A legnagyobb probléma az ószövetség írásaiban az Istennel való kapcsolat olyan feltüntetése, mintha egy centrálisan szervezett központból, szenthelyből, templomból szólna csak, képtelen másokhoz, máshonnan, azaz az emberhez személyes kapcsolaton keresztül szólni, ha valamit tőle akar. Jézus tanításában az Isten Lélek és Szellem, és aki a vele kapcsolatot szeretne teremteni, annak szükség, hogy Lélek és Szellem által keresse. A mennyei Atya ugyanis ott van az egyén belső szobájában, figyel is rá, és cselekedetben válaszol az egyén odafordulásához, Jézus tehát az Istennel való közvetlen kapcsolatról tanít. Az ószövetség istennek hitt alakjával való kapcsolat ellentétesen Jézus tanításával közvetítőkön keresztül valósítható meg, a közvetítőlánc legelső láncszeme a hivatalos próféta, aztán jönnek vagy a papok, vagy a célszemélyek. A hivatalos prófétával úgy beszélget az Isten, mint az ember a szomszédjával, érthetően megfogalmazott beszédeket füllel hallható módon adja át, nem halkan vagy suttogva, sokat sejtető ráérzéssel vagy gondolatátvitellel, a félrehallás lehetősége pedig kizárt. Az üzenet mesterkéltségéből az a gondolat fakad, hogy az üzengető isten vajon miért nem képes közvetlenül elmondani a célszemélynek, vagy célszemélyeknek hangosan és érthetően a rájuk vonatkozó szavakat, hiszen nyílt s egyenes fellépést várnánk el részéről akkor is, ha haragszik valakire a tettei vagy gonoszságai miatt. Ehelyett az üzenet átadásához keresnie kell egy prófétát, akinek elmondja, majd az elszalad az üzenettel, és maga adja át, mintha ugyanezt az átadást az üzenetet megfogalmazó Isten képtelen volna megtenni. Holott állítólag megtette, hiszen a prófétának érthető, kerek szavakkal megfogalmazva képes volt már egyszer átadni.

A hivatalos prófétizmus teljesen elrontotta az Istennel való kapcsolat kiépítésének természetes menetét. A forrás és az egyén közé egy külső csatolást teremtett, és elfordította attól a belső figyelemtől, hangtól, megérzéstől, Lélektől, amely az Istennel való tényleges kapcsolatra mutathatna. Magának a folyamatnak a mesterkéltsége jelzi, hogy a forrás valójában egy teremtett lény, így akár emberi kitalációra, vallási szerzőre, akár egy magát Istennek beállító lényre kell gondolnunk, a hivatalos prófétizmus eredete nem lehet az élő Isten. A prófétizmus tehát visszanyúl ahhoz a kapcsolathoz, amit kezdettől Ismeretlen Intelligenciának nevezek, aki nem azonosítható az élő Istennel, a Teremtővel, sem a mennyei Atyával. Ellenben teremtettségénél fogva képes a beszédre, a hatalom irányítására, technikai beavatkozásra – amely technika ismerete nélkül az ember hajlandó a beavatkozást csodának kezelni -, és főképp magyarázza a centrális központ igényét, ahonnan a hatalom megszervezése és az irányítás üzemeltethető a szolgálatára kiválasztott, legyőzött, és szövetséget kötött néppel.

 

Van azonban egy érdekes irány a próféták írásaiban, és ez a Mózes szellemiségével ellentmondó nézetek megfogalmazása. Amikor a próféták elvetik az áldozatot, megítélik a törvényszegés mellett a nyomorgatást, az erőszakot, a visszaéléseket, elvetik az apáról fiúra áteredő büntetés gondolatát, kisebb nagyobb mértékben veszélyeztetik Mózes indította elvek hatékonyságát. Mivel a héber kanonizált írásokban már a hivatalos prófétizmus írásai szerepelnek, a prófétáknak kikiáltott személyek eredeti gondolatai és üzenetei csak feltételezésekkel állapíthatóak meg, feltárásuk a Tóra követő vallási hatalom folyamatos tisztogató hadműveletei miatt mára szinte lehetetlen.

De nem megyek el anélkül, hogy a figyelmet ne hívnám fel az egyes próféták vélhetően eredeti gondolataira.

Jézus tanításában a mennyei Atya mindenkivel foglalkozik, és mint emberrel, tehát a mi általunk használt megkülönböztetések a jó vagy gonosz emberre vonatkoztatva, előtte nem mérvadóak:

 

 Máté 5:45:

Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, a ki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak.

 

Ami annyit tesz, hogy az Isten emberekhez való viszonya nem valamilyen fizetség a jó vagy gonosz cselekedetekért, ahogyan azt a próféták képzelték, hanem szeretettel fordul nem csak a jókhoz, de akit az emberek gonosznak tartanak, azokhoz is. Az emberek szemében magasztosnak, jónak tartott értékek, az Isten előtt nem számítanak, ezt akarja az evangélista is megfogalmazni a következő Jézus szájába illesztett gondolatban:

 

 Lukács 16:15:

És monda nékik: Ti vagytok, a kik az emberek előtt magatokat megigazítjátok; de az Isten ismeri a ti szíveteket: mert a mi az emberek közt magasztos, az Isten előtt utálatos.

 

További alátámasztás Jézustól, hogy az embereknek téves fogalmaik vannak a jóról (vagyon, rang, törvénytisztelet) és a dicséretesről, ennél fogva a mennyei Atya nem ugyanazon elvek alapján fog különbséget tenni ember és ember között, bár az evangélista megfogalmazása még ószövetségi hangnemet tükröz.

 

A Jézus által bemutatott törődéssel az emberek betegségeivel, szenvedéseivel, problémáival azt hirdeti, hogy az általa bemutatott mennyei Atya hasonlóképen kezeli az embert, és törődik gondjaival. Ami annyit tesz, hogy az Ismeretlen Intelligencia és képviselői alatt leuralt Izraelben sem hanyagolta el az emberekkel való törődést, így ezek felismerése egy olyan környezetben, ahol istenként egy külső hatalom, egy törvény formában kiadott mérték alapján szabályozó és a törvénysértésért megfizető intelligencia volt beállítva, akit a papság képviselt a nép előtt, rendkívüli fogalmi, elképzelési zavarokat szülhetett egy valóban élő Istenről alkotott kép kialakítása közben. Amit az élő Isten önmagáról sikeresen megismertetett és nyilvánvalóvá tett, ezek az ismeretek szépen átvándoroltak az Ismeretlen Intelligenciáról alkotott nézetek és elvek gyűjteményébe, mint annak istenségének jellemző vonásaiként.

Annak nyomai látható a próféták írásaiban, hogy a mennyei Atyát jellemző tulajdonságokban néhány személy felismerésre juthatott, amelynek lehetősége a Mózes szellemiségéből eredő klövetkeztetéseknek ellentmondó részletek világíthatnak meg.

 

 Ésaiás 58,2-11:

Holott ők engem mindennap keresnek, és tudni kívánják utaimat, mint oly nép, a mely igazságot cselekedett és Istene törvényét el nem hagyta; kérik tőlem az igazságnak ítéleteit, és Istennek elközelgését kívánják.

Mért böjtölünk, és Te nem nézed, gyötörjük lelkünket, és Te nem tudod? Íme, böjtölésetek napján kedvteléseteket űzitek, és minden robotosaitokat szorongatjátok.

Íme perrel és versengéssel böjtöltök, és sújtotok a gazságnak öklével; nem úgy böjtöltök mostan, hogy meghallassék szavatok a magasságban.

Hát ilyen a böjt, a melyet én kedvelek, és olyan a nap, a melyen az ember lelkét gyötri? Avagy ha mint káka lehajtja fejét, és zsákot és hamvat terít maga alá: ezt nevezed-e böjtnek és az Úr előtt kedves napnak?

Hát nem ez-e a böjt, a mit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek?

Nem az-e, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat?

Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár, az Úr dicsősége követ.

Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat, jajgatsz, és ő azt mondja: Íme, itt vagyok. Ha elveted közüled az igát, és megszűnsz ujjal mutogatni és hamisságot beszélni;

Ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek, és az elepedt lelkűt megelégíted: feltámad a sötétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél.

És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint a vízforrás, a melynek vize el nem fogy.

 

Nyílt szembefordulás a hatalommal, az elnyomott ember szabadságáért küzdő próféta nem a törvény képviseletében lép fel, a vallási hatalom által méltatott böjtöt átértelmezi az üldözöttek, az elnyomottak, az éhezők érdekének képviseletére. Az Isten megszólítása az Ismeretlen Intelligencia azonosításához használt fogalmazás szerint szerepel, de vegyük fontolóra, hogy a szöveg már kanonizált írások között található. A tartalom kirívóan ütközik azokkal a vezérelvekkel, amelyek alapján Mózes az embert megkülönbözteti, nem a törvénynek való engedelmességéért vagy engedetlenségéért számoltatja el a hatalom a népet, hanem a törvényhez való hozzáállástól függetlenül az ember szenvedéseire tekint, amely legfontosabb motívum Jézus mennyei Atyáról való tanításának is. Megjelenik a világosság is a próféta írásában, amely megint összhangban van Jézus legfontosabb tanításával, a világosság fiairól, a világosságban járásról, és az Isten és a világosság összekapcsolásáról. Hogy a próféta szövege fennmaradt egy kanonizált írásban annak ellenére, hogy nem beszél a törvénynek való engedelmeskedésről, nem ítélkezik a bűnösök felett, és nem a törvényhez való visszatérésről prédikál, hanem az igazság megnyilatkozását hangsúlyozza, amely Jézus tanításának is vezérfonalát alkotja, a szövegrészletet hasonló forrásból kell értelmeznem, mint amilyennel Jézus rendelkezett. Az igazság hangsúlyba helyezése olyan körülmények között, melyben az igazságosság egyenlő volt a törvényességgel, könnyen kimagyarázható, hogy az igazságot a törvény betartásával azonosan kell értelmezni, ez indokolhatja, hogy a szöveg az írással összehangolt módon ugyan, de mégis fennmaradt, függetlenül attól, hogy a prófétának tulajdonított egyéb írások akár már a képviselt hatalom érdekeinek megfelelően szólalnak meg:

 

 Ésaiás 30,9:

Mert pártütő nép ez, apát megtagadó fiak, fiak, kik nem akarják hallani az Úr törvényét!

 

A kanonizálásnak csak egyetlen szempont szerint kell szerkesztenie, a nyíltan vallási hatalom ellen szóló részleteket a törvény ellenségeihez szólóra kell változtatni, és az írás máris a hivatalos próféta hangjának formáját ölti. Amelyik írással ezt lehetetlen megtenni, annak szerzőjét hamis prófétaként ki kell irtani az élők sorából, mint aki maga a pártütő, az apát megtagadó fiú, és aki nem akarja hallani az Úr törvényét.

 

A prófétizmus igen érdekes jelenség. Miután elhalkul az Ismeretlen Intelligencia hangja, és erősödni tud a mennyei Atya felismeréséből származó tanítás, a próféták írásai már a két hang összezavarását tükrözik. A küzdelem óriási, a vallási hatalom minden ellenfelét könnyedén tudja megnémítani, így a mennyei Atyától származó üzeneteket tolmácsoló hangok igen burkoltan jelenhetnek meg. De megjelenik és a prófétai írások sokszor át is veszik ezeket az üzeneteket, jóllehet átfogalmazva, a hatalom érdekeinek megfelelően látjuk mai formájukban.

Ilyen jelenség nyomára lehet bukkanni Ezékiel próféta esetében, aki nyíltan támadja a kőbe vésett tízparancsolatban elhangzó utódokra átszármazó büntetést. A tízparancsolatban az Ismeretlen Intelligencia az atyák ellenséges lépéséért az ártatlan utódokat negyed íziglen is megbünteti, amit Ezékiel élesen támad:

 

 Ezékiel 18,2:

Mi dolog, hogy ezt a közbeszédet szoktátok mondani Izrael földjén, mondván: Az atyák ettek egrest, és a fiak foga vásott meg bele?

 

Ezékiel először fogalmazza meg azt a kritériumot, hogy senki ne viselje mások vétkét, a fiú se az atyja gonoszságát, hanem:

 

 Ezékiel 18,20:

A mely lélek vétkezik, annak kell meghalni; a fiú ne viselje az apa vétkét, se az apa ne viselje a fiú vétkét; az igazon legyen az ő igazsága; és a gonoszon az ő gonoszsága.

 

Hogy Ezékielnek valódi kapcsolata lehetett az Ismeretlen Intelligenciával, mégpedig ugyanazzal, akivel Mózesnek is volt, később még visszatérek rá. A megfogalmazás korrekciónak tűnik, az Ismeretlen Intelligencia rájött, hogy elvetette a tízparancsolatban a sulykot, és ártatlanokat fenyegetett meg, az ember pedig ezt könnyen számon kérheti. A pontosítás eredhet tehát az ő részéről is. Az érdekes azonban Ezékielnél, hogy ugyanebben a fejezetben Ésaiáshoz hasonló megítélések is elhangzanak:

 

 Ezékiel 18,7-8:

És senkit nem nyomorgat, az adósnak a zálogot visszaadja, ragadományt nem ragadoz, az éhezőnek kenyerét adja és a mezítelent ruhával befedi;

Uzsorára nem ad, kamatot nem vesz, megvonja kezét az álnokságtól, igaz ítéletet tesz a felek közt

 

Teljesen tiszta megfogalmazások, amelyek Jézus beszédeivel Ésaiáshoz hasonlóan összhangba hozhatóak. A probléma persze a következő fordulatban rejlik:

 

 Ezékiel 18,9:

Az én parancsolataimban jár és törvényeimet megőrzi, hogy igazságot cselekedjék; ez az igaz, õ élvén él, ezt mondja az Úr Isten.

A befejezés magyarázkodás, hogyan kell érteni az „igazat”, aki természetesen az Ismeretlen Intelligencia parancsolatainak betartóját jelentheti, semmi mást, így a szöveg elveszíti radikális jellegét, illetve álságosan válik a törvény, a hatalom érdekeinek szolgájává.

Sajnos ez a kettősség, tehát a Mózes törvényeinek érvényesítése összemosva az igazság, az elnyomottak, az üldözöttek érdekeinek érvényesítésével végig vonul a próféták írásain, de minél messzebb távolodunk Mózestől, annál erőteljesebben válik szét.

Hóseás például már az áldozatok értelmetlenségét is meri feszegetni, szembeállítva a szeretet, Isten ismeretének hangsúlyosságával:

 

 Hóseás 6,6:

Mert szeretetet kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat.

 

Az áldozatok bármilyen indokkal elvetése szemben a szeretet gyakorlásával, már egyáltalán nem mózesi gondolat. Az áldozat szerepe ugyanis feloldozhat sok szeretetlenséget, a vétekért, a bűnökért való áldozatok felmentik az egyént szeretetlenségeiért, a hangsúly nem a szeretet fontosságán, hanem az áldozások kötelezésén nyugszik. Az áldozásokat nem lehet elvetni, különlegesen fontos szabályok lettek meghatározva az áldozatok végzésére, szinte a teljes harmadik Mózes könyv az áldozati szertartások előírásaival foglalkozik, viszont egyetlen könyv sincs a szeretet gyakorlására.

Hogy haladás történt az áldozatok megítélésében jól látszik abból a fejlődésből, mely Mózesnél az áldozatok kötelességszerű elvégzésével szemben először az „Úr szava iránti engedelmességet” állítja Sámuel, Hóseás pedig a szeretetet.

 

 1 Sámuel 15,22:

Sámuel pedig monda: Vajon kedvesebb-e az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség? Íme, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél!

 

A prófétizmus második fontos problémája a jövendölések. Mondhatnánk, hogy a prófétizmus sorsa a jövendölések teljesülésén áll vagy bukik. Mózes egy hatalmas feltételhez kötötte a hamis próféta megítélését:

 

 5. Mózes 18,22:

Ha a próféta az Úr nevében szól, és nem lesz meg, és nem teljesedik be a dolog: ez az a szó, a melyet nem az Úr szólott; elbizakodottságból mondotta azt a próféta; ne félj attól!

 

És a hamis próféta halálos ítélete sem könnyed dorgálás

 

 5. Mózes 18,20:

De az a próféta, a ki olyat mer szólani az én nevemben, a mit én nem parancsoltam néki szólani, és a ki idegen istenek nevében szól: haljon meg az a próféta.

 

A jövendőmondást egyébként Mózes szigorúan ítéli meg:

 

 5. Mózes 13,5:

Az a jövendőmondó pedig vagy álomlátó ölettessék meg; mert pártütést hirdetett az Úr ellen, a ti Istenetek ellen, a ki kihozott titeket Egyiptom földéből, és megszabadított téged a szolgaságnak házából; hogy elfordítson téged arról az útról, a melyet parancsolt néked az Úr, a te Istened, hogy azon járj. Gyomláld ki azért a gonoszt magad közül.

 

A próféta és a jövendőmondó teljesen ugyanazt a feladatot végzi, mindkettő egy bekövetkezésre váró eseményt jósol meg, a lényeges különbség, ami a jövendőmondót halálos ellenséggé teszi, hogy nem az Ismeretlen Intelligencia szolgálatában végzi. Végső soron egy prófécia teljesülése szinte mindig ötven százalékos, vagy teljesül, vagy nem. Így amilyen könnyen válhat valaki halálos áldozattá egy jóslatának, ugyanilyen könnyen válhat dicsőséges prófétájává Izraelnek. Több helyen is látjuk az ószövetségben, hogy ellentétes jóslatokat tömegével is adnak próféták, és amelyiknek szava teljesült, azt tekintették az Úristen prófétájának.

Egy város pusztulása, elfoglalása, egy háború sikere vagy kudarca, a nép fogságra kerülése vagy szabadulása mindig kerülhetett összefüggésbe egy – egy jövendöléssel, amelyeket utólagos teljesülése esetén prófétai üzenetnek tekintettek.

A próféta célja pedig egyértelmű, a tömeg pszichológiai befolyásolása, mégpedig az erőszak eszközeinek közvetlen alkalmazása nélkül, a hatalom törvényének megszilárdítása az események magyarázatával, mégpedig nem az események valós indokaira mutatva, hanem a nép törvénynek való engedetlenségét támadva. Egy katasztrófát, háborút, fogságot követő nyomorúság, elnyomás könnyen magyarázatot kapott a törvénytől való elhajlásban, a szabadulás, egy messiás megjelenése, a felvirágzás, egy zsarnok lerázása pedig a törvény megszilárdulásával, uralomra jutásával került összefüggésbe. A papságnak, akit a törvény uralma csak fenntarthat és éltethet, nincs más feladata, csak olyan sikeres prófétákat felmutatni, amelyek segítségével a törvény megszilárdításába vetett bizalom fokozható. Hogy egy próféciát esetleg az események után fogalmaztak meg, annak bizonyítékait természetesen nem hagyták maguk után fenn. Eszközök sem voltak annak bizonyítására, hogy egy próféciát valóban az események előtt fogalmaztak meg, a nép köteles volt elhinni a papság állításait. A próféta hatékonysága a törvény megszilárdításában mindenképp fontos eszközzé teszi. Szükségtelen erőszakkal befolyásolni a tömegeket, megteszi a kard helyett a jövőtől való félelem, vagy a kecsegtető jövő ígéretébe vetett bizalom.

 

A hamis próféták elleni küzdelem odáig vezette a jövendőmondókat, hogy üzeneteiket kétértelmű köntösbe öltöztetve adták elő, hogy akár ellentétes fordulat esetén is a próféta ne kerüljön veszélybe hamis jövendölés miatt. Ilyen próféta volt Dániel, aki Nabukodonozor fogságába kerülve jövendőt mond a királynak, de olyan szimbólumokkal teszi, hogy bármilyen történelmi fordulat magyarázható lesz általa. Kiemelkedő fantáziájú képei olyan magyarázatokat tudnak nyerni, hogy a király később felemeli, és udvari tekintéllyé teszi, de mivel képei kitaláltak voltak a későbbi magyarázóknak komoly fejtörést jelent a történelem eseményeire különböző módon való ráerőltetése. Dániel csak kihúzta magát a képei által a közvetlen veszélyből, ám ez elég volt ahhoz, hogy minden kitalálását prófétikus jövendölésként kezeljék.

 

A prófétizmus meggyökerezése Izraelben legerősebben a Mózes történeteknek köszönhetőek. Az emberek értelmi színvonalával nem magyarázható sorsszerű beavatkozások sorozata olyan gyakori, hogy egymást érik a csodák, és a kapcsolat az Ismeretlen Intelligenciával olyan közvetlen, közeli és könnyedén tapasztalható, mintha csak a szomszéd szobából kiabálnának át: „Kérdezd meg az Urat!” – mondják. Erre megkérdezik, a válasz pedig egyértelmű, homály, rejtély és talányosság nélküli, közvetlen, mintha egy személyesen valóságos lénnyel találkoztak volna, akinek van szája, tud beszélni, tud cselekedni, képességei vannak és azok igen különlegesek, de mégis inkább háttérbe húzódik, rejtőzködik, és csak kiválasztott személyekkel kíván kapcsolatot tartani. A válasz nem rejtvényekben adódik, nem szóvirágokban, vagy a későbbi próféták sokértelmű szimbólumainak használatával, hanem konkrétak és egyértelműek. Az Ismeretlen Intelligencia minden vonása Mózes könyvében azt a benyomást erősíti, hogy valamilyen szemmel látható, füllel hallható, kézzel megfogható valóságosan létező teremtett lénnyel van dolgunk, és egyáltalán nem az élő Istennel, aki Jézus tanításában Lélek és Szellem. Ha tehát azok a csodák valós alapúak voltak, akkor ez az Ismeretlen Intelligencia képes olyan beavatkozásra, amely több ember, akár egy nép sorsát is képes más irányba terelni. A prófétizmus innen indul el. A beavatkozás vagy segítő, vagy pusztító módon megjelenik, alátámasztva olyan ígéretet, amelyet előtte már az Ismeretlen Intelligencia kijelentett, azaz egy próféciát teljesített. A tejjel és mézzel folyó föld elfoglalása pontosan ilyen prófécia teljesülését bizonyítaná. A beavatkozások azonban csak addig ilyen határozottak, amíg az Ismeretlen Intelligencia jelen van, az emberiség tudományos szintjét meghaladó fölényt mutató technikai bázis hátterével, és működni is látszik. A földfoglalás után a csodák megritkulnak, inkább a szövetség ládájához kötődik, és a „hang” nagyobb időközökben „szólal meg” vagy „cselekszik valamit”. Gyakorlatilag a tőle eredő szövetség ládájának eltűnése idejétől kezdve pedig már nem cselekszik semmi különlegeset. A prófétizmus azonban meghonosodott, a megindító erő önfenntartó pályára lökte, és a hatalom érdekében, ami a törvény megszilárdításának üzenetét foglalta magában, folyamatosan szólalnak meg a próféták. A sikertelenek persze elbuknak, és törlődnek a nép megemlékezéséből, a sikeresek pedig hivatalos prófétákká válnak. Az első „igazi” beavatkozási csodákat kísérő jelek nélkül azonban ezek a próféciák vagy az utólagos eseményre illesztés, vagy a nagyon könnyű előrelátás reményének folyamán készülhetnek, sőt mesebeli elemeket is visznek beléjük. Dániel könyve, sőt még inkább a János Mennyei Jelenésekről való könyve már burjánzik a mesebeli elemektől, tele van olyan szimbólumokkal, amelyek azonosíthatatlansága évezredekre fejtörést okozott azoknak, akik valamiféle konkrét történelmi esemény leírását vélik a szimbólumok mögött felfedezni. Amikor a történelem megbuktatja a jelenés aktuális magyarázatát, megbukik a próféta is, aki értelmezte a jelenést.

A nép nyomora külön hullámokban erősítette meg azoknak a személyeknek a megjövendölésének vágyát, amelyek kivezetik a népet a nyomorúságból, megszabadítják őket a fogságból, hasonlóan ahhoz a hatalmas tetthez, amelyet Mózes történetei az Ismeretlen Intelligencia beavatkozásaként tüntetnek fel. Ám ha valóban megszabadulnak, valóban jobbra fordul a soruk, azoknak oka korántsem olyan csodaszerű beavatkozásoknak köszönhetőek, mint ahogy az Ismeretlen Intelligencia kezdeti lendületes beavatkozásait jellemezte. Mintha elfáradt volna az Úristen, vagy megerőtlenedett volna a keze, a csodák annak ellenére megszűntek, hogy a próféták az Úristen jelenlétét és kezének erejét hirdették. Csakhogy ez az erő átváltozott a csodaszerű beavatkozásokról a történelmi események csodálatos értelmezésére, ha tehát nyomorba került Izrael vagy fogságba, akkor azt az Úristen büntetésének, ha pedig jobb sorsra jutott, vagy megszabadult a nyomorgatójától, akkor azt az Úristen szabadításának tudták be, a probléma ezekkel az, hogy nem volt hozzá köze egyetlen csodaszerű jelenetnek sem. A víz nem vált vérré, a sáskák nem lepték el többé a nyomorgató országát, a kősziklákból nem fakadt többé víz, és sem füstfelhő, sem tűzoszlop nem jelezte a szabadulás útját a fogságban levő népnek. És égő csipkebokorban sem volt hajlandó megjelenni senkinek. Ellenben egyre többet tulajdonítottak személyek jelentőségének, tekintélyének, a messiásoknak, a szabadítóknak, a királyoknak, akik hatalmukkal valósítják meg az Úristen akaratát, a törvény fennmaradását, a nép boldogulását, és persze elvárták azoktól, hogy fellépésüket csodák és jelek kísérjék. Ennek az elvárásnak igyekeztek megfelelni akkor is, amikor Jézust próbálták beilleszteni azok közé a messiási elvárások közé, amelyeket találtak a próféták írásaiban, az evangéliumok tele vannak tűzdelve olyan párhuzamokkal, amelyek Jézus cselekedetei és a próféták jövendölései közötti azonosságot szeretnék alátámasztani. Mivel az evangéliumok szerkesztőinek szándékukban állta a messiás azonosságára való utalások szerinti alakítás, rendkívül nehéz lett utólag bizonyítani, hogy Jézus cselekedetei valóban a leírtak szerint vagy esetleg nem is azok szerint történtek. Lehet a keresztény írástudók részéről felfedezni konkrét hamisítási törekvéseket, mint egy zsoltár átszerkesztésében, ahol az egyik verset szabályosan Jézus szenvedéseire utaló jelre változtattak meg:

 

 Zsoltár 22,17 (Károli):

Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott; átlyukasztották kezeimet és lábaimat.

 

Ott eredetileg a következő szöveg állt:

Héber: „Kutyák zártak már körül, gonosztevő banda acsarkodik rám, mint oroszlán, kezemre-lábamra”

Katolikus: „Kutyák falkája ólálkodik körülöttem, s gonosztevőknek serege zár körül. Kezemet és lábamat összekötözték”

 

Ez csak a bizonyítható átszerkesztés, semmi okunk nincs annak elvetésére, hogy több egyáltalán nem is létezik az írásokban. Sőt az utólagos próféciagyártás nyomait fedezhetjük fel a jeruzsálemi templom elpusztítása után íródott evangéliumok Jézusból szeretnének prófétát faragni a pusztítás előre megmondásával.

 

Vajon az élő Istennek lehet eszköze a jövendőmondás, a prófécia pusztán azért, hogy azzal a tömegek befolyásolását érhesse el? Egy bölcs Istennek a tanításra kell a hangsúlyt helyeznie, hogy az ember legyen képes a helyes döntésre, nem pedig meghagyva őt az értetlenségében a döntést provokatív eszközökkel próbálja meg kikényszeríteni. Jézusban éppen azért fedezhető fel valódi istenismeret, mivel az ő fellépése a tanításra helyezi a hangsúlyt, felismerve, hogy az ember értelmének hiányosságai a kulcsa a legtöbb problémájának, szenvedésének. A prófétát ez nem érdekli, befolyásolásra törekszik, meglovagolva az ember félelmeit és vágyait ígérget és jósol, a cél a tömegek engedelmességre bírása a fenyegetés vagy ígérgetés kilátásba helyezésével. A prófétizmus Mózes szellemiségének terméke, befolyásolási technika, mely képes mellőzni a csodaszerű beavatkozások szükségességét is.

 

Pillantsunk bele a csodák világába. A legtöbb csoda leírható valamilyen technikai bravúrral, amelynek átlátását a csodát átélő személy képtelen értelemmel magyarázni. A Sinai hegyre leszálló füstöt és tüzet eresztő látványosságot hogyan lenne képes Mózes és a nép másként értelmezni, mint egy Isten földre szállását az égből? Ezékiel kerekes és merev szárnyakkal rendelkező repülő berendezése (Ezékiel első fejezet) hogyan lenne értelmezhető abban a korban, ahol a technika csak az állat vontatta szekérig volt képes eljutni? De hogy állatok befogása nélkül helyet változtasson? Csak egy „Isten” képes ilyesmire. Nehéz azonban különbséget tennünk egy technikai bravúr, egy kitalált látványosság, vagy egy csodaszerűen életet mentő, gyógyító esemény között. Meg lehet kísérelni az olyan csodáknak hitelt adni, amelyek magyarázata akár a mi technikai eszközeinkkel már lehetségesek, és az olyanokat pedig a mesék kategóriájába sorolni, amelyek inkább a képzelet termékei, mint a kenyérszaporítás, a hal szájából kivett pénz, vagy a vihar lecsendesítése. De szükséges különválasztanunk azokat a csodákat, amelyek levezethetőek nem technikai eszközök segítségéből, hanem a lélek erejéből is, mint amelyek az erők általi gyógyítások. De fontos szempont az a tény, hogy a technikus csodák (égő csipkebokor, mint egy lámpás, ami nem éget; kígyóvá változó pálca, ami valójában egy játékszer; szövetség ládájából hangfalként megszólaló hang) valójában az Ismeretlen Intelligencia hatalmi törekvéseihez kötődnek.

Vajon ugyanazok a csodák és jelek miért nem tűnnek fel másutt is a világban, ha ugyanaz az „Úristen” volna jelen azokon a területeken is? Az ószövetség egyik válasza a kiválasztottság, a másik válasza az Istentől való elfordulás magyarázata. De mindkettő érvelés a centrális hatalom elgondolásából fakad, a kiválasztás egy fajta nem törődést jelent a hatalom alá nem került népekkel szemben, az Istentől való elfordulás pedig könnyen értelmezhető azokhoz a törvényekhez való nem igazodáshoz, amelyek Izrael életében megszabták a nép életét, de még nem adattak meg az egyéb népeknek. Az Istenhez való elfordulás ugyanis semmi egyebet nem jelent, mint Mózes törvényei alá való vetés hiányát, tehát egyben a hatalom kiterjesztésének a szükségességét tolja előtérbe. A centrális hatalom feltételezi, hogy a hatalom személyi, teremtett kézben van, aki a hierarchia lánc használatával képes az uralmát fenntartani és az utasításokat megszabni, szemben Jézus tanításával, az élő Istennel, a mennyei Atyával, akinek akarata nem az ember leuralása, hanem az emberrel való összhang megteremtése, az egység megoldása, amelyben a kapcsolat az Istennel nem külső közvetítőkön keresztül, hanem belső személyes megtapasztalásokon keresztül történik. Jézus ezt az egységet így fogalmazza meg:

 

 János 14,11:

Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig nem, magukért a cselekedetekért higgyetek nékem.

 

Jézus tanításában felmerül valaha is a közvetítő szükségessége? Mivel több beszédében is erre a személyes kapcsolatra mutat rá, bizonyosra vehetjük, hogy eredetileg elutasította a közvetítők (papok, próféták, lelkipásztorok, apostolok) szükségességét:

 

 Máté 6,6:

Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.

 Máté 23,8-9:

De ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok.

Atyátoknak se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van.

 János 4,24:

Az Isten lélek: és a kik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.

 János 14,26:

Ama vigasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.

 

Jézus tanításának következményei súlyosak. A közvetítő réteg elvetése egyenlő a fennálló vallási hatalom elvetésével, hiszen azt bizonyítja, hogy a mennyei Atya képes mindenkihez odafordulni, nincs szüksége központi irányításra, székhelyre, üzengetőkre, parancsolgatókra, prófétákra, az Istennel való kapcsolat kialakítása személyi felelősségre, belső szobára, vagy őszinte szándékra tartozó, mint atya – fia, lánya közötti viszony, nem pedig kötelességszerű parancsok betartásával szabályozott szolgai szerep. Ha pedig a közvetítő réteg el van vetve, akkor vele bukik a parancsuralmi rendszer, azzal pedig a centrális hatalom (a királyság mintájának) szükségessége, ez pedig elveti a kiválasztás gondolatát, sőt azt is, hogy a pogányoknak tartott népek az Istentől elfordultak lennének. Az Ismeretlen Intelligencia törvényei alá való vetés hiánya ugyanis nem bizonyítja az élő Istentől való elfordulást, hiszen az Isten szeretet és lélek, akiben tehát szeretet és lélek van, hogy lenne elfordulva a szeretet és lélek forrásától?