A jó és rossz tudásának mindennapos alkalmazásában tehát szétválogatjuk a jót a rossztól és osztályozni kezdjük a dolgokat, eseményeket, embereket, nézeteket, hiteket, személyeket és mindent speciális, magunk választotta szempontjaink szerint, a jók közé sorolva szempontjainknak megfelelőeket, a rosszak közé sorolva az eltérőeket. Miközben a jónak tartott értékeket támogatjuk a rosszakat korlátozni és megszüntetni igyekszünk, meg nem értve hogy esetleg más, vagy mások szempontjai szerint ezek az értékek éppen fordítottan kerülnek ki az ő mérlegelésük eredményéből. Konfliktus kezdődik köztünk és a környezet között, az összeütközés zavart, káoszt, és szenvedést teremt, közben növeljük a jónak és rossznak tartott értékeink közötti különbségek értetlenségét, amely olyan magyarázatokban lel takarót, mely az elismert oldal érdekeinek képviseletét biztosítani látszik. Az erőviszonyok megkövetelik a szembenálló oldalak szervezését, erőinek, technikai, anyagi eszközeinek összefogását, hatalmi szerkezeteket állítunk össze, és olyan személyeket teszünk az élére, amelynek vezetésével várhatóan a konfliktus sikeres kimenetelére számíthatunk.

Hatalom irányultságú berendezkedések pedig leginkább a döntések láncszerű szervezésében, a döntéshozók alá és fölé rendelésében a leghatékonyabbak, a tetején egyetlen személlyel, a királlyal, császárral és más hasonló elnevezésű személyek uralmával. A centralizált hatalom nem csak arra alkalmas, hogy a tetején a hatalmat birtokló személy különleges előnyöket, juttatásokat és lehetőségeket élvezzen, hanem meghatározó jelentőséggel bír a nép életére, felfogására és cselekedeteire egyaránt. Egyetlen alapelv érvényesülhet ebben a működésben, az alattvalók totális engedelmessége, különben a felül meghozott döntések végrehajtásába állandóan hiba csúszik. A legtökéletesebb hatalmi szerkezet a diktatúra, ahol a fent meghozott döntéseket mindenki ellenállás, kritika és ellenvetés nélkül, hibamentesen végrehajtja. Az ószövetség királyság gondolata sem mentes ettől az elképzeléstől, arra gondolva, ha a király egy Istentől küldött személy, akkor az alattvalóknak szüksége sem lesz ellenállásra, a hatalom döntéseinek felülvizsgálatára, mivel a döntés csak jó lehet, és teljes mértékben a hasznukra válik. A belső konfliktusok rendezése, amelyek keletkezése nem másból származik, mint az alattvaló érdeke és a fent meghozott utasítások érdeke közötti összeütközésből az alattvaló – és nem a feljebbvaló - köteles belátásával, majd érdekének lemondásával tökéletesen orvosolható. Azaz a feltétel nélküli engedelmesség a minta.

 

 Ésaiás 1,19-20:

Ha engedelemmel hallgattok, e föld javaival éltek;

És ha vonakodtok, sőt pártot üttök, fegyver emészt meg; mert az Úr szája szólt!

 

A jó király fogalma csak az alattvaló szempontjából értelmes, mégpedig annak meghatározásával, milyen szempontok alapján tartják a királyt elfogadhatónak, a népet támogatása, védelme, és bölcsessége segítségével túl képes-e juttatni a nyomorúságokon, fogságokon, és egyéb gonosz megszorításokon. A rossz király döntései pedig éppen nyomorúságba, fogságba, és különféle veszedelmek megszorításaiba taszítják.

Az ószövetség írásai tökéletes rajzot nyújtanak a hatalom kialakulásának, birtoklásának és hanyatlásának természetrajzáról, személyekhez kötve ezeknek a fejleményeknek az alakulását. Mivel Ádám és Évától kezdve nem másra megy ki a játék, mint az emberiség feletti hatalom megszerzésére, pontról pontra jutunk el Ábrahám vak engedelmességre jutásától egy teljes nép feletti uralom megszerzéséig, majd fogalmazzák meg a próféták írásaiban az álmaikat az egész föld feletti világuralom lehetőségeiről. A próféták azért próbálják a törvényt megszilárdítani Izraelben, hogy a hatalom megerősödésével először a körülöttük való népeket ámítsák el, majd bírják szolgai engedelmességre azokat is, mint ahogy a zsidókat a hitetés mesterségével lehetett. A világuralom birtokosa, egyben Izrael megszabadítója, és a többi nép fölé emelője a messiás, uralma pedig a messiási királyság.

 

Mózes megindította a kacérkodást a többi népekkel való összevetéssel:

 

 5 Mózes 11,22-23:

Mert ha szorosan megtartjátok mind e parancsolatot, a melyet én parancsolok néktek, hogy a szerint cselekedjetek; ha szeretitek az Urat, a ti Isteneteket, ha minden ő útján jártok, és ő hozzá ragaszkodtok:

Akkor kiűzi az Úr mind azokat a nemzeteket ti előletek, és úrrá lesztek nálatoknál nagyobb és erősebb nemzeteken.

 

 5 Mózes 11,25:

Nem állhat meg senki előttetek; azt műveli az Úr, a ti Istenetek, hogy féljenek és rettegjenek titeket az egész föld színén, a melyre rátapostok, amint megmondta néktek.

 

Láthatjuk, hogy a többi nép fölébe kerülésének alapvető feltétele a parancsolatok tökéletes betartása, a szolgai minőség teljes elfogadása. Ésaiás fogalmazta meg először a teljesülés ígéretével ennek a világhatalomnak az álmát.

 

 Ésaiás 2,2-5:

Lesz az utolsó időkben, hogy erősen fog állani az Úr házának hegye, hegyeknek felette, és magasabb lesz a halmoknál, és özönleni fognak hozzá minden pogányok;

És eljönnek sok népek, mondván: Jertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házához, hogy megtanítson minket az Ő útjaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert tanítás Sionból jön, és Jeruzsálemből az Úrnak beszéde;

Aki ítéletet tesz a pogányok között, és bíráskodik sok nép felett; és csinálnak fegyvereikből kapákat, és dárdáikból metszőkéseket, és nép népre kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanul.

Jákobnak háza! Gyertek, járjunk az Úrnak világosságában!

 

Ésaiás felfogásából láthatjuk, hogy a háborúsággal szembe, az erőszak megoldására nem az értelem, a tudomány, vagy a szeretet méltatása kerül, hanem a tökéletes engedelmesség elfogadása. A népeknek a cselekvési tervet át kell venni a Jeruzsálemben székelő képviseleti hatalomtól, az utat, amin járni kell, ott szabják meg, mutatják meg, és tanítják minden embernek. A pogányok feletti ítélettétel persze azért kell, hogy Jeruzsálemből jöjjön, mert a hatalom centralizált képviseleti rendszerrel működik, és az nincs megengedve, hogy a konfliktusok megoldására a hatalomtól független döntés szülessen például az érdekelt felek önálló megállapodásából. A bírói képviseletet ugyanis papok fogják szolgáltatni:

 

 Zakariás 3:7:

Ezt mondja a Seregeknek Ura: Ha az én utamban jársz, és ha parancsolataimat megtartod: te is ítélője leszel az én házamnak, sőt őrizni fogod az én pitvaraimat, és ki- s bejárást engedek néked ez itt állók között.

 

A centrális hatalom székhelye Jeruzsálem, formája királyság, a legtökéletesebb szerkezet ahhoz, hogy valaki az egész emberiség feletti uralmat birtokba vegye. Ez a valaki a Seregek Ura, az Örökkévalónak tekintett Úristen, az Ismeretlen Intelligencia egyetlen választottja a Messiás:

 

 Ésaiás 11,1-10:

És származik egy vesszőszál Isai törzsökéből, s gyökereiből egy virágszál nevekedik.

A kin az Úrnak lelke megnyugszik: bölcsességnek és értelemnek lelke, tanácsnak és hatalomnak lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke.

És gyönyörködik az Úrnak félelmében, és nem szemeinek látása szerint ítél, és nem füleinek hallása szerint bíráskodik:

Igazságban ítéli a gyöngéket, és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett; megveri a földet szájának vesszejével, és ajkai leheletével megöli a hitetlent.

Derekának övedzője az igazság lesz, és veséinek övedzője a hűség.

És lakozik a farkas a báránnyal, és a párduc a kecskefiúval fekszik, a borjú és az oroszlán-kölyök és a kövér barom együtt lesznek, és egy kis gyermek őrzi azokat;

A tehén és medve legelnek, és együtt fekszenek fiaik, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik;

És gyönyörködik a csecsszopó a viperák lyukánál, és a csecstől elválasztott a baziliszkusz lyuka felett terjengeti kezét:

Nem ártanak, és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén, mert teljes lesz a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják.

És lesz ama napon, hogy Isai gyökeréhez, a ki a népek zászlója lesz, eljönnek a pogányok, és az ő nyugodalma dicsőség lesz.

 

Ugyanez héber fordításból:

Egy vessző ered majd Jisáj törzsökéből, egy hajtás virágzik ki gyökereiből.

Az Örökkévaló szelleme nyugszik rajta, a bölcsesség és az értelem szelleme, jó tanács és erő szelleme, a megismerés és az istenfélelem szelleme.

Döntése istenfélelemmel (valósul meg), nem a látszat szerint ítélkezik, s nem a szóbeszéd vezeti őt. Igazsággal ítél a szegényeknek, becsülettel dönt az ország megalázottainak, Szava erejével sújtja az országot, ajka leheletével öli meg a gonoszt.

Igazság lesz deréköve, ágyékát hűség övezi.

Együtt lakik a farkas a báránnyal, a párduc a kecskegidával legelészik, borjú, oroszlánkölyök és hízó marha együtt legelnek, és egy kis fiú vezeti őket.

A tehén és a medve együtt legelésznek, kölykeik (mellettük) hevernek, az oroszlán pedig, mint az ökör, szalmát eszik.

A vipera fészkénél egy kisgyermek játszik, s a baziliszkusz szeme felé egy csecsemő nyújtja kezét.

Nem ártanak, és nem rontanak többé az Én szent hegyemen, mert megtelt a Föld az Örökkévaló megismerésével, ahogyan a víz a tengert ellepi.

S azon a napon Jisáj gyökere lesz az, amely a népek zászlajául emelkedik, hozzá nemzetek fordulnak, és nyugalma dicsőséges lesz

 

Az elképzelés szerint a Messiás fog rendelkezni egyedül azzal az értelemmel, bölcsességgel, igazságossággal és hűséggel, amely a föld békességét, romolhatatlanságát, igazságosságát képes megvalósítani, fel nem merül a lehetősége annak, hogy a „a bölcsesség és az értelem szelleme, jó tanács és erő szelleme” minden ember számára legyen egy követelmény. Mert a prófétáknak nem az a célja, hogy minden ember értelmes és igazságos legyen, hanem az, hogy lehet bölcstelen és értelem nélkül való, de szolgálatában tökéletesen engedelmessé váljon, a konfliktusokat pedig megoldja a felettes hatalom, a bíróság, a képviseleti papság. A Messiás tehát király lesz, a döntéseket az „Isten ráruházza”, mégpedig azért, mert hűsége felől teljesen bizonyos lesz:

 

 Jeremiás 23,5-6:

Íme, eljönnek a napok, azt mondja az Úr, és támasztok Dávidnak igaz magvat, és uralkodik, mint király, és bölcsen cselekszik és méltányosságot és igazságot cselekszik e földön.

Az ő idejében megszabadul Júda, és Izráel bátorságosan lakozik, és ez lesz az ő neve, a mellyel nevezik: Az Úr a mi igazságunk!

 

A hűség abban válik bizonyossá, hogy az Ismeretlen Intelligencia törvényeit fogja részrehajlásokat és vesztegetést kizárva igazságként szolgáltatni. A Messiás személyét illetően további megerősítést kapunk Ésaiástól.

 

 Ésaiás 55,4-5:

Íme, bizonyságul adtam őt a népeknek, fejedelemül és parancsolóul népeknek.

Íme, nem ismert népet hívsz elő, és a nép, a mely téged nem ismert, hozzád siet az Úrért, Istenedért és Izráel Szentjéért, hogy téged megdicsőített.

 

A megvalósult messiási kor a bizonyíték elsősorban az ószövetség szerint ahhoz, hogy a messiás személyesen elérkezett, tehát mindaddig megkérdőjelezhető a messiás személye, amíg a megjövendölt álmokat nem valósítja meg, Izraelt, Júdeát nem szabadítja meg, el nem érkezik az örök béke korszaka (a népek fegyverekből kapákat nem csinálnak), amíg a népek nem Jeruzsálemből veszik az irányítást, természeti ártalmak tökéletesen megszűnnek, és formája elsősorban királyság nem lesz.

 

Egy messiást a békesség fejedelmeként több ószövetségi írás tünteti fel, nem csak példázatok segítségével, mint ahogy a fegyverekből kapákat készítenek, hanem a békesség hirdetése és megvalósítása egyik fő feladatának látszik:

 

 Ésaiás 9,6:

Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az õ vállán lesz, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek [Imit fordítás szerint itt ez áll: Csodálatosat határoz a hatalmas Isten], örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!

 

 Ésaiás 52,7:

Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, a ki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet, a ki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened!

 

Fennmaradt egy kijelentése Jézusnak az evangéliumokban, amelyben önmagáról éppen ezt a zsidó-messiás funkciót, a hatalom által békességteremtő képet elveti:

 

 Máté 10,34-36:

Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert [Lukács 12,51 szerint: meghasonlást].

Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támaszszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt;

És hogy az embernek ellensége legyen az ő háza népe.

 

Lukács még ezt is megőrizte:

 

 Lukács 12,49:

Azért jöttem, hogy e világra tüzet bocsássak: és mit akarok, ha az már meggerjedett?

 

Nagy jelentőségű kijelentés, valódi messiás-kép cáfolatot hordoz magában. Az „azt gondoljátok, hogy békességet hozok a világnak” kifejezés egyértelműsíti, hogy a zsidók valóban azt gondolták a próféták írásai alapján, és tanítványai is még a messiást látták benne. Ezt megtagadva, a békesség fejedelme helyett a meghasonlás fejedelmének állítja be önmagát, aki a konfliktust az egyén közvetlen környezetében teremti meg, és ez valóban tükrözi annak az összeütközésnek a gyümölcsét, ami tanításának következtében, az egyén gondolkodásában beállott felismerések miatt az egyén és környezete között kialakul. A fegyver Jézus szemléletében nem a puska vagy a husáng, nem az erőszak jelképei, hanem maga a szó, az igazság eszköze, amely éppen úgy tud veszélyt hordozni magában, mint a kétkezi kard. Csakhogy nem az életre veszélyes, hanem azokra a nézetekre, eszmékre, tanításokra és írásokra, amelyek gúzsba kötik az életet, az emberek gondolkodását, érzését, cselekvését, amelyek tekintélyek kezéből származóan az egyén fölé magasodnak, hatalmukba kerítik, elnyomják őt, és törvényeik, szabályaik, előírásaik segítségével terhet raknak a vállára, miközben békességet és bőséget ígérnek, vagyis, amit éppen a próféták messiásától várnak. Jézus tüzet bocsát a világra, nem múlandó békességet, és a tűz képes füstté változtatni minden fát és pozdorját, hamisságot és igazságtalanságot, amely az igazság ismerete ellen emeltetett, amely nem „kősziklára építtetett”. Ezt a tüzet a tanítása rejti magában, amely összeütközésbe kerül az uralkodó hittel, szabályokkal, rendelkezésekkel, törvényekkel, és amelyet az összeütközés hevessége lobbant lángra.

 

Meg kell látnunk tehát a különbséget, amely Jézus tanításai, szerepe és elvárásai valamint a zsidó messiás szerepe és elvárásai között húzódik. Míg Jézus a hangsúlyt a mennyei Atyával való személyes kapcsolatra, az Igazság Lelkének és Szellemének vezetésére és tanítására helyezi, nem igényel sem központi székhelyet, sem központi irányítást és képviseletet, a zsidó messiás ezzel szemben hatalom centrikus, formailag egyszemélyi királyság, a székhelyét Jeruzsálembe helyezi, a bölcsességet és értelmet csak személyesen a Messiástól képes eredeztetni, és Jeruzsálemben eldöntve hinti szét a világ népei számára a nekik fentről megszabott feladatokat. Éppen egy hatalom központi szerkezetű elképzelése mutatja az elv nem Istentől származó eredetét, mivel egy teremtett hely, személy és intézmény függésében működő szervezeti lánc eleve egy teremtett személy uralmára van kitalálva. Az Isten képes minden emberrel személyes kapcsolat kialakítására, így az ő működéséhez nincs eleve szükség sem tolmácsokra, sem közvetítőkre, sem olyan szervezetre, amely a főtől a farokig juttatja el a mozgatásához szükséges információkat, mivel ennek pályakiépítése a közvetlen kapcsolat miatt felesleges.  Jézus a belső megtisztulást, az igazság megismerését, és a szeretet gyakorlását teszi elsődleges feladattá, amely egyben az Istennel való összhangnak, kapcsolatnak is a megoldása, a zsidó messiás az engedelmességet teszi annak feltételévé, hogy bőség és biztonság uralkodjon a népek életében. Jézus a gonoszság megszüntetéséhez az igazság megismerését és a szeretet felébresztését választja eszközül, a zsidó messiás karddal veri el a hitetlent, és tűzzel pusztítja ki az engedetleneket, a békesség eszköze az erőszak, a biztonság feltétele a nemzetek felett vett győzelem.

 

 Ésaiás 59,17-20:

És felölti az igazságot, mint páncélt, és a szabadítás sisakja van fején; felölté a bosszúállás ruháit, mint köpenyt, és búsulással veszi magát körül, mint egy palásttal.

A cselekedetek szerint fog megfizetni: haraggal ellenségeinek, büntetéssel szorongatóinak, büntetéssel fizet a szigeteknek.

És félik napnyugattól fogva az Úrnak nevét, és napkelettől az ő dicsőségét, mikor eljön, mint egy sebes folyóvíz, a melyet az Úr szele hajt.

És eljön Sionnak a megváltó, és azoknak, a kik Jákobban megtérnek hamisságokból, szól az Úr.

 

Ezek a szavak az igazságosságról, meg a szabadításról formálják ki azt az elképzelést, ahogyan azt a messiás vonatkozásából is kell értenünk. Az igazságosságban a cselekedetek szerinti fizetség összekapcsolódik a bosszú alkalmazásával, a szabadítás a haraggal, a megtérés pedig a félelemmel. Malakiás is megerősíti a megfélemlítő ítéletet:

 

 Malakiás 4,1-4:

Mert íme, eljön a nap, lángoló, mint a sütő-kemence, és olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja, és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura, a mely nem hagy rajtok gyökeret, sem ágat.

És feltámad néktek, a kik félitek az én nevemet, az igazságnak a napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt, és kimentek és ugrándoztok, mint a hizlalt tulkok.

És széttapodjátok a gonoszokat, és porrá lesznek lábaitok nyomása alatt azon a napon, a melyet én szerzek, azt mondja a Seregeknek Ura.

Emlékezzetek meg Mózesnek, az én szolgámnak törvényéről, a melyet rendeltem ő általa a Hóreben, az egész Izráelnek rendelésekül és ítéletekül.

 

Malakiás tehát a messiási kort, az Ismeretlen Intelligencia uralkodásának a teljes megkezdését pusztító tevékenységgel vezeti be, a „porrá lesznek lábaitok nyomása alatt” kifejezés sejtetni engedi, hogy megint csak nem saját maga fogja a pusztító tevékenységet végrehajtani, hanem mint a tejjel és mézzel folyó föld népirtásakor Izraellel végeztette el, a föld „gonosztevőinek”, azaz a „pogány engedetlenek” kiirtását is másokkal fogja elvégeztetni. A Mózesre való hivatkozás alatt önmagát ugyanazzal az Ismeretlen Intelligenciával azonosítja, akit Mózes történetében már alaposan megvizsgáltunk, tehát szó nem lehet az élő Istennel, vagy a mennyei Atyával való azonosságról. A messiási kor tehát az Ismeretlen Intelligencia álma, a messiás az ő alkalmazott és választott királya, a tervezett rendszer célja, hogy az egész emberiség pedig szolgáljon és engedelmeskedjen minden parancsának.

 

A kereszténység messiásként Jézus személyét próbálja meg beállítani, ezt közelebbről is szemügyre vesszük ebben a fejezetben. Már az előzőek alapján is sejteni engedtem, hogy szó nem lehet arról, hogy Jézus annak a szerepnek betöltésére jött volna, amit a zsidó próféták a messiás fogalma alatt elvártak. Sem Izrael helyreállítása, sem a vadállatok eltűnése, sem a világ népeinek békessége, sem Jézus királysága nem valósult meg az ő idejében, ezek olyan alapvető hiányosságok, amelyek bármilyen párhuzam mellett is Jézust, mint a zsidó messiás alapjaiban cáfolja meg. Ellenben mégis több keresztény elmélet ezeken kívül is szeretné alátámasztani, hogy Jézus mégis a próféták által megígért messiás.

Az egyik keresztény módszer az ószövetségi írások egyes részleteinek a szövegkörnyezetből kiragadott értelmezésein alapszik. A kiragadás technikája olyan új jelentés hozzáadását teszi lehetővé az eredeti szöveghez, amelyet a szöveg írója nem is gondolt. Az Ésaiás 53 fejezete például a szenvedő szolgáról szólnak, amelyeket Izraelre vonatkoztatva a könyv korábbi és további fejezetei is megerősítenek. Kiragadott részleteivel azonban a szenvedő Jézust próbálják az íróval megjósoltatni, így a szenvedő messiás fogalmát Ésaiással alátámasztani.

Hogy a szolga fogalma alatt Izraelt kell érteni ezt korábban maga a próféta világosan kijelenti:

 

 Ésaiás 49,3:

És mondta nekem: Szolgám vagy te, Izráel, a kiben én megdicsőülök.

 

Megváltónak az Ismeretlen Intelligencia önmagát jelöli meg, nem emberi személyt:

 

 Ésaiás 49,7:

Ezt mondja az Úr, Izrael Megváltója és Szentje, annak, akinek életét megvetették, akit a nemzetek megutáltak, a kényurak szolgájának: Királyok állnak majd fel, ha meglátnak, és fejedelmek borulnak le, az Úr miatt, aki hűséges, Izrael Szentje miatt, aki kiválasztott.

 

A szenvedő szolga utáltságát ebben az idézetben is megemlíti Ésaiás, amelyben egyértelműen Izraelre, és ebben nem egy személyre céloz. Ésaiás minden fejezetében megváltó alatt saját magára céloz az Ismeretlen Intelligencia, sosem egy konkrét messiásra, vagy emberi alakra.

 

 Ésaiás 41,14:

Ne félj, férgecske Jákob, maroknyi Izráel, én, megsegítlek, szól az Úr, a te megváltód, Izráelnek Szentje!

 Ésaiás 43,1:

És most, oh, Jákob, így szól az Úr, a te Teremtőd, és a te alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!

 Ésaiás 43:14:

Így szól az Úr, a ti megváltótok, Izráel Szentje

 Ésaiás 47:4:

Így szól a mi Megváltónk, seregeknek Ura az Õ neve, Izráel Szentje!

 

A megváltott alatt sem a világra gondolt Ésaiás, vagy az emberiség bűneire. A megváltott egyértelműen Izrael, Jákob nemzedéke, akit az istenként feltüntetett Ismeretlen Intelligencia vált meg fogságából, nyomorúságából:

 

 Ésaiás 59:20:

És eljön Sionnak a megváltó, és azoknak, a kik Jákobban megtérnek hamisságokból, szól az Úr.

 Ésaiás 60:16:

És szopod a népek tejét, és a királyok emlőjét szopod, és megtudod, hogy én vagyok az Úr, megtartód és megváltód, Jákobnak erős Istene.

 

Sion és a népek között felállított megkülönböztetés, élesen elválasztja a népeket Jákob házától, Izraeltől, tehát a megváltás nem vonatkoztatható a világra.

 

Szövegkörnyezetbe nem illeszkedő, sőt félrefordított utalást jelent a szűztől születés igazolása is a próféták írásaiból. Máté hivatkozik Ésaiásra ennek igazolására:

 

 Máté 1,22-23:

Mindez pedig azért volt, hogy beteljesedjék, a mit az Úr mondott volt a próféta által, a ki így szól:

Íme, a szűz fogan méhében és fiat szül, és annak nevét Immánuelnek nevezik, a mi azt jelenti: Velünk az Isten.

 

A hivatkozást több fordítás is szűznek jelöli Ésaiásban is a szöveget:

 

 Ésaiás 7,14:

Ezért ad jelt néktek az Úr maga: Íme, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek

 

Ennek ellenére az eredeti héber szöveg így hangzik:

 

Íme, a fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezi el.

 

A héber fogalom „álmá”, fiatal nőt és nem szüzet jelent, a névelő pedig határozott, tehát a próféta konkrét személyre célzott, amit meg is nevez később a szövegben. A keresztény módszer, a „szövegből kiragadás” nem engedi megvilágítani, hogy a próféta nem Jézus anyjára, hanem egy prófétaasszonyról szól, akit Ésaiás a következő fejezet fejt ki részletesebben:

 

 Ésaiás 8,3:

És bementem a prófétaasszonyhoz, a ki fogant, és szült fiat

 Ésaiás 7,16:

Mert mielőtt e gyermek megtanulná megvetni a gonoszt, és a jót választani, elpusztul a föld, melynek két királyától te reszketsz.

 Ésaiás 8,4:

Mert mielőtt e gyermek ezt ki tudja mondani: apám és anyám, Damaszkus gazdagságát és Samaria prédáját Asszíria királyának szolgája elviszi.

 

A beszéd Akház királyhoz szól (7,12), aki Damaszkusz és Szíria királyától, attól a két üszögdarabtól fél (7,4), akik meg akarják támadni Jeruzsálemet, tehát 700 évvel Jézus születése előtti időszakról. Azaz Ésaiás szerint nagyon közeli időszakról van szó, még mielőtt a gyermek „megtanulja megvetni a gonoszt, és a jót választani”, vagy „ki tudja mondani: apám és anyám”, a két király földje elpusztul.

 

A szöveg szerint itt a fiút „siess zsákmányra és gyorsan prédára” névre keresztelik, de az azonosságot Immánuellel a neki szóló ígéret megerősíti, ha eleve nem két gyermekről van szó. Mert ugyanaz a két királynak, Damaszkusz és Szíria királyának földje és gazdagsága, akiktől retteg Akház, mindkét esetben a gyermek tudatossá válása előtt pusztul el, mielőtt felismernék a különbséget jó és rossz (7,16), apám és anyám (8,4) között. A 8. fejezet folytatásában egyébként, mire felnő a gyerek, már Immanulnek hívja a próféta, addigra Asszíria királya bevonul Júdába, és „elönti”.

 

 Ésaiás 8,8:

Behatol Júdába és áthömpölyög rajta, elönti, míg egészen nyakig nem ér. Kiterjesztett szárnyai betöltik országod egész szélességét, ó Immánuel.

 

A jelül adott gyermek, vagy gyermekek vissza is térnek Ésaiás következő soraiban, de már a jelük megtörtént, beteljesült prófécia hivatkozik rájuk:

 

 Ésaiás 8,18:

Íme, én és a gyermekek, kiket adott nekem az Űr, jelekül és csodákul Izraelben, az Úrtól, a Seregek Urától, aki Sion hegyén lakik.

 

Immánuel tehát nem egy távoli időben világra jövő messiás, aki szűztől születik, hanem egy korabeli gyermek egy prófétaasszonytól, vagy egy fiatalasszonytól, és csak az idők változására szolgál jelül. Akház király elleni szövetség idejétől Asszíria Júdába hömpölygésének idejéig nem telik el egy emberöltő. A gyermek, akinek 8,8 verse szerint már országa van, a következő fejezetben már Izrael világosságaként jelenik meg, aki a Békesség Fejedelme, és Dávid trónjának uralmát növeli, a próféta szerint királysága nem lesz vége soha örökké:

 

 Ésaiás 9,5-6 – IMIT fordítás:

Mert gyermek született nekünk, fiú adatott nekünk és vállán van az uralom, és e néven hívják: Csodálatosat határoz a hatalmas Isten, Örök atya, Béke fejedelme;

Az uralom nagyobbítására és békére vég nélkül Dávid trónján és királysága fölött, hogy megszilárdítsa és megtámassza joggal és igazsággal mostantól mindörökké.

 

Fontos ügyelnünk, hogy a keresztény fordítások jövő időre változtatják a múlt időt, hogy elvegyék a prófétai jövendölési hibájának kivehetőségét, ugyanis a megjövendölt uralom nem érkezett el. Sőt, a reményt keltő sorok teljesületlenségét később, a babiloni fogság idején, számon kéri a nép, amely le nem rögzített vádak a próféta válaszaiban tükröződnek:

 

 Ésaiás 50,2:

Olyan rövid már a kezem, hogy meg nem válthat? Vagy nincs bennem megszabadításra való erő?

 Ésaiás 58,2:

Holott ők engem mindennap keresnek, és tudni kívánják utaimat, mint oly nép, a mely igazságot cselekedett és Istene törvényét el nem hagyta; kérik tőlem az igazságnak ítéleteit, és Istennek elközelgését kívánják.

 Ésaiás 59,1:

Íme, nem oly rövid az Úr keze, hogy meg ne szabadíthatna, és nem oly süket az ő füle, hogy meg nem hallgathatna.

 

A nép között tehát terjengett az a hit, hogy az Isten nem képes őket megszabadítani, rövid a keze, nincs benne erő, nem jön el a megváltás, nem hallgatja meg, ha hozzáfordulnak, nincs közel, az ítélet. ami őket éri nem igazságos, pedig megtesznek a törvény szerint mindent, és mégis ártatlanul szenvednek. A prófétának ebben az időben már magyarázkodnia kell, és a szabadulás, a béke eljövetelének halogatására a nép bűnösként megvádolásával felel:

 

 Ésaiás 59,2:

Hanem a ti vétkeitek választanak el titeket Istenetektől, és bűneitek fedezték el orcáját ti előttetek, hogy meg nem hallgatott.

 

A praktika egyszerű, az ígéretet megteszi a próféta Isten nevében, a teljesülés elmaradását pedig a nép vétkeivel nyugtázza. Ahelyett, hogy Ésaiás könyvének elején az Asszír király pusztítása alóli felszabadulás, és a megjövendölt békés királyság következett volna Izraelre, - amit Immánuel nevéhez köt a próféta -, az Ésaiás könyvének végén már kétszáz év elteltével a babiloni fogságba esett nép szenvedéseit magyarázza. Később a babiloni fogság idején írott szöveg valamilyen értelmet próbál vinni ebbe az ártatlan szenvedésbe, és a szolgáló Izrael betegségét, elnyomását és nyomorát a mások bűneinek viselésével indokolja. A dicsőséges Szolga helyébe a szenvedő Szolga lép, és minden írástudói szakértelmükre szüksége van az írásmagyarázóknak, hogy ezeknek a teljesületlenségét, ellentmondásosságát vagy értelmetlenségét kimagyarázzák. De amilyen kudarcos volt a dicsőséges szolga elővezetése, olyan kudarcos kellet, hogy legyen a szenvedő szolga képe, mivel a „helyettes szenvedés” elmélete csak az Istennek az igazat a hamistól megkülönböztetésre képtelen ítélkezéseit, vaktában vagdalkozását, igazságtalanságát és az ártatlanok semmibe vételét magyarázná ki. És az Immánuelnek jövendölt békés kor, a ferdítések következtében elcsúszott a távoli jövőbe, és így meghagyták egy világuralmi rendszer vágyát és fogalmában, amely Dávid királyságának kiterjesztését jelenti a pogányok minden nemzetsége felett.

 

Ugyanilyen szövegkörnyezetből kiemelt idézettel próbálja a zsidókhoz írott levél alátámasztani az írás Jézusra utalását a következő helyen:

 

 Zsidó 1,5:

Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül: Én Fiam vagy te, én ma szültelek téged? És ismét: Én leszek neki Atyja és ő lesz nékem Fiam?

 

Az idézet Sámuel könyvére utal, ahol ez áll:

 

 2 Sámuel 7,14

Én leszek néki atyja, és ő lesz nékem fiam, a ki mikor gonoszul cselekszik, megfenyítem őt emberi vesszővel és emberek fiainak büntetésével

 

A szöveg folytatása eleve gyanússá teszi, hogy nem Jézusra gondol a szerző, hiszen őt miféle gonoszságért kellene megfenyíteni? A szöveg természetesen Salamon királyra céloz, hiszen az ószövetség róla állítja, hogy az Úr fia lesz:

 

 1 Krónikák 22,9-10:

Íme, fiad lesz néked, a kinek csendessége lesz, mert nyugodalmat adok néki minden körüle való ellenségeitől; azért neveztetik Salamonnak, mert békességet és nyugodalmat adok Izráelnek az ő idejében.

Ő csinál az én nevemnek házat; ő lesz nekem fiam és én néki atyja leszek, és megerősítem az ő királyságának trónját Izráel felett mindörökké.

 

Tovább vizsgálva a Jézusra vonatkoztatott messiási előjelzéseket azt látjuk, hogy szándékosan rossz fordítást alkalmaznak a zsoltárokban, hogy abban az idézetben is Jézusra utaló valamilyen konkrét jelet lássanak a keresztények. A Károli fordításban például ez szerepel:

 

 Zsoltár 22,17:

Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott; átlyukasztották kezeimet és lábaimat.

 

Az eredeti héber szövegben azonban ez áll:

 

Kutyák zártak már körül, gonosztevő banda acsarkodik rám, körülvették kezemet és lábamat, akár egy oroszlán

 

Az oroszlán alatt utal a zsoltáros Dávid királyra, akinek üldöző ellenségeit már egyszer oroszlánhoz hasonlított:

 

 Zsoltár 7,2-3:

Én Uram Istenem, benned bízom; oltalmazz meg engem minden üldözőmtől, és szabadíts meg engem,

Hogy szét ne tépje, mint az oroszlán az én lelkemet, szét ne szaggassa, ha nincsen szabadító.

 

Következő vizsgálandó nézet a kereszténység új szövetség elméletének egyik pontja a zsidókhoz írott levél alapján azt igyekszik alátámasztani, hogy a próféták a régi szövetség felváltásáról beszélnek:

 

 Zsidók 8,8-10:

Így feddte meg őket ugyanis: Íme, jönnek napok - mondja az Úr -, s új szövetségre lépek Izrael házával és Júda házával.

Nem olyan szövetségre, mint amilyet atyáitokkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogtam és kivezettem őket Egyiptom földjéről. De mivel nem tartották meg a szövetséget, én sem törődöm velük - mondja az Úr.

Ez lesz a szövetség, amelyet ama napok után Izrael házával kötök majd - mondja az Úr. Elméjükbe vésem és szívükbe írom törvényemet. Istenük leszek és ők a népem lesznek.

 

Az író Jeremiást használja fel ahhoz, hogy a zsidó néppel való törődés felhagyását bizonyítsa a levélben, holott Jeremiás az idézett helyen ennek ellenkezőjét állítja, vagyis azt, hogy a nép hűtlensége ellenére az Úr továbbra is az Istenük marad:

 

 Jeremiás 31,31:

Íme, eljönnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és Júda házával.

Nem ama szövetség szerint, a melyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, a melyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Egyiptom földéből, de a kik megrontották az én szövetségemet noha én férjük [uruk] maradtam, azt mondja az Úr.

 

A korábbi szövetség megerősítésének gondolata egyébként több prófétánál is megjelenik, a megerősítést abban látják, hogy a törvény szívükbe és elméjükbe lesz bevésve. A próféták tehát nem új szövetségre, hanem a korábban kötött szövetség folytatásáról beszélnek, új feltételekkel, amely a messiási kor részeként kerül majd birtokukba:

 

 Jeremiás 32,39-40:

És adok nékik egy szívet és egy utat, hogy mindenkor engem féljenek, hogy jól legyen dolguk, nékik és az ő fiaiknak ő utánuk.

És örökkévaló szövetséget kötök velük, hogy nem fordulok el tőlük és a velük való jótéteménytől, és az én félelmemet adom az ő szívükbe, hogy el ne távozzanak tőlem.

 

Jeremiásnál nincs megválaszolva az az ellentmondás, miszerint ha képes az Ismeretlen Intelligencia olyan szívet adni az embernek, hogy tökéletesen engedelmes legyen, és jól legyen a dolga, akkor ezt miért nem tette meg azonnal a teremtéskor? Sőt, miért nem vezette be a büntető rendelkezések helyett, hogy kicseréli a gonosztevő szívét?  Persze hogy azért nem, mert az Ismeretlen Intelligenciának nem állt hatalmában sem akkor sem most, a feladata éppen azért, az ember legyőzése a félelmének felkeltése által. Fontos tehát kitérnünk arra, hogy itt a próféta nem a szeretet szívbe írására gondol, ahogyan a keresztény írásmagyarázás állítja, hanem ellenkezőleg a félelemre, amely a törvénynek való engedelmesség szolgai motorja már Mózes óta Izraelben. Az „Úrtól eltávozás” lehetetlensége természetesen a törvény betartására vonatkozik, megint csak a hatalom megszilárdítása a prófétai üzenet és egyben az örökkévalónak beállított szövetség célja. Ezékiel is ugyanezt az értelmet erősíti meg:

 

 Ezékiel 11,19-20:

És adok nékik egy szívet, és új lelket adok belétek, és eltávolítom a kőszívet az ő testükből, és adok nékik hússzívet;

Hogy az én végzéseimben járjanak és rendeléseimet megőrizzék és cselekedjék azokat, és legyenek nékem népem és én leszek nékik istenük.

 Ezékiel 36,26-27:

És adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet.

És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolataimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.

 

Ezékiel kijelentése megint annak a bizonyítéka, mint Jeremiásnál, hogy a szív cseréje egyáltalán nem is áll hatalmában az Ismeretlen Intelligenciának, hiszen önmagát kímélte volna meg, sok haragtól, bosszúságtól, indulattól, gyűlölködéstől, utálattól, ha az elképzelésének megfelelően tökéletesen engedelmeskedő robot-emberiséget az első nap ezzel a szívvel teremti. Csakhogy nem ő az emberiség teremtője, ellenben ő akar lenni az ember Ura, így ezt a szívcserét vélhetően az emberiség teljes megfélemlítésének győztes pillanatához köti. Korántsem szabad arra gondolnunk, hogy a hússzív itt a szeretet szimbólumát jelenti, egyáltalán nem, hiszen a próféta világosan a hatalom végzéseinek megőrzésére céloz, tehát itt is a félelemre – megpuhított szívre -, ahogyan Jeremiás ezt ki is mondta. A félelem nélküli szív tehát az a kőszív, amely állandóan engedetlenségre, nyakasságra és ellenállásra biztatja Izraelt, az Ismeretlen Intelligenciának pedig egyáltalán nem tetszik. Az emberi belső lelkiállapotának a manipulációja tehát azt teszi lehetővé, hogy a zsidó nép teljes szívvel a hatalom törvényeit fogja szolgálni, és nem lesz hűtlen az eredetileg Mózes alatt megkötött szövetséghez.

 

Következő megvizsgálandó dolog, hogy problémás hivatkozásokat találni az evangéliumokban is, amely például nem létező jövendölés. Máté például kijelenti:

 

 Máté 2,23:

És oda jutván, lakozott Názáret nevű városban, hogy beteljesedjék, a mit a próféták mondottak, hogy názáretinek fog neveztetni.

 

Csakhogy az ószövetség írásának idején Názáret nem is létezett, és egyetlen próféta sem hivatkozott Názáretre.

 

Pál apostol egyik érvelése Jézus megváltó szerepe mellett is tévedésen alapszik:

 

 Róma 11,26:

És így az egész Izráel megtarttatik, amint meg van írva: Eljön Sionból a Szabadító, és elfordítja Jákobtól a gonoszságokat:

 

A gondolat azt sugallja, hogy Jézus azért jött, hogy elvegye a bűneinket. Az eredeti idézet azonban egész másról beszél, nem azért jön a messiás, hogy elvegye a bűneinket, hanem akkor jön el, ha elfordulunk a bűneinktől:

 

 Ésaiás 59,20:

És eljön Sionnak a megváltó, és Jákob megtérő bűnöseihez! Így szól az Úr.

 

Pál apostol a bűntől szabadulás feladatát Jézusra ruházza, holott a hivatkozott próféta a bűnös feladatául tűzi ki a megtérést.

Pál apostolnak tévedésének jelentősége Jézus messiás voltának megrajzolásában ott húzódik, mikor Urat készít egy olyan küldöttjéből az Istennek, aki tanításba foglalta, hogy nem azért jött, hogy neki szolgáljanak:

 

 Márk 10,45:

Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy õ szolgáljon

 

A Jézusnak tulajdonított királyiszékkel, hogy Urat faragjon belőle a követők számára Pál apostol átmenti a Mózesben előkészített hatalmi elképzeléseket a kereszténységbe Jézus szándékai és tanításai ellenére, hogy a hatalom fejévé Jézust emeli, aki hasonlóképpen nem látható, nem fogható, mint Mózes idejében az általa megrajzolt Ismeretlen Intelligencia. Pál apostol így ugyanolyan centrálisan szervezett hierarchikus egyházat alapít, amelynek szintén ugyanúgy képviseleti rendszere van, mint az Ismeretlen Intelligenciának, de jogot formálhat teljesen új rendelkezések és életvezetési szabályok bevezetésére, amely majd a kereszténység lényegét fogják alkotni. Az Úr itt Jézus, és Jahve csak névleges uralkodó marad, hiszen a hatalmat teljesen átruházza az új Főre, aki Pál szerint Jézus:

 

 Efézus 1,20-22:

A melyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben.

Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és erőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nemcsak e világon, hanem a következendőben is:

És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte az egyháznak fejévé

 

Jézus szerepének a zsidó messiástól másik lényegesen eltérő voltát a „Jézus és a törvény” című fejezetben fogom hangsúlyozottan ecsetelni, ahol Mózes törvényeihez való viszonyát járjuk majd alaposan körbe.