Ésaiás kommentár

 

 

Nem mehetünk el szó nélkül Ésaiás könyve mellett, amelyben a legtöbb szó esik a messiásról és a messiás koráról, valamint az Ismeretlen Intelligencia világuralmi törekvéseinek megfogalmazásairól. Mivel a könyv több prófétai írás anyagából összeszerkesztett dokumentum, az Ismeretlen Intelligenciának, Úristennek, Örökkévalónak tulajdonított részek és szólamok sem feltétlen mentesek a módosításoktól. A vizsgálatot négy szakaszra bontom, Proto-Ésaiás alatt tárgyalom az 1-39 fejezetet, Deutero-Ésaiás alatt a 40-55 fejezetet kivéve az 53-asatt, majd Trito-Ésaiás alatt az 56-66 fejezeteket, külön pedig az 53-as fejezetet. Hangsúlyozottan a héber fordítást veszem alapul, ahol mondanivalót érintő fordításbeli eltérést látok, arra külön kitérek.

 

Proto-Ésaiás

 

Első Ésaiás próféta Ámos fia, amelyet a könyv elején önmagáról állít a szerző. Az ő írásainak ideje Jótám, Akház, Ezékiás királyok életére tehető, kb. i.e. VIII és VII század. Úgy tűnik megérkezett az Ismeretlen Intelligencia és nem hagyhatta szó nélkül hatalmának semmibe vételét, elhajlottak tőle, pártot ütöttek ellene.

 

* 1,4: Oh vétkező nemzet, bűnnel terhelt nép, gonosztevők fajzatja, elvetemült gyermekek!

 

A bűn elsősorban engedetlenség, a nép feletti hatalom borulása. A hangvételből az sejthető, hogy eddig ezeket nem látta, hiszen valószínűleg nem hagyta volna Izraelt elhajolni a parancsaitól, sem másokat Izrael fölé kerekedni, hogy azok uralják a „szőlőt” helyette.

 

* 1,7: Országotok pusztaság, városaitokat tűz égette el, földetek - szemetek láttára idegenek emésztik, és pusztaság, mint idegenek dúlásakor.

 

Az Ismeretlen Intelligencia tétlenségének bizonyítéka ez, hiszen az olyan isten, aki a bálványokra féltékeny, hogy el ne vigye a népet, ne lenne gondban akkor, ha birtokát idegenek háborítják? Talán arra számított, hogy képes volt olyan törvényt adni, amelynek betartása megőrzi a népet a távollétében idegen seregek támadásainak sikerétől? Az Ismeretlen Intelligencia vállalkozása csődbe ment, most kezdheti elölről, és a törvény tiszteletét is újból helyre kell állítani. Már nem érdeklik az áldozatok, az engedelmesség fontosabb a hízó barmok zsírjánál:

 

* 1,11: Minek nekem áldozataitok sokasága, szól az Úr: jóllaktam a kosok égőáldozataival és a hízó barmok zsírjával, a tulkok, juhok és bakok vérét nem kedvelem.

 

A szétesettség megoldásként az áldozatok és ünneplés helyett a törvénytelenségek megszüntetésével kell kezdeni:

 

* 1,17: Tanuljatok jót tenni, törekedjetek jogosságra, igazítsátok útba az erőszakost; szerezzetek jogot az árvának, vigyétek az özvegy ügyét

 

Az árvák és özvegyek ügyének megemlítése politikai manipuláció, figyelem elterelés, amikor a válság az egész országot érinti, és az Ismeretlen Intelligencia törvénye inog. Mintha a felelősséget csak azok viselnék, akik az árvák és özvegyek ügyét háttérbe szorítják, a válság igazi felelősei nincsenek leleplezve. A „tanuljatok jót tenni” kellően semmitmondó kijelentés akkor, ha a jóról az embernek más elképzelése van, mint amit a szétesett hatalom közöl a számára, végül is kitől tanuljon jót tenni a nép? A düledező hatalom helyreállítása az engedelmesség megkövetelésével indítható csak meg:

 

* 1,19: Ha engedtek és hallgattok, az ország javát fogjátok enni. 20. De ha vonakodtok és engedetlenkedtek, kard esz meg benneteket; mert az Úr szája beszélt

 

Világos beszéd, az ellenség fegyvere büntetés a nép engedetlenségére, az engedetlenség pedig bizonyíték a nép gonoszságára. Ilyen megközelítés mellett persze ki fogja perelni az Úr gonoszságát, aki éppen a nép feletti hatalom újbóli megszerzésére tör? A népnek ki lesz a szószólója a hatalommal szemben? Ha nincs belső elnyomó, akkor jön az idegen, ha van idegen elnyomó, visszajön a belső is. Az Izraelt pusztító fegyver persze nem az istenként kezelt Ismeretlen Intelligencia büntetése, de megragadva az alkalmat a próféta az engedetlenség büntetéseként állítja be. A törvénytelenségek számon kérése még jogosságuk mellett is a hatalom malmára hajtja a vizet:

 

* 1,23: Nagyjaid pártütők és tolvajok társai, mindannyija szereti az ajándékot és hajhássza a vesztegetést; az árvának nem szereznek jogot és az özvegynek ügye nem jut eléjük.

 

A próféta taktikáját figyeljük meg ennél a pontnál. A hatalom pszichológiai érvelése a törvény mellett azzal kezdődik, hogy a pártütők és megvesztegethető képviselők mellett az özvegyek és árvák ügyével hozakodik elő. A pártütő és a megvesztegethető képviselő mindkettő a hatalom ellensége, hiszen egyik sem engedi érvényesülni a felülről meghozott döntéseket. Hogy jön tehát ide az árvák és özvegyek ügye, amikor a nép szabadságának megszorításai, az adók és szolgálatok terheinek növelése, az elosztás pénzügyi szabályozása forognak kockán, ennek felette a hatalom egyéb kötelezettségei teszik az özvegyek és árvák helyzetét nyomorúságossá? Úgy jön ide, hogy a velük való foglalkozással igyekszik leplezni, hogy létrejöttükben saját keze munkája is benne van. A figyelem elterelése a központi problémákról az özvegyek, árvák ügyére mindig kiváló stratégia lesz a súlyosabb konfliktusok leplezésére, amelyek párhuzamosan termelik az özvegyek és árvák ügyét.

A szólam következtetése, hogy a bosszú nem kerüli el azokat, akik nem tisztelik a törvényt:

 

* 1,24: Azért, úgymond az Úr, az Örökkévaló, a Seregek Ura, Izrael hatalmasa, oh, majd vigasztalódom elleneimen és bosszút állok ellenségeimen

 

A nép elhajlásának megszüntetésére érdekes megoldást vázol a próféta:

 

* 1,26: és ismét adok neked bírákat, mint azelőtt, tanácsosokat, mint kezdetben. Azután neveznek téged az igazság várának, hűséges városnak

 

Ezt ugyanis miért nem volt képes megtenni időben? Mielőtt elhajol a nép a törvénytől és hűtlenség városává vált volna? Megint egy pont, amely az Ismeretlen Intelligencia folyamatos jelenvalóságát cáfolja az írásban, azaz nem lehet egyenlő a Teremtő Istennel. Tényleges jelenvalóság esetén elkerülhette volna Izrael megromlását, megfelelő pillanatban bírákat és tanácsosokat adva, mint kezdetben.

 

A második fejezetben az eddig elhanyagolt és düledező hatalom helyett Izraelben a próféta egy világméretű központi hatalom kibontakozásának ígéretét tárja a szemünk elé. Ésaiás beszédei alapján teljesen világossá válik, hogy az Ismeretlen Intelligencia célja nem kisebb dolog, mint a világ feletti uralom megszerzése.

 

* 2,2: És lesz az idők végén, szilárdan fog állni az Úr házának hegye a hegyek élén és felülemelkedik a dombokon, és özönlenek hozzá mind a nemzetek.

* 2,4: És ítél a nemzetek között és dönt a sok nép fölött; és összetörik kardjaikat kapákká és dárdáikat kacorokká; nem emel nemzet, nemzet ellen kardot és nem tanulnak többé háborút!

 

A háború megszüntetésének álma itt egyértelműen a nemzetek legyőzéséhez kapcsolódik, tehát a világhatalom ígéretével párhuzamosan jelenik meg a háborúk megszűnésének ígérete is. A nemzetek közötti konfliktusok rendezésére az Ismeretlen Intelligencia a saját központi hatalmából származó ítélkezését ajánlja, amit a nemzetek ellenállás nélkül kötelesek elfogadni, mivel minden hadseregüket leszereltették.

Azért vagyunk kénytelenek az Ismeretlen Intelligencia terveként látni Ésaiás elbeszélését, mivel annak nevében szólal meg, aki a törvényt adta Izraelnek, és amitől való elhajlást pontosan ezekben a fejezetekben kéri számon a törvény adója. Eddig a cél a nép szolgai engedelmességének biztosítása volt, innentől kezdve nem kisebb feladatot tűzött Izrael szeme elé, mint a központi világhatalom működésére való felkészülést. A központi hatalom székhelye is el lett döntve:

 

* 2,3: És mennek számos népek és mondják: Gyertek, menjünk föl az Úr hegyére, Jákob Istenének házához, hogy tanítson bennünket útjaira, hogy járjunk ösvényein! Mert Sionból ered a tanítás és az Űr igéje Jeruzsálemből.

 

 Az Ésaiás fejezetekben később olyan beszédeket és akciókat fogunk látni, amely már a politikai manipulációk területén kívánja az első lépéseket megtenni. A legfontosabb stratégiai szempont az, hogy a fogságot, a háborút, a szabadulást és a békességet nem a nemzetek közötti viszonyokból, a hatalmak közötti konfliktusokból, érdekekből, azok megoldatlanságából vagy rendezéséből vezesse le, hanem mindazokat az istenként beállított Ismeretlen Intelligencia korlátlan hatalmának ítéleteiként tüntesse fel. Fontos kérdés az, hogy vajon a Teremtő, akinek képében igyekszik az Ismeretlen Intelligencia feltűnni – erre fogunk látni bőven jeleket Ésaiás írások szövegében -, a mennyei Atya, akivel Jézus tanításaiban megismerkedhetünk, ő valóban a büntetés és jutalmazás eszközeinek önkényes döntéseivel próbál-e élni a népek közötti viszonyok saját központi irányítású hatalmának alakításában? Vagy az emberiség megosztásának nemzetiségekre, birodalmakra és hatalmi struktúrákra való felosztását megszüntetni akarja? Az Ismeretlen Intelligencia szándéka az emberiség megosztottságának megszüntetése nem áll érdekében, ezért szól tervezete a kiválasztottságról, és ezért igyekszik Izraelből egy olyan törvénytisztelő népet faragni, amelyen keresztül, és akiknek segítségével a világhatalom ábrándja megvalósítható. A központi hatalom ábrándjáról azt kell látnunk, hogy csak azért lehet célja az Ismeretlen Intelligenciának, mert ő nem Isten. Csak teremtett lénynek van szüksége olyan társadalmi szerkezetre, hogy a döntései, ítéletei és törvényei egy központosan szervezett hierarchikus láncon keresztül kerüljenek érvényesítésre, az Istennek központilag kiadott utasításokra nincs szüksége. Jézus tanításában az ember és Isten közötti kapcsolat a belső szobában is megvalósítható, tehát egy hatalmat képviselő rendszer alkalmazására nincsen szüksége az ember valódi Teremtőjének, amikor ő közvetlen kapcsolat kialakítására is képes minden emberrel. Ráadásul ez a kapcsolat Jézus tanításában nem kényszer, nem egy elkötelezett szolgai szereppel jár együtt, hanem rá van bízva az ember személyes keresésére. Minden olyan tekintély tehát, aki az Istent nem ismerő ember felé egy parancsuralmi rendszer szabályainak betartását várja el az Istenre hivatkozva, nincsen az Istentől. Az istenként szerepelni kívánt Ismeretlen Intelligencia azonban vetélytársainak hitt istenek, hatalmak, és nemzetek legyőzését megköveteli:

 

* 2,12: Mert napja van az Úrnak, a Seregek Urának, minden büszke és magas fölött, és minden emelkedett fölött, hogy lealacsonyodjék.

 

Egyetlen magasat ismer el, saját központi hatalmát:

 

* 2,11: Az ember büszke szeme lealacsonyodik, és megalázkodik a férfiak kevélysége; és egyedül az Úr lesz magasztos ama napon.

 

És az a nap nem lesz kellemes az emberiség számára, hanem a próféta szerint ellenséges, a fénye a hatalmának fénye, és nem szeretetének világossága:

 

* 2,21: hogy behatoljanak a szirtek repedéseibe és a sziklák hasadékaiba az Űr rémülete elől és felséges fényétől, midőn fölkel, hogy megrettentse a földet.

 

Mert az Ismeretlen Intelligencia nem szereti az embert, mint a mennyei Atya:

 

* 2,22: Hagyjatok föl az emberrel, kinek orrában lehelet van, mert mire becsülhető ő!

 

Jézus tanításában a mennyei Atya azonban nem félemlít, és nem veti meg az embert, mint az Ismeretlen Intelligencia:

 

* Máté 10,31:

Ne féljetek azért; ti sok verebecskénél drágábbak vagytok.

 

A harmadik fejezet kesergés az elhajlott nép romlottsága felett, vezetőit hibáztatja, és Jeruzsálem és Júda ledőléséért őket teszi felelőssé. A vádpontok között megint szóba kerül a szegények pártolása, amely a vezetők és tekintélyek zsarnokságának és fosztogatásának gyümölcse:

 

* 3,14: Az Úr törvénybe száll népének vénjeivel és nagyjaival: Hiszen ti lelegeltétek a szőlőt, a szegénytől rablott jószág van házaitokban. 15. Mi lelt, hogy összezúzzátok népemet, és a szegények arcát megőrlitek, úgymond az Úr, az Örökkévaló, a Seregek Ura.

 

A hangsúly annak ellenére, hogy a szegények érdekében emel szót, ne tévesszen meg senkit. Nem a szegénység felszámolása a cél, hanem a szegény ellen gyakorolt törvénytelenség a probléma. A törvény ugyanis fenn kívánja tartani az anyagi különbözőséget, hiszen éppen ennek segítségével szeretné a hatalomhoz való hűséget bizonyítani, mérni, kimutatni és jutalmazni. Az Ismeretlen Intelligencia stratégiájából nem mellőzhető ugyanis a nép engedelmességének kérdése, hogy a vezető tekintélyek kedvéért szemet hunyjon a törvénytelen nyomorgatás fölött. A törvény helyreállítása, a jogosság megteremtése most éppen azért kiemelkedően fontos, mert hatalmi törekvéseinek sikerét kezdettől a jó és gonosz szétválasztását meghatározó törvénye tiszteletére bízta, amely a vezetők jogtalanságai révén inogni látszik. A magukat a nép rovására hizlaló vezetők nem csak a törvény uralmát kockáztatják, hanem veszteséget jelentenek a hatalom megszilárdításához szükséges gazdasági háttér fejlődésében. Nem csak Jeruzsálem, de már Júda is romokban, nem marad elég erőforrás ahhoz, hogy az idegen támadásokat a nép elháríthassa. Ha eddig elérte, hogy a jó és rossz közötti különbség meghatározására vágyó ember a bizalmát az értelme mérlegeléseiről a törvény előírásaiba helyezze, akkor a törvényt önkényesen felhasználó vagy semmibe vevő vezetők az Ismeretlen Intelligencia pszichológiai fegyverét teszik hatástalanná. A Mózesnek adott törvény ügyelt a gazdasági háttér fejlesztésére, ezért igyekezett megőrizni a munkáért és béréért szerzett javak biztonságát. A törvényszerűség igyekezett az előírások érvényesítését az egyén erőforrásaihoz igazítani, a szegény kisebbet, kevesebbet volt köteles áldozni, a gazdag többet és nagyobbat. Ha ezt a rendszert törvénytelenségükkel felborítják, nem lesz nép, akin az Ismeretlen Intelligencia uralkodhat. Ahogy most ez éppen veszélybe kerülve látszik.

 

* 3,25: Férfijaid kard által esnek el, vitézséged harcban. 26. Keseregnek és gyászolnak kapui, és ő kifosztva a földre ül

 

És nem lesz senki, akire a világhatalmi törekvéseiben az Ismeretlen Intelligencia számíthatna. De nem hagyja annyiban, a következő fejezet szerint tisztogatásba kezd, és ezt szokásos pusztításai ígérgetésével teszi, hiszen az ő leghatékonyabb módszere a rombolás, irtás, büntetés:

 

* 4,4: Ha majd lemosta az Úr Sión leányainak szennyét és Jeruzsálem vérét kitörölte közepéből, az ítélet szellemével és a kipusztítás szellemével

 

Az ötödik fejezet az Ismeretlen Intelligencia csalódását próbálja ábrázolni, amely egyben lebuktatja, hogy nem ért az ember természetéhez, az ember kezeléséhez, önmagát ugyanis egy kudarcos szőlősgazdához hasonlítja, amely gazdálkodása mellett a szőlője nemes gyümölcsök helyett vadszőlőt termett:

 

* 5,2: Bekerítette, s megtisztította kövektől és beültette nemes venyigével, tornyot épített közepébe, sajtót is vágott ki benne; azt remélte, hogy szőlőt terem és termett vadszőlőt. 4. Mit kellett még tenni szőlőmmel, amit nem tettem vele; miért reméltem, hogy szőlőt terem és termett vadszőlőt?

 

A szőlősgazda a venyigét hibáztatja, de a példánál maradva állíthatjuk, hogy nincs olyan szőlősgazda, aki kicsit is ért a termesztéshez, hogy a kertje vadszőlőt teremjen a gazdálkodása alatt, ha nemes szőlőt ültetett bele. A példa tehát elárulja, hogy vagy nem ő ültette a szőlőt a kertbe, és nem tudta mit fog teremni, vagy elrabolta a szőlőt, de a termesztéshez nem ért. Nem beszélve arról, hogy hiába adja ki felügyelőknek a szőlőt, ha képes elhagyni a kertet hosszú időkre, és a felügyelőknek hibás előírásokat és szabályokat ad a termesztéshez.

 A sértődékeny megoldás a vadszőlőt termett kertre elárulja, hogy valójában nem is érdeklik az ültetett venyigék sorsa, csak a hasznot szerette volna látni belőle, ami elmaradt:

 

* 5,5: Most tehát, hadd tudatom csak veletek, mit teszek majd szőlőmmel: eltávolítom sövényét, hogy lelegeltessék, áttöröm kerítését, hogy eltapodhassák

 

Tehát. Hosszú időre elhagyta a kertet, nem jelentkezett, távol volt tőle, elhanyagolta a gondozását. Felügyelőkre bízta a kertet, de a szabályok alkalmatlanok a termesztésre. Már eleve távollétet bizonyít – egy teremtett lény képtelen mindenkor és mindenütt jelen lenni -, hogy a kertet nem a gazda gondozza, hanem béreseket rendel föléje. És amikor visszatért és észrevette az eredménytelenséget, akkor sem a szőlő helyreállítása, hanem közönséges módon annak elpusztítása érdekli, és ez egyben elárulja az Ismeretlen Intelligencia egy jellemvonását, mégpedig őt nem érdeklik a venyigék maguk, hanem csak az, hogy számára hasznot hozzanak. Óriási különbséget jelent az Ismeretlen Intelligencia és a mennyei Atya között, aki a kert elpusztítása helyett annak megkapálásába és megtrágyázásába kezdene.

 

* Lukács 13,6-9:

És ezt a példázatot mondta: Volt egy embernek egy fügefája a szőlőjébe ültetve; és elment, hogy azon gyümölcsöt keressen, és nem talált.

És monda a vincellérnek: Íme, három esztendeje járok gyümölcsöt keresni e fügefán, és nem találok: vágd ki azt; miért foglalja a földet is hiába?

Az pedig felelvén, monda néki: Uram, hagyj békét néki még ez esztendőben, míg köröskörül megkapálom és megtrágyázom.

 

A felügyelőkkel való konfliktus sem marad szó nélkül:

 

* 5,12: És hárfa és lant, dob és fuvola, meg bor van lakomájukon, de az Örökkévaló cselekvését nem tekintik, és kezének művét nem látják. 13. Azért számkivetésbe megy népem tudás hiányában, előkelői éhség emberei; sokasága pedig szomjtól tikkadt el

 

A „felügyelőség” mulatozása és dorbézolása nem hiányzik az Ismeretlen Intelligenciának sem. A nép elöljáróinak és tekintélyeinek támadása egyben eltereli a figyelmet a kert gondozásához szükséges szabályok hibáinak felismerésétől, a gazda szerint nem a recept rossz, hanem a gondozók voltak megbízhatatlanok. Az eredmény a vadszőlő a nemes szőlő helyett, a gondozási előírások hibái leleplezhetetlenül maradhatnak. Sőt, a következő gondolatok éppen arról igyekeznek meggyőzni, hogy a recept az kiváló, ne cseréljenek fel egy sorában se a jót a rosszra, és főként ne okoskodjanak felette, a receptet, a törvényt, a megadott szabályokat és előírásokat okoskodás nélkül, vakon el kell fogadni:

 

* 5,20: Jaj, akik a rosszat jónak mondják és a jót rossznak, akik sötétséget világossággá tesznek és világosságot sötétséggé, akik keserűt édessé tesznek és édest keserűvé. 21. Jaj, akik bölcsek a maguk szemeiben és önnön magúk előtt eszesek

 

Az Ismeretlen Intelligencia nem szereti, ha kritizálják, ha vitatják elképzeléseit, szolgai módon való engedelmeskedést követel, csak a parancsainak megtartója lehet bölcs és eszes előtte. A valóban bölcsek és eszesek persze nem kellenek, mert azok leleplezhetik hátsó szándékait, azok rávilágíthatnak embertelenségére és igazságtalanságára, azok inkább máglyára és keresztre valóak. De mindenképp köveztessenek meg, mint egy hamis próféta. Az Ismeretlen Intelligencia nem szereti a megvesztegethető elöljárót sem, mivel az a törvény uralomra jutását veszélyezteti.

 

* 5,23: Jaj, …akik fölmentik a gonoszt vesztegetés fejében

 

A prófétai fordulat Izrael nyomorúságra jutását az Ismeretlen Intelligencia büntetésének tünteti fel, és itt alapozódik meg annak politikai gondolata, hogy egyben a népek sorsa fölött is úgy rendelkezik, mint egy gyerek a játékszereivel:

 

* 5,25: Ezért fellobbant az Úr haragja az ő népe ellen, kinyújtotta kezét ő ellene, megverte, hogy reszkettek a hegyek és lett hullájuk, mint söpredék az utcák közepén. Mind amellett nem fordult el haragja és egyre kinyújtva keze!

 

Csettint, és a büntetésre kiválasztott nép nem hódító érdekeinek megfelelően, hanem az istennek vélt Ismeretlen Intelligencia haragjának megfelelően vonul fel Izrael elpusztítására. Ez tehát a vallásos nemzetközi politizálás kezdete, amikor a háborút és békét az Isten haragjának vagy kegyelmének ruhájába öltöztetik, hogy megpróbálják kiterjeszteni a pszichológiai befolyást a kiválasztott népről a nemzetekre. Asszíria, Babilónia, Perzsia nem hódító háborút folytat, hanem isteni ítéletet hajt végre, amelynek jutalma az elfoglalt földek megszerzése, a rajta élő népek foglyul ejtése. Ez már nem egyszerű manipuláció, hanem az elnyomás és fosztogatás, a rabszolgatartás és pusztítás megszentelése, itt már nem a halálbüntetés törvényerőre emelésének gonoszságáról van szó, hanem a népirtás és pusztítás politikai büntetésként való hazugságáról, nem beszélve arról, hogy egy hódító háborút Isten szent ítéletének feltüntetni a valódi Isten nevét mocskolja be.

 

De ezek a manipulációk nem egyszerűen a próféta képzeletének termékei, a hatodik fejezet éppen az Ismeretlen Intelligenciával való találkozást festi le, tehát a manipulációk gyökere ott keresendő:

 

* 6,1: Uzzíás király halála évében láttam az Urat, ülve magas és emelkedett trónon, szegélyei pedig betöltik a templomot. 2. Szeráfok állnak felette, hat-hat szárnya mindegyiknek, kettővel befödi arcát, kettővel befödi lábait, és kettővel repül.

 

Ha a szándékos megtévesztés gondolatát a prófétától távol tartjuk, akkor fel kell tételeznünk, hogy valamit tényleg látott. Mivel a látvány szemmel látható, a harsogó hangja megingatja a küszöbök gerendáit, a füst, végül is alaki és gravitációs tulajdonságokkal bír, fizikai valósággal kellett rendelkeznie, tehát nem a Teremtő, hanem csak egy teremtett lény lehetett. A próféta előtt ismeretlen technikai fölény látványa hasonlatos Ezékiel leírásához, tehát rokon megjelenéssel kell számolnunk. Mivel a stílus, a szándék, és a hivatkozások megegyeznek, kénytelenek vagyunk e mögött is ugyanazt az Ismeretlen Intelligenciát feltételezni, mint akit Mózes óta próbálunk nyomon követni az ószövetségben. A próféta maga tesz bizonyságot arról, hogy a látott teremtményt istenként kívánja tisztelni:

 

* 6,5: Ekkor mondtam: Jaj nekem, mert elvesztem, mert tisztátalan ajkú férfiú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom, mert a királyt, az Urat, a Seregek Urát látták szemeim.

 

A jelenség nem is kívánja ebbeli hitében megingatni, sőt küldetést bíz a prófétára, pusztítást kell hirdetnie a nép ellen:

 

* 6,10: Kövérítsd meg a nép szívét, és füleit nehezítsd meg, és szemeit tapaszd be, hogy ne lásson szemeivel, füleivel ne halljon, és szíve ne értsen, hogy megtérjen és meggyógyuljon. 11. … Míg pusztán nem állnak városok lakó nélkül, és házak ember nélkül, és a föld sivataggá nem pusztul.

 

Az Ismeretlen Intelligenciát talán inkább Pusztítónak kellene hívni, hiszen már Noé özönvizénél, Sodoma és Gomorránál, az Egyiptomi csapásoknál sem tagadta meg önmagát. Jóllehet pusztításokat könnyűszerrel idézhet elő technikai fölényével, mégis a pszichológiai hatás a fontos. Ha sikerül elhitetni a mesterségesen előidézett csapások segítségével, hogy minden pusztítás a saját keze műve és jelentésében az ő ítéletének végrehajtása, akkor a politikai életre technikai bázisának távollétében is nyomást tud majd gyakorolni, csupán megfelelő értelmet kell tulajdonítani az ítéletnek és a büntetésnek. A jó és rossz fogalmának manipulálása már elég lesz a befolyás eléréshez, pusztán csak hivatkozni kell a megörökített tettekre, és kellően magasztalni, fel kell nagyítani a cselekedeteit.

 

A hetedik fejezet egy komplett politikai szituáció kezelését hivatott leírni. Júda királya Akház, az ő uralkodása idején Remaljának fia, Pékah, Izráelnek királya és Reczin, Sziriának királya szövetkezett Jeruzsálem ellen. A próféta azonban biztatást ad Akháznak, hogy ne féljen a szövetségtől, mert az istennek tartott Ismeretlen Intelligencia eléri, hogy Asszíria királya megtámadja a szövetség két királyát, és pusztává teszi városukat. Hogy a felbujtás technikai megoldása hogy ment végbe, a próféta már nem tud róla, de egy fiút ígér, Immánuelt, akinek öntudatra ébredéséig megtörténnek mindezek:

 

* 7,14: Ezért ad maga az Úr nektek jelt: íme a fiatal nő várandós lesz, és fiat szül és így nevezi őt: Immánuel. 15. Vajat és mézet fog enni, mihelyt megvetni tudja a rosszat és választani a jót; 16. mert mielőtt a fiú megvetni tudná a rosszat és választani a jót, elhagyatva lesz a föld, melynek két királyától te rettegsz.

* 8,4: Mert mielőtt tudna szólni a fiú: atyám, anyám, viszik Damaszkusz vagyonát és Samaria zsákmányát Asszíria királya előtt.

 

Immánuel nevét, valamint a gyermeket szülő fiatalasszony személyét helytelenül használják fel később az evangélisták, hogy egy Jézusra utaló próféciát nyerjenek. A fiatalasszonyból lesz a „szűztől születés”, Immánuelből lesz pedig egy megjósolt messiás, aki szabadulást hoz a népének. Már tárgyaltuk, hogy a „szűz” fordításbeli – lehetséges, hogy szándékos – félreértésből származik, az Immánuel pedig a történetből való kiragadás manipulálásával, mivel a gyermeket a próféta pár év megjelölésére, az Asszír király megérkezésére, és nem évszázadokkal későbbre jelentette meg.

 

A nyolcadik fejezetben mindenesetre Immánuel már figyeli az Asszír seregek nyomulását:

 

* 8,8: Átvonul Júdán, elárasztva átmegy, nyakig ér; és lesz szárnyainak kiterjedése országod teljes szélessége szerint, oh Immánuel!

 

A politikai manipulációt tehát a következő sorokban rejtették el:

 

8,12: Ne mondjatok összeesküvésnek mindent, amit a nép mond összeesküvésnek, amitől fél, attól ne féljetek, és ne rettegjetek. 13. Az Urat, a Seregek Urát, őt mondjátok szentnek, ő az, kitől féljetek, és ő, akitől rettegjetek!

 

A cél ugyanis annak bizonyítása, hogy a történelem menetét nem összeesküvések, árulások, hanem a vélt isten ítéletei alakítják, tehát a büntető isten képe hatalmasabb kell, hogy legyen a politikai erők sodrásánál. Az Asszír király győzelme persze igazolni fogja ezt a képet, a háttérműveleteknek tehát el kell érnie, hogy az Asszír királyt megindítsa a háborúra. A fejezet utolsó sorai arról árulkodnak, hogy a tisztogatás már Zebulon és Naftali országában bevégződött, az Asszír király rövidesen világossága lesz a sötétségben ülő népnek:

 

* 8,23: Mert nincsen-e borongás, ahol szorongás van? Mostanában az első könnyűt végzett Zebulon országában és Nafthali országában; de az utóbbi nehezet végez a tenger felé, a Jordán mellékén, a népek kerületében.

* 9,1: A nép, mely sötétségben járt, nagy világosságot látott; a homály országának lakói - világosság fénylett fölöttük.

 

Az evangélisták helytelenül, ezeket a sorokat is Jézusra mutató próféciaként fordították le, holott a próféta az Asszír király felszabadító hadjáratára utalt:

 

* 9,3: Mert terhének jármát és hátának vesszejét, elnyomójának botját összetörted, mint Midián napján. 4. Mert a csatazajban fegyverkezőnek fegyverzete és a vérben hurcolt ruházat el lesz égetve, s a tűznek eledele lesz.

 

A csatazaj után a fegyverek és a véres ruhák elégnek. A felszabadulás utánra a próféta egy gyermeket jövendöl, akinek királysága fennmarad örökre:

 

* 9,5: Mert gyermek született nekünk, fiú adatott nekünk és vállán van az uralom, és e néven hívják: Csodálatosat határoz a hatalmas Isten, Örök atya, Béke fejedelme; 6. az uralom nagyobbítására és békére vég nélkül Dávid trónján és királysága fölött, hogy megszilárdítsa és megtámassza joggal és igazsággal mostantól mindörökké. Az Úrnak, a Seregek Urának buzgalma cselekszi ezt.

 

 Ám ennek bekövetkezése meghiúsult. Az Asszír király ugyan megmenti Jeruzsálemet, de nem ül a trónra a Béke fejedelme, sőt később maga az Asszír király fog Jeruzsálem ellen vonulni. A prófécia teljesületlensége bizonytalan várakozásra változik, és különféle értelmeket nyer. A zsidó írástudás szerint a próféta Ezékiás királyról beszélt, aki Akház király után ült a trónra. Jóllehet igyekezett hallgatni a próféták tanácsára, mégis az Asszíria uralma ellen lázadó népekkel való szövetsége miatt veszélybe sodorja egész Júdeát, hogy Sanherib asszír király támadását éppen csak Jeruzsálem éli túl. A birodalom nem szilárdul meg alatta, ahogy a próféta várta, hanem Sanherib 200 000 foglyot ejt, és Jeruzsálem is éppen csak megmarad. Dávid trónjának megszilárdulásáról és vég nélküli béke eljöveteléről egyáltalán nem lehet működése alatt és követően beszélni. Az evangélisták megpróbálták ezt a jövendölést is Jézusra illeszteni, holott egy teljesen levegővé vált próféciáról van szó, mivel az Asszír felszabadulás utáni időben sem született örökre megmaradó királyság.

A próféta azonban visszatér a szövegben az aktuális helyzetre, Reczin és szövetségesei szorongatják a népet, ezt kihasználóan a nép bűnösségéről beszél. A manipulatív szöveg azzal a céllal készül, hogy amikor felszabadulnak a szorongatásból, akkor az engedelmességre bírás könnyebben mehessen végbe. Egybe kiderül a szövegből, hogy az Ismeretlen Intelligencia előtt mégsem olyan fontos az árvák és özvegyek ügye, ha ugyanis azok menthetetlenek, akkor gonoszságuk büntetése van rajtuk:

 

* 9,16: Azért nem örül ifjain az Úr, és nem irgalmaz árváinak és özvegyeinek, mert mindnyája istentelen és gonosztevő és minden száj aljasságot beszél. Mind amellett nem fordult el haragja és egyre kinyújtva a keze!

 

Ezek a kijelentések árulkodóan mutatják azt, hogy az árvák és özvegyek ügye csak akkor fontos az Ismeretlen Intelligenciának, ha érdekei azt megkívánják, vagyis csak pszichológiai befolyás, vagy politikai térnyerés kedvéért.

A nép szorongattatása, a politikai helyzet rosszra fordulása tehát a vélt isten ítélete, büntetés, amely még tart:

 

* 9,18: Az Úrnak, a Seregek Urának haragjától elborult az ország, és mint tűznek eledele lett a nép, egyik a másikon nem könyörül.

 

Annak fontossága, hogy egy ország nyomorát és pusztulását az Isten haragjának tüntessék fel, és nem a politikai erőviszonyok, hatalmi szándékok emberi eredőjének, végigvonul az egész könyvön, és mindenképp politikai manipulációt tükröz, hogy kimutassák, hogy az Ismeretlen Intelligencia minden emberi, stratégiai lépés felett befolyással bír a politikai élet alakítására. Eddig csak a nép belügyei voltak fontosak, a próféták külpolitikai területre vitték a hatalmi követeléseket, és a világhatalomra való törekvés érthetővé teszi, hogy miért oly fontosak az Ismeretlen Intelligenciának a központi hatalom megszilárdítását szolgáló törvények (tehát a magántulajdon, a férjuralmi család védelmét, a hatalom megszilárdítását, gazdasági fejlődését megalapozó – áldozati, tized - rendszert szolgáló elvek) betartása. A szegény, az özvegy, és az árva ügyének felkarolása nem a rajtuk megesett szánalom, vagy éppen nagylelkűség bizonyítéka, hanem hideg, számító érvelés a törvénytelenség éppen általuk bizonyítható esetei ellen:

 

* 10,2: hogy elhajlítsák a törvénytől - a szegényeket és elrabolják népem nyomorúinak jogát! Hogy az özvegyek az ő zsákmányuk legyenek és kifosszák az árvákat.

 

A törvény biztosít egy stabil gyarapodást a hatalomnak (a gazdag és szegény gyarapodásának a törvényhez való hozzáállástól kell függnie, és fordítva a nép gyarapodása teszi lehetővé adományaival a hatalom gazdasági megerősödését), de a zsákmányra törekvő túlkapások ellenkező hatást érnek el, és a törvény uralmát gyengítik, nem beszélve arról, hogy a hatalom gyarapodása helyett a vezetők saját gyarapodása kerül előtérbe. Egy bizonytalan és erőtlen hatalommal pedig nem lehet a világot meggyőzni, a vezetők kapzsiságát tehát élesen támadni kell. A törvénytől való elhajlásért osztott büntetés a próféta szerint Asszíria vesszője lesz, és Júdán való áthömpölygése Isten haragjaként lesz beállítva:

 

* 10,5: Oh Asszíria, haragomnak vesszeje, fölindulásom bot az ő kezükben. 6. Istentelen nemzet ellen küldöm ki, haragvásom népe ellen rendelem, hogy zsákmányt zsákmányoljon és prédát – prédáljon, és hogy eltapossa, mint az utcák sarát.

 

Asszíria királyának a háborús sikerein felbuzduló újabb igényei azonban nem tetszenek az Ismeretlen Intelligenciának, annak bizonyítása következik, hogy az ő döntései képesek az aktuális legnagyobb hatalom politikai terveinek megakadályozására is. Amikor Asszíria királya majd Jeruzsálem ellen fordul:

 

* 10,12: És lesz, midőn elvégzi az Úr egész művét Sion hegyén és Jeruzsálemben, megbüntetem Asszíria királya kevély szívének gyümölcsét és fennhéjázó szemének dicsekvését. 13. Mert azt mondta: Kezem erejével cselekedtem, és bölcsességemmel, mert eszes vagyok; eltávolítottam a népek határait és kincseiket fosztogattam, és hatalmasként lerántok trónon ülőket.

 

Akkor felemeli kezét ellene, és pusztulást hoz reá:

 

* 10,16: Ezért bocsát az Úr, az Örökkévaló, a Seregek Ura, kövérjeire soványságot és dicsősége alatt égés fog égni, mint tűznek égése

* 10,18: És erdejének és termőföldjének dicsőségét lelkestől, testestől megsemmisíti, és lesz, mint mikor senyved a sorvadó.

 

Asszíria tehát egy fejsze volt a favágó kezében, miért fogott önállóan a favágásba:

 

* 10,15: Vajon dicsekszik-e a fejsze annak ellenében, ki vele vág, avagy büszkélkedhetik-e a fűrész annak ellenében, ki forgatja? Mintha forgatná a bot azt, ki fölemeli, mintha fölemelné a pálca azt, ki nem fa!

 

Első számú bizonyítandó feladat tehát a nemzetközi politikai téren a próféta részéről, hogy a népek királya az Ismeretlen Intelligencia, egy politikai hatalom, vagy éppen az Asszír király csupán egy eszköz lehet az ítélkezés kezében, az önállóskodás akkor is büntetést von maga után, ha semmilyen isteni szövetség nincs vele, mint amilyen például Izraelnek volt. Ha most a Jeruzsálem ellen támadó Asszír király sikert ér el, akkor más magyarázatot kell venni a történetnek, például hogy Jeruzsálem bűne megsokasodott, azért késik a szabadítás, ha pedig kudarcot fog vallani, akkor pedig, lám hatalmas keze van Izrael istennek vélt Urának, minden nép semmik előtte.

A próféták előtt kérdésként sem merült fel, hogy politikai téren milyen alapon, milyen jogon használ fel, vagy veszi a szolgálatát igénybe az Ismeretlen Intelligencia állítása szerint egy olyan népnek, ez esetben Asszíriának, amellyel nincs szerződése. A fejszének jogában sem áll megkérdezni a favágót, hogy ugyan miért akarja pont ő, pont őt favágásra használni, és miért pont azt a fát? A fejszének, a próféta tanítása szerint, nincs sem jogában, sem kedvében nem állhat megtagadni a favágást, ha a favágó arra indítja. Ennek a szemléletnek óriási politikai jelentősége van. Nem csak annak manipulálása válik lehetővé, hogy egy háborús fenyegetést nem a háborút indító ország igazságtalanságának, agressziójának vagy fosztogatási szándékának lássuk, hanem Isten haragjának, bosszújának beállítva, hanem hogy a világhatalmat már előre birtokolni vélő Ismeretlen Intelligencia kezébe mutasson fel látszatra minden népet, amelynek nincs joga semmilyen önálló, egyedülálló döntésre, mindent Izrael Urával kell együttműködve elhatározni. Ha pedig önállóskodik, akkor számítson az Isten bosszújára, ahogy majd az Asszír király példáján ezt az Ismeretlen Intelligencia be fogja mutatni.

 

* 10,24: Ezért így szól az Úr, az Örökkévaló, a Seregek Ura: Ne félj népem, Sion lakója, Asszíriától, aki vesszővel ver téged, és botját emeli ellened Egyiptom módjára

* 10,26: És támaszt ellene az Úr, a Seregek Ura, ostort, amilyen volt Midián veresége Oréb szikláján; és botját a tenger fölé emeli Egyiptom módjára.

 

A tizenegyedik fejezetben egy téves próféciát látunk, amelynek teljesületlensége a legkülönfélébb magyarázatok készítéséhez vezetett. A prófécia az Asszír király támadásának elhárítása után egy uralkodót jósol Júda fölött, aki hihetetlen erős tanács és erő szellemével rendelkezve az Ismeretlen Intelligencia szándékai szerint fog ítélkezni, nem nézi a tekintélyt, és leheletével öli meg a gonoszt. Birodalmának sajátossága az lesz, hogy a „farkas együtt lakik a báránnyal”, az „oroszlán pedig szalmát eszik, mint az ökör”. Ám nem így történt. Asszíria miután Júda ellen fordult és Jeruzsálemet vette célba, 701-ben hirtelen felhagyott a támadással, és Ezékiás tovább maradhatott a trónon. Jóllehet több bálványkultuszt megszüntetett, de képtelen volt megvalósítani azt a bölcs és igazságos uralmat, amit a próféta megjövendölt, és Júda adófizető népe maradt Asszíriának. Ezékiás után következő Manassé pedig folytatta az Asszír király felé mutatott hűséget, fizette az adókat, és nem hogy a törvény szerint tartotta volna a kultuszokat, az asszír istenek tiszteletét is beengedte az országba. Jeruzsálemi templomba, valamint főbb vidéki terekre bálványszobrokat helyeztek. Jeruzsálemben bevezették a gyermekáldozatot, a prófécia csődöt jelentett. Ha a prófécia teljesülésének idejét ki is toljuk a Jeruzsálem elleni támadás megszűnésétől a jóval későbbi függetlenségig, amikor Júda megszabadul Asszíria fennhatóságától és Jósiás lesz a király, ő ugyan visszaállította a törvény szerinti rendet, és a Jahve-kultuszt megerősítette Jeruzsálemben, de nem tudta megvalósítani a „farkas és a bárány együtt lakását”, vagy hogy „leheletével megölje a gonoszt”, Egyiptom elleni harcban Megiddónál ie. 609-ben maga is elesett. Utána röviddel Egyiptom megbízott uralkodót Jójákimot tette Júda nyakába, és innentől kezdve Babilonnal szembeni feszültség uralta a politikai viszonyt, amelynek vége a nép babiloni fogsága lett, ahelyett, hogy a fejezet elején megjövendölt Isai gyökere uralomra jutott volna, és megnyugodott volna rajta az Űr szelleme, a bölcsesség és értelem szelleme, a tanács és erő szelleme, a megismerés és istenfélelem szelleme. A kudarcos prófécia máig furdalja az írásmagyarázók fantáziáját, még tovább tolták ki Isai gyökerének megszületését egészen addig, míg látni fogják a farkast együtt lakozni a báránnyal, annak ellenére, hogy a próféta jól betájolhatóan a Jeruzsálem elleni támadás elhárítása utáni időről beszél, tehát  ie.701.-től pár évtizedre:

 

* 11,10: És lesz ama, napon, Isai gyökere, mely ott áll népek zászlójául hozzá fordulnak a nemzetek és nyugvóhelye dicsőséges lesz. 11. És lesz ama napon, másodszor kinyújtja az Úr az ő kezét, hogy megszerezze népe maradékát, amely megmarad Asszíriából és Egyiptomból, Patrószból, Kúsból, Élámból, Sineárból és Chamátból, meg a tenger szigeteiből.

* 11,13: És megszűnik Efraim irigysége és Júdának szorongatói kiirtatnak; Efraim nem irigykedik Júdára és Júda nem szorongatja Efraimot. 14. És repülnek a filiszteusok vállára nyugat felé, együttesen prédálják a kelet fiait, Edóm és Moáb kezük alá kerülnek, Ammón fiai meghódolnak nekik

 

A dicsőséges időszak tehát a felsorolt népekkel jól jellemezhető időszakra vonatkozik, tehát a babiloni hódítás megkezdése előtti időre, vagyis a megjövendölt nap soha nem létezett.

Isai gyökerét a zsidó keresztények újraértelmezték, és Jézust próbálták meg beállítani, de először is Jézus nem közvetlenül az Asszír birodalom összeomlása után született, másodszor nem ölte meg „leheletével a gonoszt”, istenfélelem helyett pedig az Isten szeretetét hirdette, valamint nem uralkodott, mint Júda királya, nem vette keze uralma alá Edómot és Moábot.

Ám az általunk már jól ismert sötét jövőt, a dicsőséges jövő helyett a próféta nem tudja, a következő fejezetben az Ismeretlen Intelligencia hatalmába vetett bizalmat erősíti:

 

* 12,2: Íme Isten, az én segítségem, bízom, és nem rettegek; mert hatalmam és énekem Jahve, az Úr, ő lett nekem segítségül.

 

A 13. fejezet egy fenyegető látomást helyez kilátásba, amelyben az Ismeretlen Intelligencia a föld lakói és népei ellen támad, és kiírt róla minden bűnöst, gonoszt, törvényszegőt:

 

* 13,9: Íme az Úr napja jő, kegyetlenül, haragvással és föllobbant haraggal, hogy pusztasággá tegye a földet, és vétkeseit kiirtsa belőle.

* 13,11: És megbüntetem a világon a rosszaságot és a gonoszokon bűnüket; megszüntetem a kevélyek gőgjét, és a zsarnokok gőgösségét megalázom.

 

A hatalom kiterjesztésének szándéka nyilvánvalóvá válik. Eddig csak Izrael népének törvénytől elhajlását bírálták az „Úristen” küldöttei, most az egész világ támadási felület lett, az istennek vélt Ismeretlen Intelligencia igényt támaszt a teljes föld feletti uralomra. A módszer pontosan ugyanaz, Izraelt sikerült a megfélemlítés fegyvereivel szolgává tenni, most a világon a sor. A fenyegetés az egész világ népének szól, a rosszaság, a bűn értelme a kibocsátott törvénye által elítéltetik, a kevélység és gőg pedig indok a népek függetlenségének megtámadására. Az Ismeretlen Intelligencia szemszögéből mindenki gonosztevő, aki nem tartja be a parancsait, és mindenki kevély vagy gőgös, aki függetlenül létezik a hatalmától. Érthetően hangzanak el az egész világ bűnösségére és gonoszságára vonatkozó megítélések, nem azért, mert a világ népei valóban bűnösek vagy gonoszak lennének, hanem pontosan azért, mert nem hódoltak be az Ismeretlen Intelligencia hatalmi követeléseinek, nincs láthatóan engedelmesség a tőle származó parancsoknak.

 

* 13,13: Ezért megreszkettetem az eget és megrendül a föld az ő helyéről, az Úrnak, a Seregek Urának haragvása miatt és föllobbanó haragjának napján.

 

Az indulatos isten képével valójában pszichológiai fegyvert vet be a tömegek megfélemlítésére, hogy hatalmi törekvései könnyebben megvalósulhassanak. Ezért a haragra és az erőszakosságára való hivatkozás messze távol áll egy valódi Isten tulajdonságaitól, leleplezi, hogy a háttérben egy teremtett lény manipulációjáról van szó, aki az isten látszatával próbálja hatalmasra növelni a fenyegetésének pszichológiai hatását. A próféták egyáltalán nem az Isten, a Teremtő, a mennyei Atya küldöttei, hanem a mögöttük titokban lapuló technikai hatalom manipulálásának áldozatai.

 

* 13,15: Mindenki, akit találnak, átszúrnak, és mindenki, akit elfognak, kard által esik el. 16. Kisdedjeik szétzúzatnak szemük láttára, kifosztatnak házaik, és feleségeik meggyaláztatnak.

 

A gonosz manőverek akkor is fenyegetően hangzanak az egész világ ellen, ha a próféta ebben a fejezetben konkrétan csak Babilon ellen emeli fel a hangját, a fogalmazás szándékosan olyan, hogy a világ minden népe értsen belőle. A „megrontsák az egész földet”, „megbüntetem a világon a rosszaságot”, „megreszkettetem az eget és megrendül a föld” mind olyan szókép, mely a pszichológiai támadást szélesíteni kívánja a föld minden népére vonatkoztatva.

 

Az eddig érlelgetett hatalmi szerkezet helyreállítása most is igen fontos cél:

 

* 14,1: Mert irgalmazni fog az Úr Jákobnak és újra választja Izraelt.

 

A kifejezés a kiválasztott népre vonatkozik, ahol a pszichológiai terror már elérte hatását, azaz az Ismeretlen Intelligencia, Jahve, istenként való tiszteletét. Amikor éppen működni látszik a hatalma, akkor a törvény uralma szilárdan áll, de mivel valójában csak rejtett technikai háttérből képes csapásaival és manipulációjával befolyást érni el a világban, nem lehet működése teljesen széles körű, sem nyílt, ám ezzel a létrehozott hatalma ingatag lábakon marad. A hitetés válik legfontosabb feladattá, és úgy állítani be a technikai beavatkozásokat, mintha azt egy mindenható, mindent látó és mindenen uralkodó Isten cselekedné, aki hasonló csapást vagy pusztítást bármelyik pillanatban megismételheti bárki ellen. Ésaiás könyvének minden fejezete politika, és a világ feletti uralom megszerzéséről szól. Egy olyan diktatúra megteremtésének terve rajzolódik ki a könyv fejezeteiben, amelynek alapjai nem erőszakon, hanem az Ismeretlen Intelligenciától, az „Úristentől” kibocsátott törvény betartásába vetett hiten nyugszik, a fegyver és erőszak csupán segédeszköz ennek a hitnek megtámogatására. Olcsó, kis költségű terv, nincs szükség hatalmas, világot elsöprő hadseregre, nincs szükség ellátmányra, nincs szükség szervezett fenntartásra, apró technikai trükkökkel meg kell oldani az alapvetően megcélzott és tőle való félelem terjedését, a fontos, hogy a hatalmának engedelmeskedés elve következetesen érvényesüljön. A pszichológiai stratégia lehet hogy lassabban hat, mint egy fegyveres győzelem, de sokkal stabilabb, és vélhetően van idő a célig.

A Babilon elleni éles hang valójában Asszíria ellen szól, hiszen a próféta Asszíria hódításainak idejében működött, ezt erősíti meg a fejezet végén elejtett mondat:

 

* 14,28: Akház király halálának évében volt ez a beszéd.

 

A Babilóniára való névcsere vélhetően későbbi módosítás terméke. A támadás egyben a föld további nagy hatalmainak szól, hiszen ha Asszíriát elsöpri az Úr, azonképpen lesz minden ellenszegülő hatalommal, de egyben sötétebbre festi a szerepüket, mint az valóságos:

 

* 14,6: Aki népeket vert dühvel, szüntelen való veréssel, aki nemzeteket leigázott haraggal, üldöztetik szakadatlanul

 

 A népeket verő a próféta szavában tehát Asszíriának kell lennie, ezt erősíti meg a hirtelen visszatérés a 25. sorban az Asszír szóhoz:

 

* 14,25: hogy megtöröm Asszíriát országomban, és hegyeimen letiprom, hogy távozzék ő róluk az igája, és terhe válláról távozzék.

 

Későbbi manipuláció is lehet a névcsere oka, hogy ennek az Ésaiásnak a szájába a papság egy Babilon bukására vonatkozó próféciát illesszen.

Úgy tűnik, kicsúsznak az események az Ismeretlen Intelligencia kezéből, kiválasztott népe szétesik, hatalma szétforgácsolódik. Nem csak az ország kettészakadása Izraelre és Júdára érte fájdalmasan még korábban a terveit, de most az egész nép élete veszélyben forgott. Képtelen volt minden területen helytállni és bizonyítani, nem volt elegendő erőforrása ahhoz, hogy a népet egységben és szilárdan megállva a törvényének való engedelmességében megőrizze. Hosszabb idejű távollétei, vagy működésében fennálló fennakadások meghozták a gyümölcsét, a törvény betartása és az ő kultusza megerőtlenedett.

Ennek a fejezetnek kifejezett célja, hogy Asszíria bukásának okát az Ismeretlen Intelligencia ítéletének tüntesse fel.

 

* 14,27: Mert az Úr, a Seregek Ura határozott, ki bontaná meg?

 

Pörögnek a nagy nevek, süllyednek hatalmak és emelkednek, az országok és nemzetek feletti ítéletek isteni végzésként való feltüntetései egyértelműen bizonyítják, hogy a prófétának nem kisebb feladatáról van szó, mint hogy a népek politikai befolyásolásának kezdetét vegye. A 15. fejezet Asszíria és a filiszteusok után máris Moábbal foglalkozik:

 

*  15,1: Beszéd Móábról. Bizony éjjel pusztíttatott el Ár-Móáb, megsemmisült; bizony éjjel pusztítatott el Kír-Móáb, megsemmisült.

 

A teljes fejezet Moáb siratása, és átmegy a 16. fejezetbe is. A menekülők befogadását kéri a próféta Jeruzsálemtől, addig, míg a nyomás és a pusztítás tart. Az időközben megszilárduló trónra vonatkozó jövendölés persze nem teljesült:

 

* 16,4: Hadd tartózkodjanak benned száműzötteim, Móábéi, légy oltalmuk a pusztító ellen; mert vége lesz a nyomásnak, megszűnik a pusztítás, eltűnnek az eltiprók az országból. 5. És megszilárdul szeretet által a trón, és ül rajta hűségben, Dávid sátrában egy bíró, jogot kutató és igazságban jártas.

 

Az Asszír birodalom feloszlása után – azaz mikor „vége lesz a nyomásnak” egy király lehetett értékes a Jahve-kultusz számára, Jósiás, aki 30 évet uralkodott. Ő azonban nem szeretet által uralkodott, hanem visszatért a törvény rendelkezéseihez, és a ceremóniák visszaállításával, a bálványok kiirtásával próbálta megszilárdítani a trónt:

 

* 2 Királyok 23,24: És kivesztette Jósiás király az ördöngösöket és a titokfejtőket, a teráfokat és a bálványokat, és mindazokat az utálatosságokat, a melyek láttattak Júda földjén és Jeruzsálemben, hogy helyreállítsa a törvény beszédét, a melyek meg voltak írva a könyvben, a melyet Hilkia pap talált meg az Úr házában.

 

De kevés sikerrel, mivel az Egyiptomi Nékő-fáraó elleni csatában megölték, és az utána következő uralkodók alatt megint viszályok voltak a Babilonnal kialakítandó viszony miatt. Az állandóan ingadozó trónt végül Nabukodonozor 598-ban elpusztította, behatolt Jeruzsálembe, a templomot kifosztotta, és végig dúlta az országot.

 

A 17. fejezet Damaszkusz ellen beszél, annak pusztulását is meghirdeti. A 18. fejezet pedig Dél-Egyiptomot veszi célba, a „csattogó szárnyak országát”. A cél megint csak az, hogy a pusztulásuk mögött az Ismeretlen Intelligencia keze látszódjon.

A 19. fejezet Egyiptom elleni ítéletet fejti ki. Az Egyiptomból való szabadításnál megismert csodaszerű csapások pusztítása helyett természetes pusztítások lesznek az Ismeretlen Intelligencia eszközei, vagyis annak hitetése van folyamatban, hogy a természet ártalmaiban az ő ítéletének pusztítását lássák:

 

* 19,5: És kiapadnak a vizek a tengerből, és a folyó elszárad, elszikkad. 6. Megbűzhödnek a folyók, elfogynak és elszáradnak Egyiptom csatornái, nád és sás elfonnyadnak. 7. Pusztulás a folyam mellett, a folyam partján; és a folyam minden veteménye elszárad, eltűnik és nincs többé.

 

A politikai stratégia lényege tehát nem csak a háborúkban is az Ismeretlen Intelligencia elhatározott döntését kell látni, hanem a természeti katasztrófákban is:

 

* 19,12: Ugyan hol vannak a te bölcseid, hadd jelentsék csak neked és tudják meg, mit határozott az Úr, a Seregek Ura Egyiptom felől.

 

A politika célja, hogy Júda hatalmát nagyítsa fel Egyiptom előtt, és ezzel nagyobb teret nyerjen számára a politikai életben:

 

* 19,17: És Júda földje Egyiptomnak rémülésére lesz; bárki megemlíti azt előtte, megrettegni fog az Úrnak, a Seregek Urának határozatától, melyet ő határoz felőle.

 

Jóllehet Júda sosem lett olyan erős, hogy Egyiptom féljen és rettegjen előtte, sőt rövidesen később pedig Babilon szétdúlja az országot. Úgy tűnik, hogy az Ismeretlen Intelligencia politikai tervei sorra kudarcot vallanak, vélhetően Izrael, illetve Júda feletti diktatúra bizonytalan üzemelése vezetett a nép szolgálatának használhatatlanságához. Még Ezékielnél, a babiloni fogság idején határozottabb fellépés látszik a részéről, talán egy utolsó próbálkozás, hogy a választott nép erőre kapjon, de mivel a hatalmat utána sem sikerül helyreállítani használható stabilitásra, az Ismeretlen Intelligencia kilép Izrael történelméből. A próféták eltűnnek, a nép és a magára hagyott papság pedig saját értelmére támaszkodva próbálja azóta is megfejteni a nyakukba maradt hagyomány jelentőségét, és próbál meg küzdeni a többi nép sorsával hasonló problémáikkal.

A politikai manipuláció egyértelműen tükröződik a fejezet befejező soraiban:

 

* 19,22: És sújtja az Úr Egyiptomot, sújtva és gyógyítva, és megtérnek az Úrhoz, enged fohászuknak és meggyógyítja őket.

 

Pontosan ugyanaz a büntető-irgalmazó stratégia jelenik meg, ahogyan Izraellel, a választott néppel beszélt annak előtte, a különbség azonban fontos. Mert míg Izrael életébe való avatkozásnak ott volt jogalapnak a szövetség ténye, és a törvény meg lett szabva annak meghatározására pontosan mit jelent „visszatérni az Úrhoz”, Egyiptomnak sem törvény nem adatott, sem szövetség nem köttetett vele, amely így a vele való viszonyt az önkény területére emeli. Ez egyben jelzi, hogy Egyiptom, és így vele párhuzamosan majd minden nép, ki van téve látszólag az ellene önkényesen viselkedő Ismeretlen Intelligencia döntésének, továbbá, alá lesz rendelve Izrael vagy Júda politikai szerepének, aki számukra a törvényt majd onnan, Jeruzsálemből és Sionból fogja szolgáltatni, királyság, azaz központi hatalom formájában.

Az Ismeretlen Intelligencia a fejezet végén egyértelműen melléfog, itt még azt hiszi, hogy sikerül Izraelt helyreállítani az Asszír birodalom összeomlása után:

 

* 19,24: Azon a napon Izrael harmadik lesz Egyiptom és Asszíria mellett, áldásul a földnek közepette,

 

És itt még nem számolt Babilon megerősödésével, és később megnövekedő politikai szerepével, amely mellett nem Izrael lesz a harmadik fél, hanem fogságra megy.

 

A 20. fejezet Asszíria előrenyomulásának idején gyengíti a lázadó Asdód Egyiptomi segítségbe vetett bizalmát. Politikai befolyást kíván gyakorolni, hogy elvegye kedvét Júda királyának a szövetséghez való csatlakozástól. Éppen ez a tartózkodása menthette meg Júdát, hogy a következő pillanatban ne támadjon ellene is az Asszír király. A próféta szerepe kétséges. Vagy lehetett háttér-információk alapján látni, hogy az Asszír támadás mekkora erővel fog megindulni, és esély sincs az ellenállásra, vagy a politikai tartózkodásnak vallási úton való alátámasztására volt szükség. A három év zsákruha nélküli járás csupán eszköz egy magasabb cél elérésének érdekében, hogy Júda pont ebből a lázadásból kimaradjon.

 

A 21. fejezet Babilonra vonatkozó sorainak keletkezése jóval későbbi az előző írásoknál. Az elámi és méd seregek Babilon elleni támadására utal, amely több mint száz évvel az előző fejezetek eseményei után történnek. A szöveg beillesztése a 20. fejezet után azt a látszatot kelti, mintha az előző fejezeteket író prófétától származna, így az események leírását jövendölésnek tüntessék fel. A fejezet valódi célja azonban az események leírása, mégpedig oly módon, hogy a politikai viszonyok alakulásában az Ismeretlen Intelligencia elhatározásait lássák.

 

A 22. fejezet a Jeruzsálem elleni támadás körülményeivel foglalkozik. Megkülönböztethető viselkedési morált láthatunk a támadást félvállról kezelő néppel szemben az Ismeretlen Intelligencia oldaláról, amely a megbocsátás gondolatát elveti:

 

* 22,14: És megnyilatkozott füleim előtt az Úr, a Seregek Ura: nem bocsáttatik meg nektek ez a bűn, míg meg nem haltok, szólt az Úr, a Seregek Ura.

 

Szemben a mennyei Atyával, aki a megbocsátást alapvetően tanításba foglalta.

Fontos rendelkezést látunk a fejezetben, a felülről jövő elhatározás alapja a magas rangú Sebna leváltása Eljakimmal:

 

* 22,15: Így szól az Úr,  a Seregek Ura: Eredj, menj el ehhez az intézőhöz, Sebnához, ki a ház fölött van.

* 22,19: Letaszítlak állásodról, és helyedről ledöntenek téged. 20. És lesz azon napon, hívom szolgámat Eljákímot, Chilkíjáhú fiát; 21. és felöltöztetem a köntösödbe, és öveddel erősítem, és uralmadat kezébe adom, hogy atyjává legyen Jeruzsálem lakójának és Júda házának.

 

A leváltás mikéntjét nem írja meg az író, de a 36. fejezetben Eljákim már Sebna korábbi szerepében lép fel. A próféta ugyanakkorra Sebna messzire elvetését jósolja:

 

* 22,17: Íme az Örökkévaló elhajít téged elhajítással, oh férfi, megragadva megragad téged, 18. gombolyítva gomolyit téged gombolyítással, mint labdát széles határú földre; ott fogsz meghalni, ott lesznek dicső szekereid, urad házának szégyene te!

 

Ezzel szemben a szégyenteljes alak még mindig magas rangú szerepet tölt be Eljákim mellett a leváltása után, megkérdőjelezve a korábban szégyenteljesnek minősítő prófétai szavakat.

Ezek a fejezetek olybá tűnnek, hogy az Ismeretlen Intelligencia közvetlen beavatkozásairól igen ritkán lehetünk tanúi. Pusztulás, romlás, fogság, szabadulás, felemelkedés, virágzás, pozícióváltás, teljesen mindegy milyen politikai vonatkozású esemény alakulásáról beszél az író, a feladata az esemény átértelmezése az Ismeretlen Intelligencia tetteként, ítéletének kifejezéseként. Azt a manipulációs technikát ismerhetjük fel, hogy a történeti eseményeket úgy adja az író a próféta szájába, mintha azok már egy istentől elrendelt ítéletek teljesülései lennének. Ezek a szavak a mennyei Atyától nem eredhetnek, de nem bizonyíthatóak közvetlenül még az Ismeretlen Intelligencia szájából sem, egyetlen érv szól itt a szövegek isteni eredetű szemlélete mellett, hogy az író az „Így szól az Úr” szavakkal vezeti be, a bizonyítékot pedig éppen a leírt esemény „pont úgy alakulása” tenné ki. Papi eredetű megfogalmazások is lehetnek, vagy olyan réteg megfogalmazásából származik, aki felhatalmazva érzi magát, hogy az Ismeretlen Intelligencia nevében úgy fogalmazhasson, mintha az Isten ökle csapna le minden eseményben. Az égő csipkebokor, az ehető manna, a tűz és füst, a beszélő szövetségláda, a kősziklából vizet fakasztó vessző eltűnik, helyét az események átértelmezett – politikai tartalmú - magyarázata veszi át, de pontosan ugyanazzal a céllal, ahogy Mózes kézzel fogható és szemmel látható csodái is történtek, az istennek tekintett Ismeretlen Intelligencia rejtélyes hatalmának növelése, a nép szolgai engedelmességének megkövetelése és a megfélemlítés stratégiájának szélesítése érdekében. A törvény ritkán merül fel mérceként. A hatalmat bomlasztó tevékenység az, ami éles támadást von maga után, ilyenek a bálványimádások, a hatalommal való visszaélés, a szolgai engedelmességet bevállalt nép kifosztása, valamint az engedetlenség. Ha az Ismeretlen Intelligencia beavatkozására nem lennének hangsúlyosan utaló jelek, a prófétai időszakot egyértelműen a papság politikai manipulációjának tüntethetnénk fel, a célok, eszközök, és elvek kétségkívüli egyezése az Ismeretlen Intelligencia kezdeti szándékaival azonban mégis annak valamilyen időközi jelentkezéseire mutat, amellyel folyamatosan fenntartja, vagy igyekszik fenntartani a papság ilyen pszichológiai-stratégiai vonatkozású tudását és szándékát.

 

A 23. fejezet pontosan ezen a politikai vonalon halad tovább, Tirus, Sidon, Egyiptom fenyegetése elmaradhatatlan vonása annak a várható következménynek, amely Asszíria támadása következtében kiszámítható. Hogy a cél az Ismeretlen Intelligencia hatalmának bizonygatása azt a következő sorok kiválóan mutatják:

 

* 23,9: Az Úr, a Seregek Ura határozta, hogy meggyalázza minden dísznek büszkeségét, hogy lealázza mind a földnek előkelőit

* 23,11: Kezét kinyújtotta a tengerre, megremegtetett királyságokat; az Örökkévaló elrendelte Kánaán felől, hogy megsemmisítsék erősségeit.

 

Szó nincs róla, a remegtetés elmaradt. Tirus még később is sokáig áll, Nabukodonozor, a babiloni király megpróbálta ostromolni ie. 585-ben, de sikertelenül, és csak 332-ben Nagy Sándor foglalja el. Sidon is csak több évszázad múlva pusztul el, Artaxerxes perzsa király ostromától, ie. 348-ban.

Felmerül a kérdés, mi köze a prófétának Tirushoz, vagy Sidonhoz? Szövetsége lett volna azoknak az Izrael vélt istenével, hogy számon kérhessen rajtuk bármit is? Miért nem foglalkozik a próféta saját népe felemelésével, tanításával, a „törvény helyreállításával”, a ceremóniák menetével, a helyi visszaélésekkel? Az Ismeretlen Intelligencia hatalmának terjeszkedési szándéka világosan jellemzi ezeket a politikai megnyilatkozásokat, Tirus és Sidon kereskedői például a Földközi tengeri hajózással nagy jövedelmet halmoztak fel a két városban. A gazdag városokra szinte minden hatalmasságnak fájt a foga, az Ismeretlen Intelligencia is megpróbálkozhatott a próféták által befolyást nyerni felettük. A cél a gazdagságuk elnyerése Jeruzsálemben meghonosított hatalom felvirágzására:

 

* 23,18: De keresete és bére szentség lesz az Úr számára, nem halmozták sem kinccsé, sem készletté: hanem az Úr előtt lakóké lesz a keresete, evésre, jóllakásra és tartós ruházatra.

 

A mérhetetlen pusztítás fenyegetése már a legtávolabb áll az élő Isten képétől. Az Ismeretlen Intelligencia, aki a Teremtő képében igyekszik működni, rombol és öldököl, mészárol és letarol, nem takargatja, hogy egyetlen eszköze a rombolás:

 

* 24,1: Íme az Úr megüresíti, és pusztává teszi a földet, felforgatja a színét és szétszórja lakóit

* 24,3: Megüresedve megüresedik a föld, és kifosztódva kifosztódik, mert az Úr mondta ki ezt az igét. 4. Gyászol, hervad; a föld, elfonnyad, elhervad a világ, elfonnyadnak a föld népének magasai.

 

Képtelen változtatni az emberek viselkedésén, dühöng, elborult az elméje, kudarcba fullad a legprecízebben kidolgozott terve is:

 

* 24,5: És a föld fertőzötté; lett a lakói alatt, mert megszegtek tanokat, megtörtek törvényt, megbontották az örök szövetséget.

 

Pedig az Ismeretlen Intelligenciának, az „Úristennek” nem volt szövetsége a föld népeivel. Izraellel ugyan volt –akik persze kötötték közülük azok már rég kihaltak, az utódokkal pedig senkivel se kötött, mégis jogot formál Izrael felett az uralkodásra -, de az a szövetség nem jogosítja fel a többi néppel szemben ellenséges viselkedéssel. Politikai módszerei nem váltak be, képtelen elérni hatást a külpolitikában, a saját szolgálatába szegődött népével is elégedetlen. Tehetetlen, nem érti, hogyan eshet ez meg vele, megpróbál az eddigieknél nagyobb megfélemlítései fegyvert alkalmazni, az egész földet megfenyegeti:

 

* 24,6: Ezért átok emésztette a földet és bűnhődtek a rajta lakók; ezért megégtek a föld lakói és csekély számban maradt ember.

* 24,17: Rettegés, örvény és tőr ellened, lakója a földnek!

 

Igazi népellenség, köze nincs az élő Istenhez, az emberiség Teremtőjéhez, egyszerűen dühöng és zúgolódik, hogy képtelen markába kaparintani az embert. Az emberiség nem gonosz, sem hűtlen, sem engedetlen azok szerint a szempontok szerint, amelyek célja egyébként is az Ismeretlen Intelligencia hatalmának növelése. Nem is lehet hűtlen az emberiség, hiszen hűtlen ahhoz lehet az ember, akinek valamilyen ígéretet tett, az emberiség pedig általában nem tett, személyekre lebontva pedig maga a zsidó sem tett, hiszen nem kötelessége a fiúnak az apja másoknak tett ígéreteit, vállalását teljesíteni, különösen akkor, ha apja az ígéretet jelentős kényszerhelyzetben tette. Így az Ismeretlen Intelligencia hamisan érvel a föld lakója ellen:

 

* 24,16: ….Én meg mondtam: végem van, végem van, jaj nekem; hűtlenek hűtlenkedtek, és hűtlenséggel hűtlenkedtek a hűtlenek.

 

Ugyanis senki nem tett neki ígéretet olyan parancsok megtartására, amelyeket Izraelen kívül sem nem ismernek, sem nem fogadtak el, és amely parancsok valójában csak az Ismeretlen Intelligencia hatalmi érdekeit szolgálják. Még saját népe sem tett neki ígéretet, hiszen mikor atyáik a szövetséget kötötték, azt nem az utódaik vállalták. Az pedig nem vállalás, hogy az atya a fia nevében vállal be olyan dolgokat, amelyeket a fia, mondjuk, elutasítana. Milyen jogon kéri számon, Izraelen, a fiaikon, az atyáikkal kötött szövetség be nem tartását?

Dühöng, és fenyegetőzik az álisten, úgy látszik, elveszítette a türelmét, kiderült, hogy nincs hatalma az emberiség felett:

 

* 24,19: Zúzva szétzúzódott a föld, morzsolva elmorzsolódott a föld, tántorodva megtántorodott a föld. 20. Inogva inog a föld, mint a részeges és megrázkódik, mint a kaliba; rá nehezedik bűne, elesik és többé föl nem kel.

 

De visszatérést ígér, amely már fegyveres hatalommal történik, talán nem árt ezekre a szavakra a föld lakójának odafigyelni:

 

* 24,21: És lesz azon napon, megbünteti az Úr a magasság seregét a magasságban és a föld királyait a földön. 22. És összegyűjtetnek, mint foglyokat gyűjtenek a börtönbe és elzáratnak zárt helyre; de sok nap után gondolnak rájuk. 23. És elpirul a hold és megszégyenül a nap, mert király lett az Úr, a Seregek Ura Sion hegyén, és Jeruzsálemben, és vénjei előtt dicsőség van

 

A magasság seregeivel való harc talán az univerzum egyéb részeire utaló háborús készülődését jelenti, de a föld hatalmasságai sem mentesülnek az ott megindított büntető hadjáratától. Úgy tűnik, ez az álisten nem érti az igazság erejét, a tanítás fontosságát, a belátás szerepét a megértés lehetőségét, a felvilágosítás fontosságát, a szeretet mibenlétét, fogalma nincs a lélek és a szellem alapvető tulajdonságairól, nem ért az emberi természethez, amelyek hiányában elevenen és tettlegesen bizonyítja, hogy ő nem az élő Isten, aki mindezeket teremtette. Ha pusztán papok vallási stratégiájáról lenne szó, akkor közönséges hazugságként kellene elvetni az egész írást, de ha némi becsületességet feltételezünk az írókról, akkor valamilyen félrevezető háttérhatalommal kell szembe néznünk. És ezt a szembenézést Jézus megtette.

A próféta írásából a propaganda szöveg sem hiányzik:

 

* 25,4: Mert menedéke voltál a szegénynek, menedéke a szűkölködőnek, megszorultában; oltalom zivatar ellen, árnyék hőség ellen, mert az erőszakosok dühe olyan, mint zivatar a falnak.

* 25,6: És szerez majd az Úr, a Seregek Ura mind a népeknek ezen a hegyen lakomát zsíros étkekből, lakomát seprűs borból, velővel készített zsíros étkekből, megtisztított seprűs borokból.

 

Hol gondolt az Úr, a Seregek Ura, az Ismeretlen Intelligencia, akinek neve Jahve a szegényre, amikor megrázza a földet? Mikor volt menedéke a szűkölködőnek, amikor megégette a föld lakóit? Dehogy volt menedéke, dehogy gondolt rá. Nem a gazdagokat támadta meg, hanem a hűtlenkedőket, engedetleneket, amelynek „gonoszsága” bárkire húzható vonása azonban nem más, mint a saját hatalmából kiinduló elítélése az ártatlanoknak. A dőzsölés hazug ígérete pedig szintén nem a szegények osztályrésze, nem a szűkölködő mentsége, hanem bárkinek, aki a pusztító terv uralomra jutását követően életben maradt. Miért nem volt a szegénynek akkor a segítségére, amikor szüksége volt rá? Miért nem volt a szűkölködőnek menedéke, amikor nyomorgatni akarták? Ott akar segíteni a szegényen, ahol egyébként is dőzsölés van? Vagy ott akar menedéket nyújtani, ahol elpusztíttatott az ellenség? Miért nem volt ott a bajban? Mert az igazság az, hogy erre az Ismeretlen Intelligencia, a Jahve, az Úristen, az Ábrahám, Izsák és Jákob álistene képtelen, a fenti sorokban elhangzó kijelentés a szegények és szűkölködők megmentőjeként, hőseként nem más, mint közönséges reklámszlogen, ennek felette a halál megsemmisítésének ígéretével is büszkélkedik, mintha a hatalmában lenne olyan valaminek a megszüntetése, ami a teremtés közvetlen része. Az örök élet ugyanis nem az egyén korlátainak végtelenre hosszabbítását jelenti.

 

A 26. fejezet folytatja az Ismeretlen Intelligencia hatalmának méltatását:

 

* 26.4: Bízzatok az Úrban mindvégig, mert Jahve, az Úr, örök szikla. 5. Mert lealázta a magasban lakókat, a fölemelkedő várat; lealacsonyítja, alacsonyítja a földig, rombolja, a porig.

 

A hatalmi féltékenység jellemző, egyetlen hatalmat akar elismertetni, a saját hatalmát, és nem nyugszik, amíg végre nem hajtja. A tervezet ilyen módon a központosítás irányában hat, Jeruzsálemben akarja az irányítás székhelyét lefektetni.  Az ellenséges viszony bármilyen kívülálló hatalommal az Ismeretlen Intelligencia oldaláról kiszámíthatatlan időkre megalapozott, egyetlen gőgös és kevély intézményt jogosít fel, amit Jeruzsálemben kíván felmagasítani, a saját fennhatósága alatt működő hivatalokat, amelyek kizárólagossága az irányításban alapvető követelmény. A szegényre és szűkölködőre hivatkozás tehát ámítás, hiszen csak abban az esetben képes nekik igazságot biztosítani, ha saját hatalmát megvalósította, ezzel próbálja a maga oldalára állítani hatalmi harcához a megnyomorítottakat. Politikai programmal rendelkezik, választás előtti propaganda szövege arról szól, hogy a hatalomra jutása után igazságot szolgáltat szegénynek, árvának, és özvegynek, a legátlátszóbb szöveggel próbálja manipulálni a köznépet.

 

* 26,11: Uram! Magas a te kezed, de nem látják, lássák szégyenülve a népért való buzgalmat, az ellenségeidet érő tűz is eméssze meg őket

 

A sóhaj úgy hangzik el, mintha az Urat szolgáló népnek minden vágya az ellenséges hatalmaknak az elpusztítása lenne, amelyeken nem vehetett erőt eddig az Ismeretlen Intelligencia, mélységes egyetértést tanúsít a hatalom kiterjesztésének szándékával. A pusztítás oka az írás szerint teljesen egyértelmű:

 

* 26,10: Ha megkegyelmeztetik a gonosz, nem tanul igazságot, a jogosság országában jogtalankodik és nem látja az Úr méltóságát.

 

A kijelentés sok mindenről árulkodik, elsősorban arról, hogy nem a mennyei Atyától származik, aki a megtérésről szóló programjával bízik az egyén változási képességében. A mennyei Atya programja éppen az, hogy bizony képes tanulni a „gonosz”, és eljutni arra, hogy igaz vagy hamis földön is igazságot cselekedjen. A mennyei Atya elképzelésében az igazság megismerése képes bárkit megszabadítani a téves és rossz dolgok felé való elhajlástól. A másik gondolat, amiről a kijelentés árulkodik, hogy a kinyilatkoztatójának fogalma nincs az emberi természetről, és valójában saját tehetetlenségét bizonyítja azzal szemben, hogy az egyén változásának feltételeihez nem ért, sőt kényszeres változtatást próbál alkalmazni, amely pedig folyamatosan kudarcra van ítélve. Az egyén megfélemlítésére törekvő rendszeres, módszeres pszichológiai és fizikai kényszerei szándékosan hagyja figyelmen kívül az értelem és érzelem szerepét, mivel azok megerősödésével a törvény által szerzett uralma azt kifogásoló és ellenálló réteggel találja magát szemben. A félelem éppen azért fontosabb motiváló eszköz az értelemnél és az érzelemnél szemben, hogy hatalmi törekvéseinek visszásságai, igazságtalanságai és kihasználásai le ne lepleződjenek. Engedelmeskedni, nem lelkizni és nem gondolkodni, ez az Ismeretlen Intelligencia kedvelt állapota az egyénnél, amely állapotot mélységesen tisztel, elismer és jutalmaz. Pontosan tudja, hogy ha az egyén eljut a szellemi és lelki érettség magasabb szintjére, már nem számíthat oly formán az engedelmességére, mint Ábrahámnál, aki tudatlanságánál fogva saját gyermeke meggyilkolására is hajlítható volt. Azért az ilyen utasításait nem tisztelő emberrel kezdeni semmit nem tud, engedetlensége miatt azonban támadást tud kezdeményezni ellene, bevádolja gonoszként, aki nem tiszteli hatalmának méltóságát, és fennhatósága alatt sem fogja vakon végrehajtani az utasításait, az ilyen egyén jogtalankodik, tehát kiirtandó. A kiindulási szempont világos, megint a hatalom elismerése a kérdés: „nem látja az Úr méltóságát”, tehát gonosz, halálra méltó. A próféta kijelentése ellentétes az egész Jézus munkássággal. Jézus éppen azt a feladatot vállalta fel, hogy a rossz és gonosz cselekedetek megértésével eljuttassa az egyént a valódi változás felé, amely segítségével maga az egyén fogja megteremteni az igazság földjét, és nem behódolása jutalmaként nyeri. Valódi gonosztevőnek az egyén csak és kizárólag a hatalom oldaláról lesz beállítva, aki azokat a törvényeket kibocsátotta, amelyek betartására, engedelmeskedésre mindenkit kötelez. Valójában nincs „gonosztevő”, csak a hatalom által engedetlennek minősített egyén, aki éppen azért megváltoztathatatlan, mert szellemi és lelki fejlettségénél fogva már megfélemlíthetetlen. Pontosan azért szoktatja a törvénytiszteletet parancsoló uralom már a gyermeket is a büntetésen keresztül a félelemhez, hogy felnövekedve lélekben erőtlen és így ellenállásra képtelen lehessen. Ez az a szemlélet a „gonoszról”, ami a jó és rossz tudásának csapdája, ez az, amely a tudatlan embert képes a megtévesztésre. Mert van ugyan gonosz cselekedet, de az nem a hatalom törvényei által elítélt cselekedetek, hanem az áldozat szenvedései által tükrözött szándékos hatások. Ezek azonban az igazság megismerése folyamatán egyre inkább elkerülhetőek, hiszen létezik változás, Jézus tudja, a mennyei Atya tudja, az Ismeretlen Intelligencia pedig éppen attól fél.

A harmadik gondolat az elhangzott kijelentéssel szemben, hogy a jogosságra való hivatkozás senkit ne tévesszen meg, mivel a jogtalan és jogos közötti különbség elve az „Úr méltóságának elismeréséhez” kötődik, nem az igazság megismeréséhez. Nem kötődhet máshoz, hiszen a „gonosz” megítélése alapvetően a hatalomnak való engedetlenséghez kapcsolódik, és nem sérelmekhez, szenvedésekhez. Éppen ezért gyanús a hatalom igyekezete, amikor szenvedőket állít karjai védelmébe, mivel a szenvedés okozásában az engedetlen viselkedővel – a „gonosszal” - szemben alapvetően érdekelt, és nem is tagadja. Tehát hogy mi jogos, vagy jogtalan, azt nem igazság alapon, hanem hatalmi szempont alapon kénytelen megkülönböztetni, és ezeket a megkülönböztetéseket foglalja bele a törvénybe, jogosság országa valójában olyan birodalom, ahol az Úr parancsai megkérdőjelezhetetlenek. Aki „nem látja az Úr méltóságát”, pontosan az, aki hajlandó megkérdőjelezni a hatalom által jogosnak ítélt rendeletet és törvényt, mert felismerte valamilyen visszásságát, vagy igazságtalanságát. Miért kérdőjelezné meg bárki is, ha nem lenne a parancsban igazságtalanság? Az olyan válasz, hogy mert gonosz, a felismert igazságtalanság leplezését szolgálja, és nem a felvetett probléma kivizsgálását.

A következő gondolat megint szemben áll Jézus tanításával:

 

* 26,14: Holtak nem élednek föl, árnyak nem támadnak föl, ezért rendelted és megsemmisítetted őket és kipusztítottad minden emléküket

 

A feltámadás elleni tanítás nem eredhet közös gyökérről, sőt behatárolja a későbbi gondolat jelentését:

 

* 26,19: Éledjenek föl a te halottaid, hulláim támadjanak föl; ébredjetek és ujjongjatok, ti porban lakozók, mert világosság harmata a te harmatod és a föld megszüli az árnyakat.

 

A megfogalmazás a kiválasztásra céloz, így képletesen Izraelre értelmezhető, akinek felélesztése azt jelenti, hogy a harag idejének elmúltával visszaállítja a szolgai nép szerepének jelentőségét, amely a világ szemei előtt semmibe van véve. Ezt az értelmezést támasztja alá a befejező rész:

 

* 26,20: Eredj népem, menj be kamaráidba és zárd be mögötted az ajtódat, rejtőzzél el kis pillanatra, míg elmúlik a harag. 21. Mert íme, az Úr elindul helyéről, hogy megbüntesse bűnéért a föld lakóját; és feltakarja a föld a rajta elontott vért és nem fedi be többé a rajta megölteket.

 

Csakhogy akkor kiderül, hogy ki ölt meg több embert? A „büntetés” címén elkövetett gyilkosságok alapból számításon kívül maradnak, így a szöveg félrevezetően hangsúlyozza a hatalom életvédelmi funkcióját. Holott a „büntetés” zászlója alatt végrehajtott pusztítások népeket töröltek el valóban ártatlan és méltatlan módon, mivel az indok nem pusztán a gyilkosságok megbosszulása, mert ennél sokkal több az „engedetlenségért” kiosztott halálos ítéletek száma.

Az engedetlenség kézenfekvő bizonyítékát leginkább a bálványimádásban látja az Ismeretlen Intelligencia. A bálványok ellen értelmetlen volna az az öldöklő harc, amit az Ismeretlen Intelligencia kezdettől a legelső helyen támogat, ha nem lenne olyan bálvány közöttük, aki igazi vetélytársa lehet az „istenné minősítettek” szférájában. A kövek és fák tényleg nem versenyezhetnek az ő technikai fölényével, de más hasonló technikával jelentkező, de bármilyen befolyást gyakorolni képes vetélytárs már tud neki problémát okozni a választási küzdelemben. Amit tehát igazán gyűlöl, az a nála jobb, és hatékonyabban szereplő isten, mint például válhat ilyenné a Teremtő, a mennyei Atya, vagy hasonló forrásból származó és technikai tudást birtokló teremtmény, mint saját maga. De még a kövek és fák is képesek az ő vetélytársa lenni, ha jobb kilátásokkal bír kecsegtetni az imádata, mint az ő parancsolatainak való engedelmesség. Kifejezetten haragszik, ha a bálványok saját népének városaiban is megtalálhatóak:

 

* 27,9: Ezért ezzel nyer engesztelést Jákob bűne és ez vétke eltávolításának egész gyümölcse, midőn mind az oltár köveit olyanokká teszi, mint az összezúzott mészkövek, nem állnak fenn az asérák és naposzlopok.

 

 A rendelkezései alól való kibújás egyik kiváltó oka éppen egy bálvány eltérő irányú rendelkezése, itt mindegy, hogy a rendelkezést egy élő forrás bálványozása, vagy egy holt bálvány élő képviselete adja. Mivel nem kíván különbséget tenni egy bálvány értelmes vagy értelmetlen rendelkezései között, értelmes rendelkezés forrását is támadható felületnek állíthatja be, bálványként minősítve. Így kerülhet támadásai célpontja közé a fák és kövek mellé a Teremtő, az élő Isten, a mennyei Atya, és válhatnak hamis prófétává azok követője, mint Jézus. Nincs kegyelem a bálványimádóknak, ezt számtalanszor hangsúlyozza az Ismeretlen Intelligencia:

 

* 27,11: Midőn elszáradnak ágai, letöretnek, asszonyok jönnek és eltüzelik; mert nem értelmes nép az, azért nem irgalmaz neki teremtője, és alkotója nem kegyelmez neki.

 

Az ellentmondás meglátható rögtön a szövegben, hiszen a teremtő vagy alkotó sosem bánik úgy művével, mint aki azt nem teremtette. Elárulja a kegyelem hiányának hangsúlyozása, hogy a veszedelmükre törő „isten” nem teremtője, sem alkotója a népnek, hiszen elpusztításával saját munkásságát minősítené értelmetlennek. Ha a nép teremtője ő maga, miért teremtette értelmetlennek, hogy aztán elpusztítsa? Ha pedig a népet másvalaki alkotta értelmetlenné, akkor mi módon nevezi önmagát az alkotójának? Az ellentmondást úgy tudjuk feloldani, hogy a népet másvalaki teremtette, akinek művét az Ismeretlen Intelligencia azért tekinti értelmetlennek, mert nem hajlandó behódolni az „értelmesnek” minősített uralmi rendszerének, amiért jogosnak állítja be a velük szembeni eljárás kegyetlenségét. Az ok bálványimádás, mert más Teremtőt, más Istent tisztelnek, mint az Ismeretlen Intelligencia.

Nem kisebb vágya van, mint hogy leborulva imádja őt a nép:

 

* 27,13: És lesz ama napon, megfúvatik a nagy harsona és jönnek, akik bujdostak Asszíria országában, és akik elszéledtek Egyiptom országában, és leborulnak az Úr előtt a Szent hegyen Jeruzsálemben.

 

És ezt a leborulást semmi mással nem érdemelte ki, mint megfélemlítő csapásokkal, a le nem borulók kiirtásával, pusztítással, erőszakkal, rettentésekkel. Érdekes párhuzam látható Jézus megkísértésénél az ördögnek ugyanez volt az egyik kívánsága:

 

* Máté 4,8-9:

Ismét vitte őt az ördög egy igen magas hegyre, és megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét,

És ezt mondta neki: Mindezeket néked adom, ha leborulva imádsz engem.

 

Jézus elvetette az ő szolgálatát, de a követelés azonossága felkelti a gyanút a mögöttes hatalom egyezőségére. Nem mellékes az a körülmény, hogy az ószövetségi irodalomban a népek feletti hatalom birtokosának egyedül az Ismeretlen Intelligencia állította be magát:

 

* 2 Mózes 19,5:

Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; mert enyém az egész föld.

* Zsoltár 50,12:

Ha megéhezném, nem mondanám meg néked, mert enyém e világ és ennek mindene

 

Persze nem az övé, de a népek fölötti manipuláció fontos részét képezi ennek a hiedelme, ha valóban birtokolni akarja az uralmat minden nép felett.

 

A 28. fejezetben egy példát látunk az Ismeretlen Intelligencia megtartó szándékának szelektálási módszerére:

 

* 28,27: Mert nem cséplőszánnal csépelik a fekete köményt, és a szekér kerekét nem viszik rá köményre, hanem bottal verik ki a fekete köményt, és a köményt vesszővel.  

 

A kömény a népek hasonlata, akiket engedelmességük próbájára ver a gazda, mint ahogy a köményt, de nem cséplőszerszámmal, hanem bottal, hogy a hasznos mag megmaradjon, ne törje össze a cséplőszerszám. Honnan ered az olyan példa, ahol egy embert egyszerűen bottal verve mérlegelnek a fennmaradásra vagy elvesztésre? A módszer azonnal elárulja a gazda jellemtelenségét, hogy az embert egyszerűen csak bottal verve képzeli el a megtartásra. A bot a megfélemlítés eszköze, egyben árulkodó hasznos tárgy abból a vonatkozásból, hogy az Ismeretlen Intelligenciát, az önmagát gazdának beállító Úristent, élesen elhatároljuk a mennyei Atyától. Akinek köze nincs az emberekben levő értékekhez, amelyek a Teremtő sokoldalú, és színes elképzeléseit hivatottak tükrözni, és akinek nem számít az ember szellemi és lelki kincseinek egész tárháza, csak egyedül az, hogy szolgálni hajlandó vagy sem, annak az egyetlen használható eszköz a megfélemlítés botja, amely szelektál abból a vonatkozásból, hogy az egyén hajlandó neki behódolni, vagy sem. Szelektál, és ha a bot nem hatásos, akkor öl, ez tehát ama híres, csodálatos bölcsessége az Ismeretlen Intelligenciának:

 

* 28,29: Ez is az Úrtól, a Seregek Urától eredt, csodálatos a tanácsa, nagy a bölcsessége.

 

Ésaiás képlete nem bonyolult. Felrója a bálványokat, erőszakot, védi a szegényt és özvegyet, és ítéletet hirdet az Úrtól:

 

* 29,6: Az Örökkévalótól a seregek urától lesz a büntetés, mennydörgéssel, földrengéssel és nagy robajjal, szélvész és vihar és emésztő tűznek lángja.

 

Csak mindezt költői képekben teszi. Az ítélet foganatosítója fegyver és kard, az ítélet elhatározója, a kard birtokosa. Nem az erőszak ellen van baja, amikor azt felrója, hiszen maga is erőszakos, hanem ha mások erőszakossága sérti az érdekeit, akkor az bűn. Nem a szegényt és özvegyet védi, hanem ha azt a felülről jövő döntést megkerülve használják ki. A költői fogalmazás célja tipikus hatásvadászat, a megfélemlítés szavakkal segítése. Szóképek, rettenetes hasonlatok, olyan eszköz, amely egyben alkalmas egy teljesületlen prófécia kimagyarázásra is. A vigasztalás is biztatás engedelmességre, és ígérgetésben nincs hiány:

 

* 35,6: Akkor ugrándozik, mint az őz a sánta és ujjong a némának nyelve; mert vizek fakadnak a pusztában és patakok a vadonban.

 

A „látni fogják” (dicsőségét, szabadulását, békességét), az „ama napon” (megszabadul, teljes a föld, népek hozzák gazdagságukat) határozatlan időpontok jelzik, hogy bizonytalan a prófécia szolgáltatója a sikerben vagy az időpontban, a be nem következés tehát számon se kérhető. Ha valóban tőle függnének ezek a dolgok, akkor világosan kijelentené, és nem homályos beszédekben utalna rá, hogy x-ezer nap, hét vagy év múlva teljesül ez a jövendölés, vagy y-ezer nap, hét vagy év múlva teljesül az a jövendölés. A homályosítás, ködösítés, burkolás célja tehát inkább a hatás elérése, mint a valóság megjövendölése, a befolyásolás inkább, mint a tényleges teljesítés.

A meggondolatlanság is kiérezhető több kijelentésében:

 

* 29,10: Mert kiöntötte rátok az Úr mély álom szellemét, lezárta szemeiteket, a, prófétákat és fejeiteket, a látókat betakarta.

 

Meg se fordul a próféta fejébe, hogy ezzel csapdába ejti azt, akit képvisel. Hiszen ezzel az Istent teszi felelőssé a hazug és igazságtalan vak és gonosz ítéletekért, mert hogyan ítéljen igazán, akinek szemét és fejét betakarták? Aki ettől a pillanattól kezdve nem tehet arról, hogy helyesen és világosan határozzon az igaz és hamis közötti különbség felől? Egyben elárulja gonoszságát is annak, akit képvisel, mivel „szemeik betakarója”, „mély állom szelleme” helyett tehetné éberség szellemét az Úr azokra a fejekre. Az talán bűn? Vagy mégis csak képtelen rá?

 

Ésaiás egyik legfontosabb feladata a külpolitikába való beavatkozás. Ezeknek a beszédeknek segítségével kísérli meg elhitetni, elhirdetni és bizonyítani az Ismeretlen Intelligencia, vagy képviselője, hogy ő egy minden népek felett álló hatalom, és hogy csak füttyentenie kell ahhoz, hogy az egyik népet a másikra uszítsa, az indoklás természetesen a háborút vesztett nép büntetése. A prófétizmus azzal meg is szűnik, hogy ezek a kísérletek sokszor balul sülnek el, nem az történik, amit megjósolnak, mivel az emberek, a próféták állítása ellenére, még sincsenek a hatókörén belül. Bár kiváló módszer az emberek nézetének, hitének manipulálására az a stratégia, hogy bármilyen kimenetele is legyen egy történelmi eseménynek és az arra vonatkozó jövendölés sikerének, mivel előre kész minta adatott az értelmezésükre. Például, ha mégsem indít háborút az a király, akiről megjövendölte a próféta, akkor az érvelés azonnali megváltozása szerint az elveszíteni kívánt nép megtért, az Úr pedig könyörült rajta, ha pedig a szabadítás sikertelen, vagy lehetetlen a jövendölés ellenére, akkor a nép bűnei miatt hosszabbodik meg a fogság. Ésaiás egy politikai manipuláció szószólója, és két dolgot akar elhitetni, hogy minden, ami történik a politikában, az Úr füttyentésére történik, továbbá, hogy a cél a központi világhatalom megteremtése, melynek helye a Sion, Jeruzsálem. Mindez olyan időben történik, amelyben az ember technikai szintje még elégtelen ahhoz, hogy ezek a történeti események valósan követhetőek legyenek, így a prófétai kudarcok felderítése, vagy utólagos bizonyítása jóval nehezebb. Nem beszélve arról a menekülési tervről, hogy azt a prófétát, akinek jövendölése jól láthatóan nem teljesült, hamis prófétaként egyszerűen el kellett távolítani, mert „nem az Úr nevében szólt”. A politikai jövendölés egyébként annál valószínűbb eséllyel következik be, minél több kém, besúgó és technikai eszköz áll az információszerzés birtokában. A technikai eszközök általi felderítés olyan korban igen könnyen mehetett végbe, ahol ennek a stratégiának lehetősége a kutatásra szánt területen teljességgel ismeretlen.

Egyiptommal szemben se más a probléma, mint az engedetlenség.

 

* 30,9: Mert engedetlen nép ez, hazug fiak, fiak, kik nem akarták hallani az Úr tanát.

 

Miért? Talán Izrael előtt nekik próbálta meg beadni a szabadságuk megvonásának követelményeit magában rejtő „értelmes tanítást”? Most pedig bosszút áll rajtuk, mert nem hallgattak a szavára.

Izrael szentje a keresztények írásmagyarázói szerint Jézus, jóllehet az írásokból egyértelműen kivehető, hogy nem jövőbeli alakot gondol a próféta, hanem magára az Ismeretlen Intelligenciára:

 

* 30,12: Ezért így szól Izrael szentje: Mivelhogy megvetitek ezt az igét és híztatok zsarolásban és álnokságban és támaszkodtatok rá

* 30,15: Mert így szól az Úr, Izrael szentje

 

Az igének való engedetlenség következménye a pusztulásuk:

 

* 30,13: ezért olyan lesz nektek a bűn mint omladozó rés, mely kidűl egy magas falon, amelynek hirtelen, hamarjában jön a törése: 14. és összetöri, amint összetörnek egy fazekas korsót darabokra zúzva, kímélet nélkül; és nem találtatik darabjai közt cserép, hogy tüzet kaparjanak a tűzhelyről és vizet merjenek a veremből.

 

Izrael Szentje egy pusztító hatalom megszemélyesítője, aki nincs kímélettel az alkotásokra, ahogy az őrült fazekas töri össze az edényeit, mert hirtelen nem tetszenek a saját alkotmányai.

 

Ésaiás írásaiban a prófétai békesség a fegyverektől való mentességet jelenti, nem valódi békét. Ha azonban valaki háborúságot tud generálni, képes felajánlani békét, mert nem engedi a fegyvert betörni:

 

* 30,15: Békesség és nyugalom által fogtok megsegíttetni, nyugodtságban és bizalomban lesz a ti erőtök; de ti nem akartátok

 

És képes elvenni is a békét, a szempont a döntéshez a hatalmának tisztelete. Egy általa adott kegyelem ajánlata csak a törvény uralmának (ami az Ismeretlen Intelligencia jogalkotásának megfelelője) biztosítása miatt jöhet számításba, és nem a szenvedő nép sajnálatából:

 

* 30,18: És ezért vár az Úr, hogy kegyelmezzen nektek, és ezért késik, hogy irgalmazzon nektek; mert a jognak Istene az Úr, boldogok, kik rá várakoznak.

 

Itt láthatjuk, hogy a népet hagyja inkább szenvedni, csakhogy az Ismeretlen Intelligencia által vélt jogosság érvényesüljön. Az általa kicsavartan értelmezett jogosság felette áll a szenvedőn, a szegényen, az özvegyen, és árván való segítségen, hiszen fontosabb az engedelmesség az irgalmasságnál. A szenvedőn, a szegényen mutatott irgalmasság csak akkor lesz vezérszólammá, ha érdekei a hatalom biztosítása végett megkívánják. A kegyelem a fenti esetben nem más, mint az öldöklő fegyver megindításának halogatása. Hátha fenyegetéssel szolgai engedelmességet tud elérni.

Ésaiás láthatóan a politika befolyásolásának területét kapta. Halogatás nélkül próbálja terjeszteni azt az ideológiát, amely az Ismeretlen Intelligencia világuralmi terveinek véghezvitelére tör.

 

* 30,27: Íme, az Úr neve messziről jön, ég a haragja súlyos füstfelleggel, ajkai telve haragvással és nyelve olyan, mint az emésztő tűz; 28. és lehelete olyan, mint az áradó patak, amely nyakig ér, hogy megszitálja a népeket a semmisülés szitáján, és a tévesztő zabola a nemzetek állkapcsán legyen.

* 34,1 Közeledjetek népek, hogy halljatok, és ti nemzetek figyeljetek, hallja a föld és teljessége a világ és mind a sarjadékai. 2. Mert haragja van az Úrnak mind a népek ellen és föllobbanása mind a seregük ellen; átokká tette, odaadta a mészárlásnak.

 

A próféta irányvonala a cél eléréshez egyértelműen pszichológiai módszer, amely a félelemre hivatkozik:

 

* 30,31. Mert az Úr hangjától megretten Asszíria, mely vesszővel ver.

 

Fegyverek helyett szavakkal próbál meg befolyást elérni, ezzel alapjait veti meg a környező népek ideológiai téren fejlődő politikai manipulálásához. Például a képviselt hatalom birtokosát magasan fölé helyezi egy egész országnak, és láthatatlan hatalomként próbálja feltüntetni, szemben a hús vér emberrel:

 

* 31,3: Egyiptom pedig ember és nem Isten és lovaik hús és nem szellem

 

Csakhogy az „Úristen” nem szellem, csak annak látszatában működik, hogy láthatatlan maradjon a leleplező szemek elől. Szívesen használja azokat a fogalmakat ennek elérésére, amely egyébként már széles világon a Teremtő, az élő Isten jellemvonásaiként ismertek, ilyenek a „szellem”, a „mindentudó”, a „mindenható”, a „mindenütt jelenvaló”, a mindenek felett való”, az „örökkévaló”, és hasonló értelmű fogalmak. A próféta tévedése óriási, kivéve, ha tisztában van az őt befolyásoló háttérhatalom teremtett lényegével, akkor pedig szándékosan félrevezető, azaz érdekelt annak a hatalomnak földi megteremtésében.

 

A politikai manipuláció egyik legfontosabb kelléke Izrael helyreállítása, ha ez sikertelen, komoly eséllyel kerül vesztésbe a világuralmi terv.

 

* 31,6: . Térjetek vissza ahhoz, akitől oly mélyen elpártoltak Izrael fiai

 

Vegyük észre, hogy „mély elpártolás” csak úgy volt lehetséges, ha volt olyan időszak, mely alatt képtelen volt az Ismeretlen Intelligencia a már szolgai sorba döntött népével foglalkozni, Most azonban visszatért a földre és látja, hogy elhagyatva az ő hatalmának oltára, mindenki bálványok, idegen istenek után futkos, azaz nem az urat imádja. Ez a részlet burkoltan igazolja távollétének lehetőségét, azaz istenként való működésének hiányosságát.

 

Vizsgáljuk meg Ésaiásnál egy prófécia stratégiáját:

 

* 33,1: Amint végeztél a pusztítással, téged fognak pusztítani; amint befejezted a hűtlenkedést, ellened fognak hűtlenkedni.

 

Egy ilyen jövendölés például nem egy nagy gondolat, hiszen egyik pártütés követi a másikat, a nélkül is, hogy azt megprófétálták volna, így megfogalmazva azonban bekövetkezéskor prófétai szintre emelheti a szólót.

 

Térjünk itt ki arra, hogy mit jelent az Ismeretlen Intelligencia jogossága a próféta elképzelésében, tehát hatalomközpontú ítéletek hozatala a törvényszegés büntetésére.

Amennyire pártütő, engedetlen és makacs volt a történelemben Izrael, annál inkább tekinthető elszámított, hiábavaló igyekezetnek Mózes törvényeinek az érvényesítése. Ma sem érvényesek azok, hiszen teljes mértékben kiforgatva, átértelmezve (Talmud) alkalmazzák. Úgy tűnik, kevés volt a szegények és özvegyek felkarolása a prófétákon keresztül, mivel a törvény hibái eleve lehetetlenné teszik a teljes uralomra jutását. Az Úristen szándéka egy törvénybe foglalt ideológia meghonosítása volt, mindegy, hogy hány személyt irtanak ki alatta, és hány rendszert váltanak alatta évszázadokon keresztül. Mózes szellemiségének fenntartása volt a cél, amely egyedüli alap lehetett annak az elképzelésnek, hogy a világuralmi pozíciót egyszer valaki az égből, az univerzumból, más égitestről könnyedén megszerezze és birtokolja. A pszichológiai manipuláció (istenfélelem ennek az ideológiának a legnagyobb kincse: 33,6: ; az istenfélelem az az ő kincse.) látszik erre a legalkalmasabb eszköznek, mivel ez egyben a legkisebb fizikai erőforrást használja fel, és így a legolcsóbb technika. Bolygóközi szállítási nehézségek miatt az utánpótlás igen drága művelet, ezért csak ezzel az eszközzel érhetnek el lassan, de talán biztosabban eredményt. A központi hatalom ideológiájának terjesztése azért fontos a számára, mert ezzel akárhány király is hullik el alatta, de a hatalomért vívott háborúskodásokkal a föld természeti erőforrásait sikerül folyamatosan egy kézbe koncentrálni, ami a világhatalom kialakulásához öles léptékkel vezet.

 

A próféta törvényadót és bírót lát az Úrban, és a körös-körül látható nyomorúságnál, megaláztatásánál, fogságnál és elnyomásnál nem marad más remény, mint az Úr ítéleteiben, és a törvény uralomra jutásába vetett bizalom.

Fontos stratégiai lépés, hogy jólétben, békességben és boldogságban élő népet nem lehetett volna meggyőzni, hogy fogadjon el egy viszonylag barbár, primitív és erőszakos törvényt, és annak urát, (valamint teljes képviseleti rendszerét a földön) aki ítél majd jó és gonosz között a megadott törvény szerint. Hanem, és itt a lényeg, azért választotta az Ismeretlen Intelligencia Izraelt, mivel a fogságban sanyargatták, a pusztában kilátástalan volt a helyzete, és a törvény uralmának kialakításán keresztül helyzetük megoldásának ábrándjával volt képes kecsegtetni.

Stratégiai szempontja volt az is, hogy úgy lehet a világot központi hatalom alá vetni, ha romba döntik és nyomorba, hogy egyetlen kivezető útnak a törvény uralmának elfogadása lehessen. Egyiptomi fogság nyomorából kivezetésképpen mutatott korai példát később a próféták a világ népeire kiterjesztve próbálták meg ajánlani, ezért kerül elő szavaik közül az utolsó rettenetes nap, amelyből kivezető utat csak behódolt, teljesen engedelmes népek találnak meg.

A pusztítás és gyilkosság tervei az írásokban nem értelmetlen, vak és végzetszerű, hanem tudatos, a cél a világ népei feletti hatalom megszerzése.

Hihetetlen felfogást tükröz az a biztatás, vigasz, amely egyedül a hatalmas pusztítóba vetett bizalmat ápolja, és az ítélet fejedelmét hívja segítségül:

 

* 35,4  Mondjátok a hamarkodó szívűeknek: erősödjetek, ne féljetek; itt az Istenetek, bosszú jő. Isten viszonzása, ő jön és megsegít benneteket.

 

A 36.-39. fejezet Jeruzsálem ostromának leírását és végkifejletét írja le. Jóllehet a történelmi adatoktól eltér a szöveg, hiszen az ostromló Rabsáké elvonulását Jeruzsálem alól Tirháka vezetésével meginduló egyiptomi csapatok közeledésével indokolják, a szövegben azonban egyedül az Ismeretlen Intelligencia beavatkozásának tüntetik fel. A szövegben szereplő angyal helyett pedig vagy egerek támadását, vagy hirtelen pestis felütését vélték magyarázni.

 

* 37,35: Megvédem a várost, hogy megsegítsem, a magam kedvéért és Dávid szolgám kedvéért. 36. És kivonult az Úr angyala és megölt Asszíria táborában száznyolcvanötezer embert: mikor korán reggel felkeltek, íme mindannyian holt hullák. 37. Erre elindult, elment és visszatért Szanhéríb Asszíria királya és maradt Ninivében

 

Nem lehetetlen azonban, hogy a pusztítás a korábban is tárgyalt és szerephez jutott háttérhatalom technikai beavatkozásnak kell tulajdonítani, hogy ezzel az igen végveszélyben levő szövetséges nép újból levegőhöz jusson, és a pszichológiai alakításokra ismét nyitott maradjon. Tudnunk kell ugyanis, hogy az Ismeretlen Intelligencia fellépésének lesznek jelei még jóval később, a babiloni fogság alatt, Ezékielnél is lehet látni a jól értelmezhető nyomát, amelynek technikai fölényét a megfelelő ismeret hiányával is a próféta kiválóan írja le. Az Ezékielnél megszólaló hang stílusa, szándéka, és jellemvonásai messze egyezést mutatnak visszamenőleg Mózesig az Ismeretlen Intelligenciának tulajdonított, korábban is tanúsított stílussal, szándokkal és jellemvonásokkal, ezért a Proto-Ésaiás idejében feltűnt jellegzetes beavatkozás sem vethető el, talán éppen pont a Jeruzsálemi ostrom megszünésében.

 

Deutero-Ésaiás

 

Az 40-55. fejezetek keletkezésének ideje Izarel babiloni fogságának idejére tehetőek, tehát kétszáz évvel későbbre, mint a Proto-Ésaiás előző fejezeteinek születési ideje. Ezeknek a fejezeteknek az írója új, egyetemes, a mindenségbe és a természetbe ágyazott istenképet alakított ki. Deutero-Ésaiás majd minden fejezetében kifejezetten törekszik istennek feltüntetni az Ismeretlen Intelligenciát, a bálványok elleni kirohanásai pedig egyértelmű politikai manipulációkat takarnak. Mivel nem áll az Ismeretlen Intelligencia rendelkezésére fegyver és komoly sereg, ezért a szokásos pszichológiai szólamokkal, gőgős és önfényező, fenyegető és haragos szavakkal igyekszik hatni.

 

A 40. fejezet egyértelmű hatalmi állásfoglalás, mégpedig a sáskaszerűen elszaporodott, rengeteg nép ellen. Gőg és felfuvalkodás beszél belőle, megvetően lekezeli az emberiséget, az Ismeretlen Intelligencia a saját hatalma fényezésével foglalkozik. Hiányzik belőle minden alázat és szelídség.

Megveti a munkás kezét, a művész szemét, utálja a riválisokat, a bálványokat. Képes haraggal tekinteni a kőből és fából csinált bálványokra, amelyek nem árthatnak sem neki, sem az embereknek. És ezt ráadásul jól tudja. Primitívséget tükröz, hogy harcba száll olyan vetélytársakkal, amik nem versenytársak, ami azt a hátsó gondolatot veti fel, hogy fél valakitől, vagyis mégis létezik riválisa.

Hihetetlenül gőgös:

 

* 40,15: Lám, a nemzetek, mint csepp a vederből és a serpenyők porszemeként becsültetnek; lám, szigeteket, mint parányt emel föl

* 40,23: aki semmivé tesz fejedelmeket, a föld bíráit hiábavalósággá tette

* 40,25: Kivel hasonlítotok össze engem, hogy vele egyenlő volnék, mondja a szent.

* 41,24: Lám, ti semmiből vagytok és művetek semmis; utálat, ki titeket választ.

 

Egyetlen alkotó sem beszél ilyen megvetéssel alkotásáról, ez nagymértékben támasztja alá, hogy az ismeretlen Intelligenciának, aki a Teremtő képében igyekszik önmagát beállítani, köze nincs az emberiség és a világ teremtéséhez. Az Ismeretlen Intelligencia és az emberiség közötti ellenséges viszonyt csak és kizárólag az ő hatalmi törekvései váltották ki, és az ember megvetésének általa alkalmazott módja jellegzetesen az embertől idegen támadóra utal. Mivel a részéről egyedül elfogadható, szent és igaz ember nem más, mint a szolgálatába beállt gondolkodástól és érzelmi tevékenységtől megtisztított egyén, az ember tökéletességéről alkotott képe kizárólag az ember felett elért hatalmi sikereihez kapcsolódik. Az emberek romlottsága az Úristen szájából valójában a saját hatalmi törekvéseinek a kudarcait jelentik.

 

A gőgös önfényezés után a „kiválasztottak” felé mutatott hízelkedése jön. Az álszentség gyökere, hogy igényeinek, követeléseinek valójában a néphez semmi köze nincs, hiszen az atyákkal megkötött – azaz rájuk kényszerített - szövetség fiakra való átruházása jogtalanságot és igazságtalanságot tükröz a fiak elfogadási nyilatkozata nélkül. Kijelenti ennek kedvéért, hogy Ábrahám a barátja, Izrael pedig a barátja magzatja, hogy hízelkedésével megalapozza, csupa dicsőség az, hogy szolgájának tekintheti Izraelt, akit szolgálata fejében „megerősít, megvéd, segít és megtart”. A támogatás indokolt, mert azzal a saját hatalmát erősíti, védi, segíti és tartja fent.

A próféta folytatja Izrael ellenfeleinek, azaz a szabad népeknek a becsmérlését, semmibe vételét:

 

* 41,11: Lám, megszégyenülnek és elpirulnak mind, akik felgerjednek ellened; olyanok lesznek, mint a semmi és elvesznek a te pörös feleid

 

Izrael felkarolása nem más célt szolgál, mint hogy őt szeretné tenni a népek pörölyének, aki megtöri ellenállásukat:

 

* 41,15: Íme, éles, új, sokfogú cséplőszánná teszlek, megcsépelsz hegyeket és összemorzsolod, és dombokat polyvává teszel. 16. Megszórod őket, és szél viszi el, és vihar elszéleszti őket; te pedig ujjongani fogsz az Úrban, és Izrael szentjében fogsz dicsekedni.

 

A szegénység és a szűkölködés mellett ugyan kardot ránt, de a számukra biztatásul adott ígéretek hamisan csengenek:

 

* 41,17: A szegények és szűkölködők vizet keresnek és nincs nyelvük szomjúságtól szikkadt el; én, az Úr meghallgatom őket, Izrael Istene, én nem hagyom el őket.

 

Természetesen nem sajnálatra kell gondolnunk, hanem annak felismerésére, hogy az országban dúló nyomor felelősei a felülről törvényesen megszabott út megkerülésével gazdagodnak meg egyesek a szolgai országban. Vagyis az Ismeretlen Intelligencia rádöbben, hogy egyesek kihasználják, és helyette fölözik le a hasznot a népből, ezért aztán éles támadást intéz ellenük. A bőség ígérete csak a szolgaságban kitartó nép jutalma, itt azonban mintha a szegényeken való szánakozás indítaná meg:

 

* 41,18: Majd fakasztok kopár csúcsokon folyókat és völgyek közepén forrásokat, pusztát teszek vizes tóvá és sivatag földet víznek eredőivé. 19. Adok a pusztában cédrust, akácot, mirtust és vadolajfát teszek a sivatagba ciprust, jegenyét és fenyőt egyetemben.

 

Az egyik probléma az, ha valóban képes lenne a föld termékenységét pozitívan befolyásolni, akkor miért nem teszi ezt meg másutt, mindenütt, és különösen ott, ahol a szegények és szűkölködők sokkal inkább azt igénylik? A másik, mi módon tekint csak Izrael szegényeire, miért nem tekint más népek szegényeire? Azokon nem érdemes szánakozni? A harmadik, hogy az ígéret sehol, semmikor nem teljesült be, Izrael szegényei és szűkölködői ugyanúgy meghaltak szegényen és szűkölködve, mint a hatalmas ígéret előtt. Egy puszta sem vált vizes tóvá, és egy vadolajfát sem ültetett a szegényeknek a javára. Saját fölényeskedése inkább csak egy fajta megvetésbe torkollik, mint valódi szánalmat tükrözne a szűkölködőn:

 

* 41,24: Lám, ti semmiből vagytok és művetek semmis; utálat, ki titeket választ.

 

Hivalkodik, hogy bezzeg ő képes a szegényeken és szűkölködőn segíteni, a nép színe java, erősségei pedig nem, de ígéretei semmivé válnak, szél és hiábavalóság az Ismeretlen Intelligencia minden szava. Szó nincs arról, hogy valódi segítséget nyújtson a nyomorgó nép szenvedőinek, hanem csak felhasználja őket egy újabb pusztító ítélet indoklására:

 

* 41,25: Fölébresztettem északról és eljött, napkeletről azt, aki szólítja nevemet, jön a helytartókra, mint agyagra, és mint fazekas, ki a sarat tapossa.

 

A következő fejezet a szolga feladatát, Izrael tennivalóját osztja ki, és az nem más, mint a törvényuralom terjesztése a világban:

 

* 42,1: Íme, az én szolgám, akit tartok, az én választottam, akit kedvel a lelkem. Ráadtam szellememet, hogy törvényt vigyen szét a nemzeteknek.

* 42,4: Nem lankad el, és nem törik meg, míg a törvényt nem helyezi el a földön, és tanítására nem várakoznak a szigetek

 

A „ráadtam szellemem” alatt specifikus tudását, azt az eszmeiséget kell érteni, amely a törvényen keresztül képes biztosítani és fenntartani a tervezett központi hatalmat, szerkezetét, és pszichológiai feltételét – a büntetések osztásával, ami az ítélet gyakorlása -, a félelemkeltés bevált eszközén keresztül. Hogy tehát az Úr szolgája, mint a népek világossága lép fel, az nem jelent semmi mást a próféta üzenetében, mint Izrael megbízatását, ami a törvény általa való hirdetése a világnak. A fogságból való szabadulást is pontosan úgy kell értenünk, mint ahogyan Izrael Egyiptom fogságából való szabadítását, azaz a népnek az Ismeretlen Intelligencia hatalmának szolgálatába állítását. Ahogyan a megszabadított Izrael a „törvény világosságának” szolgálatába állt, ugyanúgy kell a világ minden népének a „törvénytelenség sötétségéből” megszabadulni.

Ha a világosságról és a szabadításról Jézus beszédei alapján alkotunk fogalmat, akkor a lélek és a szellem éber és érzékeny működésének szabadságát, a gondolkodás és az érzés korlátozásainak megszüntetését gondolhatnánk a következő sorok mondanivalójaként:

 

* 42,6: Én az Úr hívtalak igazsággal és megfogom kezedet; megóvlak és teszlek a nép szövetségévé, a nemzetek világosságává; 7. hogy megnyissad a vak szemeket, hogy kihozzad börtönből a foglyot, a fogházból a sötétségben ülőket

 

Ám itt nem a Jézus-szemléletből fakadó világosságra kell gondolnunk, hiszen az Úristen képviselője beszél. Láttuk ugyanis, hogy az Ismeretlen Intelligencia szabadítása már az egyiptomi tanulságból is jól kivehetően azt jelenti, hogy saját hatalmát terjeszti ki a megszabadított nép fölé, és a parancsainak szolgálatára kényszeríti. Ott is szabadításról beszélt, aztán vég nélküli szolgaság lett belőle. Ha tehát ő beszél a foglyok, és sötétben ülők szabadításáról, akkor mögötte még tartósabb fogságot, talán még erősebb szellemi sötétség teremtését kell feltételeznünk, hiszen a szolgaság alapértelmezett viszony az ember és közötte kialakuló kapcsolatnak, amelyben a szellem és lélek világosságát kifejező értelem és érzelem korlátozás nélküli működése nem megengedett képessége az embernek. A nemzetek világossága alatt tehát ne a szellem és lélek világosságát értsük, erről szó nincs. Arról a tanításról van szó, amely Jeruzsálemből megy ki és „megvilágosít népeket”, amikor a központi hatalom megszilárdul az egész föld népei felett:

 

* 51,4: Figyeljetek rám, népem, és nemzetem, rám hallgassatok; mert tanítás ered tőlem és törvényemet a népek világosságául helyezem el.

 

Vagyis világosság alatt nincs szó sem igazságról, sem szellemről, sem szeretetről, sem lélekről, hanem kizárólag arról a törvényről, amely már Mózesnél is az ember szabadságának megfosztására alkottatott, és az Ismeretlen Intelligencia hatalmának megszilárdítását alapozta meg. Az igazság nem a jézusi igazság, hanem a törvény elfogadása és igaznak tartása, függetlenül annak ember ellenes, élet ellenes, és szabadság ellenes vonásaitól.

 

Az önfényezés nem hiányzik a következő sorokban sem:

 

* 42,12: Adjanak az Úrnak dicsőséget, és dicséretét jelentsék a szigeteken. 13. Az Úr, mint a hős indul ki, mint a harcos vitéz ébreszt fel buzgóságot, riadozik, sikolt is, ellenségein győzedelmeskedik.

 

A hős fogalma tehát a Sikeres Megtorló képe Izrael filmvásznán, amely mintától mind máig nem sikerült megszabadítani az emberiséget. Erényt kovácsoltunk abból, ha a megtorlást a törvényszék képtelen végrehajtani, akkor annak egyéni megoldását véghezvivő személyt hősnek tekintjük.  A próféta által támogatott erény teljes mértékben ütközik Jézus erényével, aki a megtorlás elvetését tanítása alapjának tartotta. A hős győzelmében megint csak a hatalom megszerzésének, az Úr dicsőségének kivívásának a szempontja a fontos. Az ellenség természetesen a bálványimádó nemzetek, akik nem hajlandóak az Ismeretlen Intelligencia parancsainak behódolni.

 

Mivel a babiloni fogság idején vagyunk, az Ismeretlen Intelligenciának választ kell adnia arra a kérdésre, hogy jól meghatározható ideig miért volt csendben, miért nem segített, és miért nem hallgatott a népe segélykiáltására.

 

* 42,14: Hallgattam régtől fogva, csendes maradtam, erőt vettem magamon

 

Tehát „erőt vett magán”! Mihez kellett erőt gyűjteni?

 

* 42,15: Elpusztítok hegyeket és dombokat, és minden füvüket elszárasztom; teszek folyókat szigetekké, és tavakat kiszárítok.

 

Már étjük: egyetlen dologhoz képes erőt gyűjteni, hogy milyen módon pusztítson az emberek között, hogyan ártson a természetben, a nem általa teremtett világban, ha az ember nem hajlandó engedelmeskedni az elvárásainak.

Tehát Deutero-Ésaiás visszadobja a labdát a népnek, akit szolgának és egy világméretű feladat küldöttének tekint, a nép nyomorúságának és fogságának az oka a nép vaksága, nem az Ismeretlen Intelligencia hallgat, hanem a nép süket:

 

* 42,19: Ki vak, ha csak nem a szolgám és süket, mint a követem, akit küldök

 

Mit akart a néptől, mint szolgától az Ismeretlen Intelligencia? Csupán a hatalom igazságának, a törvény uralmának megszilárdítását. Az „ő igazsága” a hatalom megszerzésében áll, a törvény tanának terjesztésében:

 

* 42,21: Az Úr kívánta az ő igazsága kedvéért, hogy naggyá tegye a tant, és dicsővé tegye.

 

A nép felvirágzásának elmaradása a próféta szerint nem az Ismeretlen Intelligencia távolléte az oka, hanem a felelős csak a nép lehet, aki önállóan képtelen volt a törvény megszilárdítására, és a hatalom megőrzésére. A vak szolga az az Izrael, aki képtelen a ráhagyott törvény szerint alakítani az életét, képtelen látni a különbséget a törvény rendelkezései és a valós tettek között.  Fel nem merül a vád oldaláról annak a mentő körülménynek tárgyalása, hogy Izrael fogságra jutása talán nem a törvényhez való viszonyuk hibás vagy helyes voltától függ, hiszen a fogságra vivő fél túlerőben volt. Némi igazság azonban lehet abban, hogy a törvény kezdettől fogva szigorúbb betartásával talán idejében komolyabb hatalmat szilárdíthattak volna meg, ha nem osztódott volna ketté Izraelre és Júdára, ha a pártvillongások nem rontották volna meg a birodalom fejlődését, ha teljesen elvetnek minden önállóságot, szabadságot, értelmet és szolgai módon alá vetik magukat az előírásoknak, akkor talán Izraelnek lett volna nagyobb befolyása a körülötte való népekre, mint fordítva. A kapott törvény ugyanis alaposan eltervezett rendelkezések gyűjteménye, amelynek követése egy tudatlan nép számára gazdasági és politikai hatalmának megszilárdítását jelenthette volna a környező hatalmakkal szemben. Izrael nem ismerte fel az ajándék útmutatót a hatalomhoz, ezért, megszilárdulás helyett jött a bomlás, a villongás, a felosztás. Míg végül a vakságuk következménye jelenleg, a fogság:

 

* 42,22: De ő kiprédált és kifosztott nép, fogva tartják mindnyáját odúkban, és fogházakba eldugattak; prédává lettek és nincs megmentő, kifosztva lettek, és nincs, aki mondja: add vissza.

 

Az Ismeretlen Intelligencia hosszabb távollét után visszatér, és látja a nép elesettségét. A kárhoztatás egyértelmű, a nép a felelős saját nyomoráért, mivel elhajlott a törvény követésétől. Egy működő diktatúra tanítását fogalmazza meg a törvény, amely kudarcra van ítélve, ha nem engedelmeskednek minden szavának. Talán elszámította magát az Ismeretlen Intelligencia, azt hitte, a pusztában kellően megszorongatta a népet és megfélemlítette ahhoz, hogy a törvény betartását ezzel a lépésével megalapozza. De csak fél sikert ért el, a diktatúra szabályaitól való elhajlás a távolléte alatt meggyengítette a hatalmat, és ezzel a környező hatalmak prédájává tette a népet. A babiloni fogság idejének elemzésében már nem lehet jól megállapítani, hogy vajon a birtokolt föld gazdasági értékei akkor is prédává tették volna-e Izraelt, ha törvény szerint élve erősebb birodalmat kovácsol. Amikor a próféták idején újra megérkezik, és megszólal, még helyre akarja állítani a dolgot, szabadító lépéseket is tesz, valamint elkezd külpolitikával foglalkozni a világhatalom megszerzésére kacsingatva. A megfélemlítő és pusztító lépések pszichológiai stratégiáját használja fel itt is a népek manipulálásra.

 

Első lépésben palástolja a távollétének szemet szúró hiányát, úgy állítja be, mintha a fogság az ő döntése lenne:

 

* 42,24: Ki adta kifosztásra Jákobot és Izraelt a prédálóknak? Nemde az Úr, aki ellen vétkeztünk, akinek útjain nem akartak járni, és akinek tanára nem hallgattak?

 

Fontos jelenség, utólagos értelmezés egy történetnek, amely szerint a nép fogsága valamiféle büntetés, amelynek nem volt meg sem a tárgyalása, sem az ítélet meghozatala. Magyarázkodás, amely mögött annak a hiányosságnak a leplezése rejlik, hogy képtelen volt távolléte miatt foglalkozni az ő szolgálatát bevállalt nép dolgaival, és időben eltéríteni őket a veszedelmet jelentő úttól. Visszaveti a következményeket az áldozat fejére, a felelősség kizárólag Izraelé, az Úristen pedig Izrael tudtán kívül, suttyomban ítéletet hozott ellene, amit ezen a módon, utólag ad az értésére. A fogság előtt persze nem beszélt a fejükkel, pedig ha a fogság ítéletét ő hozta volna meg, illett volna Izrael tudtára hozni időben. Abban a furcsa helyzetben vagyunk, hogy a korábbi próféta, Proto-Ésaiás éppen felemelkedést, messiási korszakot, és virágzó királyságot hirdetett, és nem fogságot:

 

* 35,5: Akkor megnyílnak a vakok szemei és a süketek fülei fölnyittatnak. 6. Akkor ugrándozik, mint az őz a sánta és ujjong a némának nyelve; mert vizek fakadnak a pusztában és patakok a vadonban.

* 35,9: Nem lesz ott oroszlán, vad ragadozó nem megy rajta, nem találtatik ott; hanem járnak a megszabadultak. 10. És az Örökkévaló megváltottjai visszatérnek és jönnek Sionba ujjongással, örökös öröm a fejükön, vígságot és örömet érnek és elfut bú és sóhaj.

 

Ezzel szemben Izraelt prédálók tartják kezükben. Valójában a fogságnak köze nincs Izrael vétkeihez, hanem ott termett meg a szőlő és az olíva, amely exportálása tette abban az időben felemelkedővé Izraelt, és amely egyben kívánatossá tette a földet a hódítók számára.

De a próféta hibázik, mégis a történelmüket meghatározó erők megértését megkerülve sikerül beadni a tömegnek hogy a döntés az Úristen lépése volt. A hiba abban rejlik, hogy a döntés ellentmondásos a törvényes ítélettel, mivel ahhoz, hogy valamilyen büntetést foganatosítson valaki, először ítéletet kell ahhoz hozni. A próféta elmulasztja az ítélet meghozásának szakaszát, azonnal a büntetés végrehajtási szakaszáról beszél, melyben az Úristen haragjában cselekszik. Nem törvény szerint, ítéletet ülve, hanem indulatból azonnal bosszút állva.

 

* 42,25: Kiöntötte tehát rá haragjának hevét és háború hatalmát az lánggal vette őt körül, de ő nem tudta, meggyújtotta, de nem vette szívére

 

Tehát A félig kudarcot vallott tervét megpróbálja az Ismeretlen Intelligencia kijavítani, újból Izrael mellé áll, kijelenti, hogy még ha tűzön is megy át, akkor sem ég meg, mert az Úristen vele van. Hitetés, biztatás, és vakítás.

 

Megfogalmazódik a prófétai megváltás. Amely értelemben nem állatok vérét, nem égő, és ételáldozatokat, nem pénzt vagy kincseket, hanem népeket ad az Úristen váltságul, akikhez valójában joga sincs, nincsenek a hatalmában, de ő mégis könnyedén feláldozza a „gonosz és bálványimádó” népeket az ő szolgálatára korábban szerződésre kényszerült Izraelért cserébe. Ez csupán annyit tesz, hogy a nép hitetése kedvéért, hajlandó akármilyen népet elpusztítani.

 

* 43,3: Mert én az Úr, a te Istened, Izrael szentje, a te segítőd, Egyiptomot adom váltságodul, Kúst és Szebát helyetted. 4. Minthogy drága vagy szemeimben, becses vagy és én szeretlek, embert adok helyetted és népeket lelked helyett.

 

 A Megváltás tehát a prófétánál korántsem olyan, mint Pál apostolnál, aki egy embert áldoz fel minden emberérét, hanem népeket és embereket áldoz fel Izrael szolgai lelkületéért.

 

* 44,22: Eltörlöm, mint a felhőt, bűntetteidet, s mint a felleget, vétkeidet; térj vissza hozzám, mert megváltottalak

 

A megváltás megtörtént (múlt idő!), hiszen úgy állította be, hogy népeket (Egyiptomot, Kúst, Szebát) adott szabadulásáért, ráadásul elfelejti a „kezeletlen” – azaz még felette ítéletet nem hozott - bűneit a népnek. Aktív szolgálatra szólít fel a térítő üzenetével a próféta, tehát a megváltás célja a nép szolga státuszának helyre állítása.

 

Még a szabadítás is ellentmondásos:

 

* 43,8: Hozzák ki a népet, mely vak, bár szemei vannak és a süketeket, kiknek füleik vannak.

 

Amiképpen ítélet meghozatala nélkül – tehát a népnek tudtul adása nélkül - került Izrael fogságra, azonképpen önkényes döntésből, a nép kiérdemlése nélkül kerül szabadításra. Nem azért szabadítja meg a népet, mert a fogságban megjött volna az esze, vagy kinyílt volna a szeme, hiszen vak és süket, ezzel azonban elárulja a próféta, hogy a szabadítás hátsó szándékból fog megtörténni, csupán azért, mert nem akarja veszendőbe menni a már kidolgozott szolgai lelkületet Izraelben. Azt reméli, hogy ezzel a mentő akcióval még inkább engedelmességre kötelezi a népet, és ezt nem is mulasztja el megkövetelni.

 

Kizárólagosságot követel, ezzel kizárja a lehetőségét, hogy Izraelben bárkinek más képe lehessen Istenről, mint ő:

 

* 43,10: Ti vagytok tanúim, úgymond az Úr, és szolgám, akit választottam; azért hogy tudjátok. és nekem higgyetek és megértsétek, hogy én vagyok az, előttem nem alkottatott Isten és utánam nem lesz. 11. Én, én vagyok az Úr és nincs rajtam kívül segítő.

 

A felfuvalkodott kijelentés jellemző a hatalom csúcsára áhítozó személy álmaira. Itt alapozza meg a próféta, hogy a valódi istenismerő tanító vagy bölcs, mint például Jézus, üldözve legyen, mint bálványimádó vagy hazug lélek, akik más Istent és más viszonyt mutatnak be, mint ő és a vele elkötelezett viszony.

 

* 44,8: Ne rettegjetek, és ne féljetek! Nemde régtől fogva hallattam veled és megmondtam, hisz ti vagytok a tanúim; van-e Isten rajtam kívül, nincs szikla, nem ismerek.

 

Pedig van, Jézus még a saját beszédeit is kősziklának nevezte.

 

Az ember feletti technikai fölényt az egész 43. fejezet igyekszik hangsúlyozni:

 

* 43, 16. Így szól az Úr, ki utat adott a tengerben és hatalmas vizekben ösvényt: 17. aki kivonultatott szekeret meg lovat, hadat és hatalmast, egyaránt fekszenek, nem kelnek föl, elpislogtak, mint a kanóc kialudtak

 

Ezzel persze nem képes kimagyarázni, hogy mégis miért nem sikerült Izraelt megőriznie a veszedelemtől, miért hallgatott, amikor eltértek a tervétől, miért nem sikerült a messiási kort már megteremtenie, amikor azt megjövendölte, pedig senki nem képes akadályt gördíteni az útjába:

 

* 43,12: … én vagyok Isten. 13. Mától fogva is én vagyok az és nincs kezemből megmentő, cselekszem, és ki gátolja meg?

 

Az Ismeretlen Intelligencia fölénye a ritkán bevetett technikai beavatkozások mellett, a pszichológiai fegyveren túl a pusztító csapások okozásában rejlik. A korabeli emberiség képtelen azok felismerésére és elhárítására.

 

A fennhéjázó Úristen nem felejt el mindig hivatkozni olyan isteninek tartott cselekedetekre, amelyek nem tőle való eredetét a népből bizonyítani senki nem képes. Az írásokban találunk olyan részeket, amelyekben a csillagok, a vizek, a vadak, a leviathán készítését vagy egyéb dolgokat a saját keze munkájának tünteti fel. Ha valóban képes lenne ilyeneket tenni, akkor már régen olyan csodákat tehetett volna Izraelben, hogy senki nem térne el a törvényétől. Az engedetlenség oka ugyanis éppen a csodák isteni eredetében való kételkedés, hiszen azok szeszélyessége éppen az isteni forrást cáfolja, egyszer képes cselekedni valamit – jelentéktelen esetekben, mint például Ezékiás király meggyógyítása fügefalevéllel -, másszor jelentőségteljes esetekben pedig hallgat, és semmit sem cselekszik, mikor egy nép sorsa kerül veszélybe. Mint amikor királyt választ a nép, abszolút utálatos dolognak találja, mégis erőtlennek bizonyul az ellenállásra, és mikor lúdbőrözik attól, ha nem ő uralkodik, a királyválasztást mégis hagyja. Vagy amikor fogságba viszik a népet. Vagy amikor lerombolják azt a templomot Jeruzsálemben, amit előtte megígért, hogy örökre megvéd. A frigyládát sem volt képes megvédeni, hanem utólag kellett lépéseket tenni a visszaszerzésére, hogyan lenne képes egy népet, templomot megvédeni a pusztítástól? Majd utólag inkább bosszút áll a pusztítón? Csak arra képes? A Sámuel próféta 1. könyvében leírt történetben a filiszteusokkal szembeni "mohácsi csatában" minden elveszett: 30 ezer katona, Éli két fia, és ráadásul a frigyládát is zsákmányul ejtette az ellenség. Persze nem volt időben ott az Úristen, hogy csapkodjon és pusztítson villámmal, tűzzel vagy betegséggel, régi szokása szerint. A frigyládának a filiszteusok utáni visszakerülésétől Dávid királyig nincs hangja, sem beszólási ügye, csendben van. Dávid királynál már megint működik, Uzzát agyoncsapja. Salamon királyról ismert egy történet, hogy egy szépséges etióp királynő, Makeda fiat nyert Salamontól, aki (Baina-lehkem, a frigyláda ellopása után I. Menelik Etióp és Sábai királyként ismer a történelem), szabályosan ellopta a működő frigyládát, és hamisítványt tett a helyére, a papok, amikor észrevették, hogy eltűnt, és Salamon se tudta visszaszerezni, kénytelenek voltak kijavítani a láda feltűnő eltéréseit. Története meg van írva a Kebra Negestben. Tehát Kr. E. 586 táján a frigyláda már régen megerőtlenedett, vagy ki lett cserélve, mivel megérinthetik, és tartó rúdjaira sincs szükség (2.Krónika 35.3). Utolsó említés egy frigyládáról 2 Makkabeusok 2, 4-7.  ahol Jeremiás és Abimélek állítólag egy barlangban dugja el – képtelen már csapkodni? De éppen ezek a ritkán, és önkényesnek tűnő beavatkozások teszik gyanússá, hogy éppen azért ilyen véletlenszerűek, mivel működéséhez kezelő szükséges, az pedig az „Úristen” ittlététől vagy távollététől függ. A papok azért fordultak el tőle, mert az üzenetközvetítő szövetség ládája elhallgathatott, kimerült az elem benne, választ tőle nem kaphattak. Ha folyamatosan üzemelt volna, úgy ahogyan Mózes történetében a Szent Sátorban működött, lehetetlen, hogy a technikai fölény ne leplezett volna le időben támadásokat, elhajlásokat, nyomorgató közeledtét, vagy ellenséges lépéseket, ne szólított volna fel bűnbánatra, ne adott volna stratégiai tanácsokat a hatalom megszilárdításához, vagy ítéletet a hatalom ellen elkövetett vétkek időbeni megtorlására. Az Ószövetség „Úristene” képtelen mindenütt, mindenkor, és mindent látva jelen lenni és észrevenni, állandóan trükkökhöz folyamodik, és becsapja Izraelt.

 

Ellenben időnkénti megjelenésekor magyarázatot ad lépéseinek mulasztására, és ez annak várakozásában merül ki, hogy Izrael elegendő áldozatot tegyen előtte, és engedelmeskedjen mindenben. A következő sor kellően átlagos, általános kárhoztatási szavak ahhoz, hogy általuk biztosan találva érezze magát a nép:

 

* 43,23: Nem hoztad nekem égőáldozataid bárányát, és vágóáldozataiddal nem tiszteltél engem, nem terheltelek lisztáldozattal, és nem fárasztottalak tömjénnel. 24. Nem vettél nekem pénzen fűszernádat és áldozataid zsiradékával nem tartottál jól; de bizony terheltél engem vétkeiddel, fárasztottál bűneiddel.

 

De megjátssza a nagy kegyest, eddig ugyanis a fogság utólagos magyarázatán kívül képtelen volt büntető ítéleteket hozni, most már a régi vétkekre nem is fog, elengedi azok büntetését:

 

* 43,25: Én, én vagyok az, ki eltörli bűneidet a magam kedvéért és vétkeidről nem emlékszem meg

 

Majd számon fogja kérni az eljövendő vétkeket, a babiloni fogság még hátra van. Pedig megígérte, hogy a nép mellett lesz, hogy nem engedi verembe esni a vak népet, mégis beleesik, ezért később megint magyarázkodásra szorul a helyzet, a vétkes persze Izrael bűnössége (Trito-Ésaiás tanulmányai).

 

A bálványimádás elleni állandó kirohanásai az Úristen értetlenségét mutatják:

 

44,17: A maradékát pedig istenné dolgozta föl, bálványképévé; meghajtja magát előtte és leborul, imádkozik hozzá és mondja: ments meg, mert istenem vagy! 18. Nem tudnak, és nem értenek, mert be vannak tapadva, úgy hogy nem látnak, szemeik s úgy hogy nem értenek, szíveik

 

Képtelen felfogni, hogy az ember soha nem imádott pusztán fát és követ istenként, azokat minden esetben szimbólumként értelmezte, és ha azok nem használtak, akkor is tévedésnek, vagy megtévesztésnek voltak áldozatai. Az Úristen elméje van betapadva, és nem a bálványimádó elméje. A bálványimádó lehet ugyan megtévedt, és egy tévedésen mindig lehet igazítani, de az Úristennél más a helyzet. Aki ugyanis nem érti a bálványimádók gondolkodását, képtelen felfogni, annak az elméje „be van tapadva”.

 

Egy részlet a következő sorokból annak alátámasztására, hogy Deutero-Ésaiás már nem az Asszír király hódításai, nem Ezékiás király (Kr. e. 725-697) idejében írta a sorokat, amikor a templom még állt, hanem kétszáz évvel később, a babiloni fogság idején, amikor már le volt rombolva a templom, és Kyros hódítása megkezdődött:

 

* 44,28: ki azt mondja Kóresről [Kyros]: pásztorom, és minden akaratomat teljesíti, hogy mondja Jeruzsálemről: fel fog épülni és a templomról: meg fog alapíttatni                       

 

Kyros pártfogolása politikai lépés, Izrael fennmaradása érdekében győzelmei az Úr akaratából eredőnek vannak feltüntetve. Kyros felé mutatott hízelgés az Úr istenként való ábrázolását célozza meg, az Úr a jó és gonosz teremtőjének lesz beállítva:

 

* 45,7: aki alkot világosságot és teremt sötétséget, szerez békét és teremt rosszat; én az Úr teremtem mindezeket.

 

Megtévesztő célzattal jelenti ki a próféta, mivel a jó és gonosz az emberek döntéseinek a terméke, nem az istené, mert ha nem az embereké volna, akkor a gonoszságuk és vétkeinek számonkérése eleve igazságtalan az Úrtól, hiszen sem nem tehetnek róla, sem nem tőlük függ, sem nem ők a felelősek érte, hanem kizárólag az Úr. A próféta célja azonban Kyros megtévesztése, hogy az előtte kirajzolódó Urat minél félelmetesebbnek, hatalmasabbnak állítsa be előtte, mintha a népek fölötti hatalommal való dobálózás a kisujjában lenne.

 

* 45,9: Jaj annak, ki perel alkotójával, cserép a föld cserepei közt, mondja-e az agyag az ő alakítójának: mit csinálsz és művednek nincsenek kezei?

 

Az önmagát az ember fölé emelő hivalkodó megjegyzés elárulja, hogy az embert mennyire semmibe veszi az Ismeretlen Intelligencia. Nemcsak az a hasonlat árulja el az emberről való megvető nézetét, hogy egy darab önállótlan, jelentéktelen, tehetetlen cserépnek tartja, hanem az is, hogy saját magát cserépformáló fazekasnak tekinti, amely alapján úgy tűnik, a saját kudarcos munkájával perel. Az ember miért nem fejtheti ki a nézeteit arról, amit problémának érzékel? A fenyegetés ugyanazt a hibát követi el, mint a jó és gonosz eredeténél láttuk, ha az agyag felett valóban az Úr lett volna a fazekas, akkor tehetne arról, hogy az agyag perel, vagy nem perel az alkotóval. De mivel ténylegesen nem az ura, hanem csak szeretne az lenni, hatalmat szeretne szerezni fölötte, a fenyegetés az agyag ellenállásának pszichológiai megtörését szolgálja.

A megtévesztő szólamok között az Úr hatalmának mindenre való kiterjesztését szolgálja a következő sor:

 

* 45,12: Én alkottam a földet és embert teremtettem rajta, az én kezeim nyújtották ki az egeket, és mind a seregüket én rendeltem ki.

 

Vagyis miért perel a fazekas az agyagával, ha valóban ő csinálta? Miért csinálta olyanra, hogy perelni kelljen vele? A perelés tehát éppen azért esedékes, mert az agyagnak nem ő volt a fazekasa, hanem inkább a kész fazekat szeretné a saját tervei szerint átformálni. Az átalakítás pedig perelésbe fordul, mert az agyagnak bizony van ellenállása. De az üzenet Kyrosnak szól, hátha sikerül megtévesztéseivel elérni, meggyőzni, Izrael szabadon bocsátásáról.

 

* 45,13: Én ébresztettem őt fel győzelemre és mind az útjait egyengetem; ő fogja felépíteni városomat és elbocsátani számkivetett népemet, nem díjért és nem ajándékért, szól az Úr, a seregek ura

 

Ugyanis a fizetség Egyiptom és Kús gazdagsága Izrael megváltásának fejében, erős emberek foglyul ejtése:

 

* 45,14: Így szól az Úr: Egyiptom szerzeménye és Kús keresete és a szabeusok, a termetes emberek hozzád kerülnek át, és a tieid lesznek; te utánad mennek, bilincsekben kerülnek át, előtted leborulnak, hozzád imádkoznak: csak nálad van az Isten és nincs más Isten senki.

 

Az Úr folyamatosan mindenható istennek beállítása, magasztalása átszövi az egész Deutero-Ésaiás fejezeteket, nehogy elfelejtsék a hatalmát nagyobbnak látni, mint amilyen valójában:

 

* 45,18: Mert így szól az Úr, az ég teremtője, ő az Isten, a föld alkotója és készítője, ő szilárdította meg, nem pusztaságnak teremtette, arra hogy lakják, alkotta; én vagyok az Úr és nincs más

 

Pedig van más Isten, mégpedig az ég és föld valódi teremtője, aki Lélek és Szellem, nem pattog, nem ugrándozik, nem méltatlankodik, mint az Úristen, hanem csendben és a háttérben végzi gondoskodását és munkáját minden általa teremtett ember felé. Jézus ezt a más Istent, a mennyei Atyát mutatja be, de ez a hatalmára féltékeny Úristen addigra olyan sötétségbe borítja prófétáival a népet, hogy képtelenek felismerni Jézusban az élő Isten küldöttét, és megölik.

Mivel az Ismeretlen Intelligencia tudja, hogy van rajta kívül igazi Isten, állandóan hangoztatja a képviselő próféta által, hogy az Úristenen kívül nem létezhet másik isten:

 

* 45,22: Forduljatok hozzám, hogy megsegíttessetek, mind a föld végei, mert én vagyok az Isten, és nincs más

* 46,9: Gondoljatok az előbbiekre őskortól fogva: hogy én vagyok Isten és nincs más, az Isten, és nincs olyan, mint én

 

Ha ugyanis nincs konkurencia, akkor nem lenne szükség megelőző csapásokkal sem ostorozni a népet, a felajánlott szabadítást ugyanis senki nem tudná végrehajtani rajta kívül, ennek tudatosítása maximálisan elegendő lenne a hozzá forduláshoz. De számára sajnálatos módon létezik konkurencia, mégpedig az igazi Isten, akinek nincs szüksége központi helyre, Jeruzsálemre, hogy szavát hallassa, nincs szüksége frigyládára, hogy csak titokban, az emberek tudtát megkerülve szóljon képviselőjéhez, hogy az adja tudtára az embereknek a rendelkezéseit. Nincs szüksége központi irányításra és fenyegetésre, hogy szolgává tegyen mindenkit, nem csak időnként jelenik meg és szól bele egy nép életébe, azt is hamis vádak illetésével teszi. Hanem mindig jelen való, a belső szobában megtalálható, nem kényszerít, hanem felvilágosít, együttesen gondoskodik minden emberről, és küzd saját gondoskodásának igazságtalan elosztásával a földön. És bizony indokolt az Ismeretlen Intelligencia oldaláról, hogy az idegen istenek ellen támadjon, és ennek oka nem a fák és kövek imádata, akikről mindenki tudja az Úristen tévedése ellenére, hogy nem képesek szabadításra, a valódi támadás az élő Isten ellen szól, aki Lélek és Szellem.

 

Az Úristen technikai fölénye a politikai manipulációk alatt is érvényesül, kihasználja az emberek tudatlanságát.

Kyros mellé állással párhuzamosan a próféta Izraelt fogságban tartó Babilon elleni fenyegetéseket is megszólaltat, a költői képek a megfélemlítést szolgálják.

 

* 47,11: Majd jön rád veszedelem, melyet nem tudsz elhárítani, és rád dől balsors, melyet nem tudsz kiengesztelni, és hirtelen jönni fog rád pusztulás, melyet nem ismersz.

 

A 48. fejezet Izrael elhajlásával küzd, önfényező magasztalások után a népével szembeni haragját sem hallgatja el. Sóhajtozik, hogy miért nem lehetett a népe engedelmes már a kezdetektől:

 

* 48,18: Vajha figyeltél volna parancsolataimra, olyan volna, mint a folyam jóléted és igazságod, mint a tenger hullámai

 

De kénytelen engedni, hiszen csak benne tud bízni, hogy a hatalmát megvalósítsa, megváltásról és szabadulásról beszél.

A 43. fejezetben említett váltságdíj tehát Egyiptom, Kús és Séba, itt már az ott megígért megváltás beteljesülését hirdeti.

De ha Izraelről, akit saját népének tart ez a véleménye:

 

* 48,8: Se nem hallottál, se nem tudtál róla, sem régente nem volt nyitva a füled, mert tudtam, hogy hűtlenül hűtlen vagy és anyaméhtől fogva elpártolónak neveztek téged.

 

Akkor mit gondol az idegen népekről?

Nincs szeretet az Úristenben, Izraelt is csak egyetlen érdekeltség miatt hajlandó figyelembe venni:

 

* 48,9: Nevem kedvéért türtőztetem haragomat, és dicsőségemért megfékezem miattad, hogy ki ne irtsalak

* 48,11: A magam kedvéért, a magam kedvéért teszem, mert hogyan szentségteleníttetnék meg, és dicsőségemet másnak nem adom

 

Saját hatalmának (királyi székének dicsőségének) biztosítása végett próbál érte küzdeni, egyáltalán nem fontosak számára a nép érdekei, sem szenvedései. Ennek fényében kénytelenek vagyunk azt megállapítani, hogy az Izrael érdekében tett lépései is csak saját hatalmának kiépítése végett fontosak, különben saját szolgává alacsonyított népét is írtja és vágja, ha ennek érdekében nem hajlandóak együtt működni vele.

 

 

A 49. fejezetben Izrael nevében szólal meg a próféta, irányítani próbálja a nép gondolkodását, hogy a szolgai szerep a legtermészetesebbnek tűnjön a számára:

 

* 49,3: És mondta nekem: Szolgám vagy, Izrael te, akivel dicsőítem magamat

 

Az Ismeretlen Intelligencia önös érdeke tehát az, hogy az emberiség szolgaságba döntésén keresztül érzi megdicsőülni saját magát, az érdek tehát az emberiség feletti hatalom megszerzése. A próféta önmaga szolgaságának elismerésével példát mutat arra, hogy a nép hasonlóképpen érezzen:

 

* 49,5: És most mondta az Úr, ki anyaméhtől fogva alkotott engem a maga szolgájává

 

Nem világos, hogy ha képes az Úr őt az anyaméhtől kezdve szolgává alakítania, akkor ezt miért nem teszi meg minden emberrel, ehelyett küszködik azzal, hogy az anyaméhtől kezdve nem szolgává alakított összes engedetlen embert erőszakkal tegye szolgává? Amit mindenképpen szeretne az ismeretlen Intelligencia, a próféta szavaiból kiderül, nincs titokban, a világ feletti hatalom megszerzése elsődleges szándéka és a népnek ebben kell segítségére lennie, ez az igazi küldetése:

 

* 49,6: azt mondta: csekély az, hogy nekem szolgám légy, hogy föltámaszd Jákob törzseit, és hogy Izrael megőrzötteit visszatérítsed; tehát teszlek nemzetek világosságává, hogy segítségem a föld végéig érjen!

 

A világosság alatt megint szó nincs arról, hogy a jézusi világosság fogalmakban gondolkodjunk, a világosság diktatúrát, a központi irányítás működőképességét, mindenen való keresztülhatolását, valamint az „igazságosság” törvényuralmi kereten belüli megszabását jelenti. A szegény és utált Izrael előtt szabadulása után királyoknak és fejedelmeknek kell leborulnia:

 

* 49,7: Így szól az Úr, Izrael megváltója, szentje, ahhoz, kit lélek megvet, nemzet megutál, az uralkodók szolgájához: Királyok látják és fölkelnek, fejedelmek és leborulnak az Úr kedvéért, aki hűséges, Izrael szentéért, aki téged kiválasztott.

 

A fejezetben szó kerül a korábbi tétlenség, illetve itt-nem-lét magyarázkodására. A nép ugyanis kételkedett már az Úristen jelenvalóságában – állítjuk, hogy nem ok nélkül:

 

* 49,14: De azt mondta Sión: Elhagyott az Úr engem és az Úr megfeledkezett rólam!

 

A felvetést megpróbálja cáfolni az Úristen:

 

* 49,15: Vajon megfeledkezik-e az asszony a kisdedéről, hogy nem irgalmazna méhe fiának? Ezek is megfeledkeznek, de én nem feledkezem meg rólad.

 

Jóllehet nem volt ott, amikor Izraelt fogságba vitték, de most már ott van, és a hízelgésen túl mindenfélét ígérget:

 

* 49,23: És királyok lesznek ápolóid és fejedelemnőik dajkáid, arcukkal földre borulnak előtted, és lábaid porát nyalják; és megtudod, hogy én vagyok az Úr, én, ki által nem szégyenülnek meg, akik bennem reménykednek

 

De a fogság bekövetkezésére is van magyarázat:

 

* 50,1: Lám bűneitekért eladattatok, és bűntetteitekért elküldetett anyátok. 2. Miért jöttem és nem volt senki, szólítottam és nem felelt senki? Vajon rövid lett-e már a kezem a megváltásra, avagy nincs-e erő bennem a megmentésre?

 

Az előadás szerint nem az Úristen volt a tehetetlen, nem igaz, hogy nem volt jelen, ellenkezőleg, ő volt, aki zsákmányul adta Izraelt az ellenségnek, kényelmes magyarázat arra, hogy távollétében miért is esett fogságba a nép. Ha valaki beteg, a bűnei miatt érte verés, ha szenved, bűnei miatt esett áldozatul, ez a magyarázat a tudatlan nép körében könnyen hitethető, terjeszthető.

Az igazságkeresők megtévesztését külön feladatának érzi a próféta:

 

* 51,1: Hallgassatok rám, igazságra törekvők, az Urat keresők, tekintsetek a sziklára, amelyből vágattatok és a kút nyílására, melyből vájattatok

* 51,7: Hallgassatok rám, igazságot ismerők, nép, akiknek szívében van az én tanom

 

Az igazságot majd megmondja a próféta, ami egyszer az Ismeretlen Intelligencia isten-hazugsága (51 fejezet magasztaló sorai), valamint a nép áltatása azzal, hogy a fogság poharát többé nem fogja kiinni:

 

* 51,22: Így szól Urad, és Istened, aki viszi népének ügyét: íme kivettem kezedből a támolygás serlegét, haragom öblös serlegét nem fogod inni többé

 

Ami egyszerűen hazugság, hiszen alig volt pillanat, hogy a szabadulás után ne lett volna ilyen fogság, olyan nyomorgatás Izraelen, míg végül teljesen szét lettek szórva a világba, amivel Izrael hosszú időre meg is szűnt.

 

A szabadítás az ígérgetés szerint közel van, és lehet, hogy csupán a világ hitetésére megy végbe, ezt a következő sor is alátámasztani látszik:

 

* 52,10: Feltűrte az Úr szent karját mind a nemzetek szeme láttára; és látni fogják mind a föld végei Istenünk segítségét.

 

A próféta Izrael szabadulását mindenképp az Ismeretlen Intelligencia beavatkozásának igyekszik feltüntetni, és ez folytatja azt a politikai manipulációt, melyben az Ismeretlen Intelligencia, mint valami isten beavatkozását, már nem közvetlen csodákban és jelekben akarják kimutatni, hanem az események átértelmezésében. Könnyebb lehetőség a tömegek befolyásolásra, mint olyan csodákra várni, amelyek amúgy sem jelentkeznek, hiszen a „csodákat” végző technikai apparátus régen eltávozott.

 

A babiloni fogság utáni időszak immár felemelkedést jelent:

 

* 52,13: Íme, boldogulni fog az én szolgám, fölmagasodik, fölemelkedik és magas lesz nagyon.

 

Csakhogy ez nem jött be, Izrael soha nem lett „magas” a megszabadított nép életében. De ez a sor bevezeti a szenvedő szolga szerepét és értelmezésének a többi fejezettől igen elütő kifejtését.

A fejezet befejező szakasza (52,13-15) az 53. fejezet elejéhez szorosan tartozik, a vágás tökéletesen indokolatlan, és maga az 53 fejezet pedig nem illeszkedik a tárgyalt anyagba, ezért külön fejezetben foglalkozok vele.

 

Izrael felemelkedésének ígérete ismét megjelenik:

 

* 54,3: Mert jobbra és balra fogsz kiterjeszkedni, és magzatod nemzeteket fog elűzni és elpusztult városokat be fognak népesíteni.

 

A hang, ismerős, a korábban megkezdett prófétai gondolatok, mintha kitérő se lett volna, folytatódnak. Ugyanis a „helyettes szenvedés” beszúrt elmélete előtti szakasz ugyanezzel a gondolattal foglalkozott még:

 

* 52,9: Ujjongva fakadjatok egyetemben, Jeruzsálem romjai, mert megvigasztalta az Úr az ő népét, megváltotta Jeruzsálemet

 

Láthatjuk, hogy a szöveg szinte megszakítás nélkül folytatódik, ami csak megerősíti a „helyettes szenvedés“ szakasz beszúrásának gondolatát. A rész egy fordulatról beszél, az elhagyás és áradó harag elmúlásának idejét jelenti ki, a szabadulás véget vet, írd és mond örökre Izrael nyomorgatásának, mivel a harag ideje elmúlt:

 

* 54,9: Mert olyan ez nekem, mint Nóé vizei: ahogy esküdtem, hogy Nóé vizei többé nem árasztják el a földet, úgy esküdtem, hogy nem haragszom többé rád, és nem dorgállak meg.

 

A prófécia nem teljesült, ha az idegen hatalom uralma az áradó harag kifejezése volt, akkor az idegen uralom meg sem szűnik, és később vissza is tér Izrael történelmében. A babiloni uralom után jött a perzsa, a görög, majd a római, könnyebb igák, nehezebb igák, míg aztán végleg el lettek felejtve Izrael megszűnésével. A nép életébe beleszóló idegen hatalmak mindig konkuráltak a kormányzó vallási vezetéssel. A dorgálás tehát folytatódik, és erre ott lesznek a következő fejezetek és a későbbi próféták, akik hasonlóan ígérgetnek szabadsággal, békességgel, örömmel, és vígassággal, de soha nem teljesülnek. A Jeruzsálemi templom újraépítését is szabályos manipulációval érték el a papok, éppen azért, hogy a prófécia teljesülni látsszon. Ez egyszer arra a fontos következtetésre enged vezetni bennünket, hogy a próféták a régóta bevált befolyásoló módszerekkel élve próbáltak meg fenyegetni és vigaszt adni, csak a korábbi rejtett technikai kapcsolat hiányában ezek köddé vált szavak lettek, másodszor, megalapozta annak szükségét, hogy a prófétai időszaknak véget vessenek.

A béke ígérgetése is csak költői szólam:

 

* 54,10: Mert a hegyek megmozdulnak, és a dombok meginognak, de szeretetem tőled nem mozdul el, és békém szövetsége nem inog meg, mondja irgalmazód, az Úr.

 

Áltatás tehát, mert a történelemben mindig meginog Izrael békessége, és szinte állandó a küszködése.

 

* 54,12: És teszem rubinttá ormaidat és kapuidat karbunkuluskövekké, és egész határodat drágakövekké. 13. És mind a fiaid az Úr tanítványai, és sok lesz fiaidnak békéje. 14. Igazság által szilárdulsz meg, távol lesz a nyomorgatástól, mert nem kell félned, és a rettegéstől, mert nem közeledik hozzád.

 

Semmi köze a valósághoz, Izraelre még sok nagy nyomorúság és rettegés vár. Mivel nem lettek Jeruzsálem kapui karbunkuluskövekké, és határai drágakövekké, az egész jövendölést az írásmagyarázók az eredeti szándéktól eltérően a beláthatatlan jövőbe tolták ki. És a nyomorgatástól továbbra is kellett félni, a rettegés pedig folyamatosan közeledett. Háborúságok, viszályok, elnyomás és kifosztás, mind rákövetkezik Izraelre, és akik Izrael ellen támadtak, nem buktak el:

 

* 54,15: Ha seregelve sereglenek, nem tőlem való ez; aki sereglik ellened, elbukik rajtad.

 

Ezeknek a valóság által cáfolt jövendöléseknek az írásban elfoglalt helyét nem a prófécia valóra válása, hanem a vigasztalás képei indokolják, egyben nyilvánvalóvá teszik, hogy a próféták nagy része önnön szívéből és saját okoskodásból mondja, amit mond, semmilyen küldő, támogató és segítő háttér nem áll már mögöttük:

 

* 54,17: Minden szerszám, mely ellened, alkottatik, nem fog beválni, és minden nyelvet, mely ítéletre támad ellened, elkárhoztatsz: ez az Úr szolgáinak birtoka és igazságuk tőlem, úgymond az Úr

 

Hát ez nem az Isten beszéde volt, még csak az Ismeretlen Intelligencia beszéde sem lehetett. Manipulatív szólamok, amelyek a vallási hitet kívánja csupán megszilárdítani, ezzel kiszélesítve a tömegek befolyásának vallási eszközeinek skáláját. Be kell látniuk mindenekelőtt azt a fontos tényt, hogy Izrael történelme nem valamilyen felettes hatalom beavatkozásaitól, haragjától és irgalmától függenek, hanem bizony a körülötte élő népekkel alakított viszonyától, amelyek pedig nem voltak átláthatóak a próféták szemei számára. Ha Izrael felemelkedik, valójában nem az Úrtól van, ha elbukik, nem az Úrtól van, ha templomot épít nem rendelte az Úr, ha lerombolják, sem rendelte az Úr. Kétségtelenül lehet manipulatív módon eredményeket elérni, akár templomépítésről, akár a nép összegyűjtéséről kell beszélni, de azok már emberi erőlködések, esetleg Isten akaratának látszatával manipulálva. Azok a vérbeli technikai beavatkozások, amelyek egyben egy létező háttértámogatásról árulkodnak, megszűntek, az ember elfejlődött arra a technikai szintre, hogy lehetetlen neki isteni csodaként feltüntetni egy technikai fölény megcsillanását, a korábbi akciók folytatása talán éppen ezért lettek beszüntetve.

A teljesülések eltolása a távoli jövőbe a prófécia valódi üzenetének kicsavarását jelentik. Szó nincs arról, hogy majd több ezer év múlva az ükunokáik fogják csak megérni mindezen dicsőségét Izraelnek, hanem a próféta mindig az aktuális mondanivaló szándékával lépett fel, és az ott élő nép számára. A szegényen nem az segít, ha majd halála után a többi szegényen majd segíteni fog valaki, hanem az, ha a segítség közvetlenül őt éri. Ha tehát az Úristen kijelentette, hogy „mostantól mindörökké”, akkor az nem több ezer év közbevetését, hanem valóban a jelen pillanatára gondolt. És ha nem teljesül, akkor a próféta tévedett.

 

Deutero-Ésaiás a következő fejezetben pontot tesz az üzenetére, egy intéssel:

 

* 55,7: Hagyja el a gonosz az útját és a jogtalanság embere gondolatait; térjen vissza az Úrhoz, hogy irgalmazzon neki, és Istenünkhöz, mert sokat bocsát meg.

 

Árulkodik a szövegből az emberi okoskodás, hiszen a gonosz fogalma annyira sokféle, annyira emberi megfontolásokból ered, hogy az üzenet a pontosítás igénye nélkül átlép a homályos, ködösített üzenetek szférájába, amely mindig is a misztikus elvekre való hivatkozások jellemzője, a sokféleképpen érthető prófétálás módszere. Ha az Ismeretlen Intelligenciától eredő gondolat lenne, nem felejtené el megemlíteni a törvényt ennek mértékül szabásához.

 Végül a próféta megpróbálja megerősíteni ígéretét, hogy amit mondott, biztosan meglesz, hiszen beszéde az Úr szájából származik:

 

* 55,11: olyan lesz az én igém, mely számból ered, nem tér hozzám vissza üresen, hanem ha megcselekedte, amit akartam és sikert ér abban, amire küldtem.

 

Deutero-Ésaiás kiváló példa az emberi okoskodásra, hogyan kell úgy beszélni az Isten nevében, szóvirágokkal, és példákkal telítve szövegeit, hogy ne kapják rajta azonnal a tévedésen, a hitetés mestere.

 

Trito-Ésaiás

 

Igazi stílusváltás. A szerző gondolkodása a törvény betartásának régóta uralkodó szemléletén nyugszik. A szegények és özvegyek sorsára figyelést felváltja a szombat és a szövetség megtartásának fontossága:

 

* 56,6: mindenki, aki megőrzi a szombatot, hogy meg ne szentségtelenítse, és akik ragaszkodnak szövetségemhez.

 

Ez a kitétel háromszor is szerepel egymásután a fejezetben, mint elsődlegesen fontos szempont. A próféta ezek után támadja csak a borivó, nyerészkedő pásztoroknak és a nyáj őrzőinek az alkalmatlanságát, az igazságos emberek elveszését a gonoszok eredményének látja. A bálványimádást támadja, mert a hatalmára féltékeny Úr előtt az a legfőbb bűn. A népet illetett vád kiválóan alkalmas lesz az Úr hallgatásának és tétlenségének magyarázatára, nem azért hallgat az Úr, mert nincs jelen, és a szövetség ládája sem működik, hanem azért, mert elpártolt tőle Izrael, bálványokat imád, tehát mentsék meg őt bálványaik raja:

 

* 57,13: Midőn kiáltasz, mentsenek meg összegyűjtött bálványaid! De mindnyájukat elviszi a szél, elragadja a lehelet; de aki bennem keres menedéket, bírni fogja az országot és elfoglalni szent hegyemet.

 

A szövegben rejlő sértődékenység és a durcás hang prófétai okoskodásra vall, ahelyett, hogy az Úr tenne a bálványok felé elhajlást megelőzően valamit, megvárja, míg elhajlanak, aztán a büntetés felmerülésének lehetőségénél már azonnal a tettek mezejére lép. Mert pusztítani azt tud. A szerző okoskodásának lényege annak takargatása, hogy az Úristen miért nem szól és cselekszik már hosszú idő óta, a technikai fölény fitogtatása hova tűnt. A próféta képletében az Úristen nem cselekszik semmit, de elvárja, hogy a nép engedelmesen szolgálja. Aztán ha az Úristen tétlensége és szótlansága miatt elhajlik a nép, akkor azonnal, mint mérges vipera csap le áldozatára, számon kéri elhajlását, és ítéletet hirdet ellene, sokszor be sem jelentve, hogy támadni készül ellene. Mintha a megtérés helyett csak arra várna, hogy elhajoljon a nép, mert akkor ölhet, rabolhat és pusztíthat. Ahelyett hogy tenne valami jó cselekedetet a nép figyelmére, szándékosan elrejti magát, hogy ezzel is „büntesse” őket:

 

* 57,17: Kapzsiságánál; bűne miatt haragudtam, vertem őt elrejtve színemet és haragudtam; de ő járt elpártoltan szívének útján

 

A távollétet leplező döntés a kiállás helyett az elrejtésre hangsúlyoz, és éppen azért, mert az eltűnt Úristent már lehetetlen utol érni. Éppen ezért ellentmondásos a következőkben megtett ígéret, miszerint a népnek az előbb hibáztatott megtéretlensége ellenére, a próféta hirtelen gyógyítási akcióról kezd beszélni, előkerül az Úristen, már nem érdekli a bálványimádás, nem érdekli a házasságtörés, kiderül, hogy képes mégis vezetni a népet, képes vigasztalást adni, gyógyítani és békét teremteni, amire eddig nem volt módja, aminek hiányában eddig elhajlott a nép.

 

* 57,18: Útjait láttam és meggyógyítom őt; majd vezetem és juttatok vigasztalást neki és gyászolóinak

 

Az ilyen üres, egymásnak is ellentmondó szólamok vezetnek oda, hogy a prófétai kijelentések könnyedén bírálhatóakká, így haszontalanokká válnak, és végleg eltűnnek a zsidó vallás életéből. Nem lehet prófétálni, ha nincs erőteljesen működtetett technikai háttér mögötte, amely tesz a jövendölés teljesítéséért, a jövendölés sikere a háttér nélkül a nem befolyásolható körülményeken, azaz a puszta véletlenen fog múlni.

 

Az 58. fejezet a próféta válasza arra a kérdésre, hogy miért nem felel az Isten, miért nem hallgatja meg szenvedéseik könyörgését, miért távozott el a közelségükből, és a próféta legjobb védekezése a támadás. Mert a nép bűnös, hazug, képmutató és csak a gonoszság öklével képes sújtani, amely támadás hibája, hogy nem tesz különbséget a nép és a népet valóban sújtó gonosz hatalom között. Irreális számonkérés az olyan néptől a gonoszság bilincseinek feloldása, járom köteleinek kibontása, a szorongatottak szabadon bocsátása, aki maga is ilyen bilincsben, járomban hever megkötözötten.

 

* 58,6: Nemde ez a böjt, melyet kedvelek: feloldani a gonoszság bilincseit, kibontani a járom köteleit és szabaddá bocsátani a szorongatottakat, és hogy minden jármot széttéptek.

 

Nem tisztázható, hogy az eredeti szövegben is a nép a támadás célpontja, vagy csak későbbi manipuláció szerkesztette át a célpont réteg megnevezését, hogy mindenképpen a nép érezze magát bűnösnek, legalábbis csöndben fog maradni egy ilyen ráförmedés után. Mindenesetre kikezdhetetlen magyarázatot ad arra, hogy miért hallgat az Úristen, miért nem cselekszik, és miért nem foglalkozik a néppel, hiszen ezeket a követeléseket amúgy is nehéz teljesíteni egy olyan népnek, akinek hatalmában sincs a szabadítás, és a jármok széttörése:

 

* 58,9: Akkor kiáltasz, és az Úr felel, fohászkodsz, és ő azt mondja: itt vagyok, ha majd eltávolítasz közepedből jármot, ujjnak kinyújtását és jogtalanság beszélését

 

Persze, majd akkor felel, majd akkor megjelenik.

Ellentmondásos az elvárás az Úristen szellemiségéből korábban támasztott elvárásokkal, így ez a fejezet is valamilyen független írásnak a többihez illesztésével maradhatott fenn. A törvény betartása, az áldozatok megkövetelése, a szombat betartása, a bálványok irtása helyett első pillantásra érthetetlen módon olyan hatalommal szembeni ellenállás születik meg, amely gyakorlata éppen az Úristen diktatúrájának szoros tartozékai voltak. Ha lehet valakiről azt mondani, hogy pöröl és civódik, jármot vet egy nép nyakába, leigázza és lesújtja az ellenállókat, és akitől éppen meg kellene szabadítani a népet, az pontosan az a hatalom, amelynek képviseletébe lett illesztve éppen ennek a szövegnek tartalma. Éppen ezért a szöveg átszerkesztettsége nem kizárható. Ténylegesen lehetséges, hogy az eredeti írás a Mózes-vallás leleplezéséről szóló kiáltvány volt, esze ágában sem volt a népet támadni, annál inkább a Mózes székében ülő hatalom képviselőit, amelyre viszont illene a bilincseiket, jármukat széttörni vágyó szöveg. A fejezet vége egyértelműen a szombat betartására és a törvény tiszteletére szólít fel, azaz a vallási hatalom bilincseinek megszorítására és a törvény uralmának jármát igyekszik megszilárdítani, megfosztva az élétől a hatalom és elnyomás ellen megszólaló hangot.

 

A nép hibáztatása úgy tűnik kellően hatásos módszer, az 59. fejezet ezt még inkább kidomborítja. Az Úristen tehetetlenségének, süketségének, vakságának magyarázata nem lehet más, mint a nép bűnössége, vétkeik választhatják csak el az Istentől:

 

* 59,2: Hanem bűneitek választottak el benneteket Istenetektől és vétkeitek elrejtetik vele arcát tőletek, úgy hogy nem hall. 3. Mert kezeitek vérrel mocskoltattak be és ujjaitok bűnnel, ajkaitok hazugságot beszéltek, nyelvetek álnokságot szól.

 

A túlfokozott gonoszság és bűnösség vádja a nép ellen, nyilvánvalóan rágalmazás. A történelemben nem volt olyan nép, amelyre ráillene az a mélységű gonoszság, amelyről a próféta beszél, hogy szemernyi szikrája ne lenne a jóságnak és igazságnak az emberekben. A próféta sötét szemlélete azonban igen hasznos az elnyomó hatalom számára, pszichológiai terrorral igyekszik visszaállítani a düledező kormányzást:

 

* 59,13: Elpártoltunk és megtagadtuk az Urat, elhúzódtunk Istenünk mellől, beszéltünk elnyomást és elszakadást, fogantunk és kiejtettünk szívünkből hazug szavakat.

 

Az Úr hatalma ugyanis nem elnyomás, nem hazugság, dehogy, nem szabad tőle elpártolni, csak jöjjön vissza a nép a vallási hatalom szolgálatába, lesz bőség és vígasság.

Nem marad el a fenyegetés nyomása sem:

 

* 59,17: És felöltött igazságot, mint páncélt és a segítség sisakja a fején; felöltötte a bosszú ruháit öltözetül, és magára vette, mint köpenyt, a buzgalmat. 18. Cselekedetek szerint azok szerint fizet: haraggal elleneinek, cselekedetet ellenségeinek, a szigeteknek cselekedetet fizet meg. 19. És félni fogják nyugat felől az Úr nevét

 

A bőség és vígasság ígérete pedig a következő fejezetben kerül előtérbe:

 

* 60,3: És nemzetek járnak majd világosságodnál és királyok tündöklésed fényénél.

* 60,5: Azután látni fogod és földerülsz, remeg és tágul szíved, mert feléd fordíttatik a tenger gazdagsága, a nemzetek vagyona hozzád jön

* 60,11: És nyitva állnak kapuid mindig, nappal és éjjel nem záratnak be, hogy bevigyék hozzád a nemzetek vagyonát és vezetve az ő királyaikat

* 60,15: Ahelyett, hogy elhagyott és gyűlölt voltál és senki nem járt feléd, örök büszkeséggé teszlek, nemzedék meg nemzedék vígságává.

 

A bőséggel és vígassággal ámítás egyben a világhatalom ábrándját sem nélkülözi:

 

* 60,12: Mert az a nemzet és az a királyság, melyek nem szolgálnak téged, elvesznek, és a népek pusztulva pusztulnak el.

 

A béke ígérete a népek legyőzésével párhuzamosan érkezik el:

 

* 60,18: Nem hallatszik többé erőszak országodban, pusztulás és romlás határaidban, és nevezed a segítséget falaidnak és kapuidnak a dicsőséget!

 

A világhatalom győzelme, a dicsőség meghozza a várva várt békét Izraelnek, de csak ha nem lesz többé egy nép sem ellenség.

 

A következő fejezet is az Úr szolgáinak dicsőségét ígéri a világhatalom megszerzése után:

 

* 61,6: Ti pedig az Úr papjainak fogtok neveztetni, Istenünk szolgálattevőinek mondanak benneteket; a nemzetek vagyonát eszitek, és gazdagságukkal büszkélkedtek.

 

Még az Úr is akkor leli majd kedvét Izraelben és Jeruzsálemben, ha képes lesz ezt a világhatalmat kivívni:

 

* 62,3: És lesz díszes koszorú az Úr kezében és királyi süveg Istened tenyerében. 4. Nem mondanak téged többé elhagyottnak és országodat nem mondják többé pusztaságnak, hanem téged így neveznek: Kedvem benne, és országodat férjezettnek; mert kedve van az Úrnak tebenned, országod pedig férjnél lesz.

 

Tehát a megbízás a világhatalom kivívására kiadatott:

 

* 62,7: És ne adjatok neki nyugtot, míg meg nem szilárdítja és nem teszi Jeruzsálemet dicsőséggé a földön.

 

Az Ismeretlen Intelligencia  kudarcai a népek feletti hatalom megszerzésében sokszor elkedvetleníti sőt bosszúra ingerli:

 

* 63,4: Mert bosszú napja volt a szívemben, és megváltottjaim éve eljött. 5. Néztem és nincs segítő, bámultam és nincs támogató; akkor segített nekem az én karom és hevem, az támogatott engem. 6. És összetiportam népeket haragomban és megrészegítettem hevemmel, és lefolyattam a földre levüket

 

Kérdéses, hogy ez a hang valóban az Ismeretlen Intelligencia, vagy a korabeli uralkodó papság törekvéseinek hangja volt, aki szívesen használta az Úr nevét a saját szándékaihoz. A világhatalom elve vajon következménye a Mózessel megalapított hatalom fejlődésének, vagy a nagy próféták idejében egy újbóli megjelenéssel kell számolnunk, ami a világhatalom megszerzése felé megadta a kezdő lökéseket. A prófétizmus – így a világhatalom kivívása - folytatásának bizonytalanságát az adja, hogy a háttérben működő technikai bázis létére illetve megnyilatkozására Ezékiel óta nincs semmi jel. A népek háborúsága, Jeruzsálem eleste, szabadulások és fogságok inkább történelmi viszonyok befolyásolatlan terméke, amelyre inkább kitalált magyarázatokkal élnek a próféták, mint valódi befolyásukat tükröznék. A bűnösség vádja mindig kiválóan manipulálható eszköz volt, a törvény csavaros értelmezésével az ártatlant is el lehet kárhoztatni, de általa magyarázattal tudtak szolgálni a vélt istenük hallgatására és tétlenségére, de éppen a sorsuk rosszabbra fordulására is.

 

A prófétai ígéretek egyre inkább nem teljesülnek:

 

* 64,2: előtted nemzetek reszkessenek; midőn félelmetes dolgokat művelsz, amiket nem reméltünk

 

Nem csak a rettegett Izrael nem született meg, ellenkezőleg, állama megszűnt, amit egyetlen próféta sem jövendölt meg. A világhatalom álma is a közeli, emberöltőn belüli ígéretek teljesüléséből a távoli ködbe úszott, elérhetetlenné vált, Izraellel kapcsolatos remények puszta emberi erőlködések lettek. Akár államalapítás, akár templomépítés, akár világhatalom minden csupán emberi tevékenység eredménye lehet, az Úristen hangja megszűnt, cselekedetei eltűntek. És nem azért, mert a későbbi nemzedék gonoszabb, bűnösebb, vagy vétkesebb lenne, mint a korabeli, hiszen sokkal emberibb életet élhetnek, hanem azért, mert az istennek hitt technikai bázis immár nincs jelen.

A homályos jövendölésekre váltás, azaz az ígéretek, és veszedelmek teljesülésének meghatározatlan időre helyezése válik jellemzővé a próféciáknak, ami eleve tükrözi azoknak okoskodásból születését. Céljuk befolyásolás, de mivel teljesítésükhöz nincs kellő hatalom, kénytelenek ködösíteni a bírálatok elkerülése végett:

 

* 65,9: És származtatok Jákobtól magot és Júdából hegyeim birtokosát, és bírni fogják választottaim, és szolgáim ott fognak lakni. 10. És lesz a Sárón juhok legelőjévé és Ákhór völgye ökrök heverőjévé népem számára, mely engem megkeresett.

* 65,13: Ezért így szól az Úr: Íme, szolgáim enni fognak, ti pedig éheztek, íme szolgáim inni fognak, ti pedig szomjúhoztok, íme szolgáim örülni fognak, ti pedig megszégyenültök

 

Az új égről és új földről szóló álmodozás hibái azonnal kiderülnek, ahogy a próféta azokat megalkotja:

 

* 65,17: Mert íme, én teremtek új eget és új földet, nem emlékeznek meg az előbbiekről és észbe se jutnak. 18. Hanem örvendezzetek és vigadjatok mindörökké azzal, amit teremtek; mert íme, én teremtem Jeruzsálemet vígsággá és népét örömmé.

 

Ugyanis ha képes az új ég és új föld megteremtésére, akkor az ígéret azt a kérdést veti fel, és hagyja megválaszolatlanul, hogy miért nem teremtette azonnal úgy, ha valóban hatalma van az agyagon, mint a fazekasnak:

 

* 64,7: Most pedig Urunk, atyánk vagy; mi vagyunk az agyag és te vagy alkotónk, és kezed műve vagyunk mindnyájan

 

Valójában nem az ő alkotása az emberiség, ezért kell neki vele küzdeni, hogy hatalmat vehessen felette. Ezért pusztítja el azokat, akik marokra szorításával kudarcot vallott. Az új ég és új föld tehát korántsem valódi teremtést fog jelenteni, hanem közönséges rendszerváltásról szól, amely megváltozott világban a hatalom kizárólag az Ismeretlen Intelligencia kezében összpontosult, égen és földön. Az álom megfogalmazása nem valós jövendölés, hanem puszta ámítás: 

 

* 65,20: Nem lesz onnan többé néhány napos kisded, sem öreg, ki nem tölti be napjait; mert az ifjú száz éves korában fog meghalni és a vétkes száz éves korában átkoztatik meg.

* 65,25: Farkas és bárány együtt legelnek, az oroszlán, mint a marha szalmát eszik, a kígyónak pedig por a kenyere; nem ártanak, és nem rontanak egész szent hegyemen, mondja az Úr

 

Nem más, mint az elámított nép időtlen várakozásba taszítása, amelynek leleplezése mindig eltolható az idők el nem érkezettségére való hivatkozással.

Hogy pedig a próféta ennek megérkezését nem a távoli jövőre gondolta, azt a korabeli országok, és nevek említése erősíti meg, így a manipuláción kívül az ígéretek puszta kitalált voltát is állíthatjuk:

 

* 66,19: Jelt teszek köztük és elküldök közülük menekülteket a nemzetekhez: Társishoz, Púlhoz és Lúdhoz, az íjászokhoz, Túbálhoz és Jávánhoz, a távoli szigetekre; melyek nem hallották híremet és nem látták dicsőségemet, hogy hirdessék dicsőségemet a nemzetek közt. 20. És majd hozzák mind a testvéreiteket mind a nemzetekből ajándékul az Úrnak, lovakon, szekereken, födött hintókon, öszvéreken és dromedárokon az én szent hegyemre, Jeruzsálembe, mondja az Úr; amint hozzák Izrael fiai az ajándékot tiszta edényben az Úr házába

 

Még mielőtt Tubál, Jáva és a távoli nemzetek Jeruzsálembe vihették volna ajándékaikat, a várost a római seregek lerombolták, Izraelt pedig szétszórták. Az új eget és új földet előre vélte látni a próféta, de Jeruzsálem elpusztítását és Izrael megszűnését azt nem látta előre.

A hatalom megszerzése lebeg az Ismeretlen Intelligencia szemei előtt:

 

* 66,23: És lesz újholdról újholdra, és szombatról szombatra el fog jönni minden halandó, hogy leboruljon előttem, mondja az Úr. 24. És kimennek és nézik azon emberek hulláit, kik elpártoltak tőlem; mert férgük ki nem hal és tüzük el nem alszik és undorodássá lesznek minden halandónak

 

Összefoglalva az Ésaiás írások tartalmát láthatjuk, hogyan változik az eddig viszonylag belügyet jelentő vallási hatalom a külpolitikát is befolyásolni igyekvő manipulációvá. A hatalom megszerzésének igénye minden nép felett, a környező hatalmak és királyok befolyásolására való törekvés nem csak minden fejezetnek központi gondolata, de Izrael elsődleges küldetésévé teszi. Megérett az a pszichológiai stratégia, amely a félelemkeltés manipulálásával, az események speciális értelmezésével próbál meg hatást elérni – amely a hatalmi törekvést képviselő próféta kizárólagos célja. Minél ügyesebb a próféta, annál inkább képes befolyást gyakorolni a politikára, annál inkább tehet egy téglát a világuralmi törekvések építményéhez, amely a próféták idejére már leplezetlenül az istennek beállított Ismeretlen Intelligencia szándékait tükrözte. A próféták idejére egyértelműen kiderült, hogy Ádám és Éva óta hova fejlődött az Édenkerti probléma, a jó és rossz tudásának manipulálásával már a világhatalom szerkezeti alapjai rajzolódtak ki. A jó és rossz tudásának csapdája tehát immár világméretű veremmé szélesedett, az értelem és igazság háttérbe szorításával, a félelem hangsúlyba helyezésével fel lett borítva minden viszony ember és ember között. Azok az értékrendek, amelyek a törvény segítségével lettek kitermelve, a hatalom szervezett és intézményes kereteinek szolgálatát jelentik, és egy irányba mutat, a világuralom felé.

De a prófétizmus elhalása a vonal megszakadását jelzi. Talán Izrael babiloni fogsága utáni helyzet továbbra is ingatag és használhatatlan volta megbénította azokat a törekvéseket, amelyhez kezdettől egy viszonylag szilárd, dinamikus hatalom fejlődésére lett volna szükség. Vagy talán az emberiség mégsem olyan megfélemlíthető, az értelmet nem annyira megvető teremtmény, hogy egy számítóan eltervezett diktatúrát könnyedén a nyakára lehessen vetni. Tény tehát, hogy az a hang és befolyásolás, amely a próféták idejében még hallatta hangját, megszűnt, és ez a világ széleit is bekebelezni vágyó bábeli torony építése abba maradt. Innentől veszi kezdetét a magyarázkodás ideje, amely az évezredes félreértést próbálja valahogy elfogadható szintre emelni, és az írásokat a megújult szempontjaik alapján hitelesíteni. Az írástudók valójában azok, akik tényleges háttértámogatás hiányában az írások forgatásával igyekeznek arra, hogy a hatalomból ki ne maradjanak.

Ésaiás 53

 

Az 53. fejezettel azért szeretnék különfoglalkozni, mert mint látni fogjuk, nem illeszkedik az Ésaiás szemléletek egyikébe sem, mégis a legnagyobb hatást gyakorolta arra a személyre, aki pontosan erre a fejezetre építve alapította meg a kereszténységet, Pál apostolra.

Az 53. fejezet értelmezését megnehezítik azok a belső ellentmondások, amelyek a mondanivaló vonatkoztatását a következő pillanatban egész más irányra cseréli. A kifejezés zavarosságát az egyes szám és többes szám önkényes váltogatása, a vonatkoztatások határozatlanságai teszik. A legfontosabb terület benne a „helyettes szenvedés” elmélete, amely itt fogalmazódik meg karakánul először, és kerül át a farizeus Pál apostolon keresztül a kereszténységbe, és amely válik Jézus tanításával szemben, de a róla rajzolt keresztény arculatot később alapvetően meghatározó megváltó képévé. A „helyettes szenvedés” elméletében az Úristen egy olyan ártatlan áldozatot terhel meg bűnnel, aki nem vétkes annak elkövetésében, így az ítélet rajta hajtódik végre a valódi bűnös helyett. Ezzel a vonással a „helyettes szenvedés” elmélete egy igazságtalan végrehajtás elfogadását teszi szükségessé. Ami az elméletet a babiloni nép fogságának pillanatában szükségszerűvé tehette, az a szenvedést ártatlannak érző többség istent támadó vádjaira adott magyarázkodás lehet. Hiszen az előző fejezetekben láttuk, hogy a nép rövidnek tartotta az Úristen kezét a szabadításra, és erőtlennek a megmentésre:

 

* 50,2: Miért jöttem és nem volt senki, szólítottam és nem felelt senki? Vajon rövid lett-e már a kezem a megváltásra, avagy nincs-e erő bennem a megmentésre?

 

Sőt a nép azt gondolta, hogy már nem tekint rá az Úristen, pedig úgy érezte, hogy a törvényt betartotta annyira, hogy ilyen szorongatás ne essék rajta. Ott ugyan még kivágja magát a próféta, és bűneivel vádolja meg a népet, de úgy tűnik ez nem ad elég magyarázatot arra, amennyi szenvedés érte őket. A nép továbbra is ártatlanabbnak érzi magát ahhoz, hogy ezeken a nyomorúságokon essen keresztül, hiszen nem tartotta magát bálványimádóbb, gyilkosabb, tolvajabb fajtának azoknál, mint akiknek a markába esett. A mások bűneinek viselése, magyarul az ártatlan elítélése a valódi bűnös helyett ugyan teljesen törvényellenes, mégis a próféta megpróbálja ezzel magyarázni a helyzetet, hátha nem látja át a nép a kiokoskodott magyarázatának igazságtalan és törvényellenes voltát, és inkább az ígéretre figyel, mely szerint a halálra adatásával cserében „hatalmasokkal való osztozkodással” vigasztalja meg.

Ha az élő Istenről némileg igazságos képet alakítunk ki, akkor az igazságtalan szemlélet eredetét nem származtatjuk tőle, azt kell megvizsgálnunk, hogy a „helyettes szenvedés” elmélete származhat-e az Ismeretlen Intelligenciától, vagy csupán egy papi okoskodásról van szó, és elbizakodásból mondta a szerző, vagy egészen más van mögötte.

 Annak szomorúsága, hogy a nép zokon veszi az Ismeretlen Intelligencia figyelmetlenségét, és engedte olyan fogságba esni a népet, amit nem érzett megérdemeltnek, eltörpülhet a szabadítás öröme mellett. Ugyanis ki tudná valóban helyesen felmérni, ki tudná ténylegesen felmérni, hogy a bűnöket és vétkeket, amivel az Ismeretlen Intelligencia őket megvádolta, azokat a nép személyekre lebontva valóban elkövette-e? Tehát nem volt neki szüksége plusz magyarázatra ahhoz, hogy elismerje a nép ártatlan szenvedését, továbbá, arra még magyarázatot is kreáljon. Deutero-Ésaiás azonban együtt szenvedett a néppel, ő velük együtt volt fogságban, és képes lehetett ennek mérlegelésére, valamint az eset igazságtalanságának meglátására. Lehet, hogy a gondolat csak az ő fejében fogalmazódott meg, és csak ezt a magyarázatot volt képes kitalálni az ártatlanok szenvedésére. De ha feljogosítva érezte magát arra, hogy ilyen elméletet vezessen be az Úristen nevében, akkor milyen jogon gondoljuk, hogy a korábbi kijelentései nem okoskodásának szüleményei, hanem az Ismeretlen Intelligencia termékei? A korábbi gondolatok vizsgálható értéke gyakorlatilag a jövendölés a szabadulásra és a templom újraépítésére vonatkozó kijelentésekben rejlik, az önpuffasztó szóképek az „én vagyok az Isten” témakörben származhat a korábbi Ésaiást követő tanítványságból, és megpróbálta saját üzenetét a tanultak anyagába való illesztéssel megoldani. Az ihletett prófétizmus egyik elve az, hogy ha a megfogalmazott szövegben létezik logikus összhang egy másik ihletettnek tartottal, akkor a szöveg maga is ihletettnek tekinthető, függetlenül attól, hogy egyáltalán nem mondta neki, nem ihlette valójában senki. Nos hogy Deutero-Ésaiás jövendölései valódiak, tehát az Ismeretlen Intelligencia eltervezett beavatkozásának szándékosan előre meghirdetett akciójáról lenne szó, nem feltétlen igaz, Kyros politikai helyzetének felméréséből egyébként is születhetett ilyen lehetősége a megmenekülésnek, különleges – isteninek tartott - beavatkozásról ugyanis Deutero-Ésaiás nem tudósít. Míg Proto-Ésaiás esetében Jeruzsálem úgy menekül meg az Asszír királytól, hogy egy „angyal” levág az ellenség táborában több mint százezer embert, és így vélhetőleg láthatunk egy technikai bravúrt az Ismeretlen Intelligenciától, Babilont nem éri ilyen beavatkozás. Kyros megtámadja Babilont hódításai közepette, és járulékos döntésével más fogságban élő néppel együtt szabadul meg Izrael. Szó nincs „szabadításról”, különösen nem az „Úr beavatkozásáról”.

 

Az 53. fejezet az Úr szolgájának, egy áldozatul esett népnek vagy személynek sorsát foglalja össze, végig kísérve felnevekedését, szorongattatását (amire csak egy szikkadt föld képes) a kezdetektől, addig, míg egy körülöttük élő nép sem kedvelte jelenlétét:

 

* 53,2: Felnevekedett előtte mind a csemete, és mint gyökér elszikkadt földből, sem alakja neki, sem dísze; nézzük, de nincs ábrázata, hogy megkedvelnék.

 

A szolga megvetettsége és elhagyatottsága a környezete számára szenvedéseinek és betegségeinek téves értelmezéséből fakad – mivel abban az időben szinte az összes ókori népnél azt hitték, az ember nyomorúsága és betegségei az Istentől erednek:

 

* 53,3: Megvetett és az emberek elhagyatottja, fájdalmak embere és betegség meghittje; és mint aki elől elrejtik az arcot, megvetett, és nem tekintettük. 4. De bizony a mi betegségeinket ő viselte és a mi fájdalmainkat ő hordozta, pedig mi őt tekintettük sújtottnak, Istentől vertnek és nyomorgatottnak

 

Ez a megközelítés, hogy Izrael ártatlanul szenvedjen, szemben áll minden eddigi értelmezéssel, hiszen nyilvánvalóan eddig Izraelt szenvedések és betegségek kizárólag bűnei, és vétkei miatt sújthatták, hiszen az előzőekben pontosan ezzel érvel az Úristen, amikor a nép által számon kérhető tétlenségét magyarázza a fogságra vitelük alkalmával: csakis az ő döntése miatt eshetett meg velük, azért engedte, azért adta ellenségei zsákmányául, mivel elhajlottak a parancsainak való engedelmeskedéstől. Itt tehát egy új érv születik meg, a „helyettes szenvedés” elmélete, melyben nem önmaga bűneiért, hanem mások bűneiért szenved a nép:

 

* 53,5: megsebzett volt a mi bűntetteinktől, összezúzott a mi bűneinktől, jólétünkre való fenyítés volt rajta és az ő sebei által nekünk lett gyógyulás.

 

 A mondat jól elkülöníti azt a két oldalt, aki megérdemelné bűneiért a szenvedést attól az oldaltól, aki a bűnért kijáró szenvedést helyette ártatlanul viseli. A kérdés itt fogalmazódik meg először, hogy ha a szenvedő szolga Izrael, akkor ki az, akinek a vétkeit viselné, és akinek nevében beszél a próféta? A szenvedő szolga a fenyítés viselésével mentesít másokat a szenvedéstől és a betegségtől, tehát jólétet, gyógyulást hoz neki. A próféta fenn sem akad az Úristen igazságtalan döntésén, egyszerűen bünteti ártatlanul Izraelt, mások bűneit tulajdonítja Izraelnek:

 

* 53,6: Mindannyiunk, mint a juhok tévelyegtünk, kiki a maga útjára fordultunk; az Úr pedig őt illette mindnyájunk bűnével.

 

És a szolga ezt alázatosan viselte:

 

* 53,7: Szorongattatott, míg ő megalázta magát, és nem nyitotta ki száját, mint a bárány, mely levágásra vitetik, és mint a juh, mely nyírói előtt elnémul; nem nyitotta ki száját.

 

A következő sor értelme a szerző részéről kifejtetlen pontatlanság miatt homályos, a zavart ugyanaz a kettősség okozza, hogy az elejétől szenvedő szolgával szembehelyezi a szószóló által képviselt „népem” bűntetteit, amely helyett szenved a szolga:

 

* 53,8: Elnyomás által és ítélet által elragadtatott, kortársai közt pedig ki gondol arra, hogy kivágatott az élők országából: népem bűntette miatt ő sújtatott?

 

Ha eddig a szenvedő szolga alatt a meg nem értett Izraelt értettük, aki ártatlanul viseli mások bűnét, akkor ki az a nép, aki helyett szenved a szolga?  A szöveg jelenlegi állapota alapján szó szerint úgy értelmezhető, mintha a nép bűntetteiért maga a nép ártatlanul szenvedne, ezért a szövegben törést, hiányt, vagy átszerkesztést kell feltételeznünk.  Pál apostol értelmezése szerint a szenvedő szolga nem az Izraeli nép, hanem Krisztus, aki a világ bűneit viseli ártatlanul, de szenvedései gyógyulást, megigazulást hoz a világnak, ezzel próbálja meg a vonatkoztatási ellentmondást feloldani, de ezzel értelmi ellentmondást teremt. Ha a szolga az írás idején még egy elképzelt ártatlan Krisztus-alak, akkor teljesen ellentmond a korábbi szemléleteknek, ahol az Úristen tiltja az ártatlan elítélését a bűnösök helyett, és szánalom nélküli kivágásukat hirdeti. A kétszáz évvel korábbi Proto-Ésaiás maga állítja, hogy hiába nyer kegyelmet a gonosz, igaz földön sem viselkedik tisztességgel (26,10), tehát nem létezett elismerten olyan szemlélet Mózes szellemiségéből, hogy valakinek ítéletét másra átruházva nyújtsunk egy gonosznak kegyelmet. Ellentmond ugyanakkor a mennyei Atyáról vallott tanítással, aki megbocsátásért cserébe bocsát meg, helyettes áldozat szenvedésének megkövetelése nélkül. A helyettes áldozat elve ugyan szerepel Mózes rendelkezésében, de a helyettes áldozatnak állatnak kellett lennie, és csak igen korlátozott esetekben. Maga a szemlélet az így fennmaradt szöveg alapján nem csak igazságtalan, hanem gonoszsággal magát az Istent vádolja be, aki hajlandó a saját, ártatlan szolgáját ugyanazon ítélettel szenvedtetni, hogy mások a bűneikért ne kapjanak fizetséget. A szöveg, így ahogy van, nem illeszkedik sem a próféták gondolatvilágába, sem Jézus tanításába, ellenben egyértelműen a kereszténység alapjává válik. Mintha szándékosan illesztették volna a próféták írásai közé, hogy ezzel több, mint ötszáz év elteltével egy Pál apostol világméretű kereszténységet indíthasson, pontosan ezeknek az elveknek a mentén. Az egyetlen hely az ószövetségben, amely szerepelteti a „helyettes szenvedés” elméletét, és amely egyben alapja lesz egy olyan nagy világvallásnak, mint a kereszténység. Azonban nem erről van szó, a szándékosság Pál apostolt illeti, aki megragadva ezt az ide nem illő szöveget és Jézusra alakítva formál belőle egy megváltás elméletet.

A fejezetet tehát beleértve az előző fejezet utolsó sorait is, semelyik Ésaiás nem írhatta, gondolkodásuktól teljesen idegen elméletet visz az anyagba. Hozzájuk illeszthető verzióban úgy képzelhető el a szöveg, hogy Izrael ártatlan szenvedéseire adjon vigasztaló magyarázatot, amelyért többszörös jutalmat ad az Úristen, közben kimagyaráznia kell azt is, hogy miért nem segített megmenteni Izraelt az ellenségtől, ha valóban bűntelen volt, ahogy a szöveg a szolgáról azt állítja.

A helyes magyarázatot adhatja azonban egy idegen vallás emberáldozati elvének átvétele, és egyben átszerkesztése, amely pontosan azért áldozott ártatlan lányt, gyermeket, férfit, hogy azzal engesztelje ki a haragvó istenét, és így szüntesse meg az istenének vélt bosszújából eredő pusztítását a törzse ellen. Babiloni fogságban nem volt nehéz ilyen ideológiát elsajátítani, úgy vélem. Segíthetett a meglátásban az állatok ártatlanságának vélelme. Az asszociáció az ártatlan szenvedéséről az állati áldozat hasonlatosságához nem bonyolult, a bűnök viselésének átvitele a pusztába űzött kosról a fogságba vitt népre csak egyetlen mozdulat kérdése, jóllehet ütközik a törvénybe az emberáldozat gondolata, de mégis szolgáltathat magyarázatot egy ártatlan szenvedésére, amelynek eredete nem származtatható a gonosztól, hanem az Isten ítéleteként kapott szenvedésnek, isteni haragnak.

 A fejezet befejezésében a szenvedő szolga, ha lelkét, életét bűnáldozatra adja, a jutalma dicsőség:

 

* 53,12: Ezért kiosztok neki a sokak közt, és hatalmasokkal osztja a zsákmányt, azért, hogy odaengedte halálra lelkét, és bűnösökhöz számíttatta magát, pedig ő sokaknak a vétkét viselte és a bűnösökért közbenjárt.

 

Az engesztelő emberáldozat kultikus dala bekerül az írások közé, és megpróbálják összekapcsolni egy tévedésből szenvedő nép sorsával.

 

A „helyettes szenvedés” elmélete soha többet nem fordul elő egyetlen prófétai írásban sem, a következő fejezet is már mással foglalkozik, a szabadulás után elkövetkező nemzedék dicsőséges sorsával ígérget.

A fejezet a sok képi megfogalmazás miatt sok értelmezésre adott lehetőséget, a szenvedő szolga alatt a zsidó írásmagyarázat többnyire a babiloni fogságban élő Izraelt érti. A keresztény írásmagyarázat szerint a szenvedő szolga alatt Jézus személyét kell érteni, de ez ellentmondásba kerül a fejezet sok apróbb részletével. Az egyik, hogy Jézus nem volt szolga, a másik, hogy nem mások bűne miatt jutott ítéletre, tehát nem áll meg, hogy „az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért (6)”, és az sem tartható, hogy az Isten ártatlant büntetne mások felmentése kedvéért. Jézus saját tanításáért, tetteiért, szenvedett, amelyért vállalta az üldözést és a kínhalált is, amivel nem az Isten, hanem az ellenséges vallási vezetők sújtották. Az is ellentmondásos, hogy a próféta szerint a szenvedő szolgát „az Úr akarata volt az, hogy betegség törje össze (10)”, de az írás szerint Jézus sosem volt beteg, halálát sem betegség, hanem kínzás okozta. Hogy a szenvedő szolga „mégis meglátja utódait, sokáig él (10)” az nem vonatkoztatható olyan személyre, akinek sem utódai, sem hosszú élete nem volt a földön Az „utód” alatt a próféta nem hívők seregét érti, a „sokáig él” alatt sem örök életet. A „mégis” kötőszóval ugyanis az önmagát áldozatos tettekre adó szolga nem hal meg, mint Jézus, hanem folytatódik az élete, míg az Úristen akaratát célba juttatja.

Hogy a próféta szolga alatt Izraelt érti, azt írásainak más helyei is hangsúlyozzák:

 

* Ésaiás 41,8-9:

De te Izráel, én szolgám, Jákob, a kit én elválasztottam, Ábrahámnak, az én barátomnak magva;

Te, a kit én a föld utolsó részéről hoztalak és véghatárairól elhívtalak, és ezt mondtam neked: Szolgám vagy te, elválasztottalak és meg nem útállak

* Ésaiás 44,21:

Óh, emlékezzél meg Jákob ezekről és Izráel, mert az én szolgám vagy te, én alkottalak téged, én szolgám vagy, Izráel! Nem feledlek el.

* Ésaiás 49,3:

És mondta nékem: Szolgám vagy te, Izráel, a kiben én megdicsőülök.

 

A fogalmazás egyes számban előadott jellegét szintén megerősíti más helyeken, ahol egyes szám első személyben használja a szolgájával kapcsolatos, de az Izraelre vonatkozó gondolatokat:

 

* Ésaiás 42,1:

Íme, az én szolgám, a kit gyámolítok, az én választottam, a kit szívem kedvel, lelkemet adtam ő belé, törvényt beszél a népeknek.

* Ésaiás 42,19:

Kicsoda vak, ha nem az én szolgám? És olyan süket, mint az én követem, a kit elbocsátok? Ki olyan vak, mint a békességgel megajándékozott, és olyan vak, mint az Úr szolgája?

 

Mindkét idézetben Izraelről beszél a próféta, a szövegkörnyezet egyértelművé teszi, hogy nem egy jövőbeli személyre gondol. A törvény birtoklásával kifejezett küldetése, hogy meghódítsa a népeket, Izrael ennek szolgálatára lett rendelve. De nem tudja úgy teljesíteni a küldetését, hogy maga nem tartja be a törvényt, ezért a törvény átadója, a szövetség megkötője, az Ismeretlen Intelligencia megpróbál minden körülmények között úrrá lenni a helyzeten. Ésaiás nem csak ezt a küldetést próbálja újraéleszteni, hanem megtisztítani igyekszik a vezetést, a törvényt be nem tartó prófétáktól, elöljáróktól, és elnyomóktól, valamint ígéretet ad arra, hogy a dicsőséges kor mégis megszületik. Ésaiás a legerősebb leírója a messiás-kornak, amely valójában egy világuralom előképének ószövetségben megfogalmazott tervezetét nyújtja. Nem választható el ettől a gondolkodástól a szenvedő szolga értelmezése sem.

 

Fontos különbséget láthatunk a próféta által hirdetett Úristen és Jézus mennyei Atyja közötti különbségekre.  A fejezet Úristene ugyanis csapásokkal sújt és kínoz, igazságtalanul büntet ártatlant a mások bűneiért: „De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért. (6)”, és hatalom és zsákmányolás barátja: „a hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban (12)”.  A mennyei Atya ellenben nem csapásokkal sújt, hanem tanításokkal felemel, nem büntet ártatlant a bűnös helyett, hanem valódi megbocsátást hirdet, a hatalom és zsákmány megvetője. Jézus önértelmezése alapján nem az Úristen szolgájaként jött, hanem a mennyei Atya fiaként, és ez csupán ennek a fejezetnek a tartalma alapján is elkülöníthető.

A fejezet eredeti ötlete a „helyettes szenvedés” megfogalmazása, amely tovább feldolgozásra kerül majd Pál apostol engesztelési áldozat teológiájában. A szöveg szerkesztésével a szenvedő szolga alatt, Pál apostollal szemben, nem egy jövőbeli személyre, aki majd elveszi a világ bűneit szenvedéseivel, hanem a nép olyan alakjaira gondolhattak, akik törvényhez hűek, igaz szolgák voltak és már meghaltak ártatlanul a nép törvényhez hűtlen, bűnös tagjai miatt:

 

* 53,9: A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul.

 

A „gazdagok közé jutás” gondolata megerősíti, hogy olyan kultikus hagyomány átvételéről van szó, amely a halál után jóléttel jutalmazza az ártatlanul feláldozott emberáldozatot.

A szenvedő szolgával szembeni eljárás kettős vonása az írásban szétválasztja tehát az Úrhoz hűséges és a hűtlen népet, és megpróbálja értelmezni a valóságnak igazságtalan tapasztalatát, amely arról szól, hogy a hűtlen réteg miatt szenvednie kell Isten ítéletétől a hűséges rétegnek is, holott Mózes szavai és a törvény erre nem adnak alkalmat. Azt a hiedelmet ugyanis, mely a fejezet elején fogalmaz meg a köznép részéről a próféta: „Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta (4).” a szenvedésről és betegségről vallott Mózesi szemlélet alapozta meg. Ez magában foglalja Mózes átkait, ami az egyén szenvedéseinek és betegségeinek egy fajta összefoglalója, és a törvényhez való hűtlenségéhez kötődik, valamint áldásait, ami az egyén jóléte és egészsége, és a törvénynek való engedelmeskedéséhez kötődik. A próféták (vagy a nevükben fennmaradt írások) jellegzetes vonása, hogy nem merik felismerni Mózes szemléleti hibáit, hanem valamilyen extrém elmélettel megpróbálják értelmezni a valóságban a szemlélettel ütköző eseményeket, mint például azt, hogy egész Izraelt sújthat olyan ítélet, amely egyedül a királyának a vétke miatt szab ki az állítólag igazságos Úristen. A büntetés Izraelt ilyenkor nem a saját bűne, hanem királyának vétke miatt éri, mint például Dávid bűnösnek ítélt népszámlálási kísérletének története, amelynek eredményeképpen megölt az Úristen több ezer ártatlan lakost a népből.

 

* 1 Krónika 21,14-15:

Bocsátott azért az Úr döghalált Izráelre; és meghaltak Izráel közül hetvenezren.

Bocsátott annak felette angyalt az Úr Jeruzsálemre, hogy elpusztítaná azt. És mikor vágná a népet, meglátta az Úr és könyörült az ő veszedelmükön; és azt mondta a pusztító angyalnak: Elég immár, szűnjél meg. Az Úrnak angyala pedig állt a Jebuzeus Ornánnak szérűjénél.

 

A fejezet szerkesztésében tehát megalkotják a „helyettes szenvedés” elméletét, mely azt próbálja értelmezni, hogy az ártatlan fél szenvedései a bűnös rétegnek, népnek, vagy embereknek gyógyulását, békességét, és megigazulását fogják megteremteni. Az elmélet igazságtalan, nem Istentől ered, de egy törvény alá vetett népnek igazságérzékét nem lehet egyértelműen a valóság érzékelésétől függően elképzelni. A helyettes szenvedés képlete Mózes áldozati szertartásaiban előre meg volt fogalmazva. Az Úristen a „helyettes szenvedés” szemléletében rosszul lát: „Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért (6)”. Melléfogott az ítélettel, a tettes helyett az ártatlant találta el, most aztán illik magyarázkodni. Sajnálatos dolog, de ennek a gondolatnak az alapján az Úr „igazsága” szerint valakinek bűnhődnie kell, valakinek ki kell fizetni a kárt, és ha az nem a tévelygő, akkor legyen egy ártatlan. A próféta ott próbálja helyrehozni a súlyos igazságtalanságot, hogy az ítéletet elkerülő tévelygő és bűnös népnek gyógyulást, megigazulást, és békességre jutást ígér.