Az Ismeretlen Intelligencia jelentősége annak látszatában rejlik, mintha tovább élne, mint bármelyik ember. Ott van az Édenkertben, Noénál elpusztít egy sereg embert, Ábrahám engedelmességét teszteli, de legaktívabban az Egyiptomi fogságból való szabadulásnál avatkozik be az emberiség életébe. Aztán kötődve a szövetség ládájához itt - ott még megszólal, Ezékielnél pedig megjelenik egy repülő berendezésben, és önmagát Mózes csipkebokor istenével azonosítja. A megszólaló hang stílusa, fegyelmezettsége, intelligenciája és törekvései ugyanazok, eszközei sem változtak, szándékában áll Izraelben önmaga istenségébe vetett hitet megszilárdítani, és a világuralomra tör.

Az Édenkertben történt valami, amit elkezdett, és figyelemmel kíséri a fejlődését hosszú évszázadokon keresztül. A leírás nagyban hasonló ahhoz, mint mikor egy tudós kísérleti környezetet teremt, amibe elhelyez egy mesterségesen megalkotott lényt, és mint egy vírust elbocsájtja az emberek közé. Vélhetően nem különbözik genetikailag az emberektől, szellemi, lelki és biológiai adottságai ugyanolyanok, de van egy valami, ami programjában tér el az Isten teremtette emberekétől, ez pedig a jó és rossz tudásának specifikusan alkalmazott rendszerében rejlik, amely program alkalmassá teheti nem csak Ádám és Éva leszármazottainak, de a többi ember szolgai alakításának programnak megfelelően végrehajtható módját. És ennek a gyümölcsnek meg kell érnie. Ádám és Éva megszerzi a jó és rossz tudását, de a kiűzetés csak látszólag szól az emberpár körülményeinek nehézzé tételéről, a valóság az emberek közé való kerülés fontosságában rejlik. A kapcsolat az Ismeretlen Intelligencia és az emberpár leszármazottai között szemmel látható és füllel hallható formában marad fenn, a kommunikáció nem romlik meg, a figyelem a sorsuk alakulása felől erőteljes. A földművelés (Káin) és az állattenyésztés (Ábel) beindításával a gazdagodás és vagyonosodás irányában megteszik az első fontos lépéseket, a testvérgyilkossághoz maga az Ismeretlen Intelligencia szolgáltat indokot. Káin és Ábel ugyanis ajándékot vittek neki, Káin a föld gyümölcséből, Ábel pedig a juhai kövérjéből. A szövegből az tűnik ki, hogy Ábel ajándéka kedvesebb volt Káinénál, de egyáltalán nincs megmagyarázva, hogy miért „tekintett” elfogadóan Ábel ajándékára és miért utasította el Káinét. Lehetne kiindulópontnak azt választani, hogy Ábel munkájának javából, legszebbjéből választott ajándékot a juhok kövérjével, és Káin ezt nem tette meg, de kevés bizonyosságként kezelni, hiszen a későbbiekben is az állatok leölése és vére lesz a bevált, az Ismeretlen Intelligenciának „kedves és jó illatú” áldozat, nem pedig a föld gyümölcseinek leve és füstje. Nincs olyan ajándékra néző kedves tekintet, aki egy másik embert olyan haragra gyújtana, hogy a méltatott felet miatta megölné, kivéve, ha óriási érdekek múlnak az elfogadásán, vagy ha a megajándékozott a szerelmét fejezi ki a biztató pillantásával. Vagy tán egyszerűen húsevő volt az Ismeretlen Intelligencia és nem vegetáriánus? Káin haragjának az oka nincs megmagyarázva azzal, hogy Ábel ajándékát az Ismeretlen Intelligencia elfogadta, az övét pedig nem.

 

Próbáljuk meg értelmezni a problémát az Ismeretlen Intelligencia eddig megismert természetéből, szándékaiból levezetve, és próbáljunk magyarázatot találni az állatáldozatok bevezetésének és fontosságának abban a folyamatban, amely az ember szolgává tevésének, és a felette megteremteni kívánt vallási hatalom kialakításának állomásai fémjeleznek.

Az állatáldozatok jelentős része kitalált ürügyekkel lesz megkövetelve. A hálaáldozatok, az engesztelési áldozatok, a bűnökért való áldozatok elégetése szabályos pazarlás, megegyezik azon népek szokásaival, akiket az Ismeretlen Intelligencia, mint vele versenyben levő bálványimádó népet megpróbál kiirtani. Amellett, hogy a bálványáldozások ellen tüntetően harcol, önmaga követeli meg a bálványáldozati szokások átalakítását az ő imádatára megépített – azaz megszentelt - oltárokon való elvégzésre. Ebből a fontos jelből láthatjuk, hogy az Ismeretlen Intelligenciának nem a bálványáldozással van baja, hanem azzal, hogy az oltáron nem ő a főnök. A bálványáldozatok mellé kapcsolt hit a bűnök elengedésére, az engesztelésre, vagy a hála kifejezésére inkább csak a hatalom „jóindulatú” helybenhagyását tükrözi, mint valódi ellenértékkel bíró áldozatot egy ítélettel, vagy egy haraggal szemben. Mit kezdene amúgy is egy intelligens hatalom olyan áldozatokkal, amelyek eredménye füstté válik és hamuvá? Nos, egy olyan kialakuló rendszerben, amelyben az üzleti szempontok, a megfizetés meghatározó szabály lesz a törvény alapelveiben is, az áldozatok szolgálhatnak olyan ürügyeket, melyben az ítélettel szemben a törvény bírái enyhítést, „kegyelmet” gyakorolhatnak. Az áldozati szertartások mentsvárai lehetnek azoknak, akik felett nem kívánnak a törvény ítéleteivel élni, és kiskaput biztosítanak az enyhítésre, vagy az elengedésre, ami a kegyelem:

 

 3. Mózes 5:18:

Vigyen azért a nyájból egy ép kost a paphoz, a te becslésed szerint, bűnért való áldozatul, és szerezzen néki engesztelést a pap az ő tévedéséért, a mellyel tudatlanságból tévedett, és megbocsáttatik néki.

 

Második értelme az áldozatnak a kialakuló hatalmi vezetés megélhetésének egy forrását biztosítani, az áldozatok és a papok ellátásának szabályozása törvényekben és rendelkezésekben lesz megfogalmazva Mózes könyveiben:

 

 3 Mózes 7,5-9:

És füstölögtesse el azokat a pap az oltáron tűzáldozatul az Úrnak. Vétekért való áldozat ez.

A papok között minden férfiú eheti azt, szenthelyen egyék meg; igen szentséges az.

A milyen a bűnért való áldozat, olyan a vétekért való áldozat is, egy törvényük van nékik. Azé a papé az, a ki engesztelést szerez vele.

Ha a pap egészen égőáldozatot áldoz valakiért, az égőáldozat bőre, a melyet megáldoz, azé a papé legyen.

Minden ételáldozat is, a melyet kemencében sütnek és minden, a mit rostélyon vagy serpenyőben készítenek, a papé legyen, a ki azt áldozta.

 

Az áldozat értelme itt világos, az áldozó nép félrevezetése kötelesség, a félrevezető pap eltartása pedig nyereség. A pap eltartására szükséges áldozatok előírása törvényben fogalmazódik meg:

 

 5 Mózes 18,1-5:

A Lévita-papoknak, a Lévi egész nemzetségének ne legyen se része, se öröksége Izráellel, hanem éljenek az Úrnak tüzes áldozataiból és örökségéből.

Annak okáért ne legyen néki öröksége az ő atyjafiai között: Az Úr az ő öröksége, amint megmondta néki.

És ez legyen a papoknak törvényes része a néptől, azoktól, a kik áldoznak akár ökörrel, akár juhval, hogy a papnak adják a lapockát, a két állat és a gyomrot.

A te gabonád, mustod és olajod zsengéjét, és a te juhaid gyapjának zsengéjét néki adjad;

Mert őt választotta ki az Úr, a te Istened minden te nemzetséged közül, hogy álljon szolgálatra az Úrnak nevében, ő és az õ fiai minden időben.

 

A papság intézményesítésével tehát örökre bezártra az Ismeretlen Intelligencia az Isten és az egyszerű ember közötti közvetlen kapcsolat lehetőségét, amelyet Jézus kardinálisan fontos elemnek tüntet fel a tanításában:

 

 Máté 23,8-10:

Ti pedig ne hívassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus; ti pedig mindnyájan testvérek vagytok.

Atyátoknak se hívjatok senkit e földön; mert egy a ti Atyátok, a ki a mennyben van.

Doktoroknak se hívassátok magatokat, mert egy a ti Doktorotok, a Krisztus.

 

 János 16,13:

De mikor eljön amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra

 

Az Ismeretlen Intelligencia megteremtette, törvénybe foglalta a papi réteget, annak eltartását, és ami különlegesen fontos ebben a műveletben: a hatalom nem jelenlevő birtokosának képviseletét egy láthatóan jelenvaló réteggel, amelynek önfenntartása évszázadokra, akár évezredekre így megoldott. Mert mi szükség képviseletre, ha az Isten valóban személyesen képes mindenkivel foglalkozni, tanítani, igazságra vezérelni, és gondot viselni a dolgaira, ahogyan azt Jézus megvilágítja? Akkor van tehát csak ilyen testületre szükség, ha a magát istenként feltüntetni kívánó forrás képtelen ennek megtételére, képtelen bárkivel – legalábbis egy időben - fizikai kapcsolatba kerülni, ehhez neki személyes megjelenés, hallható és látható formai alakjában való fizikai fellépés szükséges, ahogyan ezt a technikai bravúrjaiban Mózesnél és a prófétáknál megismerjük. Vagyis elegendő az a manipuláció, hogy csak a képviseletet gyakorló réteggel tartson már könnyebben megoldható fizikai kapcsolatot, és elegendő velük, majd rajtuk keresztül a hatalmat vett nép fölött elhitetni a saját isteni mivoltát.

Az ember és az Isten közötti távolságot végképpen megnöveli az ember előtt a szenthely kialakításával, legyen az sátor vagy templom, amelyben lakozni kíván. Az Isten fogalmi elidegenítése az egyéntől teljes mértékű, annak a látszatnak megteremtésével, mintha a neki szóló adományokat, áldozatokat csak ott lehet megtenni, valamint minden intézkedés, rendelkezés, utasítás csak onnan származhat, és csak a képviseleti láncon juthat el a szenthelytől távol eső részekre. A megjelölt város Jeruzsálem, a megjelölt szenthely a templom lesz, a vidéki ember Istennel való kapcsolata, adományai, áldozatai csak zarándoklás formájában fejezhető ki:

 

 5 Mózes 14,22-26:

Esztendőről esztendőre tizedet végy a te magodnak minden terméséből, a mely a te meződön terem.

És egyed az Úrnak, a te Istenednek színe előtt azon, a helyen, a melyet kiválaszt, hogy ott lakozzék az õ neve [pl. a Jeruzsálemi templomnál], gabonádnak, mustodnak, olajodnak tizedét, a te barmaidnak és juhaidnak első fajzását; hogy tanuljad félni az Urat, a te Istenedet minden időben.

Ha pedig hosszabb néked az út, hogysem oda vihetnéd azokat, mivelhogy távol esik tőled az a hely, a melyet az Úr, a te Istened választ, hogy oda helyezze az ő nevét, téged pedig megáldott az Úr, a te Istened:

Akkor add el pénzen, és kösd a kezedbe a pénzt, és menj el arra a helyre, a melyet kiválaszt az Úr, a te Istened;

És adjad a pénzt mind azért, a mit kíván a te lelked: ökrökért, juhokért, borért és vidámító italért és mindenért, a mit megáhít néked a te lelked, és egyél ott az Úrnak, a te Istenednek színe előtt, és örvendezzél te és a te házadnak népe.

 

Mintha csak a kiválasztott helyen, ahova „helyezte a nevét”, lakna az Isten, ott van az ő „színe előtt”, de vidéken, más földeken ez teljességgel lehetetlen.

 

Káin és Ábel történetében egyszerűen egy érték fogalmazódik meg, a hús áldozati értéke sokkal becsesebb, mint a föld terményeinek értéke, Káin joggal méltatlankodhatott ajándéka elutasítása felől, kivéve, ha nem a silányabbját választotta, míg Ábel a sajátjai legjavát. Hogy mi alapján lett elutasítva Káin ajándéka, annak eldöntése lehetetlen a történetben megfogalmazatlanul maradt indoklások hiányában, ami azonban halványan értelmezhető, az egyedül a húsáldozat becsesebb értéke, mint a termények áldozata, az is az Ismeretlen Intelligencia szemszögéből tekintve. Káin gyilkosságának igen felületes megítélése meglátszik annak a látszat megítéléses szemléletnek a kifejlesztésében, amely az ószövetség írásaiban kezdettől végigvonul, a gyilkosság indokainak megértése korántsem olyan fontos, mint a gyilkosság tényének megítélése. Senkit nem érdekel, senkit nem érdekelhet, hogy Káin miért gyilkolta meg Ábelt, esetleg abban a konfliktusban, amely közte és Ábel között húzódott ő volt-e a valódi áldozat, vagy Káin nézete, vélekedése, valamilyen korábbi tette volt az elnyomott, figyelembe se vett igazságos vélekedés, vagy jogos cselekedet, az író nem is szándékozik Káin vélekedéseit, indokait közölni, szigorúan a gyilkosság tettére kíván koncentrálni. Az ember ritkán gyilkol ok nélkül, ha csak nem bolond, és egy gyilkosságra való eljutáshoz igen sok megfontoláson kell keresztül mennie. Saját maga előtt a gyilkosság látszik a kivezető útnak, de a történet meg se igyekszik világítani, milyen helyzetbe kényszerült Káin, milyen konfliktust kellett átélnie, és miben nem vették figyelembe az érdekeit, igazságait. A történet szerinti megítélése Káinnak már előrevetíti a törvény szagát, amely immár hivatalosan Káin megítéléséhez hasonlóképpen nem kívánja figyelembe venni a törvényszegő indokait, kényszerhelyzetét, körülményeit, nem akarja megérteni helyzetét és korlátoltságait, egyszerűen az elkövetett törvényszegést állapítja meg, megkeresi a tett bizonyítékait, aztán ítéletet hoz a tettes ellen. Halvány indokokat hajlandó csak elfogadni, tudatlanságot, tévedést és véletlent, amelyek mellett a törvény tiszteletének vélt szándéka még feltételezhető a tettesnél. A törvény a cselekedetek megértésére nem törekszik, hiszen a tettet kívánja beazonosítani, és az ennek megfelelő ítéletet kiszabni. A bíró sem önállóskodhat, a törvényhozó érdekeit és valódi indokait már a törvény végrehajtási szervei, intézményei, képviselői nem kötelesek tudni. Ahogy Káin esetében is látjuk. Gyilkolt, tehát elüldözendő, függetlenül attól, hogy igazságát rosszul választott eszközzel vagy módszerrel akarta érvényesíteni, a fontos olyan helyzetekben, melyben a törvényszegés a tettes áldozattá vált körülményeiből következik, hogy az elüldöző hatalom hazugsága ne derüljön ki, az olvasó ne azon kutakodjon miért is gyilkolt Káin, csupán a tett minősítését vegye be, és féljen.

 

A jó és rossz tudásának egyik folyománya, a jó és a gonosz szembeállítása, harca. Mivel mindkettő egy mesterséges termék, a harc függ annak meghatározásától, hogy mely szabályok, minták és normák szerint tekintünk valakit jónak vagy gonosznak. Ábel a „jó” irányában, Káin a „gonosz” irányában alapozta meg világnézetét, felfogását, nézeteit és értékeit az életről, de mindkettő hasznos annak, aki ennek a harcnak fenntartásában érdekelt. Káin tehát első lépésben nem halhat meg.

A gyilkossá váló Káint az Ismeretlen Intelligencia kiküldi az emberek közé, Nód földjére. Érdekes hozzáállás, mivel később a szolgájává tett nép között törvénnyé teszi a gyilkos megkövezését, ennek az enyheségnek tehát különleges okának kell lennie. A vírus el lett eresztve, és Mózes könyve megemlékszik a folytatásról is, Lámekh, Káin leszármazottjának a gyilkosságáról:

 

 1 Mózes 4,23-24:

Akkor monda Lámekh az ő feleségeinek: Oh Háda és Czilla, hallgassatok szómra, Lámekh feleségei, halljátok beszédem: embert öltem, mert megsebzett; ifjat öltem, mert megütött.

Ha hétszeres a bosszú Káinért, hetvenszeres az Lámekhért

 

Káin nézetei, szemlélete, felfogása meghozta gyümölcsét, ha nem is azonnal, de kései utódjában igen. A kétféle ellenpont ütköztetése a jó és gonosz között az ószövetség jellegzetes harcaként végig fog vonulni az írásokon, a „jó” fogalma minden esetben az engedelmes, parancsra hallgató szolgaember lesz, a „gonosz” pedig az ellenkezője, és ennek az ellentétnek fejlesztése jelenik meg később Mózes vallásában, törvényében, a hagyományban, hatalomban, kibékíthetetlen ellenségnek tüntetve fel egymás előtt a jót és gonoszt.

 

Az Ismeretlen Intelligencia beavatkozásának következő állomásaként vizsgáljuk meg Noé történetét (1 Mózes 6,7,8 fejezetekben). Úgy tűnik, az Ismeretlen Intelligencia előtt átláthatatlanná válik a saját vérvonalának követése, elszaporodik a gonosz a földön, ami annyit tesz, hogy veszélybe kerültek azok a nézetek és szempontok, amelyek alapján Ádámot és Évát útnak indította. Úgy tünteti fel a történet, mintha az emberiség általa való teremtését bánná meg, de szó nincs erről, hiszen az emberiséget az élő Isten teremtette, akiről Mózes első fejezete tesz leíró megemlékezést. Amit valójában bán, az kifejezetten az, hogy képviselete összezavarodott a teremtett emberiséggel, lassan senki nem fogja vinni azokat az elveket, és nézeteket, amelyek miatt Ádámot és Évát kitalálta. Döntést hoz, hogy megőrzi az egyetlen olyan leszármazottat, Noét, akiről még látszik az eredeti szándékok követése. A döntés természetesen pusztító, özönvizet bocsát a földre. Nem kell komolyan venni, szó nincs arról, hogy az egész világot pusztítaná el valaki vízzel, hiszen ennek lehetetlensége sokkal nagyobb, mint egy új világ teremtése. Teremteni azonban az Ismeretlen Intelligencia képtelen, ellenben pusztítani azt képes. Hogy nem az egész világ minden élőlénye lesz elpusztítva, azt Noé amúgy sem fogja észrevenni, hiszen neki a világ addig tart, amíg a szeme ellát, a történet elbeszélés formájában pedig már úgy lesz továbbadva, mintha az egész föld lett volna elpusztítva.

Noé története tehát egy tisztogatás, a módszer: pusztítás. A technikai megoldás nincs elárulva, de egy falu elborítása vízzel, különösen, ha völgyben fekszik, vagy a természeti feltételek adottak, mai eszközökkel sem okozna nagy gondot az embernek.

 

Sodoma és Gomora eltörlése a föld színéről sem különb, ám a tisztogatás tűzzel történik, a kiirtott lakosság kisebb, mint Hirosima elpusztított népessége.

 

 1 Mózes 19,24-25:

És bocsátott az Úr Sodomára és Gomorára kénköves és tüzes esőt az Úrtól az égből.

És elsüllyesztette ama városokat, és azt az egész vidéket, és a városok minden lakosait, és a föld növényeit is.

 

A pusztítást valójában „két férfiú” - akiket Lót angyalnak nézett - végezte, akik ki lettek küldve a tett elvégzésére:

 

 1 Mózes 19,13:

Mert mi elvesztjük e helyet, mivelhogy ezek kiáltása nagyra nőtt az Úr előtt; és az Úr küldött minket, hogy elveszítsük ezt.

 

A városok lebombázása technikai akciónak látszik, azt a várost is ki tudták kerülni, ahova Lót menekült:

 

 1 Mózes 19,21-22:

Monda azért néki: Íme, tekintek rád e dologban is, és nem pusztítom el a várost, a melyről szólottál [azaz, ahova menekülni akart Lót].

Siess, menekülj oda, mert semmit sem tehetek [már a két „angyal”] addig, míg oda nem érsz. Azért nevezték annak a városnak nevét Czóárnak.

 

A „tüzes pusztítás” nyomai, füst és hatalmas üreg, még másnap is láthatóak voltak a megmaradt városból:

 

 1 Mózes 19, 27-29:

Ábrahám pedig reggel arra a helyre indult, a hol az Úr színe előtt már állt.

És tekintett Sodoma és Gomora felé, és az egész környék földje felé; és látta, és íme felszállott a földnek füstje, mint a kemence füstje.

És úgy lett, hogy mikor elvesztette Isten annak a környéknek városait, megemlékezett az Isten Ábrahámról, és kiküldte Lótot a veszedelemből, mikor elsûlyesztette a városokat, a melyekben lakott korábban Lót.

 

A vérvonal követésével eljutunk Ábrahámhoz, akinél jelentősebb ígéretek, áldások hangzanak el, az első szövetség is vele köttetik meg. Ábrahám nemzetsége nagy volt, magának Ábrahámnak megjelent az Ismeretlen Intelligencia, személyesen beszélgetett vele, a kontaktus megint csak szemmel látható, füllel hallható, kézzel fogható jelenségre utal, tehát külső tapasztalásra irányít és elterel a belső, a lélek általi tapasztalások keresésétől. A kapcsolat azonnal egy ígérgetéssel indul:

 

 1 Mózes 12,1-3:

És mondta az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én mutatok néked.

És nagy nemzetté teszlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel.

És megáldom azokat, a kik téged áldanak, és a ki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei.

 

Az ígéret személytelen, inkább csak egy értesítést fogalmaz meg, nem Ábrahám fogja közvetlenül elnyerni és élvezni az áldást, hanem az utódok száma lesz magas, és a föld nemzetségeire való kacsintás inkább a hatalom terjedését, tehát függést és a szolgaságot takarja, mint bőséget, szabadságot, békességet a népeknek. Az áldás és átok ugyanis később a törvény idején konkretizálódik, és megszabott feltételtől fog függni, ez a feltétel pedig a hatalom rendelkezéseinek szóló maradéktalan engedelmesség lesz. A segítség ígérete jóban és rosszban megerősíti azt a háttértámogatást, amely mind végig, mint fizikai kontaktus fog jelentkezni az ószövetség írásaiban.

Olybá tűnik ezért a megjelenésért, a kontaktusért Ábrahám semmit nem tett, élte az életét, semmivel sem volt jobb vagy több a körülötte élő nemzetségeknél, hogy tehát mégis felkereste őt a jelenség inkább származásának, vérvonalának köszönhető. A vérvonalon belül is inkább csak a férfi utódlás számított, mintha csak egy speciális Y-kromoszóma nyomkövetése, terjedése és megőrzése lenne fontos az Ismeretlen Intelligencia számára. A nő szolgálata ugyan becses volt, de értékben alatta volt mindig a férfinek, ez kifejeződik felfogadásának értékelésekor is:

 

 3 Mózes 27,2-7:

Szólj Izráel fiainak, és mondd meg nékik: Ha valaki fogadásul a te becslésed szerint való személyeket szentel az Úrnak:

Akkor, ha férfit kell becsülnöd, húsz esztendőstől hatvan esztendősig ötven ezüst siklusra becsüljed, a szent siklus szerint.

Ha pedig asszony-személy az, harminc siklusra becsüljed.

Ha pedig öt esztendőstől húsz esztendősig való, akkor a fiúgyermeket húsz siklusra becsüljed, a leányt pedig tíz siklusra.

Ha pedig egy hónapostól öt esztendősig való, akkor a fiút öt ezüst siklusra becsüld, a leányt pedig három ezüst siklusra.

Ha pedig hatvan esztendős és azon felül való, ha férfi, akkor becsüljed tizenöt siklusra, az asszony-személyt pedig tíz siklusra.

 

A férfi jogainak megállapítása a törvényben sokkal erősebb, mint a nő jogai, a nő alárendelt szerepet kap a hierarchiában, végig cselédszerep jut neki, a férj segítőtársaként lett elrendelve. Az Ismeretlen Intelligencia hierarchikus szemlélete miatt a családi felépítés is hierarchikus, ez lesz az alapsejt a birodalmának kialakításában.

De az ószövetség történetéinek során láthatjuk, hogy nem csupán a jó és rossz tudásának speciális, csapdaszerű használatának terjesztéséről van szó egy konkrét ügy érdekében, hanem a vérvonal szerepe is számít. Ábrahámot tehát megkereste, és indoklás nélkül megáldja az Ismeretlen Intelligencia, holott eddig a pontig Ábrahám nem teljesített sem különösebbet, sem eredményesebbet, mint más személy, más nemzetség körülötte, csupán származását vezeti le Mózes (1 Mózes 11,10-26), aki a vérvonal, a származás feltüntetésére mindig különös gonddal ügyel. Ne hanyagoljuk el annak gondolatát, hogy az Édenkertben más fontos esemény is történhetett, mégpedig az ember természetébe, biológiai felépítésébe való mesterséges beavatkozás.

Ábrahám tehát újabb állomás, és az ő idejében nem csak Sodoma és Gomora elsüllyesztésével tűnik fel komoly beavatkozás az Ismeretlen Intelligencia oldaláról, hanem Ábrahám egész sorsát kézbe veszi, feladatokat szab neki, teszteli, ígéreteket ad, majd speciális szövetséget köt vele.

Ígéretek:

 

 1 Mózes 12,3:

És megáldom azokat, a kik téged áldanak, és a ki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei.

 1 Mózes 15,2 [védelem ígérete]:

E dolgok után lett az Úr beszéde Ábrámhoz látomásban, mondván: Ne félj Ábrám: én pajzsod vagyok teneked, a te jutalmad felette igen bőséges.

 1 Mózes 15,5 [utódok sokasága]:

És kivivé őt, és mondta: Tekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod; - és monda neki: Így len a te magod.

 1 Mózes 15,7 [tejjel és mézzel folyó föld, Kánaán megszerzésének ígérete]:

És monda néki: Én vagyok az Úr, ki téged kihoztalak Úr-Kaszdimból, hogy néked adjam e földet, örökségedûl.

 1 Mózes 15,18-21:

E napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal, mondván: A te magodnak adom ezt a földet Egyiptomnak folyóvizétől fogva, a nagy folyóig, az Eufrátesz folyóvízig.

A Keneusokat, Kenizeusokat, és a Kadmoneusokat.

A Hittheusokat, Perizeusokat, és a Refeusokat.

Az Emoreusokat, Kananeusokat, Girgazeusokat, és a Jebuzeusokat.

 

Természetesen a rajta lakó népek kiirtásával.

Az a hihetetlen ígéret adódik, hogy a földet nem Ábrahám kapja meg, hanem majd a negyedik generációs utóda, több mint négyszáz év múlva. Az ígéret az Ismeretlen Intelligencia korlátoltságát tükrözi, képtelen a földet Ábrahámnak adni minden varázstudása ellenére, a magyarázat a rajta lakó nép gonoszságának alacsony szintjére hivatkozik:

 

 1 Mózes 15,16:

Csak a negyedik nemzedék tér meg ide; mert az Emoreusok gonoszsága még nem tölt be.

 

Átlátszó kibúvó, tudja, hogy Ábrahám egész nemzetsége nem erős ahhoz, hogy a földet birtokba vegye, ahhoz majd egy komolyabb erővel bíró nép kell, hogy erőszakkal tudja azt a földet megszerezni a rajta lakó népektől, ahogyan ez a történet szerint Mózes után majd történik. Mert az Ismeretlen Intelligencia képtelen rendelkezni az állítólag általa birtokolt egész föld felett, és a rajta lakó népek felett, nem tudja elküldeni egyik földről sem a rajta lakó népet, hogy egy másiknak adja, nem áll hatalmában, ellenben erőszakkal elveheti. De nem ő, hanem majd a megerősödött Izrael fogja erőszakkal, vérrel és a földön élő népek kiirtásával háborúban elvenni, ő csak az elméleti adományozó marad a háttérben. De az Emoreusok gonoszságára való hivatkozás már itt is jelzi, hogy elejétől végig minden erőszakos lépés az Ismeretlen Intelligencia részéről, a szenvedő fél gonoszságával lesz magyarázva és indokolva, amely fél kiirtásán keresztül azok vagyonából jutalmazza földdel, mezővel, javakkal, asszonyokkal a neki engedelmeskedő, hatalmában tartott szolga népet. A kiirtottak gonoszságának valódisága eleve megkérdőjelezhető a törvény által gonosznak ítélt személyek megkérdőjelezhetősége miatt, hiszen a fő szempont nem a rablás, gyilkosság és erőszak elismerése a gonoszságuk megállapításához, hanem az engedelmesség léte vagy nem léte. A rablás, gyilkosság és erőszak ugyanis kötelesség a törvénytisztelő embernek is, ha a hatalom erre „ítélet” vagy „büntetés” formájában utasítást ad.

És ehhez a népnek egy szolgálatra kötelező szövetséget is kell elfogadnia, amely feladat Mózesre hárul majd a pusztába kivitt és végsőkig elkeserített néppel. Olyan gazdag, jószágokkal, földdel és sátrakkal bíró nemzetséggel, mint Ábrahám, ez a szövetség nem köthető meg, talán még nem érett meg arra, hogy saját fajtájára követ emeljen. Hiszen maga Ábrahám is, amikor Lót fogságba esett, atyjafia segítségére fegyverbe szólított férfiakat és védelmére sietett:

 

 1 Mózes 14,14-16:

Amint meghallotta Ábrám, hogy az ő atyjafia fogságba esett, felfegyverezte házában nevekedett háromszáz tizennyolc próbált legényét és üldözve nyomult Dánig.

És csapatokra oszolván ellenük éjszaka ő és szolgái, megverte őket, és űzte őket mind Hóbáig, a mely Damaszkusztól balra esik.

És visszahozta mind a jószágot; Lótot is, az ő atyjafiát jószágával egybe visszahozta, meg az asszonyokat és a népet.

 

Egész Mózes idejéig nem hallunk megkövezésről, atyafi ellen hozott halálos ítéletről, ha gyilkosság fordul elő, annak oka bosszú, féltékenység, gyűlölet, vagy harag, olyan hirtelen indulatok, amelyek sosem megfélemlítés és példamutatás gyanánt lettek kitalálva.

Kivéve a körülmetélés megszegése miatti halálos ítélet parancsa, amit megpróbál az Ismeretlen Intelligencia már Ábrahámon keresztül meghonosítani. A szövetség, amely a föld ígéretéhez kapcsolódik, párosul a szövetség megtartására vonatkozó jellel:

 

 1 Mózes 17,10:

Ez pedig az én szövetségem, melyet meg kell tartanotok én közöttem és ti közöttetek, és a te utánad való magod között: minden férfi körülmetéltessék nálatok.

 

Bármilyen egészségvédelmi intézkedés lehetett volna a jel, a reggeli lúgos vízben fürdéstől kezdve, a kopaszra nyíráson keresztül, a beöntésig, a döntés a körülmetélés mellett hangzik el. Mivel egészségvédelmi intézkedésként is funkcionálhat egy körülmetélés, azt vélik, a praktikusság vezérlő elv volt a szövetség megkötéséhez, holott ha jól megvizsgáljuk a gondolatot, a körülmetélés, sőt egyik egészségvédelmi intézkedés sem ad garanciát arra, hogy a szövetséget a jelül választott intézkedést végrehajtó személy minden vonatkozásában be is fogja tartani. Az összefüggés a szövetség és a körülmetélés között semmivel nem lesz értelmesebb attól, hogy a körülmetélésben találhatnak egészségvédelmi vonatkozásokat, mert egészségvédelmi intézkedés helyesen szükség esetére szólhat, nem pedig okkal – ok nélkül, mint ebben az esetben válik kötelező eljárássá. Normálisan egészségvédelmi intézkedést betegséggel fenyegető körülmények és nem egészséges körülmények között kell tenni. Ilyen megfontolásból a szövetség betartásaként megszabott bármilyen intézkedés csupán olyan barbár rituálénak számít, mint mondjuk egy vérszövetség, fúl lyukasztása, vagy egy fogadalmi eskütétel kakastollal és sóval hintve, az eredmény a szövetség sikerét biztosítandóan semmivel nem pozitívabb. Talán az, hogy kevésbé tagadható le, illetve a szövetséghez tartozás nehezebben állítható a jel hiánya esetében. Az Ismeretlen Intelligencia azonban túlzott jelentőséget tulajdonít neki, annyira, hogy amely férfi nem lesz körülmetélve a nemzetség tagjai körül, azt megöletteti:

 

 1 Mózes 17,14:

A körülmetéletlen férfi pedig, a ki körül nem metélteti az ő férfitestének bőrét, az ilyen lélek kivágattatik az ő népe közül, mert felbontotta az én szövetségemet.

 

Nos, Ábrahám idejében kezdődik meg egy olyan az élő Istentől teljesen idegen folyamat, amely emberek életét és halálát teszi függővé pusztán hatalmi függést bizonyító elkötelezéstől, ha tehát bármilyen értelmes, kedves, irgalmas és szelíd emberről beszélünk, a szabály alapján ki kell vágatni az élők sorából, ha nincs körülmetélve. Ábrahám idejében tehát egy óriási lépést látunk megvalósulni az ószövetség kialakulásában, és az tartósan igyekszik abba az irányba, hogy az ember élete és értéke egyre kevésbé számít, viszont a hatalomnak való elkötelezettsége, szolgai szerepe egyre fontosabbá, értékesebbé válik. Ábrahámnál tehát lendületet vesz az a folyamat, melyben az élő Isten keresése, az élő Istennel való egység elveszítse azt a közvetlen, mély és bensőséges kapcsolat átélésének és összhangjának jellegét, amelyről Jézus a beszédeiben tanítást adott, és amely Lélek és Szellem által tud működni, nem pedig szertartásoknak és hatalmi előírásoknak való megfelelés kérdése. Ezzel szemben vegye fel egy külső hatalomnak, történetesen konkrétan az Ismeretlen Intelligenciának, annak előírásainak, rendelkezéseinek való megfeleltetést, legyen az a rendelkezés vagy parancsolat olyan balgatag, mint mondjuk a körülmetélés szimpla egészségvédelmi intézkedésből hatalmi függést garantáló jelre való változatása. Aki tehát nincs bizonyítva a hatalomtól való függésében, az megölettessék, és ezt a gyakorlatot Ábrahám idejében kezdi megszoktatni az Ábrahám vallások szemléletén belül.

 

Meg kell említenünk egy tesztelési eljárást, melyben az Ismeretlen Intelligencia Ábrahám vak engedelmeskedéséről akar meggyőződni. Az első könyv huszonkettedik fejezete erről a tesztelésről szól.

 

 1 Mózes 22,2:

És mondta: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, a kit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földére és áldozd meg ott égő áldozatul a hegyek közül egyen, a melyet mondok neked.

 

A feladat egyértelművé teszi, hogy az Ismeretlen Intelligencia nem az emberek Teremtő Istene, ugyanis további bizonyítékkal lep meg bennünket, arra a kérdésre keres választ, hogy vajon engedelmességben meddig képes elmenni az ember, ha a felülbírálhatatlan kérés történetesen gonosz. Az Ismeretlen Intelligencia ugyanis gyilkosságra kéri meg Ábrahámot, indoklás nélkül, a fia ellen, nem ellenséggel és nem gonosztevővel szemben. A fokozat határozottan fontos, ugyanis az engedelmesség azon szintje válik itt kérdésessé, hogy akkor is hajlandó-e neki az ember engedelmeskedni, ha a parancs nyilvánvalóan gonoszságra, a valódi élő Isten akaratával való nyílt konfrontációra, sőt jelen esetben nem is közönséges gonoszságra szólít fel, mivel tűzön kell megsütni egy élő gyermeket, mégpedig a sajátját.

És Ábrahám hajlandó, ezzel a kérdést az Ismeretlen Intelligencia tisztázottnak tekinti, a végén megakadályozza a gyermek megölését, és elégedetten nyugtázza a tényállást azzal, hogy megerősíti korábban adott ígéreteit Ábrahám magjának megsokasítása és áldásainak hangsúlyozása felől.

 

 2 Mózes 22,16-18:

És monda: Én magamra esküszöm, azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedted, és nem kedveztél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek:

Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat. mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját.

És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek.

 

Tehát szó nem lehet arról, hogy az Ismeretlen Intelligencia mindenáron ellene van a gyermekgyilkosságnak, a szeretett fél megölésének, amikor éppen az arra való hajlandóságot tesztelve minősíti Ábrahám viselkedését kiválónak. Sőt nem csak tetszik neki az emberi butaság, de meg is jutalmazza érte, áldásait, ígéreteit megerősítve dicséri Ábrahám cselekedetét. Megint csak egyetlen szempont az, ami ebben értékelendő előtte, a parancsainak szóló vak engedelmesség. Amelyet Ábrahám nem bírált meg, nem állt a valójában teljesen ártatlan fia védelmére, nem duzzogott, hanem hazugsággal felviszi a gyermekét az áldozó helyre, ott a fia tiltakozása ellenére erőszakkal megkötözi, majd le is vágta volna a fiát, ha az őt tesztelő, szemmel látható, füllel hallható, kézzel fogható „angyal” meg nem állítja. Az Ismeretlen Intelligencia céljai a maga szeme előtt biztatóak, az élő Isten hangja, a valódi Teremtő szándékai az emberben elnyomhatóak, akár saját szeretett fia meggyilkolására is rávehető.

 

A figyelem nem fordul el a vérvonaltól, Ábrahámtól Mózesig végig kísérhetjük, hogyan kerül a nép a történet szerint Egyiptomban fogságba, hogyan emelkedik fel József a fáraó melletti magasságba, és hogy mindezeket időnként hol támogatja meg az Ismeretlen Intelligencia.

De mintha a világ minden szenvedésénél, problémájánál az emberiség fejlődésének minden gondjánál nagyobb gondja csak az lenne, hogy Jákob emeljen neki oltárt Béthelben, és miután ezt megtette, szemmel látható, füllel hallható módon személyesen megjelenik neki, és különféle ígéretekkel halmozza el:

 

 1 Mózes 35,9-13:

Az Isten pedig ismét megjelent Jákóbnak, mikor ez jött Mezopotámiából, és megáldotta őt.

És mondta neki az Isten: A te neved Jákób; de ne neveztessék többé a te neved Jákóbnak, hanem Izráel légyen neved. És nevezte a nevét Izráelnek.

És mondta neki az Isten: Én vagyok a mindenható Isten, növekedjél és sokasodjál, nép és népek sokasága légyen te tőled; és királyok származzanak a te ágyékodból.

És a földet, melyet adtam Ábrahámnak és Izsáknak, neked adom azt, utánad pedig a te magodnak adom a földet.

És felment tőle az Isten azon a helyen, a hol vele beszélt.

 

Tehát megint egy olyan korlátolt „istennel” van dolgunk, aki nem képes törődni a föld más népeivel, sem azoknak „megjelenni” és „beszélni velük” akaratát és szándékait ismertetően, hanem kötődik ehhez a földhöz, ehhez a területhez, és ehhez a vérvonalhoz, ennek a vérvonalnak bizonyos személyeihez. Ezeknek viszont képes megjelenni, képes velük beszélni, tüzet bocsájtani rájuk, pusztítani, felettük parancsolgatni, és mindenféle beavatkozásokkal bizonyítani felsőbbrendűségét az ember felett. Egyénként szívesen marad háttérben, Abiméleknek Gérár királyának nem jelenik meg időben szemtől szembe, hogy azt mondja neki „te ez az Ábrahám hazudott, ne vedd feleségül Sárát, mert nem a húga, hanem felesége neki”, hanem utólag az eset megtörténtével azonnal fenyegetőzik:

 

 1 Mózes 20,3:

De Isten Abimélekhez jött éjjeli álomban, és azt mondta néki: Íme, meghalsz az asszonyért, a kit elvettél, holott férjnél van.

 

Mintha nem tudna arról, hogy Abimélek ártatlan a dolog felől, ami azt a feltevést erősíti meg, hogy az Ismeretlen Intelligencia hatóköre, azaz ismeretszerzési lehetőségei is korlátoltak.

 

Ézsaúnak sem jelenik meg időben, hogy „te atyafi ne üldözd Jákobot”, és hány viszálykodást, ellenségeskedést és háborút szüntethetett volna meg pusztán azzal, hogy megjelenik az ellenfeleknek szemmel láthatóan és kijelentené nekik füllel hallhatóan még a veszedelem megtörténte előtt elhárítva a pusztulást: „Én vagyok az Isten, ne háborúzz”. Ehelyett oltárt építtet magának Béthelben, és azon mereng, vajon miért nem engedelmeskedik miden ember neki teljes mértékben, akikről saját szavai szerint azt állítja: „mert enyém az egész föld.” (2 Mózes 19,5)? A válasz meg sem fordul a fejében, hogy talán azért, mert nem az övé, továbbá az sem, hogy mert az ember Teremtő Istene nem az ő szolgálatára teremtette az embert.

Ezek a szemmel látható megjelenések, és füllel hallható beszélgetések tehát olyan beavatkozást hirdetnek mely ugyan az akkori ember értelme számára nem voltak másképp magyarázhatóak, mint csodák, ám ha valóban megtörténtek – és nem kitalált események lennének -, akkor magasabb szintű technikai beavatkozásra, de nem Istentől eredő beavatkozásokra kell gondolnunk. A beavatkozások értelme, szándéka és irányító szerepe egyértelműen választják el az élő Isten módszerétől, szándékától és lehetőségeitől. Jézus beszédei az Istent, mint Lélek és Szellem mutatják be, világosságként, amely minden embert megvilágosítanak, és szeretetben és bölcsességben fejeződik ki azoknál, akik lélek és szellem által egységben vannak az „élet forrásával”. Az élő és Teremtő Isten minden emberrel foglalkozik, és nem érdekli, hogy vajon Jákob emel valakinek oltárt Béthelben vagy sem, mert ez az Isten lélek által, és nem oltáron keresztül közelíthető meg.

 

Az Ismeretlen Intelligencia legközelebbi jelentősebb beavatkozására azonban Mózes személyes történetében kerül sor, és ez a nép megszabadításának története a fáraó „nyomorúságos” rabságából. Magának a történetnek történelmi hitelessége vitatott, és még az sem nyert igazolást, hogy a Mózes által említett mennyiségű héber tartózkodott valaha is Egyiptomban. A kiindulópontom ennek ellenére marad az, hogy megpróbáljuk hitelesen kezelni azokat az ószövetségi anyagokat, amelyek íróiról szándékos hazudozást nem tételezünk fel. Viszont megpróbáljuk megérteni, hogy azok mögött a jelenségek és események mögött, amelyeket megpróbálnak leírni, milyen valóságos környezet, személyek, események és háttér húzódhatott, ahogy például egy valóban megtörténhetett édenkerti történetet is hogyan hámozhatunk ki az írásokból.

Mózest megint csak az Ismeretlen Intelligencia keresi meg, és nem Mózes keresi meg őt:

 

 2 Mózes 3,1-4:

Mózes pedig őrzi az ő ipának, Jethrónak a Midián papjának juhait és hajtotta a juhokat a pusztán túl és jutott az Isten hegyéhez, Hórebhez.

És megjelent néki az Úr angyala tűznek lángjában egy csipkebokor közepéből, és látta, hogy íme, a csipkebokor ég ugyan; de a csipkebokor meg nem emésztetik el.

S monda Mózes: Odamegyek, hogy lássam e nagy csudát, miért nem ég el a csipkebokor.

És látta az Úr, hogy odament megnézni, és szólította őt Isten a csipkebokorból, mondván: Mózes, Mózes. Ez pedig monda: Ímhol vagyok.

 

Tehát a megkeresés nem Mózes érdeme, sőt Mózes háta mögött már embergyilkosság is húzódik, hiszen agyonütötte a fáraó egy őrét, amiért menekülnie kellett a pusztába. A gyilkosság el nem ítélésére is látunk szép példát. Az el nem égő csipkebokor: technikai beavatkozás. A világítás, amelynek eredetét Mózes nem ismerhette fel, a csipkebokor égésének tűnik előtte, de mivel nem valódi tűz a forrása, a bokor nem ég el. Mózes idejében tüzet csak égő fák, bokrok és fáklyák segítségével láthattak, a bokor kivilágítása nem volt értelmezhető a megszokott, ismert módszerekkel.

A jelenség az Ismeretlen Intelligencia korábbi beavatkozójaként azonosítja magát:

 

 2 Mózes 3,6:

És monda: Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákobnak Istene. Mózes pedig elrejtette az ő orcáját, mert félt az Istenre tekinteni.

 

Akiről Mózes, mint Isten bőven hallhatott. Szabadításra választotta ki Mózest és ezt az információt adja a csipkebokornál a tudtára, de hogy ez a kiválasztás nem Mózes érdemét, hősiességét, bátorságát vagy éleselméjűségét tükrözi, azt az esetlenség bizonyítja, amellyel Mózes mentegetőzni próbál:

 

 2 Mózes 3,11:

Mózes pedig monda az Istennek: Kicsoda vagyok én, hogy elmenjek a Fáraóhoz és kihozzam Izráel fiait Egyiptomból?

 

A szabadítás tehát technikai mutatványokra hárul, amit csapásoknak hív a történet, de az Ismeretlen Intelligencia erkölcsössége minden szinten kérdéses.

Kérdéses akkor is, amikor szabadrablásra szólítja fel Izraelt:

 

 2 Mózes 3,21-22:

És kedvessé teszem e népet az Egyiptombeliek előtt, és lesz, hogy mikor kimentek, nem mentek üresen.

Kérjen azért minden asszony az ő szomszédasszonyától és háza lakó asszonyától ezüst edényeket és arany edényeket és ruhákat; és rakjátok azokat fiaitokra és leányaitokra, s így fosszátok ki (Imit fordításban: vegyetek sarcot, Bernstein Béla fordításban: kiürítitek)) Egyiptomot.

 

Nem mintha a csapások ígérgetése olyan kedvessé tudták volna tenni Izraelt az egyiptomiak előtt, de a javak eltulajdonítására való biztatás mégsem tükröz jóindulatot. A népet a fáraó szorongatta a történet szerint, miért kellene a sarcot a szomszéd asszonyon behajtani? Sőt! Ha azokban tud „jóindulatot támasztani”, akkor a fáraóban ezt miért nem tette meg? A fáraó szívének megkeményítésével az erőszakos megoldásra terelte a szabadítás menetét, holott itt elleplezve a „jóindulat keltésének képességét” (kedvessé teszem e népet az Egyiptombeliek előtt) még csalárdabb döntésnek tűnik a fáraó szívének manipulálása.

Kérdéses az Ismeretlen Intelligencia erkölcsössége, amikor az egyik csapásban ártatlan elsőszülötteket mészárol le az Ismeretlen Intelligencia, csupán azért, hogy a fáraó döntését befolyásolja.

Megbukik a csapások erkölcsössége nem csak az ártatlanok vérének ontásában, hanem azon is, hogy kiderül, az Ismeretlen Intelligencia tudja a fáraó szívének állapotát mesterségesen befolyásolni:

 

 2. Mózes 4:21:

És monda az Úr Mózesnek: Mikor elindulsz, hogy visszatérj Egyiptomba, meglásd, hogy mindazokat a csudákat véghez vidd a Fáraó előtt, melyeket kezedbe adtam; én pedig megkeményítem az ő szívét, és nem bocsátja el a népet.

 

Tehát a fáraó döntése nem saját belátásán, hanem az Ismeretlen Intelligencia beavatkozásán múlik, az elbocsátás vérontás és erőszak nélküli verzióját el tudta volna intézni a fáraó szívének meg nem keményítésével is! Ha tehát tud jóindulatot gerjeszteni az asszonyokban a nép Egyiptomból való távozásához annyira, hogy ezzel kiürítheti, kifoszthatja Egyiptomot (2 Mózes 3,21-22), akkor teljes mértékben felelős az Egyiptomi pusztításokért az Ismeretlen Intelligencia, a fáraó pedig ártatlan. Innentől kezdve a csapások szórakozásnak tűnnek, egyszerűen lehetőségek a pusztításra, és az Ismeretlen Intelligencia nem is hagyja ki. A manipulációs trükk elárulása megint lebuktatja az Ismeretlen Intelligencia tisztességes szándékait, a cél ugyanis nem egyértelműen a szabadítás, hanem az, hogy a szabadítás mindenféle pusztítással, vérontással egybekötve mehessen végbe. Feltételezhető, hogy semmi köze az Ismeretlen Intelligenciának a szív befolyásolásához, nincs ilyen lehetősége, csupán a csapások pusztításában bízva reméli a nép elbocsátását, de mindenképp el szeretné terjeszteni a szabadított népben ennek a lehetőségét. A félrevezetés egyik módszerével találkozunk ebben az esetben, amelynek célja a saját mindenhatóságába vetett hit terjesztése, hiszen ez fontos lesz azoknak az időknek a hatalmi támogatásához, amikor már nem lesz jelen a nép életében, és távollétében képtelen lesz beavatkozni bármilyen egyszerű eszközzel. Mert nem minden időben van jelen az Ismeretlen Intelligencia Izráel történetében, ezért fel kell készítenie egy olyan hatalmi réteget, akiket megtanít a nép próféták általi manipulálására, a törvény és ítélet, a megfélemlítés és ígérgetés, az áldás és átkozás technikájára, a hatalom gyakorlásának élesített működtetése közben.

 

A fáraó seregének elpusztítása a kettéválasztott vörös tenger újraegyesítésével bizonyára hatalmas attrakció volt, ha a történet nem mese, de a nép szabadítása kétségkívül csak pusztítással és vérontással ment végbe. Valami olyan fejlett technikával beavatkozó hatalomtól, akinek sem az emberek élete, sem megélhetésük forrása, sem a természet nem jelent értéket, aki mindezeket a saját céljai érdekében hajlandó elpusztítani, aki tehát idegen e teremtett világtól, és csak pusztító beavatkozásai szintjén próbálja befolyásolni és hatalmába keríteni az eseményeket. Idegen intelligencia, aki nem ért az emberhez, és aki az ember minden ellenállását pusztán az ember gonoszsága bizonyítékaként állít be, azért, hogy ezzel az indokkal elpusztíthassa azt is, aki nem hódol be.

 

A nép megszabadulása után az Ismeretlen Intelligencia a pusztába vezeti Izráelt, nyilván nem azzal a céllal, hogy hamarosan fölhöz juttassa a népet, hanem azért, hogy megtörje. A Kánaán földjét valóban negyven év sivatagi vándorlás után fogják csak megszerezni, de ez alatt az idő alatt rákényszeríti a népre a törvényszövetséget, kiirtják az ellenzéket, és az elsők, a valóban Egyiptomból szabadulók közül szinte csak nagypapák kerülnek be élve a tejjel és mézzel folyó földre. Azok, akik már a törvényeknek való engedelmeskedést felvállalva lemondtak az ellenállásról, és a fiatalok, akik pedig már bele lettek nevelve a törvény és a papság szolgálatába.

A pusztai vándorlás alatt valóban sok technikai beavatkozással találkozunk. „Mennyei manna” lesz szórva a nép elé táplálékul (4 Mózes 11,6-9), kősziklából lesz víz fakasztva az Ismeretlen Intelligenciától kapott „vessző” segítségével (4 Mózes 20,8-11), nappal „felhő”, éjjel „tűz” vezérli őket a pusztában (2 Mózes 40,38; 4 Mózes 9,15-20). És a Sinai hegyre való leszálló berendezés sem kézi mutatványosok szintjén zajlik, hiszen az egész nép látja, tűz és füst övezi leszállását menydörgő hang kíséretében, még a hegy is reng bele (2 Mózes 19,18). Mindegyik olyan technika, amelyek működési lehetőségeiről fogalma nincs Izraelnek, de a cél, hogy Istenként tekintsen arra, aki „felülről az égből” jött uralkodni a népen, mindenképp világos előttük. Óriási probléma. Jézus szerint a mennyei Atya ott van minden belső szobában, nincs szüksége az égből való alászállásra, nincs szüksége külső megjelenésre, hiszen lélek által ismerhető meg, és található meg. Ott van a belső szobában, titkon figyel, nem kell leszállni az „égből”, és nem kellenek a találkozásához ilyen külső technikai mutatványok, amelyek úgy tűnik, segítik szállítását és mozgását. Az Isten Lélek, és aki őt keresik lélekben és igazságban kell keresniük (János 4,24), nem hegyen fenn, templomban székelő kapcsolaton keresztül, vagy közvetítő láncon át jutva el Őhozzá.

A legfontosabb rész tehát a pusztában történik, elrejtve a világ szeme elől, egy kiszolgáltatott nép keserűségének megtörése pillanatában. Ádám és Évával megkezdődik a jó és rossz tudásának speciális használatán keresztül az Ismeretlen Intelligencia hatalmának kialakítása, ehhez először vagyoni biztonságot kell teremteni, az a földművelő és állattenyésztő munka azonnali megkezdésével megindul. A család belső hierarchiájának elve már akkor megszületik, a férj uralkodik a feleségein, a szülők a gyermekeken, megteremtik azt a sejtet, amelyre később a hatalmi hierarchia épülni tud, és amelynek tetején az Édenkert óta az Ismeretlen Intelligencia akar ülni. Ábrahámban jutunk el ahhoz az engedelmességi szinthez, ahol már a felhalmozott vagyon megfelelő áldásként tüntethető fel, és továbblépés történik a családon és nemzetségen belüli új ellenséges megosztás születéséhez, amely már hatalmi kiépítés megfontolásából keletkezik, a felső hatalomnak való elkötelezést ugyanis körülmetéléssel kell megjelölni. Aki nincs körülmetélve, megölettetik. Ezzel útnak indul a hatalom szemszögéből engedélyezett, sőt elvárt, kötelezett pusztítás, mégpedig szeretetre, hasznosságra, rokonságra, barátságra, értelmi képességekre való tekintet nélkül. A szoktatás egész Mózesig tart, addig a nép szaporodása a fontos szempont. Mózes alatt végre megszületik egy nép szolgaságba döntésének lehetősége, a népet kiszolgáltatott helyzetében elkötelezik a hatalomnak, az ellenzéket lemészárolják. A gyümölcs megérett, a hatalom megszületett, a tetején az Ismeretlen Intelligencia ül. Innentől már csak pofozgatni kell időnként a szolgaságot, míg annyira megerősödik a népben a Mózes gyümölcsével elvetett mag, hogy az egész világot be lehessen vetni vele. A vírus kész, a terjesztés megoldásra vár.

 

 4. Mózes 14,14:

Elmondják majd e föld lakosainak, a kik hallották, hogy te Uram e nép között vagy, hogy szemtől szembe megjelentetted magadat te Uram, és hogy a te felhőd megállott ő rajtuk, és felhőoszlopban jársz te ő előttük nappal, éjjel pedig tűzoszlopban.

 

Nyilvánvaló utalás a fenti idézet arra vonatkozóan, hogy egy fizikai jelenséget, amit szemtől szembe látott Mózes és a nép a pusztában, amelynek technikai részletei korhű nyelven felhő és tűzoszlop formájában lettek lefordítva, de a jelenségek forrása az értelmük meghaladása miatt Istenként lett kezelve. Ez az Isten nem azonos a Jézus tanított mennyei Atyával, aki nem fizikai jelenség, hanem Lélek és Szellem, akit lélek és szellem által lehet megtalálni.

 

Az Ismeretlen Intelligencia talán utolsó fennmaradt beavatkozását Ezékiel prófétánál találjuk meg, aki nagyon pontos leírását volt képes nyújtani a vele való találkozásnak, és ezért különleges figyelmet érdemel:

 

 Ezékiel 1,4:

Ezt láttam: észak felől forgószél támadt és nagy felhő. Fényesség vette körül, tűz, amelyből villámok törtek elő. A belsejében, a tűz közepében valami fénylett, mint az érc.

 

Ez egy közeledő repülő berendezés volt hajtóművel. Ezt fogja elhagyni négy kisebb repülő alak:

 

 Ezékiel 1,5-6:

Középütt kivettem valamit, amely négy élőlényhez hasonlított. Emberi formájuk volt.

Mindegyiknek négy arca és mindegyiknek négy szárnya volt.

 

A következő leírásban hihetetlen pontossággal számol be Ezékiel a repülő berendezés technikai, fémbeli és mozgásszerkezeti részleteiről, amely pontossága cáfolja a leírás kitalált voltát:

 

 Ezékiel 1,7-28:

A lábuk egyenes volt, a talpuk meg olyan, mint a borjú talpa, s úgy szikráztak, akár a fényes érc.

Szárnyaik alatt emberi kezek voltak. Arcuk - mind a négyüké - négy irányba nézett.

Az egyiknek a szárnya összeért a másikéval. Amikor mentek, nem fordultak meg, hanem mindegyik egyenesen haladt.

Arcuk emberi archoz hasonlított, és jobb felől mind a négynek oroszlánarca volt, bal felől meg mind a négynek bikaarca volt, s mind a négynek sas-arca volt.

Szárnyaik felül ki voltak terjesztve. Két szárnya mindegyiknek összeért, kettő meg a testüket födte.

Mindegyik egyenesen ment maga előtt, oda mentek, ahova a lélek irányította őket, nem fordultak meg, amikor mentek.

Az élőlények között olyasmit láttam, mint az égő szénfáklya, amely imbolygott az élőlények között. A tűz lobogott, és villámok törtek elő a tűzből.

Az élőlények meg jöttek-mentek, akár a villámok.

Figyeltem az élőlényeket, s lám, egy-egy kerék volt a földön az élőlények mellett, mind a négy mellett.

Ezek a kerekek úgy ragyogtak, mint a krizolit, s mind a négynek ugyanolyan volt az alakja. Úgy látszott, mintha az egyik a másikban lett volna.

Négy irányban haladtak, s nem kellett megfordulniuk, amikor mentek.

Vizsgálgattam őket: igen nagy volt a kerületük, s körös-körül mind a négynek a kerülete tele volt szemekkel.

Amikor az élőlények mentek, a kerekek forogtak mellettük, és amikor az élőlények fölemelkedtek a földről, a kerekek is fölemelkedtek.

Ahova a lélek irányította őket, odamentek a kerekek, s egyszersmind fölemelkedtek, mert az élőlények lelke volt a kerekekben.

Ha az élőlények mentek, a kerekek is mentek, ha álltak, azok is álltak, és amikor fölemelkedtek a földről, velük együtt a kerekek is fölemelkedtek, mert az élőlények lelke volt a kerekekben.

Ami az élőlények feje fölött volt, az égbolthoz hasonlított, ragyogott, mint a kristály, s szétterült a fejük fölött.

Az égboltozat alatt ki voltak terjesztve a szárnyaik, az egyiké a másik felé, s kettő mindegyiknek a testét födte.

Amikor mentek, hallottam szárnyuk suhogását. Olyan volt, mint a nagy vizek zúgása, mint a Mindenható hangja, a vihar moraja, mint egy tábornak a zaja. Amikor megálltak, leeresztették szárnyukat,

és ezzel zajt csaptak.

Az égboltozat fölött pedig, amely a fejük fölött volt, mintha zafírkő lett volna, olyan, mint egy trón, ezen a trónfélén meg fenn, a magasban egy emberhez hasonló lény.

Láttam: fénylett, mint az érc, s mintha tűz vette volna körül. Attól fölfelé, ami a derekának látszott, s attól lefelé, ami a derekának látszott, olyasmit láttam, mint a tűz, és körülötte fényességet.

Olyan volt, mint a szivárvány, amely esős napokon feltűnik a felhőben - ilyen volt a ragyogás körülötte. Ilyennek látszott az Úr dicsőségének jelenése. Láttam, s arccal a földre borultam, és valakinek a hangját is hallottam, aki beszélt.

 

Ezékiel leírásában nem csak az Ismeretlen Intelligencia látogatásának technikai leírásának részletessége bír hihetetlen értékkel, ennél fontosabb azonban az, hogy ez a látogató Mózes törvényadójával az egyiptomi szabadítóval is azonosítja be magát:

 

 Ezékiel 20,3-6:

Emberfia, szólj Izrael véneihez. Így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten: Vajon azért jöttetek, hogy megkérdezzetek? Amint igaz, hogy élek, nem hagyom, hogy megkérdezzetek - mondja az Úr, az Isten.

Ítéletet tartasz fölöttük? Ítélkezel fölöttük, emberfia? Tárd eléjük atyáik iszonyatos bűneit,

és így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten: Azon a napon, amelyen kiválasztottam Izraelt, s Jákob nemzetsége felé kinyújtottam a kezem, a tudtukra adtam Egyiptom földjén, kezemet esküre emelve, ezekkel a szavakkal: Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.

Ezen a napon fölemeltem a kezem és megesküdtem, hogy kivezetem őket Egyiptom földjéről, és elvezérelem őket arra a tejjel-mézzel folyó földre, amelyet kiválasztottam számukra, s amely minden más országnál szebb.

 

 Ezékiel 20,11

Törvényeket adtam nekik, és tudtukra adtam parancsaimat, amelyeket meg kell tartania annak, aki élni akar

 

De a hangnem sem más, ugyanazokkal a határozott hangon beszél az emberek ellen, akik nem engedelmeskednek a parancsainak, mint akkor, úgy most is:

 

 Ezékiel 20,33-36

Amint igaz, hogy élek - mondja az Úr, az Isten -, erős kézzel, kinyújtott karral és kiáradó haraggal én uralkodom majd fölöttetek.

Kivezetlek benneteket a népek közül, és összegyűjtelek az idegen nemzetek közül, ahova szétszóródtatok, erős kézzel, kinyújtott karral és kiáradó haraggal.

S elvezetlek benneteket a népek pusztaságába, és ott szemtől szemben ítéletet tartok.

Amint ítéletet tartottam atyáitok fölött Egyiptom földjének pusztájában, úgy ítélkezem majd fölöttetek is - mondja az Úr, az Isten.

 

Az egyértelmű vállalása az azonosságnak nem csak Ezékielnek megjelenő személy fizikai létét formázza meg és azonosítja be magát ezzel a kezdettől emlegetett Ismeretlen Intelligencia (=Jahve, Örökkévaló, Úristen) fogalmával, hanem azt is, aki végig kísérte Izrael történelmének kialakítását és sorsát, külön hangsúlyozva az azonosságát Mózesnek az égből, a földön kívülről eredő látogatójával, és a törvény megalkotójával. A hatalom Izráelben, veszélyben forgott, elhajlottak Mózes által már megnyilvánított céloktól, és a helyreállításhoz megint csak küldöttet vesznek eszközül, Ezékielt, és mint prófétát. A háttérben rejtőzködés, azaz hogy küldöttet használnak, pontosan annak a célnak tesz eleget, hogy a mindenhatóság és az állandó jelenlétet az Istentől megfosszák, és önmagukról hitessék el mindezeket. Gondosan ügyelt arra, hogy a nép a szóló alakját ne lássa, ezért vagy sötétség, vagy felhő, vagy tűz homályával veszi magát körül:

 

 5 Mózes 4,11-13:

És előjárultatok, és megálltatok a hegy alatt; a hegy pedig tűzben égett mind az ég közepéig, mindamellett sötétség, köd és homályosság volt.

És szólt az Úr néktek a tűz közepéből. A szavak hangját ti is hallottátok, de csak a hangot; alakot azonban nem láttatok.

És kijelenté nektek az ő szövetségét, a melyre nézve utasított titeket a tíz ige teljesítésére, és felírta azokat két kőtáblára.

 5. Mózes 5,4:

Színről színre szólt veletek az Úr a hegyen, a tűz közepéből.

 

A színről színre szólás tehát technikai trükkökkel burkolt háttérben rejtőzködés volt, amelynek lényege a felismerés akadályozása, és ami a legfontosabb: a megfélemlítés, a Sinai hegyen történtek kifejezetten megrémítették a népet:

 

 5. Mózes 5,25:

Most hát miért haljunk meg? Mert megemészt e nagy tűz minket. Ha még tovább halljuk az Úrnak, a mi Istenünknek szavát, meghalunk!

 

Márpedig aki képes ilyen látványos, fizikai megjelenésre, mint ahogy Ábrahámnak, Mózesnek, Ezékielnek és a többieknek megjelent, az – ha valóban Isten lenne - képes például Jeruzsálem főterén is megjelenni, és mindenki előtt nyíltan, leplezetlenül kinyilvánítani valódi céljait és szándékait. Lehet, hogy hatásosabban érne célt az engedelmeskedésre kényszerítésben, de távozásával az engedelmesség kényszere is távozna, mivel konkrét fizikai alakhoz és jelenéshez kötődik, akit nem látnak, és nem hallanak már távozásakor. A cél pedig nem a pillanatnyi engedelmesség, hanem a távollétükben is folyamatosan üzemelő és működésében fenntartott engedelmesség kivívása. A háttérben bujkálás tehát mindenképp ellenséges szándékot tükröz az ember ellen, Jézus ezt a technikát külön támadja is:

 

 János 3,20-21:

Mert minden, a ki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedeteit fel ne fedessenek;

A ki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek

 

Az Ismeretlen Intelligencia pedig igyekszik háttérben maradni, rejtőzködik, és onnan utasítgat, sötétségből, tűzből, felhőből küldi a parancsokat:

 

 5. Mózes 5,22:

Ez igéket mondta az Úr a ti egész gyülekezeteteknek a hegyen a tűz, a felhő és a homályosság közepéből nagy fennhangon, és nem többet; és felírta azokat két kőtáblára, és nekem adta azokat.

 

 És erőteljesen támaszkodik a jól tervezett beavatkozásokkal már hatalmát bizonyított tetteire. Azok a nyilvánosság előtt tett cselekedetek éppen annak a hitetését szolgálják, hogy később ne kelljen nyilvánosság előtt szerepelnie, hiszen könnyen nyoma maradhatna eredetének teremtett, fizikai valóságáról, és megszűnne az ember őt Istenként kezelni. Mint ahogy egy mai kultúrában beavatkozó hasonló jelenség fellépését már egyértelműen nem kezelné senki Istenként.