egyenrangúnak számít azokkal, akiknek ez nincs megadatva. Ez nem azt jelenti, hogy a királyt semmibe kell venni, a gazdagot pedig nem szabad emberszámba venni, hanem azt jelenti, hogy a szegényt éppen úgy kell kezelni, mint a királyt, éppen annyi joga és lehetősége van az Isten Országában, mint a gazdagnak, ezzel szemben a földi hatalmasságok birodalmában pedig nincs. Ez pontosan azt jelenti, hogy ha az emberek megvalósítják az Isten Országát a földön, akkor bármilyen konfliktusos helyzet megoldásában nem lehet kedvezően, vagy hátrányosan befolyásoló tényező az anyagi és a hatalmi szempont, helyette az igazság és az emberi erőforrások értéke fog számítani. Ennek az egyszerű képletnek nagyon fontos indítékai és mélyreható következményei vannak. Az indíték a jó és rossz tudásából származó tulajdonviszonyok, a birtoklás és hatalmi szerkezetek, az irányítás elvetése, átalakítása, a következménye pedig az, hogy az Isten Országában nincsen az ember értékét meghatározó magántulajdon, sem hogy ember uralkodjon ember felett.

Jézus tanításából az ide vonatkozó magyarázatok rendkívül hiányosak, vélhetően maguk a tanítványok sem voltak képesek átvenni a saját szemléletükkel való összeférhetetlenség miatt. Hogy mindenüket elhagyták, még az sem Jézus tanításának megértését mutatja, hanem inkább annak reményét, hogy majd ezért a cselekedetükért örökre nagy jutalommal lesznek ezért megfizetve:

 

 Máté 19,27:

Akkor felelvén Péter, azt mondta neki: Íme, mi elhagytunk mindent és követtünk téged: mink lesz hát minékünk?

 

Péter szavai mögött a birtoklás hatalmas vágya látszik, nem értve meg azt az irányvonalat Jézus tanításában, amely a birtoklás kirekesztő, megosztást teremtő formájának megszüntetése ellen küzd, a lemondás egy igen értelmes módjával. Az evangélista a fenti kérdésre két választ is ad Jézus szájába adva a szavakat, az első a jutalmazásnak egy önkényes ötlete – tehát a birtoklás szemléletének megőrzésének - fontosságáról és egyben a hatalom visszaállításának igényét is tükrözi, tehát eredetileg nem Jézustól ered:

 

 Máté 19,28:

Jézus pedig azt monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ti, a kik követtetek engem, az újjá születéskor, a mikor az embernek Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe, ti is beültök majd tizenkét királyi székbe, és ítélitek az Izráel tizenkét nemzetségét.

 

Az evangélista, vagy az evangélium szövegének szerkesztője nem értette meg az Isten Országának nem a túlvilágra, nem a jutalom gazdagságára, és nem a királyság vagy ítélőszék felállítására irányuló törekvéseit, egyszerűen beszerkesztette azokat a reményeket, amiket a zsidók egy messiás eljövetelétől – és jutalmazásától vártak.

De a következő gondolat, a másik válasz, már vélhetően hasonlít Jézus eredeti szavaihoz:

 

 Máté 19,29:

És a ki elhagyta házait, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit az én nevemért, mindaz száz annyit vészen, és örökség szerint nyer örök életet.

 

Nagyon fontos, hogy eredetileg a kijelentés tartalmazhatta az Isten Országáért való szavakat, mivel éppen az Isten Országában valósul meg az az elképzelés, amely annak ellenére juttatja sokkal több javakhoz a közösséget, hogy mindazt egyénileg birtokolná. És meglepő módon Lukács meg is említi a rendkívül szükséges szavakat:

 

 Lukács 18,29-30:

Ő pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy senki sincs, a ki elhagyta házát, vagy szüleit, vagy testvéreit, vagy feleségét, vagy gyermekeit az Isten országáért,

A ki sokszorta többet ne kapna ebben az időben, a jövendő világon pedig örök életet.

 

De Lukács sem értette meg az eredeti üzenetet, és ugyan az Isten Országáért való elhagyásról már beszél, de nem kapcsolja össze az anyagi javakból való részesedés evilági teljesítését, azaz a „sokszorta többet kapást” az Isten Országának a földön való megvalósulásával. Az eredeti szemléletben ugyanis az egyéni birtoklásról lemondók valósíthatják meg azt az elképzelést az Isten Országának kiépítésén belül, hogy a javakból az egyéni birtoklás kirekesztő szempontjai nélkül részesülhessenek. „Száz annyit birtokolnak” közösen, mint a magántulajdon keretein belül, megadathatók nekik minden, amire szükségük van, és ezzel miért fogyasztanának kevesebbet, mint külön – külön a magántulajdon rendszerének keretein belül?

A magántulajdon elhagyása tehát nem valamiféle öncél, engedelmességi próba, vagy a hűség bizonyítéka, hanem a birtoklás kirekesztő szemlélete megváltoztatásának szükségessége, és az Isten Országán belül a közösségi felhasználás szemléletének alátámasztása.

Alapvető problémát jelent Jézus tanításának megértése olyan valaki számára, akinek megélhetése és minden szabadsága be van szorítva a magántulajdonának keretei közé. Azt is látnunk kell, hogy a „birtoklás elhagyása” elv Jézus beszédében szorosan együtt jár a „százannyi nyerésének” elvével, a vagyonközösség megteremtésének lehetőségével, tehát a lépés nem arra vonatkozik, aki egyéni akciót kezdeményezve, elhagyván mindenét a következő pillanatban éhen hal. A megoldás neki inkább egy közösségi döntés lehet, szoros együttműködésben azokkal, akik az Isten Országának ide vonatkozó tanítását akarják közösségükben megvalósítani.

 

A gazdagság mellett a másik bírált szempont a hatalom elvetése az Isten Országán belül. Az evangélisták vagy a szerkesztők arról tesznek bizonyságot, hogy ennek elvetését sem értették meg egyértelműen és világosan Jézus tanításából, pedig Jézus ad kiindulópontokat a megértéséhez:

 

 Máté 20,25-27:

Jézus pedig előszólítva őket, azt mondta nekik: Tudjátok, hogy a pogányok fejedelmei uralkodnak azokon, és a nagyok hatalmaskodnak rajtok.

De ne így legyen közöttetek; hanem a ki közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok;

És a ki közöttetek első akar lenni, legyen a ti szolgátok.

  Lukács 22,25-27:

Ő pedig azt mondta nekik: A pogányokon uralkodnak az ő királyaik, és akiknek azokon hatalmuk van, jótevőknek hívatnak.

De ti nem úgy: hanem a ki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint a ki legkisebb; és a ki fő, mint a ki szolgál.

Mert melyik nagyobb, az-e, a ki asztalnál ül, vagy a ki szolgál? Nemde a ki asztalnál ül? De én ti köztetek olyan vagyok, mint a ki szolgál.

 

Érződik az evangélista megfogalmazáson az erőlködés, hogy megpróbálják visszaadni, mire gondolt Jézus a hatalom elvetése során, de sajnos a „szolgálat” fogalmának használatával az ellenkező hatást érik el. A szolgálat erőltetésével ugyanis a hatalmat nem vetik el, ahol van szolga, ott úr is van, ahol engedelmeskedési kötelesség van, ott parancsolás – törvény, előírás, rendelkezés, szabály formájában - is van, és miközben egyik kezükkel elvetik a hatalmat, a másik kezükkel gyorsan visszaveszik. Jézus eredetileg egyértelműen a hatalom elvetését akarta kifejezni, tehát az egyben az úr és szolga viszony elvetését is jelenti. Az egyének közötti kapcsolat, ha nem hierarchikus szerkezetű, akkor válhat egyedül valóban egymás mellé rendelt, és nem egymás alá és fölérendelt, sem úri és szolgai szerepkörökre szétosztott kapcsolattá. Ha a közösségben legyen a nagy olyan, mint a kicsi, a fő pedig olyan, mint aki szolgál, akkor az üzenet megfejtése az egyenrangúság elve lehet, és nem a szolgai szemlélet megőrzése hátsó – hierarchikus törekvésű - szándékokból. Az egyenrangúsági viszonynak a jellemzése kiválóan jelenik meg máshol a testvérek – és nem szolgák - megfogalmazásban, amire Jézus maga is hivatkozik:

 

 Máté 23,8:

Ti pedig ne hívassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok.

 

Jézus Mesternek a mennyei Atyát tartotta, függetlenül attól, hogy Jézust a környezete tartotta mesternek, mégis ezt tanította az embereknek is. Az Isten Országában élő közösség képlete tehát Jézus tanításában olyan viszony egymással, amelyben nincsenek a testvérek egymás alá és fölé rendelve, sem vezető, sem szolgai minőségben, amellyel Jézus az Isten Országában az egyedül valóságos szabadságot képzelte el. A testvérek pedig nem szolgálnak egymásnak, hanem segítenek egymásnak, dogoznak egymásért, munkálkodnak a szükségeik előteremtésében, és a helyes szó az evangélium szövegében a segítség vagy munkálkodás lehetett volna.

A gazdagság és a hatalom az elosztás viszonyainak meghatározott alakításában fűződik egymással össze. A hatalom is egy fajta birtoklás, csak benne az egyén által rendelkezésre álló terület az anyagi javakon túl az emberek feletti rendelkezésre is kiterjed. A birtokolt világ határai szabják meg azt a területet, amelyen belül az egyén a lehetőségeit megvalósíthatja, ezért nem csak az élet magasabb anyagi szintjének emelése függ a mesterségesen kialakított határoktól, hanem a legkézenfekvőbb megszorítási lehetőség is a magántulajdon határainak szűkítésében rejlik. A föld, az erőforrások, az ember, a javak, az eszközök feletti rendelkezés elosztásának szabályait alkotják azok az uralkodó rendszerek, amelyekben az emberek vallási, politikai, gazdasági tevékenységüket végzik, és a különbségek az elosztás egyik széle és másik széle között óriási, a harc a határok átrendezésére körül könyörtelen és vég nélküli. Az ember tudatossága az az eszköz, amely a jó és rossz tudásának eltorzított alkalmazásával épít ki olyan hatalmas, bonyolult, a többség számára már átláthatatlan és kusza értékrendszereket, amelyek értékek, minták, normák, szabályok, tervezetek egész seregét szervezi egységbe az ember fejében, és amely rendezi cselekedeteit olyan vonal mentén, hogy saját birtokának határait milyen eszközökkel tudja a környezet falainak feszegetésével és rombolásával tágítani. Nem tudunk változtatni mindaddig ezeken a nagyrészt már elődeink által teremtett, örökölt viszonyokon, amíg nem értjük meg azt a folyamatot, amely a birtoklás és az irányíttatás kirekesztő és közösséget megosztó, elidegenedést teremtő szerepében rejlik. Az elidegenedés legerősebb gyökere a javak, erőforrások és eszközök kisajátításában rejlik, más fogalmazással élve a többieknek a hozzáférésből való kizárásának aláírásával és törvénybe foglalásával kezdődik. A hozzáférést a kisajátítás rendszereiben nem az egyén képességei, a szükségletek megértése és a környezet, az erőforrások lehetőségei határozzák meg, hanem hogy az adott tárgyat, eszközt, erőforrást az egyén birtokolja vagy sem. Ha tehát az elosztási rendszerünk az egyéni felhalmozás és vagyoni növekedés szolgálatában áll, az elidegenedés mértékét annyira teszi erőssé, amennyire ez a folyamat szemben áll mások növekedésével. Jézus éleslátása meglepő abban a tanításban, amelyben ha az Isten Országában a szeretet és a megértés alapjait szeretné lerakni, akkor a birtoklás és az irányítás szabályait, mint alap, el kell vetni. Jézus az elidegenedés magyarázatát egyszerűen, mindenki számára érthetően fogalmazza meg:

 

 Máté 24,12:

És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül.

 

A kifejezésben nem csak az elidegenedés folyamatára enged rápillantást, hanem a szeretet felébresztésére is alternatív megoldást rejt magában: ahol a jócselekedet megsokasodik, a szeretet felébresztődik. Ha a gonoszság nem más, mint valakinek az élete sérelmére végzett tevékenység, amelynek gyökere az egyén létfeltételeinek meg nem értéséből – például az egyén által birtokolt világ nagyságát növelő felfogásból - származó konfliktusok kirobbantásában rejlik, akkor az egyén létfeltételeinek megértésére való törekvés megnyitja a lehetőséget a konfliktusok megszüntetéséhez, ebbe az irányba végzett jó cselekedetek kialakításával. A szeretet felébresztésének rendkívül egyszerű képlete ez, valójában a megértés szándékában már benne rejlik a lehetőség az elidegenedés felszámolására.

Az Isten Országában az emberek közötti viszonyok formáló erejét a szeretet gyakorlása és az igazságok folyamatos felismerése szolgáltatja, vagyis Isten Országának megteremtéséhez szükséges körülmények előidézésével konfliktushelyzet alakul ki a környezet birtoklási és az elosztás irányítási rendszerét növelni és fenntartani törekvő folyamatokkal szemben. A fordulat az elosztás változásában rejlik, a szempont ugyanis itt már nem a birtoklás és az arra épülő elosztás szabta igazságok, hanem az erőforrások, és szükségletek igazságainak felismerésén múlik.

 

 Máté 5,20:

Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába.

 

Fontos kijelentés ez, és rendkívüli jelentőségű annak felismerésében, hogy ha az írástudók és farizeusok igazsága annak az alapjaiban Mózestől származó törvénynek alkalmazásában rejlik, amely a birtoklás és a hatalom szabályait foglalja rendszerbe, akkor ezeknek szolgálatában álló elmével vagy tudatossággal nem lehet az Isten Országát megvalósítani, megteremteni, nem lehet mintegy „bemenni”.

 A „több igazság” alatt persze nem szakmailag nagyobb méretű anyag elsajátításáról van szó, hanem egyszerűen annak az igazságnak felismeréséről, amelyben megértésre kerül a birtoklás és az irányítás megtévesztő vonása, ez a meglátás ugyanis a gondolkodást megszabadíthatja attól az akár rendkívül bonyolultan szervezett értékrendszertől is, amely alátámasztani törekszik a félrevezetés különféle rendszerét. Az előttünk ismert, és erősen csonkított Nagy Hegyi Beszéd alapján észrevehetjük, Jézus mily erőteljesen támadja azokat a szempontokat, amelyek ennek az értékrendszernek jellemzői és termékei, mint például az ítélkezés, a megtorlás, az elidegenedés, az igazságtalanság, a törvénykezés, és az erőszak.

Ha az egyénnek az Isten Országában nincsen „birtoka”, akkor a „birtokalapú” szemlélet szempontjából valósággal szegény. Ám Jézus azt állítja, hogy:

 

 Lukács 6,20:

Boldogok vagytok ti szegények: mert tiétek az Isten országa

 Máté 5:3:

Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.

 

A boldogság forrása alatt nem a birtokalapú rendszerben ragadt szegénynek egy eljövendő országba vetett reményét kell érteni, hanem valóságos teljesülést, mivel az elosztás az Isten Országában a szükségletek szerint és nem a birtoklás rendje szerint, a felhalmozás vagy szerzés szabályai szerint történik. Az Isten Országában mindenki szegény, mert nincsen birtoka, ám mivel szükségletei teljesülnek, megadatik neki minden, a boldogsága indokolt, mert „gazdagabb” a világinál. Máté egy kicsit pontosítani igyekszik, mivel azt próbálja megvilágítani, hogy nem azokról a szegényekről beszél, akik csak reményüket vetik egy jobb világba, de a valóságban a birtoklás rendjében elfoglalt számukra hátrányos pozíciója felőrli az életüket, hanem a lelki és szellemi életet, Isten Országát megvalósító egyénekről beszél, akik között nem működnek a birtoklás megszokott rendjének elvei és értékei.

Az első jeruzsálemi keresztények megpróbáltak eljutni erre a közösségre:

 

 Apostolok Cselekedetei 4,34-35:

Mert szűkölködő sem volt közöttük senki; mert valakik földek vagy házak birtokosai voltak, eladván, elhozták az eladottak árát,

És letették az apostolok lábainál: aztán elosztatott az egyesek közt, a mint kinek-kinek szüksége volt.

 

Az első keresztényeknek az indulás lehetett eredményes az Isten Országa szempontjából, a folytatás azonban megbicsaklott. Észrevehetjük a leírásból, hogy jóllehet a birtoklás rendszerét igyekeztek felszámolni, de az irányítás rendszerét nem. Az „apostolok lábai” megfogalmazás azt támasztja alá, hogy a tekintélyelven keresztül az irányítás – és ezzel az elosztás hierarchikus - szabályai megmaradtak, és ez meghagy egy erőteljes forrását a konfliktushelyzeteknek a gyülekezetben, amely megosztásban gyökerezik, és szakadáshoz vezet. A másik probléma, hogy az írásokból úgy tűnik, hogy egy másik elosztási szempontot figyelmen kívül hagytak, mégpedig a szükségletek teljesítését szolgáló munkák elosztását az emberek képességei szerint. Addig a nem munkával szerzett javakból élő gyülekezet létfenntartásának nincs aggodalomra szüksége, amíg vannak megtérők, és a gyülekezethez csatlakozók beadják javaikat a közösbe, ám azok felélése után a nyomor biztos következménye a gyülekezet életének, ha a szükségleteikre való javak újraelőállításról nem gondoskodnak. Az a tévhit is szerepet játszhatott a munka – és elosztása - fontosságának el nem ismerésében, hogy Jézus visszatérését az ég felhőin még az ő életükben várták, mert nagyon sokan értették félre az Isten Országának eljövetelét egy Jézus vezette királyság eljövetelével. Jézus ugyan nem teremtett királyságot életében, de a zsidó messiáshittel való hibás azonosítása olyan következtetéseket repített a szárnyára, hogy a királyság meg fog valósulni, ha Jézus visszajön a levegőégből. Ennek várakozásában persze elmaradt közöttük az Isten Országának hosszú távú megalapozása ebben a világban, vagyis hiányzott a munka elosztásának az erőforrások megértésén alapuló szemlélet kidolgozása. Jézus munkáról szóló tanításai talán éppen a visszajövetelre való téves várakozás miatt figyelmen kívül maradtak az evangéliumok szövegében is, és csak néhány útmutatót lelünk mikre gondolhatott.

 

Első pillantásra a munka teljes elvetése érthető a következő félreérthető megfogalmazásból:

 

 Máté 6,25-32:

Azért azt mondom néktek: Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-e az élet, mint az eledel, és a test, mint az öltözet?

Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-e azoknál?

Kicsoda pedig az közületek, a ki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal?

Az öltözet felől is mit aggodalmaskodtok? Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek: nem munkálkodnak, és nem fonnak;

De mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy.

Ha pedig a mezőnek füvét, a mely ma van, és holnap kemencébe vettetik, így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-e titeket, ti kicsinyhitűek?

Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? Vagy: Mit igyunk? Vagy: Mivel ruházkodjunk?

Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van.

Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.

Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.

 

Ha megfigyeljük, a vetés, aratás és csűrbe takarás az aggodalmaskodással indokolt felhalmozást szeretné példázni, ne azonosítsuk elvetését a munka általános elvetésével, a lejegyzés éppen azért félreérthető, mert erre a különbségre való rávilágítás hiányzik, jóllehet az előző és a következő sorok már az aggodalmaskodás bírálatáról nyíltan beszélnek. Nem az emberi szükségletekre végzett munka elvetését látjuk ebben a szövegben, hanem az aggodalmaskodásból származó egyéni felhalmozásra (csűrbe takarni), a birtokolt javak növelésére támasztott munka valamint a hiábavaló, látszatra adó, mesterséges megosztás (dicsőségbe öltözni) fenntartásáért szükségesnek tartott munka elvetését. A tanításban ugyanis benne rejlik a válasz a szükségletek teljesítésére, amely az Isten Országában adatik meg, ahol egész másképpen, más előállítási és elosztási módon valósul meg, mégpedig az Isten Országa igazságainak függvényében. Ezek az igazságok figyelembe veszik az embert, elosztja a szükséges munkát és a feladatokat az egyének képességei és erőforrásai szerint, ellentétben a birtoklás alapjáról irányított rendszerektől, amelyben a munkavégzést és a munkát végzők megélhetését a munkáltatók gyarapodási terveinek függvényében szabályozzák le. Jézus rámutat arra, hogy az Isten teremtette nyers, természeti erőforrásokról már gondoskodott a mennyei Atya, és tudta, hogy szükségünk lesz rá, biztosította azokat úgy az embernek, mint a madaraknak, a problémák forrását tehát nem az Atya ellátásának hiányában, hanem az erőforrások igazságtalan elosztásában, a kisajátításukban, tehát bennünk, emberekben kell keresni. Az Isten Országa a szükségletek teljesítését nem az aggodalmaskodás, azaz a holnap előre nem látható fenyegetéseinek érdekeiben végzett egyénekre lebontott szerzés és felhalmozás szerint tervezi meg. Ezzel párhuzamosan természetszerűleg kiszorulnak a számításból azok a feladatok, amelyek az egyénnek a birtoklás és irányítás rendjében elfoglalt szerepét övező mesterséges dicsőségnek látszatát munkálják ki, mint ahogyan Salamont öltöztették fel minden pompájában, az a birtoklás és irányítás rendjétől mentes Isten Országában hiábavalóságra változva feleslegessé válik, ezzel a birtoklás szabályait meghaladva, a valós szükségletek felmérését alapul véve szolgálhatják az erőforrások az igények teljesítését. Az élelem, ital és öltözet forrása a munka, ám a javak elosztása és a munka elosztása nem a kisajátítás, a nyereség számítása, a termelő eszközök tulajdonjoga, a képességek áruba bocsátása révén történik, hanem az emberi és természeti erőforrások alapul vételén, felismerésén, megértésén. Az emberi és természeti erőforrások és az értelmes felhasználásnak lehetőségeit célzó kutatások végzése elengedhetetlen feladata az Isten Országának, mert a valóság, a természet, az ember megértése lehet egyedül alapja az életet tükröző igazságok érvényesítésének, minél inkább értjük az életet, annál kevésbé torzulnak az életet megkímélő, fenntartó és megőrző elképzelések. Hogy az előbb közölt szöveg az evangéliumban torzulhatott a felhalmozás bírálatáról a dologtalan ellátottság igazolására, a magukat eltartani vágyó és Isten szolgáinak beállító zsidó keresztény írástudók befolyásaként is elképzelhető. Erre a törekvésre találunk utalást a Bibliában, ahol a Jeruzsálemben munkálkodó apostolok éppen kivonják magukat a munka alól:

 

 Apostolok Cselekedetei 6,2-4:

Annak okáért a tizenkettő egybegyűjtve a tanítványok sokaságát, azt mondták: Nem helyes, hogy mi az Isten igéjét elhagyjuk és az asztalok körül szolgáljunk.

Válasszatok azért, atyámfiai, ti közületek hét férfiút, kiknek jó bizonyságuk van, kik Szent Lélekkel és bölcsességgel teljesek, kiket erre a foglalatosságra beállítsunk.

Mi pedig foglalatosok maradunk a könyörgésben és az igehirdetés szolgálatában.

 

A döntés súlyos következményekkel jár, a munka elválasztása az Isten szolgálatától mind máig annak biztosítását tűzi ki célul, hogy az uralkodó vezetésnek a magukat Isten szolgáinak hívó dologtalanok ellátását munka nélkül is alátámassza. Nem a munkavégzés helyett végzett fontosabb tevékenységet kell alul értékelni, hanem itt a gyülekezetben felmerülő szükséges munka elosztása alóli kibújást, a vezetőkre jutó feladatok sima áthárítását a vezetettekre, a másokkal végeztetést alapozzák meg, az Isten szolgálatára való hivatkozás jogcímén. A módszer már nem tükrözi Jézus beszédeit, akinél éppen a munka javát kellene a gyülekezet „legnagyobbjainak” elvégezni:

 

 Máté 20,26-27:

De ne így legyen közöttetek; hanem a ki közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok;

És a ki közöttetek első akar lenni, legyen a ti szolgátok.

 

Nem az Isten szolgálatáról, igehirdetés szolgálatáról beszél itt Jézus, hanem a közösség szolgálatáról, amely leginkább a szükséges munkák elvállalásával lehetséges. A jócselekedetek, amelyek Jézus szerint dicsőítik a mennyei Atyát elválaszthatatlanok annak az egyénnek a megértésétől, aki felé azt teszik.

 

Máté 5,16:

Úgy ragyogjon a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.

 

Nem lehet jót cselekedni a másikkal, ha nem értik meg a szükségeit, a megértés pedig az a tulajdonsága a világosságnak, amely képes különbséget tenni ember és ember, szükséglet és szükséglet között. A jó cselekedet nem egy elvont, vagy misztikus tulajdonság, vagy kimerül az adakozásban. Az adakozást is a munka teszi lehetővé, még akkor is, ha az egyén valamilyen rablott, szélhámoskodott vagyonból, azaz mások munkájának eltulajdonításából adakozik. A munka pontosan az a tevékenység, amely az egyén szükségleteinek, jókedvének, gyönyörének, életének teljesítését képes szolgáltatni, ha tehát valaki ebben képes minél több ember rendelkezésére teljesíteni, akkor ő minél több ember előtt lehet nagy. Lukács fokozza is a jócselekedet értelmét, mivel ha az ember fizetséget vár érte, akkor az inkább csak egy üzlet:

 

 Lukács 6,35:

Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos Istennek fiai lesztek: mert ő jótevő a háládatlanokkal és gonoszokkal.

 

Az „Isten fia” szerinti jó cselekedet értelme az adakozás, vagy a mások szükségére végzett munka a visszafizetés el nem várása mellett.

 

 Az apostol döntése nem csak ott hibázik, hogy szétválasztja a közösség felé végzett munkát az Isten felé végzett szolgálattól, hanem egyben a munka jelentőségének teljes meg nem értését is tükrözi, előre készítve azokat a szemléleteket, amelyekben a szükségletek teljesítésére végzett munka már nem az Isten szolgálatába tartozó tevékenységek közé sorolandóak lesznek.

Az Isten Országában azonban nincs elvetve a munka, csak a helyére kerül, mivel az élet fontosabb, nem azért élnek az emberek hogy dolgozzanak, hanem azért dolgoznak az emberek, hogy éljenek, az élet több az eledelnél, a test pedig az öltözetnél is. Legyen bármilyen munkával előállított dolog, az élet mindnél is fontosabb, nem csak azoknak az osztályrésze, akik dolgoztatnak, Isten Országában az élet mindenkinek az osztályrésze.

 

 János 6,63:

A lélek [és szellem] az, a mi megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek [, szellem] és élet.

 

Az élet valójában a legszínesebb mozgási és tevékenységi területe a léleknek és a szellemnek. A szükségletek inkább csak azoknak az erőforrásoknak a hiányát mutatják, amely szükségesek lennének az élet teljességének megéléséhez. A munka előteremti ezeket a szükségletre való javakat, ám a jelenleg működő rendszereinkben azok felélését nem az szerzi meg, aki azokat előállította, így olyan elosztási rendszert alakítottunk, melyben vannak, akik dolgoznak és a színes élet körülményeit, eszközeit, lehetőségeit előállítják, és vannak, akik nem dolgoznak, hanem ezek között a körülmények között javaikat felélik. A lélek és szellem tevékenységeitől gyakorlatilag meg vannak fosztva azok, akik a fizikai szükségletek előállításában tevékenykednek, tovább menve a fizikai szükségletek teljesítése sincs számukra megfelelően biztosítva. Az Isten Országában azonban a munkaviszonyok alá vannak rendelve az életnek, és fel van szabadítva a kisajátítás, a kihasználás, a kirekesztés, haszonszerzés, birtoklás, azaz a pénzügyi, üzleti elképzelések rendszerét alkotó szabályzás alól. A munka elosztása az egyének képességei és erőforrásainak megértésével lehetséges, így nagyobb hatékonysággal is teljesít, mint a birtoklás és haszonszerzés elveivel szabályozott hatalmi rendszerekben. Mivel az Isten Országában a munka eredményének elosztása a közösség szükségleteinek megértéséből indul ki, nem alakulhat ki olyan, hogy egy birtokos, vagy egy uralkodó, irányító, vezető személy használhatja fel a megtermelt javakat.

A tudomány nincs az evangélisták írásában hangsúlyosan kidomborítva, mint ami az egyik legfontosabb eszköze a megélhetés, a szükségletek teljesítését biztosító munkaeszközök, technológiák fejlesztésének. A technológia és a gépesítés legfontosabb feladata az ember megszabadítása a verejtékes munkától, végső soron a fizikai, lelki, szellemi tevékenységek szükségleteinek a teljesítése. A tudomány értéke azonban mégis benne rejlik a tanítása hátterében. Ha jó és rossz fogalmai Jézus gondolkodásában az ember és az élet őszinte megfogalmazásait rejtik magukban, akkor a jó cselekedetek fogalmai egyértelműen kötődnek az emberek szükségleteinek, kedvének, gyönyöreinek és azok teljesítésének a megértéséhez. Ha a munka, a technika olyan eszköz, amellyel örömet lehet szerezni többek szükségleteinek teljesítésével, akkor a verejtékes munkát megszüntető tudomány, a technológia fejlesztése még fontosabb feladat a jó cselekedetek növelésében.

Jóllehet a tudomány maga Jézus tevékenységének alapvető része volt, az élet, az emberi természet megértése nem csak az emberek közötti viszonyok, a viselkedés és az életmód átalakításához nyújtott támaszt, hanem megfelelő pillanatban a munkához való hozzáállást, a munkaeszközök fejlődését is biztosítani tudja. Abban biztosak lehetünk, hogy a tudomány értéke elsődleges szemponttal bírt Jézus gondolkodásában, éppen ezért vállalta a tanítás feladatát, hogy az emberi megértés és igazságra való eljutás útjának építését a tudományával egyengesse. A tanítványság elképzelése éppen abban rejlett, hogy azt a tudományt próbálja velük továbbadni, amelynek megértése az Istennel, élettel, emberi természettel, valósággal kapcsolatos, felismert igazságokat rejt magában, és segíti az embert egy valóban boldog élet megélésben. A tudomány amilyen fontos az élet megértésében, éppen olyan fontos az élet szükségleteinek, a szükségletek teljesítésének megértésében is. A szükségletek teljesítésével foglalkozó munkatevékenységek számításon kívül hagyása nem része Jézus tanításának, hangsúlyozáson kívül kerülése inkább a zsidó írástudók és papok szemléletében a munka jelentőséggel nem bíró vonására – a terhek ujjukkal sem illetésére - kell gondolnunk. A tanulást, amely a tudomány továbbadásának az útja, Jézus történetében egy apró mozzanat elárulja, hogy mennyire tartja fontosnak. Vendégségben Márta és Mária testvéreknél Márta a kiszolgálással foglalkozott, míg Mária inkább Jézus beszédére figyelt. Amikor Márta ezt zokon vette, Jézus a következőket mondotta:

 

 Lukács 10,41-42:

Felelvén pedig, monda néki Jézus: Márta, Márta, szorgalmas vagy és sokra igyekezel:

De egy a szükséges dolog: és Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik ő tőle.

 

Feltéve, hogy a jobb rész alatt nem mesék, anekdoták és viccek hallgatására célzott, egyértelműen kivehetjük a szövegből a tanulás fontosabbá tételét magánál a munkánál is. Lehet ugyan megint szétválasztani az isteni tudományt az emberi tudománytól, de ennek mesterkéltsége megint a zsidó írástudásban gyökerezik, amely a papságnak és templomnak szükségesnek tartott szolgálatokat eleve szétválasztotta az élet fenntartását biztosító szolgálatoktól. Ha megfigyeljük Jézus beszédeiben, hogy ő nem választja szét az életet – szertartásos és dolgát végző - részekre, hanem egységbe próbálja hozni mindenki életét, olyan körülmények, az Isten Országának kialakításával, ahol még a munka is öröm lehet, akkor Jézus tudományát inkább az életbölcsesség felé, mint vallásos, misztikus nézetek ismerete felé kell közelítenünk. Sőt a munkás életből vett példái is azt a szándékot tükrözik, hogy az isteni életet nem akarja elválasztani az emberi élettől, ezért megjelenik hasonlataiban a szőlőmunkás, az arató, a magvető, a vincellér, a juhász. Tanítása nem misztikus, hanem a mindennapi ember kapcsolatairól, problémáiról, válságairól és a konfliktusaiból kivezető utakról szól, a cselekvés tudománya, nem a misztériumok világa, és beszédeivel egy megcselekedhető – ennél fogva tapasztalatilag igazolható - életvitelt próbál továbbadni, amelynek folyamatát úgy nevezi: az igazság megismerése.

 

 János 8,31-32:

Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok;

És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.

 

Attól tudomány Jézus beszéde és nem misztika, hogy cselekvésével, beszédében való megmaradással ellenőrizhetőek az elképzelései, azaz tapasztalatilag bizonyíthatóak, tehát általuk az élet, a valóság és az Isten igazságai ismerhetőek meg. A hit tehát Jézus tanításában nem cél, hanem eszköz, addig a percig, amíg az egyén az életében meg nem valósítja Jézusnak egy még korábban hit által igaznak vélt gondolatát, amely megélése által bizonyságot szerezhet a felől, hogy a beszéd igaz vagy hamis. Ha megszerezte azt a tapasztalatot, amelyről a tanítás beszél, és eljutott annak megértésére, akkor a továbbiakban már tanítványról lehet beszélni és nem hívőről. Ha a hit, vagy a hitetés lett volna Jézus célja, akkor hívőket keresett volna és nem tanítványokat, ahogyan Jézus elképzelésével szemben a keresztény írástudók például gondolják. A hit Pál apostolnál válik fontosabbá a tapasztalásnál, mivel az ő tanításai már nem tudományt, hanem misztériumot tartalmaznak, amelyek ellenőrizhetősége kívül esik az ember tapasztalási körén. Pálnál már hitben kell elfogadni, hogy mit tartson valaki igaznak, és nem tapasztalással – cselekedetekből - kell szerezni és ellenőrizni, hogy egy hit igaz-e, a hit nála a tapasztalatok fölé emelkedik, sajnos ezzel lehetőséget biztosítva minden megtévesztésnek. Jézus azonban tapasztalatokra hivatkozik, amelyek igazolják a beszédét, ha azok önmagukban megkérdőjelezhetőek tapasztalat hiányában, akkor ne a beszédre, hanem a cselekedetekre figyeljenek:

 

 János 10,38:

Ha pedig azokat cselekszem, ha nékem nem hisztek is, higgyetek a cselekedeteknek

 

A tapasztalatokon alapuló tudomány tehát fontosabb Jézus szemléletében a hitnél és a munkánál, ami nem az elvetésüket jelenti, hanem inkább a tapasztalatokra alapuló tudománytól való függésüket állítaná fel. Jézus tanításában még az Isten ismerete sem hiten alapszik, hanem az Istennel való egység megtapasztalásán, ezért tudja egy tanítvány szétválasztani az Isten felől kialakított hitek igaz vagy hamis jellegét, és nem azért, mert bizonytalan eredetű írások Istenről valamilyen elképzelést nyújtanak, és azoknak az elvárásainak igyekszik megfelelni. Isten Országában tehát az Isten felől nyert ismeretek sem hitből valóak, hanem tapasztalásokból, ezért hasonlóképpen lehet Isten igazságairól beszélni, mint az emberek, az élet, a természet, a környezet megismeréséből származó igazságok esetében. Jézus azt világítja meg, hogy az Isten az Lélek és Szellem, tehát a vele való kapcsolat sosem fizikális, tehát nem szemmel látható, nem füllel hallható, vagy kézzel fogható, ahogyan azt Mózes és a próféták Úristen-hiedelme nyomán alaposan eltévesztették, hanem az egyén lélek és szellem általi tapasztalásaival valósítható meg. A lélek érzékenysége, és a szellem ébersége elengedhetetlen feltétele annak, hogy valaki ezt a tapasztalást megszerezze, ahogyan a szemmel látható tapasztalás megszerzéséhez elengedhetetlen fontos a szem érzékeny működése. Minél érzéketlenebb a szem, annál rosszabbul látjuk a világot, minél érzéketlenebb a lélek, annál rosszabbul érezzük és ítéljük meg Istent, minél tompább a szellem, annál nehezebben fogjuk fel a megtapasztalás értelmét. Jézus többre tartja az embert s testnél, és tanítja a lélek és a szellem működését, de korántsem egy misztikus, elvonatkoztatott módon, hanem azoknak a cselekedetekben felismerhető megnyilatkozásaiban. A szeretet, öröm, boldogság, lelki vonásai az embernek, és a cselekedetek meghatározásában játszik fontos szerepet, hasonlóképpen az igazság ismerete, a tudomány, a bölcsesség és a megértés, szellemi vonások és hasonlóképpen a cselekedetek eldöntésében veszik ki a maguk részét. A vezetett embernél szükségképpen szorítja korlátok alá a lélek és szellem működését a vezető, különben a cselekedetek meghatározásában rivális szereplővel kell küzdenie. Mózes törvényei nem azért ellenségesek az emberrel, mert védeni igyekszik az életét és a vagyonát, hanem többek között azért is, mert ezt a törvény alá vetett emberek lelkének és szellemének kiiktatásával, megszorító fegyelmezésével igyekszik megvalósítani. Büntetések általi megfélemlítő intézkedései a lélek erejét támadja meg, és hogy rendelkezéseket ad az élet és az emberi viszonyok egy szabályozott módjára, az értelem kezéből veszi ki a gyeplőt és nem engedi érvényesülni az egyént a saját döntéseiben. Az ember szolgai, alárendelt, vezetett állapotára való törekvés tehát nem kiút a válságos, konfliktusos, ellenséges helyzetekből, hanem további zsákutcát hoz létre, amelyben az egyén újabb kihasználási lehetőségei születnek meg. Mózes és a próféták éppen azért nincsenek a Teremtő Istentől, a mennyei Atyától, mert éppen azt a működést gátolják az emberben, amellyel lehetővé válna a lélek és szellem általi kapcsolat vele. Jézusnak szükségképpen támadnia kellett Mózes törvényeit és hagyományait, mégis igyekeztek a zsidó keresztény írástudók az ellenkezőjét beszédeinek továbbításakor, később az evangéliumok szerkesztésekor kimutatni.

 

Jézusnak az emberre vonatkozó szándéka tehát Mózessel és a prófétákkal szemben nem a szolgai engedelmesség megvalósítása, a parancsolatok hiba nélküli teljesítéséből levezetett megszentelődési fogalmakkal, hanem az ember tökéletességre jutása volt. A test egészsége elsődleges fontosságú volt, gyakorlatilag minden beteget meggyógyított, tekintet nélkül törvény előtti bűnösségére vagy szentségére, ebből következik, hogy a test egészségének védelme, fenntartása, és a betegségek megszüntetése kiemelkedően fontos vonása annak a tudománynak, amely az Isten Országának a része is. Amikor az Isten Országának hirdetésével elküldi a tanítványokat, többek között az egészség helyreállításával kapcsolatban is tesz kijelentéseket:

 

 Máté 10,7-8:

Elmenvén pedig prédikáljatok, mondván: Elközelített a mennyeknek országa.

Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok.

 

A betegek gyógyítása úgymond elsődleges feladat, minden további lépés már egészségesen várhat igazán elhatározásra, teljesítésre. Az Isten Országában tehát az ember egészségének helyreállítása alapvetően fontos cél, és azt is láthatjuk, hogy Jézus nem várja a még beteg embertől bármilyen döntés meghozatalát pusztán azért, mert betegségében kihasználható helyzetbe került. Mózes ugyanis az ember gyógyulásának alapvető feltételének a parancsainak való engedelmességet állította, sőt átkokon keresztül az Úristentől származtatott csapásokkal tört az egyén egészségének megrontására, ha a parancsoknak nem volt engedelmes:

 

 5 Mózes 28,58-59:

Hogyha meg nem tartod, és nem teljesíted e törvény minden igéjét, a melyek meg vannak írva e könyvben, hogy féljed e dicsőséges és rettenetes nevet, az Úrét, a te Istenedét:

Csudálatosakká teszi az Úr a te csapásaidat, és a te magodnak csapásait: nagy és maradandó csapásokká, gonosz és maradandó betegségekké.

 

Jézus tehát felborítja az Úristen szándékait, az Isten Országát nem teszi függővé Mózes törvényeinek való engedelmességtől, és az Úristentől származtatott betegségeket szándékosan elvette az emberekről. Jézus nem szándékozik befolyást gyakorolni sem betegség csapása által, sem büntetés gyakorlása által, az Úristennel kapcsolatba hozott és még érvényben lévő összes ilyen manipulációs technikát elvetette. A test megromlása nem az egyénnek a törvényhez való viszonyából származik, hanem saját helytelen életviteléből, a testének hibás kezeléséből, amellett hogy szükségesnek látja Jézus az ember egészségének helyreállítását, a megfelelő életmód kialakítását is nélkülözhetetlennek tartja:

 

 János 5,14:

Ezek után találkozott vele [egy harmincnyolc éves betegségből meggyógyított emberrel] Jézus a templomban, és azt mondta néki: Íme, meggyógyultál; többé ne vétkezzél, hogy rosszabbul ne legyen dolgod!

 

A „többet ne vétkezzél” fogalma alatt nem Mózes törvényeinek megszegésére, hanem az élet helytelen módon való élésre utal. Sajnos a szerkesztés szűrője megint elhanyagolja az egészséges életvitel gondolatának a kidomborítását, hogy a törvénynek való engedelmeskedés Jézus szájával legyen igazolva. Ha azonban tudjuk, hogy Jézus a vétkek alatt nem a törvény megsértését, hanem az élet természetes, a mennyei Atyától adatott létfeltételeinek és folyamatainak megsértésére gondol, akkor a kijelentései azonnal helyükre tudnak kerülni. Láthatjuk, hogy a test egészsége nem csak a már beteg ember gyors gyógyításában tűnik számára fontosnak, Jézus tanítása olyan életvitelt mutat fel, melyben az egyén megelőzheti a betegségek kialakulását:

 

 Máté 7,18:

Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.

 

Egészséges életmód mellett nem válhat beteggé a test, de fordítva is rejlik bölcsesség a mondatban, beteg ember nem képes teljesíteni fizikai, lelki és szellemi tevékenységeket megfelelő erővel és a szándékolt módon.

Ha az élet feltételeinek és folyamatainak megsértése, az ebből származó betegségek az élet meg nem értéséből származnak, akkor a betegség elkerülése, és megszűnése fog származni az élet feltételeinek és folyamatainak a megértéséből. Újabb érv szól amellett, hogy az igazság keresése, az élet megértése az egyik legfontosabb szempont legyen az Isten Országának megvalósításában, az Isten Országát megalapozó tudomány mértékét az Isten Országának és az ő igazságainak keresői fogják kiszélesíteni. Ez a tudomány nem került az evangéliumokban lejegyzésre, nem csak azért, mert nem állt elegendő idő a megfelelő átadásra, hanem azért is, mert a tanítványok nem voltak teljesen nyitottak az Isten Országának dolgai felé. Gondolkodásukat a gyermekkoruktól kezdve a környezetük alakította, Mózes és a próféták szellemiségétől a Jézussal való találkozás csak részlegesen szabadította meg. Mivel az Isten Országa nem valamilyen túlvilági, vagy természetfeletti erők szembenállása az evilági természetes folyamatokkal, hanem ennek a világnak egy „másképpen alakításáról” szól, az Isten Országának tudománya szintén nem lehet túlvilági, vagy természetfeletti misztériumok nézeteinek rendszere, hanem a valóság ismeretén, annak tapasztalatán nyugvó igazságok egyre bővülő ismerete. Ennél fogva korántsem ellensége az emberiség tudományainak elért eredményeivel, hanem annak „másképpen felhasználásáról”, „más viszonyok közötti alkalmazásáról”, „más szükségletek teljesítésének meglátásáról” beszél. Azokat a viszonyokat tanítja Jézus, amelyeknek az Isten Országának megvalósításában már nem lehet helye a birtoklás, az irányítás értékeinek, a törvény előírásainak megőrzése, valamint a félelem, a nyomor és a betegségek kihasználása köré szerveződő viszonyoknak, kapcsolatoknak, intézményeknek és rendszereknek. Új viszonyokat, új kapcsolatokat tanít, amelyek tudományra, igazságra, szeretetre, bátorságra, és az egyén szabadságára alapoznak, és amely viszonyok között más – embertől, természettől, lélektől, szellemtől függő - értékek, szükségletek és tevékenységek lesznek a jellemzők, szemben azokkal, amelyek meghatározzák a birtoklás és irányítás alapú rendszereket. Az Isten Országában kiteljesedhet az egyén, ott egyéniségek vannak, mivel egyetlen hierarchikus szervezésű irányítás sem követeli meg a mintákhoz való azonosulást, igazodást, vezetők felé kötelezett engedelmességet, nem követel szerepeket, sem előírt viselkedési formák elsajátítását. A test, a lélek, a szellem egészséges erőteljes kibontakozására akkor számíthatunk, ha nem nyomorítjuk meg kezdettől a különféle, a jót a rossztól elválasztó megosztásainkat tükröző szabályainkhoz, mintáinkhoz, előírásainkhoz való alkalmazkodással. A jó és rossz tudása itt megszűnik rendszereket építeni, megszűnik mintákat és iránymutató elveket alakítani, nem talál ki újabb megosztásokat a lélek és a szellem bilincsbe veréséhez, hanem azzá válik ami, őszinte kifejező eszközzé, a kölcsönös megértés részévé. Nem az ember szolgálja engedelmesen, kidolgozott mintákhoz igazodva a jó és rossz megkülönböztetésére hozott szabályokat, hanem a jó és rossz pillanatnyilag és egyénileg hozott értékei szolgálják rugalmasan követve a folyamatosan változó embert és mozgalmas életének megértését. Isten Országában mindenki lehet más, sokoldalú és színes, mivel a lélek és a szellem működésének fontossága elismert, az egyén kibontakozása nem csupán egy betanult szerep eljátszása, vagy előírásoknak való megfelelés lesz. Jézus tanításában a tökéletesség nem egy valóságtól elrugaszkodott, megszentelt és igaznak kikiáltott mintának vagy törvénynek való megfelelés, hanem az egyén képességei szerinti cselekvés:

 

 Máté 5,48:

Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.

 

Ha a mennyei Atya lélek és szellem, akkor a tökéletlen cselekvést Jézus a lélek és a szellem korlátolt, erőtlenné tett voltából eredezteti, erre a szövegkörnyezet néhány megjegyzése is utalhat:

 

 Máté 5,45:

Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, a ki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak.

 

A szellem egy erős korlátoltságát éppen a jó és rossz tudásának csapdájába kerülés jelenti, az idézet éppen arra utal, hogy a mennyei Atya túllépett a jó és gonosz közötti szétválasztás mesterséges szempontjain, ezért valódi szellemi megnyilatkozással, megértéssel képes kezelni az embert, felhozni az ő napját, sugározni a bölcsességét. Ezzel szemben nem tud képessége szerint cselekedni az az egyén, akinek gondolkodása kötve van előírt minták és normák rendszerével, akinek cselekvését „jónak tekintett” külső feltételek, megszorítások és elvárások határozzák meg, használaton kívül helyezve a gondolkodás képességét, az eredmény tökéletlen cselekvés.

 

 Máté 5,46:

Mert ha azokat szeretitek, a kik titeket szeretnek, micsoda jutalmát veszitek? Avagy a vámszedők is nem ugyanazt cselekszik-e?

 

A lélek korlátozását jelentik éppen azok a minták a családban, a közösségben, a baráti körben, amelyek kirekesztő módon határozzák meg az egyén viszonyát a kívül állóakkal, idegenekkel, sőt az ellenséggel szemben, és akadályozzák, megtiltják azokkal a felebaráti viszony megteremtését. Mózesnél pont ezt a szándékot látjuk alapvetően meghatározónak, a lélek megoltásának általa használt eszköze a fenyegetés, a megfélemlítés. Amikor az aranyborjút imádó családtagra vagy rokonra kezet kellett emelni, a Mózes teremtette erősebb félelemnek a még biztosan létező szeretetet kellett legyőznie.

Nos, Jézus, az igen rövidre szabott részletek szerint, a tökéletes cselekedet alatt, ahogyan a mennyei Atya is tökéletes, a gondolkodás szabadságát, tehát az értelemnek a jó és rossz tudásának különféle megosztó csapdáiból való kikerülését, valamint a félelem szeretet általi legyőzését érthette. Ha a gondolkodás mentes az előírt, parancsolt, törvénybe foglalt minták szerinti jóra és rosszra való osztályozástól, a lélek pedig nem menekül a félelemtől, akkor a cselekvés forrása a megértés és a szeretet összhangjából fakadhat, ami a tökéletes cselekvés.

Miben lehet tökéletes az, ami lélek és szellem? A Lélek képességei érzések: szeretet, öröm, bátorság, békesség, a Szellem képességei pedig értelem, tudomány, bölcsesség, megértés, akkor a cselekvés tökéletlenségét a lélek és szellem képességeit figyelmen kívül hagyó, akadályozó vagy módosító utasítások, minták, előírások, parancsok, kényszerek szülik. Az egyén képességei szerinti cselekvés, ha azokat a képességeket az Isten teremtette, akkor egyben összhangot is jelentenek azzal, aki azokat a képességeket adta. Aki maga Lélek és Szellem, nyilván abból tud bőséggel adni, amivel rendelkezik, hogy azok teljes erejükből képesek legyenek megmutatkozni, el kell hárítani útjukból azok képességeit akadályozó korlátozásokat. Fel kell tehát ismernünk a jó és rossz tudásának gondolkodást és érzést megszorító működtetését, és korlátaitól megszabadulva megnyithatjuk az utat a lélek ereje, érzékenysége, mozgékonysága, és a szellem ébersége, a figyelem, a megértés előtt.

Az Isten Országában tehát egyéniségekre számítunk, akik azt a tökéletességet valósítják meg, miként a mennyei Atya tökéletes. A viszony közöttük a szeretet és a megértés képességével másként formálódik, mint Mózes országában, ahol a félelem és az engedelmesség formálja a viszonyokat. Mivel az élet az Isten Országában az Istentől eredő Lélek és Szellem vonásaival rendelkezik, az összhang a mennyei Atyával létrehozza azt az egységet, amelyről Jézus is beszélt:

 

 János 17,21:

Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.

 

A viszony az Isten Országában egyáltalán nem úr és szolga viszonya, az Isten akaratának cselekvése alatt a Mózes Úristenének és parancsainak való szolgai engedelmességet érteni Jézus beszédeinek teljes félreértését jelenti. Az Isten akarata gyakorlatilag az Isten Országa tanításban jelenik meg, az emberek egymás közötti viszonyának másképpen alakításában, a szeretet és megértés gyakorlásában, nem pedig Mózes és a próféták szemléletében, Jézus azért küldetett, hogy az Isten Országának tudományát meghirdesse, és nem a próféták messiás királyaként, sem pedig Pál apostol világot bűntől megváltó Krisztusaként mutatkozzon be.

 

 Lukács 4,43:

Ő pedig azt mondta nekik: Egyéb városoknak is hirdetnem kell az Istennek országát; mert azért küldettem.

 Máté 4,23:

És bejárta Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten országának evangéliumát, és gyógyítva a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget.

 Lukács 9,2:

És elküldte őket, hogy prédikálják az Isten országát, és betegeket gyógyítsanak.

 Lukács 9,11:

A sokaság pedig ezt megtudván, követte őt: és ő örömmel fogadva azokat, beszélt nekik az Isten országáról, és a kiknek gyógyulásra volt szükségük, azokat meggyógyította.

 

Jézus tanítói fellépésével azt lehetett mondani, hogy az Isten Országa a közelünkbe érkezett:

 

 Máté 3,2:

És ezt mondta [Jézus]: Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa.

 

A megtérés fogalma nem csak a zsidó írástudóknak az emberek törvény alá való vetésének szándékával lett elcsépelve, hanem a keresztény írástudók megváltás hitére térítéssel is. Jézus tanításaiból kiindulva azonban a felfogás megváltozására kell elsősorban gondolnunk, hiszen beszédeinek célja az ember belátásának, megértésének elérése, mégpedig az Istenről, az életről, az emberekről alkotott téves nézeteken való változtatás szükségességéről. Az ember életében jelentkező változás azonban már az egyén döntési köréhez tartozik, Jézus ebben meghagyja az ember szabadságát és önállóságát, ellentétben Mózessel, aki azonnal a nép szolgaságba döntését célozta meg. Ez a módszer rendkívül fontos az Isten Országának hirdetésében, mivel annak megvalósítása csakis az Isten Országát megteremteni szándékozó egyénekkel lehet, akik önállóan választják a részvételt, és megértették az Isten Országának a dolgait. Elközelítésről azért kellett beszélni, mert az Isten Országának megvalósítása elsősorban annak dolgainak a megértésével történhet meg, a megteremtési folyamat megértése nélkül csak a szemük előtt alkotott lebegésről, álmodozásról, kudarcos próbálkozásokról lehet beszélni. Az Isten Országa Jézus tanításával elközelített, a megvalósítása, más szavakkal elérkezése, azonban hosszú és küzdelmes folyamat lehet. Ahol megértik ezt a folyamatot, ott elközelít, ahol nem értik meg, ott eltávolodik, megerőtlenedik az Isten Országa. A folyamat hosszát nem csak az egyén meg nem értése nyújthatja meg, hanem a környezet meg nem értése is akadályokat teremthet. A harc a környezettel kétoldalú, az egyik az egyén részéről jelentkezik, a másik a közösséget alakítók részéről, de rendkívül fontos szempont, hogy Jézus ezt a harcot sosem az erőszak fegyvereivel kívánta megharcolni.

 

 Máté 10,34:

Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert.

 

Az ő fegyvere azonban a tanítás, az Isten Országának a tudományával, és a valódi eredményt maga az egyén hozhatja, aki rádöbben, felismeri az igazságot, az életet, az Istent vagy a saját problémáit illetően. A győzelem így nem a tanítóé, hanem azé, aki megcselekszi az igazságot, hiszen a valódi szabadságot megélni lehet és nem csupán beszélni róla. Jézus tehát nem „békességet hozni jött” oly módon, ahogyan a próféták a messiás királyságát megjövendölték, hanem meghasonlást hozott a világba. Harcot kezdeményez az emberek meg nem értése, az érzéketlensége, a tévedései és az ebből eredő igazságtalanságok és szenvedések ellen, tudja, hogy az Isten Országa jóllehet életére és boldogságára adatott az embereknek, nem várható a megértésük nélkül egy békésen építkező kezdeményezés, mégsem kényszeríti rájuk az elképzeléseit. Nem kényszerít, ellenben tanít, használja a szavak fegyverét, magyaráz, próbálja megértetni mi számunkra a lehetőség az Isten Országának megvalósításával. Jézus ezzel a hozzáállásával élesen szembefordul Mózessel, akit persze nem érdekelt, hogy az emberek megértik vagy nem értik meg, parancsait egyszerűen rájuk kényszeríti, és Mózes országa erőszakkal próbál győzelmet venni az emberek akarata felett. Jézusnak pont ez a torz szemlélet okoz rendkívüli nehézséget, hiszen azzal a megszokássá merevedett felfogással kellett külön feladatként birkóznia, hogy az Isten az emberektől a békét és a jólétet csak erőszakkal tudja kikényszeríteni.

 

Nem tudja tanítani az, aki nem érti az Isten Országának dolgait. Ahhoz, hogy valaki az Isten Országát hirdethesse, meg kellene érteni azokat a folyamatokat, amelyek az emberek közötti megosztásokat, konfliktusokat, válságokat és háborúkat eredményezik. Minimum azokkal az alapdolgokkal kell szemléletileg megküzdenie, amelyek a jóról és rosszról, a büntetésről és jutalmazásról, a birtoklásról, erőszakról és irányításról, a szeretetről, igazságról, és megértésről, összességében a lélek és a szellem dolgairól és korlátozásairól Jézus tanított. További nehézséget jelent ebben a megértésben az a torzítás, amelyet a zsidó keresztény írástudókon keresztül szenvedett Jézus története és tanításai a lejegyzésük során.

 

 Máté 13,51:

Azt mondta nekik Jézus: Megértettétek-e mindezeket? Mondták neki [a tanítványok]: Megértettük Uram.

 

És nem értették meg. Jézus működésének megszűnésével a tanítványok Jeruzsálemben visszatértek a törvényhez, és csak néhány, Mózes törvényeibe nem ütköző dolgot próbáltak megvalósítani és fenntartani a tanításaiból. A szeretet erőteljesebbé vált ugyan, de az Izrael királyságát helyreállító messiás képétől képtelenek voltak szabadulni. Jézus átalakult szemükben a próféták messiásává, mert úgy nagyobb tekintélyt bírtak a zsidók között maguknak kivívni. A ránk maradt evangéliumok szépem megőrizték ezt a szemléleti változást, de sajnos az Isten Országának tanítása ettől komoly sérülést szenvedett

De Jézus bízott abban, akitől ezt a tudományt eredeztette, hogy akik valóban az Isten szándékait szeretnék megismerni, azokat a mennyei Atya útba igazítja:

 

 János 7,17:

Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e tudományról, vajon Istentől van-e, vagy én magamtól szólok?

 János 16:13:

De mikor eljön amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert ő nem magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek.

 

Tehát az Isten Országának egyetlen helyreállító módja nem az írások böngészésével, hanem a Lélek és Szellem igazságot megismertető munkásságának és az Isten Országának igazságát keresőknek együttesen lesz köszönhető. Jézus az Isten Országát megvalósítók élő kapcsolatában reménykedett a mennyei Atyával, amilyen magának is volt vele.

Az Isten Országához vezető út tehát úgy tűnik hosszú út, a gyorsaságra való törekvés az emberek között inkább az erőszakosságok, és kényszerek terjedését szolgálja. A konfliktus a Mózes ültette szemlélettel, a törvény uralmával, a büntetés és jutalmazás elveivel, a jó és a gonosz közötti harc ma is tart. Győzelemre nem lehet ott számítani, ahol ennek a folyamatnak támogató elveit, egy Isten Országát megvalósítani vágyó egyén képtelen megcáfolni, hibáit bizonyítani és elvetni nem tudja, mert maga sem érti annak hiányosságait, és teret enged inkább a megszokott és uralkodó vallási, hagyománybeli, törvényhez illesztett szemléleteknek:

 

 Máté 5,20:

Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába.

 

A Jeruzsálemben maradt tanítványoknál pont ezt a jelenséget látjuk, ők voltak azok, akik a Mózesen és prófétákon felnőtt írástudók és farizeusok igazságait mégis hagyták eluralkodni Jézus beszédei között, és jóllehet szép indulásuk lehetett a folyamat egyházalapításba torkollott.

 

De Jézus bizakodik, az Isten Országának tanítása olyan, mint amikor a magvető hinti a magot a szántóföldön:

 

 Máté 13,3-9:

És sokat beszélt nekik példázatokban, mondva: Íme, kiment a magvető vetni,

És a mikor vetett, némely mag az útfélre esett; és eljőve a madarak, elkapdosták azt.

Némely pedig a köves helyre esett, a hol nem sok földje volt; és hamar kikelt, mivelhogy nem volt mélyen a földben.

De mikor a nap felkelt, elsült; és mivelhogy gyökere nem volt, elszáradt.

Némely pedig a tövisek közé esett, és a tövisek felnevekedvén, megfojtották azt.

Némely pedig a jó földbe esett, és gyümölcsöt termett, némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit.

A kinek van füle a hallásra, hallja.

 

A magvető példázat azt a harcot tükrözi, amely az Isten Országának hirdetése nyomán az egyén és környezete között folyik. A magvető a tanító, a mag az Isten Országának beszéde, a példák a beszéd hallgatóira vonatkoznak.

Az első konfliktus a tanítást hallgató és a környezet ellenállása között jelentkezik, amikor az Isten Országának gondolatai Jézus magyarázata szerint, megértés nélkül kerülnek magvalósításra, a környezettel szembeni konfliktusban azonnal kudarcot vallanak, és a hallgató elhagyja a tanítást.

 

 Máté 13,19:

Ha valaki hallja az igét a mennyeknek országáról és nem érti, eljön a gonosz és elkapja azt, a mi annak szívébe vettetett. Ez az, a mely az útfélre esett.

 

A köves helyre kerülő mag örömmel, lelkesen fogadott beszédet takar, de amikor konfliktusba kerül miatta a hallgató, még ő fog ellene támadni. Az ingadozó ember valójában azt az állandóan engedelmeskedni vágyó egyént ábrázolja, aki az aktuális tekintély elvárásainak igyekszik mindig megfelelni, akár az előző tekintélyektől elfogadott mintát megtagadó magatartással is. A gyökértelenség állandó alkalmazkodáshoz vezet, akinek nincs belső energiája, külső erők fogják dobálni.

A tövisek alatt Jézus a világ gazdagságára való törekvéseiből származó gondokat és terheket érti, ezek nem engednek sem időt, sem energiát az Isten Országának építésére, azaz elfojtják a magot, elszívják növekedése elől az erőt.

A jó földbe vetett mag az, amikor megértik az Isten Országának beszédét, és képes lesz eredményes, „gyümölcsöző” lépéseket tenni a megteremtésében.

A magvető példázat megpróbálja tükrözni, mennyire fontos nem csak a tanítás megértése, hanem az egyénnek a környezetével szemben kialakított viszony megváltoztatása. Az első konfliktusból az a tanulság, hogy megértés nélkül az Isten Országának tanításából egy kudarcos kísérlet lesz csupán, gyakorlatilag szembehelyezi az elhitt igazságokat a megértettekkel. Az útfélre esett mag hasonlatával tökéletesen fedi azt a cselekvést, amely a hitből élők magatartására és életére vonatkozik, pontosan ők azok, akik az Isten Országának dolgait nem értik, de hisznek benne, és úgy próbálnak valamit tenni a hitrendszerükkel kialakított vélekedésük szerint. A második az állandóan alkalmazkodó, tekintélyekhez igazodó emberre példa, aki a környezet elismerésére vágyik, vagy fél tőle, és ezért a tanulság az, hogy neki először képessé kell válnia az önálló döntésre, gyökeret kell vernie a saját talajában és leszámolni az állandó alkalmazkodással. A tövises konfliktusra megoldás pontosan az a lemondás lehet, amelyet a gazdag ifjúnál próbált tanácsolni Jézus, akit az Isten Országának dolgaitól saját gazdagságának gondjai és terhei vonták el a figyelmet. A jó föld egyértelműsíteni próbálja, hogy gyümölcsöt teremni, eredményt elérni az Isten Országa beszédeinek megértésével lehet csak.

A magvető példázata azt a folyamatot is magyarázhatja, amely az egyénen belüli fejlődést jelenti, amíg a meg nem értéstől eljut valaki a megértés idejére. Az első akadály ebben az esetben a megértés nélküli cselekvés ösztönzéseit felismerni, vagyis a hitben járás ártalmait, sokan vannak úgy, hogy pusztán indíttatásból, megérzésből, vagy külső tanácsra vakon hitből végrehajtanak valamit, és persze a kudarc, csalódást vált ki. A második már nehezebb folyamat, hiszen az alkalmazkodással az okának megértésével lehet csak megküzdeni, ha ez félelem, akkor a küzdelem felvállalásával, ha pedig elismerési vágy, akkor a dicséret lemondásával. A tövises példa arra mutat rá, hogy az Isten Országának dolgaira időt és energiát kell fordítanunk, és keressünk megoldást olyan helyzetekre, amikor ettől a gondok és terhek megfosztanak. A példában szereplő „gazdagság csalárdsága” arra utal, hogy a gondok, és terhek fogalmaival nem a szegény ember nehézségeit veszi elő, mert annak külső kényszerek okozhatják a gondjait, és így szabadulásra van szüksége, nem lemondásra. A gazdagságot birtoklókról lehet szó, így csak megerősíti azt a tanítását Jézusnak, hogy a gazdagok nehezen mennek be a mennyek országába. A Jézus szerinti megoldás tudvalevően a gazdagság szétosztása, továbbmenve az emberiségtől kisajátított erőforrások visszaadása az emberiségnek. Ha tehát az előbb vázolt lépcsőkön keresztül jutott az egyén, akkor meg van a lehetősége, hogy jó föld legyen, azaz az Isten Országa tanítással való önálló, kellő foglalkozás és figyelem képessé teheti a teljes megértésre.

 

A mag az elvetés után fejlődésnek indul, erről a mustármag példázatot fog szólni.

 

 Máté 13,31-32:

Más példázatot is adott eléjük, mondva: Hasonlatos a mennyeknek országa a mustármaghoz, a melyet véve az ember, elvetett az ő mezejében;

A mely kisebb ugyan minden magnál; de a mikor felnő, nagyobb a veteményeknél, és fává lesz, annyira, hogy reá szállnak az égi madarak, és fészket raknak ágain.

 

A magvető példa az egyén és környezete viszonyára, míg a mustármag az egyén belső fejlődésére kíván hasonlattal szolgálni. A mező már az ember saját területét, hatalmában levő birtokát jelzi, tehát nem az ember és a hatalmában nem levő környezetével való viszonyról szól a példázat. A veteményes az ember hasznos munkáját jelenti, hiszen a veteményes a testnek ad ellátást. A veteményesbe vetett egyéb magok olyan hasznos ismeretek, amelyek a szükségletre való javak termelését biztosítják. Az Isten Országának beszéde ennél jóval kisebb jelentőségűnek látszik, hiszen amíg csak növekszik semmilyen szükségletet nem képes biztosítani, ám amikor felnő, fészket raknak rajta az égi madarak, vagyis a lélek és a szellem otthonra lel. Amiképpen az égi madarak megtisztítják a veteményest a férgektől, úgy tisztítja meg a mennyei Atyától eredő lélek és a szellem a tevékenységet a szeretetlenségektől és hamisságoktól, a veteményes gyomjaitól.

A mustármag példázat nagyon fontos dolgot világít meg, hogy az Isten Országa nem olyan tanítás, amelynek eredménye a tanítás megvalósításának első pillanatától fogva látszani fog. Sőt. Sokkal több idő kell ahhoz, hogy hasznosságát meglássa az ember, lehet, hogy több vetemény fog felnövekedni és szedésre kerülni előbb, mint a mustármagból növekvő fa végül fészekrakáshoz megfelelő ágakat fog hozni, azaz eredményét az ültető ember meg fogja látni. Az Isten Országának tanítása tehát egy hosszú folyamatról beszél, amelynek eredményének meglátásához az embernek türelemre van szüksége. Jézus tanítása egy út, átmenet az Isten Országába. Egy mustármag, amely minden egyéb tanításnál, kisebb, egyszerűbb, de amikor kifejlődik, az összes többinél nagyobb fa lesz, és majd akkor megtelepedhet rajta a lélek és szellem, az ég minden madara.

 

 

Megnehezíti az Isten Országának beszédeinek megértését, hogy ha idegen tanítások nézeteivel keverik össze:

 

 Máté 13,24-30:

Más példázatot is adott eléjük, mondván: Hasonlatos a mennyeknek országa az emberhez, a ki az ő földébe jó magot vetett;

De mikor az emberek alszanak, eljött az ellensége és konkolyt vetett a búza közé, és aztán elment.

Mikor pedig felnevekedett a vetés, és gyümölcsöt termett, akkor meglátszott a konkoly is.

A gazda szolgái pedig előállván, azt kérdezték: Uram, avagy nem tiszta magot vetettél-e a te földedbe? Honnan van azért benne a konkoly?

Ő pedig azt felelte nekik: Valamely ellenség cselekedte azt. A szolgák pedig megkérdezték: Akarod-e tehát, hogy elmenvén, összeszedjük azokat?

Ő pedig monda: Nem. Mert a mikor összeszeditek a konkolyt, azzal együtt netalán a búzát is kiszaggatjátok.

Hagyjátok, hogy együtt nőjön mind a kettő az aratásig, és az aratás idején azt mondom majd az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, és kössétek kévékbe, hogy megégessétek; a búzát pedig takarítsátok az én csűrömbe.

 

A konkoly egy fajtáját említi a példázat, amely a búzára hasonlít, azt kivéve, hogy fekete magvakat hoz. Ezért látszik meg a különbség csak a gyümölcshozáskor.

A példázat nem a jó és gonosz emberekről szól, ahogyan az evangélista a példázatot a következő részletben Jézus magyarázataként adva elő, értelmezni próbálta, és az aratás nem a világ vége. Az evangélista magyarázatában fellelhetjük a régi prófétikus szemlélethez igazítás szándékát, amelyben a messiás királysága azzal kezdődik meg, hogy a gonosz, bűnös, istentelen népeket az Úristen tűzben megégeti:

 

 Ézsaiás 66,15-16:

Mert íme, az Úr eljön tűzben, s mint forgószél az ő szekerei, hogy megfizesse búsulásában az Ő haragját, és megfeddését sebesen égő lánggal.

Mert az Úr tűzzel ítél és kardjával minden testet, és sokan lesznek az Úrtól megöltek.

 Malakiás 4,1:

Mert íme, eljön a nap, lángoló, mint a sütő-kemence, és olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja, és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura, a mely nem hagy rajtok gyökeret, sem ágat.

 

Jóllehet a próféták egy közeli – nemzedéken belüli - nap eljövetelére vártak, amely vagy Júda, vagy Izrael szabadulásának ígéretével biztatott, és a tisztogató hadművelet után a messiás királysága volt várható, de a teljesületlensége miatt a zsidó írásmagyarázás változtatott az értelmén és világvége leírásnak tüntették fel a jövendöléseket.

Jézus azonban a példázatban az Isten Országának tanítását érintő torzításokról beszél, amelyekben az ellenség idegen ismereteket, nem a mennyei Atya csűrjéből származó magvakat szór a többi közé. Nem a mennyei Atyától származó magvak például Mózes és a próféták szellemiségéből átvett ismeretek, amelyeket tőle származóként Jézus beszédei közé illesztettek. A felnövekvő vetés az a közösség, amely az ilyen megtisztítatlan tanításokra építi a tevékenységét, és egyformán Istentől eredőnek látja a teljes ismeret, a teljes vetemény növekedését, ám a gyümölcstermés hibázik, a szeretet tanításába megfélemlítés és ítélkezés vegyül. Az aratók nem az angyalok, hanem Isten Országa tanítás értői, akiknek az ismeretek közötti válogatást nem az ismeretek megítélésével, hanem a gyümölcsei alapján való megkülönböztetéssel fogják teljesíteni.

 

 Máté 7,16:

Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajon a tövisről szednek-e szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét?

 

A példában említett konkolyt is a búzától a termés fekete magva alapján lehet szétválogatni, a konkolyt tehát hogy nem búza, csak a gyümölcse alapján lehet bizonyítani, és a konkolytanításoknak kell megsemmisülniük a tapasztalás bizonyításainak tüzében, nem a világ végén, hanem amikor gyümölcsük meglátszik már a közösségben.

 

Isten Országáról szóló hasonlatokból maradt még fenn néhány töredék vagy a szerkesztő által rosszul értelmezett példázat, ezek magyarázatát a szöveg hiányossága vagy torzulása erősen megnehezíti.

 

 Máté 13:33:

Más példázatot is mondott nékik: Hasonlatos a mennyeknek országa a kovászhoz, a melyet vévén az asszony, három mérce lisztbe elegyített, mígnem az egész megkelt.

 

Az Isten Országának tanítása talán az élet kenyerének készítését szolgálja. Az élet kenyere máshol is előfordul Jézus beszédeiben:

 

 János 6,32-33:

Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd néktek az igazi mennyei kenyeret.

Mert az az Istennek kenyere, a mely mennyből száll alá, és életet ad a világnak.

 

Jóllehet az evangélium szerkesztői torzítanak a mennyei kenyér értelmén, és az Istentől eredő Lélek és Szellem életadó ereje helyett Jézusra magára próbálja irányítani a figyelmet:

 

 János 6,51:

Én vagyok amaz élő kenyér, a mely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, a melyet én adok, az én testem, a melyet én adok a világ életéért.

 

Hogy ez a változat magának az evangélistának, vagy későbbi szerkesztésnek a keze nyoma, nem tudhatjuk, amit látnunk kell, hogy Jézus eredetileg nem a testét adta a világ életéért, hanem a beszédeit. Mindenütt az Isten Országának tanítását hirdeti, azt próbálja a tanítványokkal megértetni, hogy képesek legyenek a továbbadására. A tanítás, ha az élet megértéséből fakad, az élet forrását, fenntartását szolgálja. Az Isten Országának tudományát vehettük az Atyától, az származhatott a mennyből, és válhat mennyei kenyerévé a világ életének. Ezt a gondolatot meg is erősíti a szöveg folytatásában Jézus, amit az előző hibás kijelentés formálásában nem vett észre a szerkesztő:

 

 János 6,63:

A lélek az, a mi megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet.

 

A mennyei kenyér tehát a lélek, ami megeleveníti a világot, és mégsem a teste. Jézus a beszédeket adja a világnak nem a testét, hiszen a beszédei a lélekről, a szellemről, az életről szólnak.

Talán a mennyei kenyérről tartott beszédei kapcsán fűzhette össze az előző tanításával, amelyben a mennyek országát a kovászhoz hasonlítja. Hogy a kovász alatt biztosan tudományt akart érteni, ezt más helyen is láthatjuk, csak ott más összefüggésben alkalmazza. Egy farizeusokkal és sadduczeusokkal folytatott vita végén a tanítványainak a következő megjegyzést tette:

 

 Máté 16,6:

Jézus pedig monda nékik: Vigyázzatok és őrizkedjetek a farizeusok és sadduczeusok kovászától.

 

A tanítványok nem értették a kijelentést, azt hitték Jézus valamilyen kenyérről beszél, amit nem hoztak magukkal, de később sikerült megérteni mit akart mondani:

 

 Máté 16,12:

Ekkor értették meg, hogy nem arról szólott, hogy a kenyér kovászától, hanem hogy a farizeusok és sadduczeusok tudományától őrizkedjenek.

 

A farizeusokkal kapcsolatban is a kovász tudományt jelöl, de olyan tudományt, amelytől óvakodni kell, Jézus vitái alapján a Mózes és a próféták írásain alapuló nézeteket kell érteni, itt azonban olyan tudományra vonatkoztatja, amely az élet kenyerét, táplálékát fogja nyújtani, ha megkel. A folyamatos fejlődésre ez a példa is rámutat, az Isten Országának tanítása a megcselekvését követő pillanatban nem mutat még azonnal eredményt fel, hanem csak egy érlelési folyamat végén válik az élet kenyerévé, amikor ugyanis a tészta megkel.

 

A következő két példázatban eredetileg az Isten Országának az anyagi javak birtoklásával szembeállított értékeléséről beszélhetett Jézus: 

 

 Máté 13:44:

Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, a melyet megtalálván az ember, elrejtette azt; és a felett való örömében elmegy és eladván mindenét a mije van, megveszi azt a szántóföldet.

 Máté 13:45-46:

Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, a ki igazgyöngyöket keres;

A ki találván egy drágagyöngyre, elment, és mindenét eladván a mije volt, megvette azt.

 

A „mindent eladás” arra a lemondásra mutat, amely a birtokolt vagyonnal kapcsolatban más helyeken is találhatunk a fennmaradt szövegekben.

 

 Máté 19,21:

Monda néki Jézus: Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és jer és kövess engem.

 Lukács 12,33:

Adjátok el, a vagyonotokat, és adjatok adományt; szerezzetek magatoknak oly erszényeket, melyek meg nem avulnak, elfogyhatatlan kincset a mennyországban, a hol a tolvaj hozzá nem fér, sem a moly meg nem emészti.

 

A példázat szándéka tehát hasonló lehetett a mennyei kincsek és a földi kincsek szembeállításával más helyen is foglalkozó beszédek mondanivalójához. A szöveg torzulásáról azonban azért kell beszélnünk, mert a fennmaradt részletben már az Isten Országával való kereskedés, üzletelés jelenik meg a mondanivaló hátterében, ami nem állt Jézus szándékában:

 

 Máté 10,7-8:

Elmenvén pedig prédikáljatok, mondván: Elközelített a mennyeknek országa.

Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok.

 

Isten Országát nem „megvenni” kell, ahogyan a két példázat mutatja.

 

Ennél a torzulásnál sokkal erősebb szövegromlást szenvedett a következő példázat a mennyek országáról:

 

 Máté 13:47:

Szintén hasonlatos a mennyeknek országa a tengerbe vetett hálóhoz, a mely mindenféle fajtát összefogott;

Melyet, minekutána megtelt, a partra vontak a halászok, és leülvén, a jókat edényekbe gyűjtötték, a hitványakat pedig kihányták.

Így lesz a világ végén is: Eljönnek majd az angyalok, és kiválasztják a gonoszokat az igazak közül.

És a tüzes kemencébe vetik őket; ott lesz sírás és fogcsikorgatás.

 

A mondanivaló ugyanis a prófétikus hagyományban gyökerező Úrnak napjára, utolsó ítéletre van kihegyezve, holott Jézus a példázatot eredetileg az Isten Országának egy jelenbeli működésére adhatta. Az Isten Országa az emberek egymás közötti viszonyának és életvitelének egy más módja. Mivel igazságainak megértésére el kell az egyénnek jutnia, a megvalósítása először sok tévedésből, meg nem értésből származó nézetekkel és azok alkalmazásával is vegyülni fog. A válogatás nem az angyalok dolga, hanem az igazságkeresés folyamata, amelyben az Isten Országa igazságainak megértése válogatja szét a használható és hitvány nézeteket, elképzeléseket egymástól. A gonoszoknak a tüzes kemencében való sütögetése nem Jézustól eredő gondolat, hanem a próféták elképzeléseiből illesztette az evangélium szerkesztője Jézus beszédei közé, erősíteni igyekezve a Jézus történetnek a prófétai hagyományba való illesztését.

 

 Ezékiel 22,20:

Amint egybe szoktak gyűjteni ezüstöt és rezet és vasat és ólmot és ónt a kemence közepébe, hogy tüzet gerjesszenek rá a megolvasztásra; így gyűjtelek egybe búsulásomban és haragomban, és bevetlek s megolvasztalak titeket.

 Malakiás 4,1:

Mert íme, eljön a nap, lángoló, mint a sütőkemence, és olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja, és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura, a mely nem hagy rajtok gyökeret, sem ágat.

 

A nézetek válogatásának menete nem szilárd minták, normák, megkövesült előírások, vagy szentnek minősített rendelkezések alapján folyik, hanem az igazság megismerése folyamán, tapasztalati úton szerzett bizonyságok felhasználásával az élet, az ember, a környezet megértésének eredményeképp. A halászok az edénybe gyűjtött halak megítéléséhez nem vettek elő leírásokat, mértékeket, szabályrendszereket, hanem tapasztalatukból kiindulva válogatták szét a jókat a hitványaktól. Amikor a jónak látott cselekedetekre mintákat, szabályokat, előírásokat készítünk, formát adunk ahhoz, hogy mások látszat szerint ítéljék meg a dolgokat.

 

 János 7,24:

Ne ítéljetek látszat után, hanem igaz ítélettel ítéljetek

 

Ebben a megfogalmazásban az „igaz ítélet” alatt, nem a Nagy Hegyi Beszédben régen elvetett törvény szerinti ítéletet – a büntetés törvény szerinti mértékének alkalmazását - várja el Jézus, hanem az események és összefüggések valós meglátását próbálja szétválasztani a hamistól, tehát azok megítéléséről, az igaz és hamis szétválasztásáról lehet beszélni. Az elhangzott kijelentés éppen a törvénytudókkal folyó vitájának következtetéseként hangzik el:

 

 János 7,23:

Ha szombaton körülmetélhető az ember anélkül, hogy Mózes törvényét felbontanák, rám megharagszotok, mert szombaton egy embert egészen egészségessé tettem?

 

Jézus megpróbálja értésükre adni, hogy az igazságos megítélésnek nem a minta szerinti ítélkezés, hanem az élet megértéséből származó meglátásból kell következni. A törvénytudók szerint a meg nem rontható minta itt a Mózes törvénye, Jézus szembeállítja a mintát, a szent iratokhoz való ragaszkodást az emberrel és az életével, amelynek megrontását éppen a minta meg nem rontásához, Mózes törvényének romolhatatlanságához való ragaszkodás eredményezné. Ha az igazság nem a minták, előírások, rendelkezések követéséből, hanem az élet, az ember, az Isten és a valóság tapasztalásának megértéséből fog fakadni, akkor válogatásunk a megrontható és nem meg rontható, a hitvány és használható között nem látszat szerint fog történni. A halas példa nem emberek szétválasztására, azaz megint egy minta teremtéséhez kell vezetnie, amelynek segítségével megosztást teremtünk közöttük, hanem a nézetek megítélésére vonatkozik. A mennyek országa egyben az élet forrásának – a példázatban a tápláló hal - megkülönböztetését szolgáló tudomány is, amely megértése nélkül ez a válogatás a jó és rossz tudásának módszeréhez fog fordulni, és minták, előírások, utasítások, rendszerek teremtésével az ítélkezések csapdájába ejti a gondolkodást.

 

Láthattuk, hogy az Isten Országa az emberek közötti viszonyok, az emberek egy életvitelének egy más módja, mint azok a viszonyok, amelyeket a jó és rossz tudására támaszkodva az élet és az igazság megértése nélkül építenek fel. A jó és rossz tudásán keresztül alakítjuk ki azt a tudatosságot, amelyben a cselekedeteink eldöntése kiépített értékrendszereinkhez való illesztés és elvetés válogatásából áll, pontosan úgy, ahogy a halas példát az evangélista a saját szavaival próbálta meg értelmezni, megosztást teremtett ember és ember között, a hitvány halak tűzre vetésének fenyegetésével. Az evangélista módszeréhez már csak annak az értékrendszernek a megteremtése szükséges, amelyhez való illesztés eldönti az emberről, hogy ki a jó vagy a hitvány. Mivel ezt az értékrendszert egyszer Mózes már megteremtette, az igazság keresése és az élet megértésének hosszabb folyamata helyett az írástudók és a törvénytudók inkább a kész rendszer átvételét szorgalmazták. Az Isten Országának megteremtéséhez elengedhetetlen feltétel tehát ennek a folyamatnak a meghaladása, az írástudók és törvénytudók igazságainál nagyobb igazság megértése. A helyzet az, hogy a folyamat nem csak a zsidók között volt kialakulva, hanem az írástudók és törvénytudók között szóban forgó, de Jézus által megítélt elvek mind máig ott vannak azokban a politikai, vallási, gazdasági rendszerekben, amelyekben élő egyének tevékenysége a saját birtokuk határaival van korlátozva. A közöttük való viszonyokat a jóról és rosszról alkotott minták és leírások segítségével formálják és irányítják, büntetnek és jutalmaznak a hatékonyságuk növelésére.

Az Isten Országa ettől a felfogástól teljesen eltérő, ezért hirdette meg Jézus a gondolkodás megváltozásának szükségességét, a megtérés egy különleges programját. A gondolkodásnak fel kell ébrednie és meg kell szabadulni azoktól az előítéletektől, amelyeket a jó és rossz közötti szétválasztás szándékával az emberek befolyásolására és engedelmességére, a fölöttük való uralkodás megszerzésére teremtettek. Az emberek engedelmességre bírásához a megfélemlítés és az ígérgetés, a büntetés és a jutalmazás az út, az Isten Országához pedig a szeretet és a gondolkodás felébresztése vezethet el. Amely közösséget a félelem szabályoz, ott a szeretetnek és a megértésnek akadályokat kell állítaniuk. Az Isten Országának útja egyben a bátorság útja. Mózes a félelem és rettegés keltésével megpróbált egy szabályozó hatalmat megszilárdítani az emberek között, mind máig mintát szolgáltatva azoknak, akik az emberek befolyásolását a félelem és rettegtetés eszközeivel próbálják megvalósítani. Jézus azonban nem csak azt tanította meg, hogy az Isten Országa nem a félelemre alapoz, hanem azt is megmutatta, hogy a valódi bátorság ott jelenik meg, ahol az egyén háta mögött nincs fizikai erő, hatalom, rendőrség vagy katonaság. Teljesen egyedül, a megkövezés állandó fenyegetéseivel szemben, képes volt kiállni tanítása igazsága mellett, életével téve bizonyságot arról, hogy az Isten Országáról szóló beszédei megélhetőek.

Az Isten Országa világosságban járás, amelyben a lélek érzékenysége és a szellem ébersége összhangban képes működni, és így áthatol a környezet akadályain és konfliktusain.

 

 János 9,10-11:

Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világnak világosságát.

De a ki éjjel jár, megbotlik, mert nincsen abban világosság.

 

A sötétség, a zűrzavar, a káosz nem más, mint az ember teremtette állapotok, életek, kapcsolatok és viszonyok olyan összessége, amelyből hiányzik a megértés, és korlátozva van az érzés, megtompult az elme, és megkeményedett a szív. A sötétség mankójára támaszkodunk akkor, amikor a jó és rossz megkülönböztetéséhez minták, szabályok és törvények eligazítására van szükségünk, ezek pedig további megosztásokhoz, így konfliktusok teremtéséhez vezetnek. Ahelyett hogy áthatolnánk rajtuk, belebotlunk az akadályainkba.

Az Isten Országa az egyén felfogásánál kezdődik, és az egyén életének változásától tart a közösség viszonyainak átalakulásáig. Látjuk, hogy ennek a változásnak az alapja nem külső kényszerítő hatások, hanem maga az egyén, akinek a változáshoz szükséges lépésekhez a döntést csak akkor teszi meg, ha azt helyesnek látja. A megértés tehát ennek a folyamatnak a legelső lépése, amelyet Jézus a tanításával, tehát felvilágosítással, és nem kényszerítő, megfélemlítő eszközökre való hivatkozással próbál elérni, amit a környezet egyébként folyamatosan használ. Mint Jézus történetéből is láthatjuk, az Isten Országának megvalósítási folyamata és a környezet közötti harc rendezési módja Jézus szerint tehát tanítással és vitákkal történik, a meggyőzés hatásosságát először az egyén cselekedeteinek, tapasztalatainak, később a kialakuló közösség eredményeinek és sikereinek kell bizonyítani. Maga a harc azonban veszélyes. Mivel az Isten Országának hirdetése során Jézus nem erőszakkal és nem a fenyegetés eszközeivel harcol, alakulhat a harc kimenetele az egyénnek vagy a közösségének veszedelmére.

 

Jézus ezért tanítványainak külön feladatává teszi a támadásokkal és üldözésekkel szembeni helytállást.

 

 Máté 10,38:

És a ki föl nem veszi az õ keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám.

 Máté 16:24:

Ekkor mondta Jézus az ő tanítványainak: Ha valaki jönni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.

 

Rendkívül fontos üzenetek ezek, mivel ezekben a sorokban nem csak az derül ki, hogy a kereszt alatt nem a Pál apostol elméletéből származó megváltó keresztet kell érteni, amelyet kizárólag Krisztus hordhatott, másoknak pedig csak annak hasonlatossága szerint kell hit által az ő halálával azonosulni – azaz képzeletben megpróbálni átélni. És azt sem érthetjük alatta, amit a mindennapok nyomorával, és gyötrelmeivel azonosítva próbálnak a keresztény írástudók magyarázni, amit pedig nem hordani kívánt Jézus, hanem egyenesen megszüntetni. A kereszt a halálos ítélet szimbóluma, a kereszt hordozása annak az összeütközésnek vállalását jelenti, amelynek ítélete a törvény szerint halál. Mivel ez az összeütközés mindaddig a tanítvány feladata, amíg az emberek életét megnyomorító, korlátozó és boldogtalanná tevő folyamatok működnek, nem csak Jézusnak lehet keresztje, amelyet az értelmes megoldást kínáló verzió ajánlásáért vállal. Jézus tudja, hogy az Isten Országa nem valósulhat meg akkor, ha a tanítást be nem fogadó, meg nem értő környezettel nem fordul szembe a tanítvány, és az üldözés fenyegetésének nyomására nem próbálja meg leleplezni a törvény, a hatalom, a szokások, az erkölcs, a vallás, az uralkodó normák, és minták értékeinek és törekvéseinek hamisságát. Ezért bátorít:

 

 János 14,27:

Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!

 

Ez a békesség annak a lelki erőnek a bizonyítéka, amely Jézus követésében a tanítvány életének részévé válik. Ebből a békességből hiányzik a nyugtalanság, a félelem, akkor is, amikor legerősebb a konfliktus közte és a környezete között. Ellenben része lesz a figyelem, az érzékenység, a megértés, és megértetés képessége. A bátorítással párhuzamosan felkészít, az eredmény az Isten Országának elérése, az emberek boldogságának megvalósulása:

 

 

 Máté 5,10:

Boldogok, a kik háborúságot szenvednek az igazságért: mert övék a mennyeknek országa.

 

A mennyek országa tehát nem a túlvilágon az övéké, hanem a megvalósulásában vehetnek ily módon aktívan részt, és akkor boldogok, amikor láthatják az megszenvedett igazság mégis beérő gyümölcsét.

Nem minden üldözés, vagy összeütközés jelenti azt a keresztet, amelynek hordozását Jézus olyan fontosnak tartja. Itt nem egy vallásért, egy hitért, vagy egy eszmerendszerért folyik a harc, hogy valakit megostoroznak, börtönbe dugnak, üldöznek és megköveznek olyan tanításért, amely nem értette meg Isten Országának dolgait, mert nem fogja előmozdítani az Isten Országa ügyét. Fordítva, a tanítványnak először meg kell értenie az Isten Országa tudományát, és annak fényében másképpen lesz képes megvilágítani azokat a szeretetlenségeket és igazságtalanságokat, amelyek összeütközést, meghasonlást hozhatnak létre a tanítvány és az uralkodó hitek, normák, törvények között.

Míg Mózes és a próféták tanítása út a lélek és a szellem megerőtlenítéséhez, Jézus tanítása út a lélek megerősítéséhez. Amikor a lélek erőtlen az egyén fél, a lélek ereje pedig bátorságot és nyugalmat tart fenn az emberben. Jézus, amikor arra ösztönöz, hogy ismerjük fel a lélek és a szellem korlátozását jelentő folyamatokat, azok elhárítása a lélek megerősödését, és a szellem felébredését eredményezi. Ez az ösztönzés Jézusnál egyszerű megfogalmazásokban és példázatokban jelentkezik, de gyakorlatba való áttétele valódi eredményt hozva terem gyümölcsöket. Nem nehezek az Isten Országának a dolgai, a gyermekek talán a legkönnyebben vesznek részt benne:

 

 Máté 19,14:

Jézus pedig monda: Hagyjatok békét e kis gyermekeknek, és ne tiltsátok meg nekik, hogy hozzám jöjjenek; mert ilyeneké a mennyeknek országa.

 

A nehézséget nem dolgainak érthetetlensége, hanem az elménkben a birtoklásról és irányíttatásról kialakított nézetekhez való ragaszkodás miatti összeütközés okozza. Ezekhez kötődő és a jóról és rosszról vallott hiedelmeink olyan szövevényes és bonyolult rendszerekké válnak a fejünkben – indoklások, alátámasztások, érvek, hivatkozások, minták, kiragadott esetek sokaságával együtt -, hogy miattuk a legkönnyebben megélhető dolgok az Isten Országából is nehéznek, érthetetlennek, hihetetlennek tűnnek. Éppen ezért a tanítvány egyik dolga, hogy a cselekedeteivel mutassa meg, hogy lehet másképpen élni és másképpen gondolkodni, mint a birtoklás és irányíttatás rendszereiben szabályokhoz kötötten élőknek. A másik dolga, hogy az Isten Országának dolgainak megértésével rávilágítson azoknak a nézeteknek a hibáira és tarthatatlanságára, amelyek eredményeképp a világban a háborúságok, kihasználás, nyomor és szenvedés a kialakított rendszereink tartozékává válnak, és nem szűnnek meg addig, míg azok forrását és tartópilléreit fel nem ismerjük, és nem változtatunk rajta. Az emberek megélhetésének, lakhatásának, öltözködésének, jókedvének és gyönyörűségeinek erőforrásait a mennyei Atya mindenki számára megadta, de amíg az erőforrásoknak a birtokosai a felhalmozás, szerzés, nyereség, kihasználás politikai, pénzügyi és gazdasági rendszereinek szabályaival saját maguknak, szervezetüknek, intézményeiknek, cégjeiknek haszna növelésére használják fel, addig a birtoklás és az irányítás kirekesztő rendszeréből származó megkülönböztetéseknek mindig ott lesznek az áldozatai. A lemondás üzenete nem a szegényeknek, a kisembereknek szól, hanem éppen azoknak a birtokosoknak, akik a világ különféle erőforrásainak birtokában azt tehetnek a nem tulajdonos többséggel, amit csak akarnak. A lemondás üzenete Jézus tanításában tehát nem értelmetlen önmegtartóztatás, hanem egy program része, amelynek célja az erőforrások visszaadása az emberiség közösségének.

 

Az Isten Országának megteremtése tehát nem erőszakkal történik, hanem azoknak az egyéneknek a tevékenységének nyomán, akik benne szívesen vesznek részt. A világ felé pedig egy választható életmód lehetőségének a bizonyítékát mutatják fel. A kapcsolat az Isten országát megteremteni vágyók és a környezet akadályozó vallásos, politikai, pénzügyi hatalmaival szemben az erőszak és kényszer eszközei nélküli harc, amelyben a legfőbb fegyver a tudomány, a felvilágosítás, valamint az engedetlenség, a nem támogatás értelmes megválasztása. Hatalomnak alávetett ember egyetlen dolgot tehet az akár törvényes, akár törvénytelen kényszerrel szemben, nem engedelmeskedik, ha igazságtalanságra és gonoszságra kényszerítik, a fenyegetés fizetségeit is vállalva, Jézus története pontosan ezt az engedetlenségi vonást tükrözi az őt támadó uralkodó vallási és politikai hatalommal és képviselőivel szemben. De ha a törvénnyel való összeütközés nem az Isten Országa miatt, hanem például anyagi vagy fáradozás követelése miatt alakulna ki, akkor a megoldáshoz inkább veszítse el az ember a követelését, mint ellenségének bármilyen törvényt felhasználó manipulációjának az áldozatává váljék.

 

 Máté 5,25:

Légy jóakarója a te ellenségednek hamar, amíg az úton vagy vele, hogy ellenséged valamiképpen a bíró kezébe ne adjon, és a bíró oda ne adjon a poroszló kezébe, és tömlöcbe ne vessen téged.

 Máté 5,40-41:

És a ki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda néki a felsőt is.

És a ki téged egy mértföldútra kényszerít, menj el vele kettőre.

 

Fontos felismernünk, hogy ezekben a szavakban egyáltalán nem a felsőbb hatalmasságnak és a törvényeiknek való feltétlen engedelmeskedés fogalmazódik meg, hanem az ellenséggel szembeni konfliktus rendezésének egy törvényen kívüli módja.

Az Isten Országát megteremteni vágyó egyén tehát tehet fontos dolgokat, hogy jogát az Isten országának megvalósításához megőrizhesse. Az egyik tehát a környezettel szembeni vita, amely Isten Országa körüli nézetek homályosságát próbálja meg tisztázni.

 

 Lukács 19,47:

És tanított minden nap a templomban. A főpapok pedig és az írástudók és a nép előkelői igyekeztek őt elveszteni

 

A tanítás nem eldugott helyen történt, hanem az uralkodó rendszer központi intézményében. Hogy ott képes volt megőrizni a támadások közepette a pozícióját, eddigi tanításának megnyert erők nagyságának köszönheti.

 

A másik a jól megválasztott engedetlenség, amely a környezet meg nem értéséből eredő konfliktusokban nem mások szenvedéséhez, terheinek növeléséhez és boldogtalanságuk előidézéséhez vezető ajánlott, kényszerített, elrendelt vagy előírt utakhoz igazodik, vagy alkalmazkodik.

 

 Márk 7,7-8:

Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, a melyek embereknek parancsolatai.

Mert az Isten parancsolatját elhagyva, az emberek rendelését tartjátok meg.

 

Az engedetlenség melletti döntésnek egy hatalom fennhatósága alatt persze a hatalom rendelkezéseinek alapos ismerete és bírálata mellett van értelme. Jézus képes volt annak a tudománynak – Mózes és a próféták szellemiségének - a hiányosságait kimutatni, amelynek a környezete életének befolyásolásában éppen meghatározó jelentőségű volt, és ezzel a célja az alárendelt, engedelmes viszonyokon való változtatásról szóló tanítás hirdetése.

A harmadik annak megválasztása, hogy az egyén élhessen azzal a jogával, hogy erőforrásainak birtokában kit támogat, és kitől vonja meg a támogatását javakban, pénzben, munkában, és erkölcsileg, a támogatás mértékét, módját és kötelességét ne az emberek feletti hatalom határozza meg. Például, ha a környezetben bármilyen folyamat az Isten Országának kialakulása felé, tehát az emberiséget megfosztó erőforrások birtoklásának kialakult rendjének, vagy az emberek feletti uralkodás megszüntetéséhez vezet, akkor joga van támogatásban részesíteni, ha hitetlen akkor is, ha pedig inkább ennek a birtoklási rendnek és az emberek feletti uralom megszilárdításának feltételeit segítené, akkor joga van azokat megvonni, ha az hívő, akkor is.

 

A környezettel szembeni konfliktusban azonban óvja Jézus a küzdőket a biztos vesztésre vezető utaktól, és az erőviszonyok mérlegelését tanítja:

 

 Lukács 14,28-32:

Mert ha közületek valaki tornyot akar építeni, nemde először leülvén felszámítja a költséget, ha van-e mivel elvégezze?

Nehogy minekutána alapot vetett, és elvégezni nem bírja, csúfolni kezdje őt mindenki, a ki látja,

Ezt mondván: Ez az ember elkezdette az építést, és nem bírta véghezvinni!

Vagy valamely király, mikor háborúba megy, hogy egy másik királlyal megütközzék, nemde leülvén először tanácskozik, hogy tízezerrel szembe szállhat-e azzal, a ki ő ellene húszezerrel jött?

Mert különben még mikor amaz távol van, követséget küldvén, megkérdezi a békefeltételeket.

 

A harc a környezettel szemben az erőviszonyok mérlegelése nélkül értelmetlen. Ha egy igazság bizonyítására nincs elegendő vagy találó alátámasztás tapasztalatban és meglátásban, az ellene felhozott érvek működőbbek és bizonyíthatóbbak, akkor a harc kimenetele bukásra van ítélve. Megfelelő tapasztalatokat és az igazság megfelelő ismeretét kell összegyűjteni ahhoz, hogy az Isten Országát, a tornyot valaki felépíthesse, a közösség a környezet válságainak megoldására győztes ajánlatot hozzon.

 

Az Isten Országa nem kényszer a világnak. Alternatív megoldás, amit az Isten Országát megértő és kialakító egyén vagy közösség képes felajánlani olyan esetekre, amikor a világban az összeütközések, pusztulás és zűrzavar megszüntetésére alkotott hatalmak és rendszerek nem képesek megoldani, és ha az Isten Országát megvalósítók az élet valódi értékeit mutatják fel, akkor válik az emberiség számára választható versenytársává a törvény uralmi rendszerek verzióinak. Az Isten Országában nincs a pénz rendszereiben jellemzően meghatározott bűnözés, mert nincsen egyéni felhalmozás, így a szerzéssel és egyéni értékfelhalmozással kapcsolatos mesterséges szükségleteknek nincs létalapja.