A tízparancsolatot Mózes a Sinai hegyen kapja bevezetőül azoknak a parancsolatoknak, és rendelkezéseknek, amelyek később a törvény szövevényes rendszerében nyernek egybefoglalást. A tízparancsolat fontosságát emeli ki az a tény, hogy Mózes a parancsolatokat kőbe vésve hozza le első elhangzása után 40 nappal a Sinai hegyről, maradandó bizonyságul az ott elhangzott szavaknak.

Hogy a tízparancsolat nem önálló törvény, hanem csak bevezető, mutatja az a folytatás, amelyben rendelkezések seregével egészíti ki Mózes azokat, immáron ítéletekkel, istentiszteleti előírásokkal, áldozati rítusokkal, életviteli szabályokkal és azok megszegéséért kijáró büntetésekkel fektetve le azt a törvényt, amit máig „Mózes törvénye” névvel illetünk. Számolnunk kell azzal a ténnyel, hogy ezeknek a törvényeknek egy része vagy nagy része a későbbi zsidó papság toldalékai, kiegészítései, így a legelső verziók összetétele már homályos ködbe vész, a ma ismer legrégebbi dokumentumok keletkezése is csak időszámításunk előtti kétszáz évre tehető.

Mózes törvényeinek értelmezése azonban kezdettől vitákra ad alapot, és ennek oka pontosan törvény jellegében rejlik. A törvény ugyanis nem részletezi azokat a körülményeket, feltételeket, szempontokat, amelyek között betartható, érvényesíthető, vagy alkalmazható szabály lehet, ezért a körülmények változásával az újonnan keletkezett főleg hatalmi érdekek miatt a törvény rendelkezései értelmezési módosításokon mennek keresztül. Jellegzetesen eltorzultan jelentkezik a tízparancsolat hajdani értelme keresztény magyarázóktól, akik annak az ideológiai elkötelezettségüknek próbálva megfelelni, hogy Jézus tanításait összhangba tudják hozni Mózes törvényeivel. Mózes szempontjait teljesen háttérbe szorítva, törvényeinek megszűrésével és saját szempontjaik előtérbe szorításával próbálják meg újraértelmezni a törvény parancsolatait.

Az evangéliumok leírásában ugyanis találunk olyan Jézus szájába illesztett szavakat, hogy a törvény és a próféták a szeretet legfontosabb két parancsolatától függenek:

 

 Máté 22,35-40:

És megkérdezte őt közülük egy törvénytudó, kísértve őt, és mondván:

Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?

Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.

Ez az első és nagy parancsolat.

A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.

E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.

 

Az első parancsolat idézete pontatlan, Mózes ugyanis a következőképpen írja le ezeket a szavakat:

 

 5 Mózes 6,4-5:

Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr! (Imit fordítás szerint: Halljad Izráel, az Örökkévaló, a mi Istenünk, az Örökkévaló egy!)

Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből.

 

Máté tehát elhagyja a bevezető önazonosító szavait az Úristennek, és felcseréli a „teljes erőt”, „teljes elmére”. A pontatlanság Márknál is megjelenik, annak ellenére, hogy ő idézi a Máténál elhagyott „Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr!” szavakat, de magát a sort ő is pontatlanul idézi: „Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből.”, ő ugyanis betoldja a „teljes elmédből” szavakat.

 

A második parancsolat idézete viszont szelektív, kihagyja a felebarát nemzeti vonatkoztatású értelmezését, mely eredetileg a felebarátot a saját népének törvénytisztelő tagjaira érti:

 

 3 Mózes 19,18:

Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr.

 

A Mózesi felebaráti szeretettel kapcsolatban további problémát jelent a szeretet viszonyítási pontja, hogy a „mint magadat” választva szempontul hangsúlyt helyez a hasonlóságra, a felebarát különbözőségének teljes kihagyásával. A szeretet ugyanis akkor tudna helyesen érvényesülni, ha az egyén megérti a másikat, körülményeit, indokai és létfeltételeit, azaz dolgainak megítélésében éppen nem saját magából indul ki, azaz nem úgy szereti a másikat, ahogy azt önmaga hasonló körülmények között megtenné. A helyes felebaráti szeretet alapja a felebarát indokainak, gondolatainak, vágyainak, érzéseinek megismerése, és annak tudomásul vétele, hogy a felebarát másképp gondolkodik, más indokai és más vágyai vannak, mások a létfeltételei, szándékai, tervei, másképpen él, vagyis a vele szembeni viszonyulás alapjául egyáltalán nem magunkat és saját kiindulópontjainkat kell alapul vennünk. A „mindenki magából indul ki” elve tehát egy rossz gondolkodás terméke, amelynek alapja lehet pont egy ilyen hibás tanítás a felebaráti szeretetről, ahogyan azt Mózes megfogalmazza.

Már az elhangzott hibás megfogalmazás cáfolja azt a lehetőséget, hogy Isten valóban így fogalmazta volna meg, ha tőle eredne a gondolat. Isten ugyanis tisztában van az emberek különbözőségével, egyéniségével, tehát a szeretet megfogalmazásában nem az egyénről vett mintából, hanem a felebarát megismerésére és megértésére alapozta volna az alaptételét. Mivel az egyénről vett mintát használja fel Mózes a felebaráti szeretet megfogalmazásához, megint a jó és rossz tudásának hibás működtetésének csapdáját ismerhetjük fel, amely a „jó cselekedetet” minták, szabályok, előírások és azokhoz való megfeleltetés segítségével állapítja meg. Itt a mintát az egyénből kiindulva szabja meg, mégpedig Mózes esetében azzal a fontos kerettel, amelyben az egyén a törvény betartásának szükségessége mellett formál az emberből. Ez a megfogalmazása a szeretetnek tehát a törvénytisztelő szolganép egymás közötti viszonyát szabályozza úgy, hogy még ezen a mintán keresztül is a törvény átadása, továbbvitele, a hatalom szempontjainak a figyelembe vétele áramoljon tovább a felebarát felé, erősítve a törvénytisztelő mintát a nép között. Érdekes módon a folytatás éppen az előbb leírtakat támasztja alá: „Én vagyok az Úr!” szavakkal Mózes  a hatalom megszilárdítását szolgálja, tehát szeretetelve a kapcsolatoknak a hatalomtól való függését mutatja, és nem fordítva, hogy például a hatalom megszilárdítása a szeretet kiépülését szolgálná. A szeretet hatalomtól való függése Mózes szellemiségében tehát az ilyen parancsokban is jól felismerhető, nem csak azokban a cselekedeteiben, amikor engedetlenség miatt szeretett családtagot, rokont, felebarátot ölettet meg a Sinai hegyről való lejövetelekor (2 Mózes 32,27).

 

Az evangéliumi részletben a Jézus szájába illesztett szavak tovább gondot is jelentenek, mivel Mózes parancsolatai között korántsem ez a kettő a két legfontosabb parancsolat. A legfontosabb parancsolatokat Mózes kőtáblára vésve hozta le a népnek, és ezek között a két legelső parancsolat az idegen istenek imádást és a bálványok tiszteletét tiltja, de a kőtábla összes parancsolatából hiányzik a felebaráti szeretet legapróbb megfogalmazása, minimális említése, vagy bármilyen alapul vétele. Hiszen az összes parancsolat szeretettől független alakítható emberi viszonyok – tehát a felsőbb hatalomnak való engedelmesség, a magántulajdon és férjuralmi házassági szerkezet védelme érdekében hozott rendeletek -, eligazítására és szabályozására vonatkozik annak ellenére, hogy egyébként néhány parancsolat összhangba hozható a szeretet kifejeződésével is.

Nos, Jézus beszédéből az tűnik ki, hogy önkényesen emel ki két parancsolatot Mózes törvényének teljes rendszeréből, helyezi azt fontosságát tekintve első helyre, és azt a gondolatot támasztja ezzel alá, hogy ha ettől függ a törvény és a próféták megítélése,,  akkor a szeretet tanításától kell függővé tenni a törvények összes egyéb parancsát, rendelkezését, előírását és tiltását. Ezzel az alapvető szemponttal Jézus saját tanításaival, a szeretet tudományával való összhangot próbálta megvilágítani, azaz annak a válogatásnak és árszerkesztésnek a technikáját érhetjük tetten az evangéliumi szövegben, amit megfigyelhetünk több beszédében is, és az írástudókkal való vitáin keresztül. A gazdag ifjú esetében a legtisztábban tűnik ki ennek az összehangolási kísérletnek és válogatásnak az eredménye, mert az örök élet feltételeként Jézus már csak öt parancsot említ meg Mózes betartható parancsolatai közül:

 

 Máté 19,16-19:

És íme, hozzá érkezvén egy ember, mondta neki: Jó mester, mi jót cselekedjem, hogy örök életet nyerjek?

...Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat.

Monda néki: Melyeket? Jézus pedig monda: Ezeket: Ne ölj; ne törj házasságot; ne lopj; hamis tanúbizonyságot ne tégy;

Tiszteld atyádat és anyádat; és: Szeresd felebarátodat, mint magadat.

 

A Márk előadásából hiányzik a „Szeresd felebarátodat, mint magadat” feltétel (Márk 10,17-19), viszont a fosztogatás (Károlinál kártétel) tiltásával kiegészül.

A válogatás nem csak a tízparancsolat másik felének a megkérdőjelezését veti fel kérdésként, hanem a törvény egészének felül bírálatát is sugalmazza, amelyek betartását Jézus nem tart az örök élet feltételének, ugyanakkor elismerteti azt az eljárást, hogy a törvényből adott szempontok szerint lehet válogatni, elfogadni vagy elvetni, és ez a szempont Jézusnál a szeretet tanításával való összhang.

 

A keresztény írástudók tehát megpróbálják a törvény egészét összhangba állítani Jézus beszédeivel, annak előfeltételezésén keresztül, hogy Mózes rendelkezéseit Istentől eredőnek tekintik. Általában azok az okfejtések, amelyek megpróbálják előadásaikban a törvény egyik másik parancsolatát a szeretet kifejeződéseként feltüntetni, nem szoktak értelmetlenül elhangozni, hiszen módosított jelentésükkel akár a szeretet elveit is alátámaszthatják, pontosan ezt fedezzük fel Jézusnál. A probléma általában az, hogy Mózes – és az Ismeretlen Intelligencia (Úristen, Örökkévaló, Jahve), akit Mózes háta mögött állandóan a hivatkozott eredetnek tűntetik fel -, egyáltalán nem ugyanebből a szemszögből adta ki a parancsait. Legkézenfekvőbb érvelés a gyilkosság elutasítása mellett szokott elhangozni, amely valóban értelmezhető a szeretet cselekedeteként is, ám értelmezhető a szeretettől független indokokkal, mint például hatalmi elképzelések, üzleti érdekek, vagy kihasználási törekvések alátámasztására is. A keresztény írástudók azonban megragadják az általuk értelmezhető szemszögből, és mivel úgy emberileg elfogadható elvnek tüntetik fel, isteni eredetűnek állítják be.

Mózes törvényei azonban nem a szeretet szempontjai alapján születtek, így nem eredeztethető attól a mennyei Atyától, akinek tanítását például Jézus szerette volna átadni az embereknek.

 

1. parancsolat

 

 20,2: Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Egyiptomnak földéről, a szolgálat házából.

 20,3: Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.

 

A legelső szempont a kőbe vésett parancsolatokban a hatalom elsődlegessége. Az első része a parancsolatnak egy ténymegállapítás, a második része maga a parancsolat, egy tiltás. A ténymegállapítás először is megtévesztő. Miközben a szabadítást hangsúlyozza a szolgálat házából, elfelejti megemlíteni azt a nem mellékes körülményt, hogy a megszabadított népet a szolgálat házába kívánja átvinni. A nép valójában nem szabadságra lesz elhívatva, hanem csak a felettes hatalom lesz a feje fölött lecserélve, a Fáraó helyébe az Ismeretlen Intelligencia csücsül, és ezzel a nép szabadsága még csak átmenetileg sincs biztosítva. A ténymegállapítás továbbá leszögezi azt a vezérelvet, amelynek alapján minden rendelkezés, előírás vagy tiltás a továbbiakban értelmezésre kell, hogy kerüljön, tehát a hatalom biztosítása és megszilárdítása egy választóvonal lesz aközött, amit a törvény jónak vagy rossznak ítél, előír vagy megtilt, cselekvésre kötelez, vagy büntetésre méltat.

A parancsolat tiltó része tehát azonnal a konkurens istenek ellen fordul, elejét kívánja venni annak a fordulatnak, hogy a nép olyan hatalomnak szolgáljon, olyan Istent kövessen vagy szeressen, amely nincs az Ismeretlen Intelligencia hatókörében engedélyezve, nincs a hatalma alá vetve. Szóba sem kerülhet annak mérlegelése az alá vetett nép szemszögéből, hogy a konkurens Isten vajon nagyobb szabadító, nagyobb gyógyító, nagyobb bölcsességű, vagy az élet jobb forrása lehetne, a tiltás elve szorosra fonja a kötelet a nép nyakán, és mindezen tulajdonságokat akkor is kizárólag önmagának tartja fenn, ha azt a nép egy idő múlva gyanús szemmel kezelné. Az első parancsolat tehát annak a hátsó gondolatából született, hogy bizony lehetségesnek tartja a „szabadító” Ismeretlen Intelligencia önmagán kívül más Isten létét, aki bölcsebb, aki gyógyítóbb, aki több szabadságot biztosít egy népnek, mint saját maga, jobb tehát elejét venni a nép kutakodásának, eleve megfélemlítő eszközöket használva ellenük, ha idegen istenek utáni vágyakozás születne bennük. Értelmetlen lenne a tiltás, ha nincs ilyen Isten. Ha ugyanis egy aranyborjút kezdene megtévedésből egy csoport imádni, ami képtelen a szabadításra, gyógyításra, vagy a tanácsadásra, akkor a normális lépés a félreértés bebizonyítása, és nem a tévedők lemészárlása.

A nem konkurens aranyborjú tiltása ugyanis nincsen ok nélkül, mivel a halálos fenyegetés alkalmazása a valóban konkurens Isten felé fordulást, például a mennyei Atya megismerését is akadályozni tudja. A tiltás korlátozó jellege egy eleve korlátolt valakitől ered, akinek a hatalma éppen a megfélemlítés által tud terjeszkedni, és aki képtelen egyébként egy normális bizonyságtevésen, (nem pusztító vagy erőszakos) képességeinek megmutatásán keresztül eldönteni a mérleg billenését. Mert az aranyborjúval szemben mennyivel több esélye lett volna egy valóban szabadító és gyógyító Istennek a tévelygőket visszahódítani? Csupán csak ki kellett volna tenni azokat a fogság és betegség veszélyeinek, kirekeszteni őket abból a körből, amelyben az állítólagos hatalom működőképesnek bizonyulna, és azonnal belátnák az imádott aranyborjú tehetetlenségét. Az ilyen tapasztalati meggyőződés jobb híveket farag, mint a megfélemlített tömeg, mivel erejét az igazság sokszorosra növelheti. Ám Mózesnek nem az volt szándéka. Mózes célja a hatalom feltétel nélküli megszilárdítása volt, és ezért a megfélemlítésre alapozott Az aranyborjút imádó zsidókat megölette, tekintet nélkül szeretetre, irgalomra, családi, rokoni és baráti kötelekre, megalapozva az első parancsolat érvényességét azzal, hogy a megfélemlített maradék soha többet ne forduljon idegen istenhez, legyen az hamis vagy valódi, rosszabb vagy jobb képességű, mint az általa képviselt hatalmat szerető Ismeretlen Intelligencia.

Vajon miért fájt annak az Ismeretlen Intelligenciának az, hogy a nép nála jobb, bölcsebb Istent találjon? Mert veszélyezteti a hatalmát. A legfontosabb, legelső parancsolat tehát Mózes Úristenének korántsem az, amit Jézus elsőnek ragad meg a szeretettel való összhangba hozhatósága miatt, hanem az idegen istenek imádásának, szolgálatának tiltása, tehát olyan parancsolat, ami az Ismeretlen Intelligencia hatalmi törekvéseit szolgálja.

2. parancsolat.

 

 20,4-6

Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak.

Ne imádd (Imit héber fordítás: Ne borulj le előttük) és ne tiszteld (Imit héber fordítás: ne szolgáld) azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen, a kik engem gyűlölnek.

De irgalmasságot (Imit héber fordítás: kegyelmet) cselekszem ezer íziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolataimat megtartják.

 

Ha a parancsolat eleje általában minden faragott kép, kézzel készített tárgyi hasonlatosság készítését tiltaná, akkor az információ hordozás minden eszközét is támadhatná. A parancsolat másik fele azonban megvilágítja azt a kört, amelyben leszűkíti, hogy a tiltás mely tárgyakra vonatkoztatható, tehát amelyek tisztelete szolgálatot követel, így Mózes által képviselt hatalmi törekvések veszélyeztetését éri el. A féltékenység ebben a parancsban fokozott hangsúlyozása csak növeli az első parancsolat hatalmi szemszögből elhangzott voltát, a büntetések és ígéretek eltúlzása pedig a befolyásolás szándékát tükrözik. A parancsolat igazságtalan jellege itt nyomban tetten érhető. Mivel a büntetés olyan személyekre terjed ki, akiknek hatalomhoz való lojalitásáról még meg sem győződhetett az Ismeretlen Intelligencia, az utódokat ért sujtások vagy ajándékok érdemtelenül érik őket. Mózes ugyan próbál megfogalmazni egy megkülönböztető eljárást az atya és fia törvénytiszteletében eltérő magatartásával szemben:

 

 5 Mózes 24,16:

Ne ölessenek meg az atyák a gyermekek miatt, és a gyermekek ne ölessenek meg az atyák miatt; mindenki a maga vétke miatt ölessék meg.

 

De ez csupán a bíró, vagy törvényszék elé tartozó ítéletek szabályozására vonatkozik, az Ismeretlen Intelligenciának meghagyja a jogot az igazságtalan büntető eljárásokra harmad és negyed íziglen. Ezékiel próféta talán pontosan ennek az igazságtalanságnak próbál véget vetni, és törölné el azt a szólássá vált és a tízparancsolattal alátámasztható elvet, hogy:

 

 Ezékiel 18,2:

Mi dolog, hogy ezt a közbeszédet szoktátok mondani Izráel földjén, mondván: Az atyák ettek egrest, és a fiak foga vásott meg bele?

 

Ezékiel megszünteti ezt a kőbe vésett igazságtalanságot, és hangsúlyt ad annak a törvényességnek, hogy csak az viselje az ítéletet, aki vétkezik, de az ártatlan ne viselje a szülei, vagy mások vétkét.

 

A parancsolatból jól tükröződik, hogy az Ismeretlen Intelligenciát nem érdekli az ember, nem az ember szeretete hajtja, és az utódok élete, személye és magatartása sem érdeklik. Az érdekli, hogy parancsolatát az ember megtartja vagy sem, engedelmes vagy sem, szolgai minősítését maximálisan teljesíti, vagy sem. Az utódok büntetése talán azért ilyen kemény, mivel az atyjuk nyomán feltételezhető - de nem bizonyítható -, a hatalomtól való elhajlás minden leszármazott esetében, ezért a „jobb elejét venni, mint befürödni” elven csapásokkal sújtja azokat is.

Ebből a parancsolatból jól látható, hogy a szeretet és gyűlölet milyen függésről árulkodik Mózes szellemiségében, és megint csak a parancsolatoknak való engedelmeskedés tükrözi a formai szeretetet az Úristen felé, és a parancsolatoknak való engedetlenség tükrözi a formai gyűlöletet az Úristen felé. Mivel itt az emberi természet megrontásával találkozunk ezt érdemes alaposabban körüljárnunk.

Az érzelmek az egyénnek a környezet hatásaira adott spontán válaszai, ennél fogva sosem szabályozható, sőt tovább menve a törvényeknek való engedelmeskedés ezeken keresztül nem szűrhető le. A szeretet és a gyűlölet az egyén átéléseit jelentik egy olyan helyzetben, amelynek kimenetele az egyén számára örömöt, vagy szenvedést jelent azok felé, akik a helyzet megteremtésében közreműködtek. Nyílván elvárható, hogy az ember Teremtője az ilyen kérdésekkel alapvetően tisztában legyen, ha tehát úgy fogalmaznak meg egy parancsolatot, mely ennek tisztázatlanságát tükrözi, a parancsolat nem eredhet a Teremtőtől.

Egyáltalán nem állítható egy törvénynek engedelmeskedő emberről, hogy szereti azt a törvényhozót, amelynek törvényeit félelemből, vagy a bőség ígérete utáni vágytól hajtva tartja be. De az sem állítható, hogy ha valaki nem tartja be a törvényt, mert valamilyen kényszerhelyzet arra indította, hogy megszegje, gyűlöli azt a törvényhozót, akinek törvényét megszegte. Érzelmi kérdésre változtatni a törvényeknek való engedelmeskedés kérdését tehát vagy az emberi természethez való hozzá nem értést tükrözi, vagy hozzáértés esetén szándékos manipulálást jelent, hogy a hatalom az egyénben lelkiismereti problémát váltson ki hamis érvelésével. A parancsolat, nyomást próbál gyakorolni úgy az egyénre, hogy a törvények betartásához szeretetet, a törvények be nem tartásához gyűlöletet érezzen, ezzel a lelki manipulációval megrontja az egyén érzésvilágát. Mikor tehát a hatalom eszköze a megfélemlítés és az ígérgetés, a szeretetre és gyűlöletre hivatkozni csak megtévesztés szándékából lehet, különösen abban a helyzetben, amikor a szeretet és gyűlölet érzése nem a törvénynek való engedelmesség vagy engedetlenség bizonyítéka.

 

3. parancsolat

 

 20,7: Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába (Imit héber fordítás: álságra) fel ne vedd; mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi.

 

A parancsolat veszélye eleve abban rejlik, hogy nem tisztázza a „hiába” vagy „álságra” felvétel körülményeit. A hiábavaló emlegetés értelmezéséhez tehát megint csak Mózes szellemiségéből kell kiindulnunk, azaz, mikor látja Mózes nem hiábavalónak az Ismeretlen Intelligencia nevének emlegetését. Nem különben nincs tisztázva maga a név. A tisztázatlan feltételek nagyobb támadási felületet biztosítanak azok ellen, akikre az isten nevének hiábavaló alkalmazását ráfoghatják, vagy értelmezésektől függően támadhatnak más és más személyeket meg. Nézetem szerint itt olyan gyakorlatnak venné Mózes az elejét, amelyet Isten nevével fémjeleznek, de nem tőle ered, tehát azt varázslással, babonasággal, vagy hamis prófétasággal tudja vádolni. Későbbi törvényeiben ugyanis ezeknek a büntetése halálos, és összefüggése a hiábavaló név alkalmazásával vagy annak álságos felvételével igen szoros.

A parancsolat legnagyobb veszélye az Ismeretlen Intelligenciával kapcsolatos kritikus megjegyzések és észrevételek azonnali támadása, a gyökerét látjuk itt megfogalmazni annak, amelyben a felülről eredő hibák bírálatának nem ad a hatalom teret. Kérdés hogy mennyire nyitják szélesre az Isten nevének emlegetését, csak a névre magára, vagy a hozzáfűződő elvekre is, a néven nevezett Ismeretlen Intelligencia támadása mindenképp egyértelmű, ha meg is szólítják, nem tagadható le azzal, hogy másik istenről beszéltek.

 

4. parancsolat

 

 20,8-11:

Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt.

Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat (Imit héber fordítás: munkádat);

De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot (Imit héber fordítás: munkát) se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belül van;

Mert hat napon teremtette az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugodott. Azért megáldotta az Úr a szombat napját, és megszentelte azt.

 

Szintén egy tisztázatlan parancsolatról beszélhetünk, ugyanis elhangzása után négyezer évvel sem világos Mózes követőinek sok esetben, mit kell munkának tekinteni, így mit ne cselekedjenek szombat napon. Vajon munka a kalásztépés? És a fa szedegetése? A villanykapcsoló felkapcsolása? A gyógyítás vajon munka? Jézus többször került konfliktusba kora írástudóival nem csak a szombatnapi kalásztépés (Máté 12,1), de a szombatnapi gyógyítás (Márk 3,2; Lukács 4,16) megítélésének kérdésében is. Mózes szakértő követői a kalásztépést és a gyógyítást is munkának, így szombatnapon végezve törvényszegésnek minősítették.

Mózes szolgáltat alapot a kalásztépés munkaként való értelmezésének, amikor egy szombatnapon fát szedegető férfit halálra köveztet (4 Mózes 15,32-36). A két féle tevékenység említésében rokon, hogy egyik sem rutinszerű, napi tevékenység gyakorlását tükrözi, hanem attól eltérően eseti lépésként jelentkezik. Ha a fát szedegető férfinek a munkája lett volna a faszedegetés, akkor a leírás megemlítette volna a naponkénti gyakorlatot is. Ennek megemlítése nélkül kénytelenek vagyunk egyedi esetként kezelni, az írástudók tehát így vehették mintaként a kalásztépés megítéléséhez. Hogy egyáltalán vita alakulhatott ki a munka és nem munka közötti különbség megtételéhez, bizonyítja a kőtáblára írt szombatnapos parancsolat pontatlanságát.

A szombati nap megszentelése a teremtés napjainak mintájaként lett megállapítva. A beosztás alapelve az, hogy az Isten hány napon keresztül munkálkodott a teremtéskor és hogy mikor pihent meg. Mintha minden ember által végzett munka a teremtéssel azonos időbeosztással kaptafára ugyanúgy működhetne, a szombatnap kitalálója erre egyáltalán nincs tekintettel. Arra sincs tekintettel, hogy az egynapi pihenést a teremtésre való tekintettel szabja meg, és ne a dolgozó pihenést igénylő valódi szükségletéhez. Nem érv ennek a figyelmetlenségnek ellensúlyozására, hogy Egyiptomban minden zsidónak rabszolgaként és minden nap dolgoznia kellett, ugyanis a rabszolgaságból való szabadulás nem adta vissza a dolgozónak a pihenés idejének saját szükségletei által megszabható jogát. Mivel a munkák jellegüktől, mennyiségüktől és sürgősségüktől függően különböző erőforrásokat, időtartamokat és szakértelmet igényelnek, a törvényes pihenőnap elrendelése összeütközést teremt a dolgozók valódi igényeivel. Vannak munkák, amiket több héten keresztül kell napi szünetet sem tartva elvégezni, aztán tetszőleges pihenési szakasz következhet, és vannak munkák, amelyek kevesebb, mint hat nap alatt elvégezhetőek.

A pihenés kényszere azonnal megváltoztatja a munka lehetőségét, és azt is kényszerré változtatja. A parancsolat a munkához való hozzáállást is kötelezi, ami annyit jelent, hogy ha valakinek módjában állna több napot is pihenni egy héten, akkor ettől megfosztja, és dolgozni kötelezi a szombattól elérő napokon is.

A munka és pihenés beosztását a dolgozónak, szövetségben végzett munka esetén a szövetségi megállapodásnak kell meghatároznia, és egyáltalán nem egy hozzáértetlen döntésből kell megszületni a teremtés napjainak a mintájára.

Vagy hozzáértő volt a döntés? A gyanú jogos, mivel a parancsolat egyben kötelez is a munkára. Ha a nép törvényből elrendelve dolgozik és pihen, nem pedig szükségleteinek megfelelően, akkor érdekei a szolga érdekeivel vethetőek össze. A bőség ugyanis nem munkája eredményeképp, hanem a törvényhez fűzött lojalitásától lesz függővé, mivel a hatalom „megáldja”, és „bőségben élővé” teszi, a törvénnyel szembenállónak munkáját pedig a hatalom „megátkozza”, azaz ínségessé, és nyomorgóvá teszi, függetlenül attól, hogy az előbbi kevesebbet, az utóbbi pedig többet dolgozott-e. A munkára kötelezés több szempontból lehet előnyös a hatalomnak, a dolgozó ember nem gondolkodik, nem vizsgálja a viszonyokat és a létfeltételeket, nem bírálja a hatalom intézkedéseit, hiszen nincs ideje a bírálathoz szükséges tényállások és ismeretanyag felkutatására, sem kidolgozására, ellenben felülről megszabott intézkedésekre épít, és munkájának gyümölcséből vett tized, adó, adomány, és áldozat fogja biztosítani a hatalom megerősödését és fejlődését. A dolgozó ember szolgálata a hatalom vagyoni biztonságának legfontosabb alapja, a szombati pihenés tehát egyáltalán nem a dolgozó érdekeinek megfelelően van kitalálva, hanem a szolgálatához feltétlen szükséges alap biztosításaként lett törvénybe foglalva. Nem beszélve arról, hogy a „szombatnap megszentelése” nem mást jelent, mint a hatalom elveinek, szabályainak, az engedelmeskedés feltételeinek elméleti (indoklások és következmények ismertetésében) és viselkedésbeli előírásainak elsajátítását jelenti, amelyeket a hatalom intézményes letéteményesei, azaz a papok biztosítják. Amelyet pontosan ezen a szombatnapon hajtanak végre, és amit istentiszteletnek, megszentelésnek neveznek. Az istentiszteleti formák tehát nem csak az előírások, szabályok ismertetését tűzi zászlóvégre, hanem egyben megkísérli rendezni a szolgaember hatalomhoz való viszonyát, azaz a hatalom Urához való hozzáállását. Ennek eszközei lesznek az áldozati ceremóniák, amelyek azon túl, hogy a papság megélhetését biztosítja, a hálaadások, engesztelések és vétkek rendezésének alapját is szolgáltatják.

A rafináltság tehát ebben a parancsban igen sokrétű. Nem csak a Teremtésre való hivatkozás tesz szemellenzőt a parancs értelmezői szemére, úgy tüntetve fel, mintha a Teremtőtől eredne a parancs maga, hanem egyben a kényszerpihenő és kényszermunka egymás általi igazolásával emeli törvényerőre az ember kihasználásának szabályozott módját. Istentől tehát nem eredeztethetjük a parancsot, mivel Ő tisztában van az ember szükségleteivel, annak teljesítésének változatos és sokrétű színeivel, így beosztásának meghatározását, közös vállalkozásának megszervezését az ember kezébe helyezte volna, amit Jézus szépen meg is fogalmaz:

 

 Máté 12,8:

Mert a szombatnak is Ura az embernek Fia.

 

A rabszolgamunka igazságtalanságát nem úgy kell megszüntetni, hogy helyette egy másik rossz beosztást varrok az ember nyakába, hanem úgy, hogy ha megszabadítom a rabszolgatartó kezéből, és a pihenés jogának beosztását visszaadom a saját kezébe.

 

5. parancsolat

 

 20,12. Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ad te néked.

 

A parancsolat összekapcsol egy egyéni érdeket a szülő tiszteletével, amely függetleníti a szülői érdem méltatását, vagy a szülői viselkedés bölcsességének felismerését. Nem azért követeli meg a parancsolat a szülői tiszteletet, mert arra a szülők rászolgáltak, bölcsességükkel, szeretetükkel és becsületességükkel kiérdemelték, hanem azért, hogy a gyermek hosszú életet reméljen a földön. A parancsolatban figyelembe nem vett érdemek azt tükrözik, hogy a parancsolat kiinduló szempontja más, mint egy figyelmes, szeretetben gazdag, törődésben gondos szülő-gyermek kapcsolat esetében, ezzel szemben kötelez a tiszteletre, a hosszú élettől való megfosztás a halálos büntetés kilátásba helyezését vetíti előre. A tisztelet itt is, mint Mózes bármilyen tiszteletet követelő és parancsoló helyzetében nem jelent mást, mint az engedelmesség bizonyítékát, és ez ebben a viszonyban sem jelent mást, mint a szülőnek maradéktalanul engedelmes gyermek példaképét. A parancsolat hatalmi megfontolásból származtatott értelmét tükrözi Mózesnek az a rendelkezése, amelyben a már engedetlen gyermeket az egész várossal halálra kövezteti:

 

 5 Mózes 21,18-21:

Ha valakinek pártütő és makacs fia van, a ki az õ atyja szavára és anyja szavára nem hallgat, és ha megfenyítik, sem engedelmeskedik nékik:

Az ilyet fogja meg az ő atyja és anyja, és vigyék azt az ő városának véneihez, és az ő helységének kapujába,

És ezt mondják a város véneinek: Ez a mi fiunk pártütő és makacs, nem hallgat a mi szónkra, tobzódó és részeges:

Akkor az ő városának minden embere kövekkel kövezze meg azt, hogy meghaljon. Így tisztítsd ki közüled a gonoszt, és az egész Izráel hallja meg, és féljen!

 

Nincs vizsgálat annak eldöntésére, hogy vajon a gyermek okkal makacsolta meg magát valamilyen szülői gonoszság, kihasználás vagy erőszakkal szemben, a gyermeknek sosem lehet igaza. Ha egyszer a szülő rámondja, hogy engedetlen, makacs, netán hozzáteszi, hogy részeges és tobzódó, elegendő indok arra, hogy ellenőrzés nélkül kivégeztesse saját gyermekét a város minden lakójával.

A parancsolat üzenete a családi kapcsolaton belül a gyereknek szól. Miért fontosabb, mint hogy a szülőnek parancsolja meg, hogy törődjön a gyermekével, vagy odafigyeljen a gyerek életére, vagy ne terhelje túl a gyermeket, vagy ne erőszakoskodjon vele?  Mert a szempont megint a hierarchikus láncszem építése, amelyben a vallási hatalmon belül a családi hatalom az alapvető építőkocka. A szülő engedelmes a felettes hatalomnak, a gyerek a szülőnek köteles engedelmeskedni. Így a család egy fajta szűrővé válik, melyben a szolgaemberek közösségébe kikerülő családtag korán tesztelve lesz az engedelmességét illetően. A konok és makacs gyermek a szülő felelősségére lesz bízva, hogy időben halálos ítélet alá kerüljön, így ki lesznek szűrve azok a személyek, akik makacsul szabadságot, önállóságot, kezdeményezőkészségre való hajlamot mutatnak korán fel, vagy akik élesebb ésszel felismerve a felettük hozott döntések és ítélkezések jogtalanságát ellenállást építenének ki elsősorban a közvetlen hatalom ellen, aki a szülő. A részegség és tobzódás opció, a gyermeket megkövező közösségnek nem kötelessége ellenőrizni az állítás igazságát, ha az apa és az anya együttesen ad hangot a gyermek ellen.

A parancsolat vérszagú következménye tehát nem csak igazságtalanságokra ad lehetőséget, hanem nem is érdekli az igazságosság. A tisztelet alatt nincs méltatva az igazság, a becsületesség, a bölcsesség, a kedvesség, a törődés és egy csomó olyan tulajdonság, amely a gyermeket feljogosíthatná a szülő tiszteletére, a tisztelet kötelesség, mint ahogy a felettes hatalomnak való engedelmesség sem attól függ, hogy vajon döntései, követelései az igazságosság, becsületesség és hozzáértés keretein belül mozognak-e, vagy egyáltalán mozoghatnak-e.

A megkövezési parancs semmibe veszi a város polgárainak erőszaktól és vértől önmagát távol tartani kívánók szándékait. Mivel a megkövezés minden emberre (de férfire mindenképpen) kötelező, a gyermek halálos ítéletének végrehajtásában az egész város tettestárssá válik. A legszelídebb ember is kötelezve van arra, hogy szennyezze be vérrel a kezét, erőszakkal bánjon a hatalom érdekében akkor is, ha személyes érdekei, vagy szándékai egész más döntést érlelnének. A közös erőszak törvényerőre emelésének ötlete Mózes szellemiségének legsötétebb oldalát tükrözi, mintha folyamatos célként lebegne szeme előtt, hogy az egyetlen lehetséges szabályozó erő az ember kordában tartására nem lehet más, mint az erőszak, ezért a törvényesen elismert erőszakos eszközök alkalmazásával folyamatosan tartja fenn az emberben azt a hitet, hogy a problémák lehetséges megoldása megfélemlítéssel, ha azzal nem, akkor az ellenállás kiirtásával, teljes sikerrel elérhető.

 

A szülői tisztelet, a tekintélytisztelet, az istentisztelet olyan formák tehát, amelyek engedelmességre köteleznek a tisztelt magaslat igaz vagy hamis, becsületes vagy becstelen, bölcs vagy balgatag határozatainak mérlegelésének és a döntés választásának lehetősége nélkül. A kötelezett fél gondolkodásának, önállóságának, képességeinek korlátozásán keresztül az egyén természetének megrontására tör akkor is, ha a végcél a tisztelt magaslat „jónak minősített” értékeinek, mintáinak, példaképeinek elérését tűzi ki célul. Nem származhat olyan parancsolat Istentől, amely teremtett emberének megrontásának alapvető elvét fogalmazza meg. A parancsolat ugyanis nem a bölcs tanításra, az igazság átadására, egy tanács megértésére ösztönöz, hanem az elfogadásra, a felülről hozott utasítások feltétel nélküli végrehajtására. Gondolkodás nélküli tiszteletet parancsol, azaz hozzászoktatja a gyermeket a félelmekhez, a környezetében zajló események iránti vaksághoz, a felsőbb utasítások elvárásához és ellenkezés nélküli helyben hagyásához, ahhoz, hogy készen álljon egy szolgai szerep betöltésére. Ami Mózes számára ideális célként lebegett a szeme előtt.

 

6. parancsolat

 

 20,13. Ne ölj.

 

A legfontosabb észrevételem ennél a parancsolatnál, hogy egyáltalán nem keresztény szemszögből hangzik el. A parancsolat ugyanis korlátozott hatósugárral rendelkezik, mégpedig a törvénynek engedelmes és a parancsolatokat megtartó fiaira a népnek. Tehát nem a nép egészére, és különösen nem más népek ellenséges feleire. A halál osztása ugyanis Mózes törvényében a törvény megőrzése, fenntartása, és a hatalom szempontjainak biztosítása okából kötelező azok ellen, akik valamilyen területen megsértik az érdekeit. A törvényes gyilkosság ítélet formájában ugyanis elrendelt büntetési eszköz. Különleges vonatkozás az, hogy nem csak a bosszú alapelvét érintően alkalmaztatja Mózes, tehát például a gyilkosok meggyilkolására, hanem a hatalom érdekeit védően is törvényerőre emeli. Lemészároltatja az Ismeretlen Intelligencia helyeslésével és támogatásával az aranyborjút imádó egyébként semmi vért nem ontó társait (2 Mózes 32,27), megparancsolja, hogy mindennemű bálványimádót, varázslót, jövendőmondót, hamis prófétát irtsanak ki, amelyek tevékenysége a hatalomnak való engedelmesség veszélyeit keltik vagy fokozzák:

 

 2 Mózes 22,18:

Varázsló asszonyt ne hagyj életben.

 2 Mózes 22,20:

A ki isteneknek áldozik, nem csupán az Úrnak, megölettessék

 5 Mózes 13,5:

Az a jövendőmondó pedig vagy álomlátó ölettessék meg; mert pártütést hirdetett az Úr ellen, a ti Istenetek ellen, a ki kihozott titeket Egyiptom földéből, és megszabadított téged a szolgaságnak házából; hogy elfordítson téged arról az útról, a melyet parancsolt néked az Úr, a te Istened, hogy azon járj. Gyomláld ki azért a gonoszt magad közül.

Ha testvéred, a te anyádnak fia, vagy a te fiad vagy leányod, vagy a kebleden lévő feleség, vagy lelki-testi barátod titkon csalogat, mondván: Nosza, menjünk és tiszteljünk idegen isteneket, a kiket nem ismertetek sem te, sem atyáid.

Ama népek istenei közül, a kik körültetek vannak, közel hozzád vagy távol tőled, a földnek egyik végétől a másik végéig;

Ne engedj néki, és ne hallgass reá, ne nézz reá szánalommal, ne kíméld, és ne rejtegesd őt;

Hanem megölvén megöljed őt; a te kezed legyen először rajta az ő megölésére, azután pedig az egész népnek keze.

Kövekkel kövezd meg őt, hogy meghaljon; mert azon igyekezett, hogy elfordítson téged az Úrtól, a te Istenedtől, a ki kihozott téged Egyiptomnak földéből, a szolgaságnak házából;

És hallja meg az egész Izráel, és féljenek, és ne cselekedjenek többé ahhoz hasonló gonoszt te közötted.

 5 Mózes 18,20:

De az a próféta, a ki olyat mer szólani az én nevemben, a mit én nem parancsoltam néki szólani, és a ki idegen istenek nevében szól: haljon meg az a próféta

 

Mózes rendelkezéséből világos, hogy nem a szeretet a legfontosabb vezérelv, nem az életvédelem a legfontosabb szempont, hanem a hatalom érdekei, a rendelkezések és parancsolatok megtartása, a hatalom minden élet felett magasabb értékkel bír. Az ember életének a Mózes képviselte szellemiség előtt nincs értéke, törvényes gyalázattal lesz illetve, ami abban a minősítésében fogalmazható meg, hogy istentelen, bűnös és gonosztevő, akit ki kell irtani, kivéve, ha az egyén maximálisan szolgai teljesítményt tud nyújtani. Ilyenkor aztán védelmezi. A határvonal tehát a „ne ölj” és „öld meg” parancsolatok között nem a szeretet, ahogy a keresztény írástudók szeretik feltüntetni, hanem a hatalom, a parancsolatoknak való engedelmesség vagy engedetlenség, az előírások betartásához való hozzáállás, a hatalomnak való behódolás az igazi, döntő szempont, amely engedetlenség esetén felrúg szeretetet, megszüntet irgalmasságot, szánakozást, kiírt barátot, családtagot, kedvest és minden szeretett atyafit. A szombat megsértőjénél, a fát szedegető férfi esetében is már láttuk, hogy bizonytalanul munkavégzésnek minősített esetben is halálos ítélet a büntetés, tehát az emberi értékek, becsületesség, szelídség, értelmesség, kedvesség vizsgálata, figyelembe vétele az Ismeretlen Intelligencia szemében jelentéktelen, bizonyítván, hogy az Ismeretlen Intelligencia nem az ember Teremtője, sem az Atyja. Ezzel szemben mindenképp szeretne a teremtett ember felett uralmat venni.

 

7. parancsolat

 

 20,14. Ne törj házasságot! (Károli fordításban hibásan: Ne paráználkodjál.)

 

A hatalom szemszögéből a család a legfontosabb csavar a hierarchia gépezetében. Hogy nem érzelmi megalapozású kapcsolat védelmére vonatkozik a parancsolat, tükrözi az, hogy nem a házasság hibás, értelmetlen, érzelemnélküli megkötését tiltja, hanem a házasságba már belépett felek viszonyának megzavarását. A család szerkezete Mózes társadalmi elképzelésében többnejűség, a család feje pedig a férfi. A nők jogai háttérbe szorulnak, nem bocsájthatják el férjeiket, és nem állhatnak rendelkezésére más férfiaknak a férjükön kívül. A nő szolgai szerepe előírásos és a férj számára biztosított, alapvetően birtoktárgy, soha, sehol nem viszonyul partnerként, egyenrangú félként, egyenlő jogokkal rendelkezve a férjjel szemben. A parancsolat gyakorlatilag a férfiak tulajdonviszonyát érinti, nem azért van tiltva a házasságtörés, hogy a férfi és a nő közötti szerelmi kapcsolat meg ne romoljon, hanem azért, hogy a kialakult tulajdonviszony ne sérüljön. A férfi és a nő között megromlott viszonyt a férfinak állt jogában megszüntetni, ennek a jognak a nőktől való megfosztása azt igazolja, hogy a férfi akkor is igényelhette a feleség szolgálatát, ha a nő nem szerette. A törvény a férfi jogait védelmezi, mivel a törvény előtt többségben a férfinak lehettek jogai, a férj és feleség alá és fölé rendelésének viszonyát is meghatározza. A férfi a nőt féltékenységből törvény elé idézhette, féltékenységi próbának vethette alá (4 Mózes 5,14-29), de fordítva a feleség a férjjel szemben ezt nem tehette meg.

A házasságtörés tiltása lényegét tekintve a tulajdonviszonyok stabilitását szolgálta, amely a hatalom számára az elsődleges szempont volt.

 

 

8. parancsolat

 

 20, 15. Ne lopj.

 

Éppen azért, mert a hatalom számára a tulajdonviszonyok stabilitása, a felhalmozás, a javak előállítása, a tulajdon feletti gazdálkodás jogkörének biztosítása elsődleges feladat volt, a kőtáblán kiemelkedő fontosságú parancsként a lopás tiltása is megfogalmazódik. A lopás (emberlopáson kívül) nem vonzott halálos büntetést maga után. De a kár megfizetése akár négyszeres, ötszörös mértékben is megszabható volt:

 

 2. Mózes 22,1:

Ha valaki ökröt vagy bárányt lop, és levágja vagy eladja azt: öt barmot fizessen egy ökörért, és négy juhot egy bárányért

 2 Mózes 22,4:

Ha elevenen kapják kezében a lopott jószágot, akár ökör, akár szamár, akár juh: két annyit fizessen érette.

 

Amikor a birtokolt javak nagysága a hatalomhoz való hozzáállás mértékében az egyén befizetéseinek nagyságát is szabályozza, akkor a birtok védelme a hatalom érdeke is. Hogy egyébként az Ismeretlen Intelligencia nincs különösebb tekintettel másik tulajdonára, ezt a Kánaán földjének meghódítása, és tulajdonos népeiktől való elvétele kiválóan illusztrálja. Azok a „gonosznak” minősített népek istentelensége kimerül abban a megfogalmazásban, hogy nem annak a hatalomnak szolgálnak, amellyel Izrael szövetséget vélt kötni:

 

 5 Mózes 9,4:

Mikor azért kiűzi az Úr, a te Istened azokat te előled, ne szólj a te szívedben, mondván: Az én igazságomért hozott be engem az Úr, hogy örökségül bírjam ezt a földet; holott e népeket az ő istentelenségükért [IMIT fordítás: gonoszságukért] űzi ki te előled az Úr

 5 Mózes 12,1-3:

 Ezek a rendelések és a végzések, a melyeket meg kell tartanotok, azok szerint cselekedvén azon a földön, a melyet az Úr, a te atyáidnak Istene ad neked, hogy bírjad azt minden időben, amíg éltek a földön:

 Pusztára pusztítsátok el mind azokat a helyeket, a hol azok a nemzetek, a kiknek ti urai lesztek, szolgáltak az ő isteneiknek a magas hegyeken, a halmokon, és minden zöldellő fa alatt.

És rontsátok el azoknak oltárait, törjétek össze oszlopaikat, tűzzel égessétek meg berkeiket, és vagdaljátok szét az ő isteneiknek faragott képeit, a nevüket is pusztítsátok ki arról a helyről.

 

És a javak elosztásának hatalomtól függő érdekeltsége mutatkozik abban az ígéretben, hogy a tejjel és mézzel folyó földet a szolgává vedlett Izrael fogja megkapni:

 

 5 Mózes 12,29-30:

Mikor kiirtja előled az Úr, a te Istened a nemzeteket, a kikhez bemész, hogy bírjad őket, és bírni fogod őket, és lakozol majd az ő földükön:

Vigyázz magadra, hogy őket követvén tőrbe ne essél, miután már kivesztek előled; és ne tudakozzál az ő isteneik felől, mondván: Miképpen tisztelik e nemzetek az ő isteneiket? Én is akképpen cselekszem.

 5 Mózes 12,32:

Mindazt, a mit én parancsolok néktek, megtartsátok, és a szerint cselekedjetek: semmit ne tégy ahhoz, és el se végy abból!

 

Az összefüggés megint megkérdőjelezi a lopás tilalmának hatókörét, mint a gyilkosság tiltásának esetében, mivel más népektől szabadott volt elvenni a tulajdonukat, és nem csak a tulajdonukat, de az életüket is. A földet ugyanis nem csupán a földet birtokló népek elűzésével, hanem közönséges lemészárlásával oldja meg Izrael, amely nem csak az Ismeretlen Intelligencia helybenhagyásával, hanem saját keze munkájának a részvételével, munkája eredményének feltüntetve megy végbe. Izrael kiírtja a rajta lakó népeket, ám ennek jelentése az, hogy az Ismeretlen Intelligencia a földet jutalmul adja a szolgálatába állított népnek, a lopás védelme tehát csak és kizárólag a szolgálatába álló nép fiait illeti, az idegen isteneket szolgáló népeket nem.

 

9. parancsolat

 

 20, 16. Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.

 

Fontos számításba vennünk azt a körülményt, hogy Mózes törvényei alkalmat adnak bárkinek a törvény általi megölésére, ha két tanúval egy halálos bűn elkövetését bizonyítanak ellene. Az ószövetség leír egy példát, amikor törvényesen ítélik halálra Nábótot, hogy a király megszerezhesse Nábót birtokában álló szőlőt. A halálos ítéletet Jézábel tanácsára hamis tanúk kerítésével oldják meg:

 

 1. Királyok 21,13:

Előjött azután két istentelen ember, és leült vele szemben, és tanúbizonyságot tettek ez istentelen emberek Nábót ellen a nép előtt, mondván: Megszidalmazta Nábót az Istent és a királyt. Kivitték azért őt a városból, és megkövezték, és meghalt.

 

Itt nem csak arra látunk példát, hogy a hatalom ellenességet pusztán szidalmazás esetén is halállal büntették, de arra is, hogy törvényes eszközzel képesek bárkit megölni ennek a parancsnak a nyomán, ha két tanúval állítják a törvényszegés tényét.

 Hogy ilyen feltételrendszer nem származhat egy igazi Teremtő Istentől, azt a feltételrendszer bölcstelensége jól ábrázolhatja. Jól lehet, ez a tilalom maga után vonja a hamis tanú elleni ugyanolyan eljárást, mint amilyen bűnnel vádolta a felebarátot, de ez csak akkor történhetett meg, ha a hamis tanúbizonyság kiderül, ennek lehetőségei pedig olyan körülmények között, amelyben a törvény elfogultan vizsgálódik, igen nehéz lehetett.

 

 5 Mózes 19,18-19:

És a bírák vizsgálják meg jól a dolgot, és ha hazug tanú lesz a tanú, a ki hazugságot szólott az ő atyjafia ellen:

Úgy cselekedjetek azzal, amint ő szándékozott cselekedni az ő atyjafiával. Így tisztítsd ki közüled a gonoszt.

 

Hogy Mózesnek (és képviseltjének) fontos volt ennek a parancsolatnak hangsúlyozása, az szintén a törvénynek engedelmeskedő szolgaember védelme indokolja. Tudja, hogy számítani csak azokra az emberekre lehet, akiket a törvények való engedelmeskedésért cserébe biztonságot és védelmet ígér, tehát fontos annak a körülménynek tisztázása, hogy egy vádolt személy törvényhez való hűsége vajon valóban támadható-e. A hamis tanúnak törvényesen nem vádolható esetekre jelentősége nincs, ellenben a törvény szempontjából vizsgálva valakinek a hűségét a tanúbizonyságok jelentősége már nem hanyagolható el, halálos ítéletek esetén pedig döntő fontosságúakká válnak.

Van egy másik oldala is a dolognak. Ha a törvény nem az ember érdekeit, hanem a hatalom érdekeit tükrözi, mint Mózes esetében látnunk kell, a hamis tanúbizonyság életet is menthet meg. Ha a hamis tanú letagadja a bűnös ellen felhozott vádakat, akkor a törvény kénytelen elengedni, nem hozhat ellene halálos ítéletet. A parancsolat egyoldalúságából kitűnik, hogy a hatalom döntéseinek, rendelkezéseinek, törvényeinek megkérdőjelezhetetlensége minden parancsolat felett álló, így annak méltatása, hogy egy hamis tanú cselekedhet jól, meg sem fordulhat az ember fejében.

10. parancsolat

 

 20,17. Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé.

 

A szavak cseréje és bővítés miatt érdekes lehet az ötödik Mózes könyvben elhangzó verzió is:

 

 5,21: És ne kívánd a te felebarátodnak feleségét; és ne áhítsd (Imit héber fordítás: ne kívánd) a te felebarátodnak házát, szántóföldét; se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát és semmit, a mi a te felebarátodé.

 

A parancsolat megfogalmazása pontatlan. Ha ugyanis az irigykedést szeretné Mózes megtiltani, van rá megfelelő szó. A kívánság, áhítozás, vágyódás emlegetése pedig tévútra vezeti az embert, ezt a tévutat figyelhetjük meg Pál apostol teológiájában, aki a test kívánságainak már felelősséget tulajdonít a bűn keletkezésében, olyan irányba terelve a bűn elleni támadást, mintha eredetileg is az lenne felelős a törvényszegés keletkezéséért, holott a test kívánságairól leginkább belső, teremtett folyamatok, szükségletek tehetnek. Mivel a törvény alapvetően az egyén félelmein keresztül próbál befolyást venni a cselekedetein, a törvény betartása vagy megszegése nem az egyén kívánságaitól, hanem éppenséggel a büntetéstől való félelmeitől függ. Az egyén törvényszegő cselekedeteinek mozgatórugójában kiemelten csak a kívánságot határozni meg, az emberi természet felől való tudatlanságot türközi, mivel egy cselekedet eldöntésében sokkal több összetevő játszik szerepet, sokkal nagyobbak, mint az egyén kívánságai, ezek például a gondolkodása, hite, a lelki állapota, érzelmei, a külső körülmények, korlátozások, kényszerek, és a belső félelmek, indulatok. A felsorolt összes összetevő játszhat szerepet egy törvény megszegésében, amelyek tiltása legalább olyan indokolt lenne, ahogyan azt Mózes a felebarát tulajdonának megkívánásánál gondolta.

 

A parancsolat célja azonban a tulajdon védelme, de okát egy félreértésből eredezteti. Mivel attól, hogy a felebarát tulajdonának megkívánása nem egyértelműen vezet a felebarát tulajdonának megkárosításához, ellenkezőleg, arra ösztönzi az egyént, hogy munkával, befektetéssel ő is hasonló, vagy jobb minőséget teremtsen magának, a felebarát tulajdonának megkívánása törvénytisztelő környezetben valójában „pozitív” (nem törvényt sértő) eredményekre ösztönöz. A felebarátnak zöld a kertje, az egyén nekilát, és a magáét is megműveli, ha tetszik a ruhája, megkeresi a ruhaboltban, ha a háza tetszik meg neki, felépít egy nagyobbat és még szebbet. Mivel a parancsolat értelmetlensége a pontatlanságából fakadóan hibás szemléleteket eredményez, nem eredhet olyan forrásból, amely bölcsebb az embernél.

Ha tehát az egyént a felebarát tulajdonának megkívánása a tulajdon megkárosítására ösztönzi, a parancsolatnak az ártalmas döntést kellene megtiltania, nem magát a kívánságot, amely az egyént a körülményeinek pozitív alakítására is ösztönözheti.