Mózes példájában, a Tórában, az Ószövetség első öt könyvében, az egyik legtisztább hatalmi megvalósulását, mintegy érett gyümölcsét látjuk a „jó és rossz tudásának”. Parancsokban megfogalmazott előírások és tiltások, áldások és átkok, megfélemlítő ítéletek, halálos büntetések osztása mintaként szolgál az emberiségnek egy totális hatalom kialakításához bármilyen korban, nem beszélve annak igényéről, hogy Mózes maga is örökkévaló rendszernek gondolta azt, amit az Úristen, Jahve, azaz az Ismeretlen Intelligencia hatalma alatt meghirdetett. Fontos mindig szem előtt tartanunk, hogy Mózes istene egy külső hatalom, amely az ember szolgai engedelmességében látja a rendszer fennmaradásának biztosítékát, szemben Jézus mennyei Atyjával, aki az emberrel való összhangot, az ember szívéből fakadó egységben, belülről, az emberi szabadság tiszteletben tartása mellett szeretetben próbálja megteremteni. Mózes azonban következetes. Nem hirdet szabadságot, mivel hatalmat hirdet, és jól tudja, hogy rendszerét képtelen megvalósítani úgy, hogy szabadság látszatát ígérve dönti valóságos szolgaságba Izraelt. Az Egyiptomból való szabadítást ugyan a nép szabadulásának tünteti fel, de cserébe megköveteli istenének szolgálatát:

 

 2. Mózes 19,5:

Most tehát, ha hallgatva hallgattok szavamra és megtartjátok szövetségemet, akkor értékes kincs lesztek számomra az összes népek közül, mert enyém az egész föld.

 2. Mózes 23:25:

És szolgáljátok az Urat, a ti Isteneteket, akkor megáldja a te kenyeredet és vizedet; és eltávolítom ti közületek a nyavalyát.

 5. Mózes 6:13:

Féljed az Urat, a te Istenedet, õ néki szolgálj, és az õ nevére esküdjél.

 5 Mózes 28,45-47:

És ez átkok mind reád szállnak, és üldöznek téged és megteljesednek rajtad, míglen elpusztulsz; mert nem hallgattál az Úrnak, a te Istenednek szavára, hogy megtartottad volna az ő parancsolatait és rendeléseit, a melyeket parancsolt néked;

És rajtad lesznek jelül és csudául, és a te magodon mind örökké.

A miatt, hogy nem szolgáltad az Urat, a te Istenedet örömmel és jó szívvel, mindennel bővölködvén:

 5. Mózes 32:39:

Most lássátok meg, hogy én vagyok, és nincs Isten kívülem! Én ölök és elevenítek, én sebesítek és én gyógyítok, és nincs, a ki kezemből megszabadítson.

 

Mózes hatalma külső, az embertől idegen uralom, amely rátelepszik és engedelmességet követel. Nem foglalkozik az ember természetével, sem annak megértésével, hogy cselekedeteit milyen indokkal, milyen körülmények között és miért teszi, mintákat szab, és az emberi viselkedést, magát az embernek az értékelését ennek a mintának való megfeleltetéstől teszi függővé, és indoklásra való tekintet nélkül, irtja ki azt, aki nem engedelmeskedik az előírásainak és tiltásainak. Mivel az a hatalom külső, Izrael számára egy olyan önmagát istenként feltüntető Ismeretlen Intelligencia, akinek léte hol fenyegetés, hol áldás, de mindenképpen egy nem kívánt kívülről jelentkező kötelezettség a szolgálatra, Mózes számára Örökkévaló Isten, akinek hatalmát minden eszközzel meg akarja teremteni Izrael fiai felett. Mózes az Egyiptomból való szabadítás után két döntő ponton teszi szolgává a népet, az egyik csalárdsággal történik, a másik pedig erőszakkal.

 

A szövetséget a néppel a pusztában köti Mózes, kiszolgáltatott helyzetében, amelyből egyedüli kivezető utat az Ismeretlen Intelligencia szolgálatára létrehozott szövetség megkötésében mutatja meg. Erről a szövetségkötésről szól a 2 Mózes 19-24 fejezete, mely ezzel a helyzetismertetéssel kezdődik:

 

 2 Mózes 19,1:

A harmadik hónapban Izráel fiainak kivonulása után Egyiptom országából, ezen a napon elérkeztek Sinai sivatagába.

 

Tudnunk kell, hogy az eddig eltelt három hónap nem volt sima vándorlás, tele volt elégedetlenséggel és zúgolódással, Mózesnek nem volt könnyű dolga a népet ebbe a pusztába elhozni. A szöveg szerint a harmadik napon már zúgolódott a nép Mózes ellen, mert nem volt vize:

 

 2 Mózes 15,23-24:

Majd elérkeztek Márába, de nem ihattak vizet Márában, mert keserű volt, ezért is nevezték a helyet Márának [Keserű].

És zúgolódott a nép Mózes ellen, mondván: mit igyunk?

 

Továbbmentek és a második hónapban komolyabb elégedetlenséggel találkozunk:

 

 2 Mózes 06,1-3:

És tovább vonultak Élimből és elérkezett egész Izráel gyülekezete Szin sivatagához, amely Élim és Szinaj között van, a második hónap tizenötödik napján Egyiptomból való kivonulásuk után.

És zúgolódott Izráel egész gyülekezete Mózes és Áron ellen a sivatagban.

És szólottak hozzájuk Izráel fiai: Bár meghaltunk volna az Úristen keze által Egyiptom országában, mikor ültünk a húsosfazék mellett, mikor kenyeret ehettünk jóllakásig, mert kihoztatok bennünket ebbe a sivatagba, hogy megöljétek ezt a nagy gyülekezetet éhhalállal.

 

Utána Refidimben zúgolódik a nép, és Mózes élete is már veszélybe kerül:

 

 2 Mózes 07,3-4:

És szomjúságot szenvedett ott a nép vízre és zúgolódott ott a nép Mózes ellen és szólott: Miért hoztál fel bennünket Egyiptomból, hogy megöljetek engem és fiaimat és jószágaimat szomjúságban?

És felkiáltott Mózes az Úrhoz, mondván: Mit tegyek ezzel a néppel? Még kevés híja és megköveznek!

 

Mózes leírásában mindegyik zúgolódás valamilyen csodatétellel van kezelve, amely gyakorlatilag egy ma már elképzelhető technikai eszközzel előállítható lett volna. A víz keserűségét Márában egy „fadarab” vízbe vetése szünteti meg, a fürjek „terelése”, a könnyen megrothadó daraszerű kenyér, a manna „széthintése” a táborban, sziklából vízfakasztás „pálca” segítségével oldódik meg. Érdekessége mindegyiknek az, hogy nem valódi, teremtő, hanem valamilyen segédeszközhöz kötött csodákkal állunk szemben, egy technikai eszközhöz, amely inkább egy tudományos fantasztikus történetbe illik, mint a mindenhatóhoz. A furcsa az, hogy Izrael fiai, akik látják a csodákat, akiket állítólag hatalmas csapásokkal hozott ki Mózesen keresztül parancsolgató Ismeretlen Intelligencia Egyiptomból, mégis képtelen hinni abban, hogy ez valóban az Isten. Annak ellenére, hogy Mózes saját állítása szerint látja az Ismeretlen Intelligenciát, beszél vele, a nép és az Ismeretlen Intelligencia között nincs semmilyen láthatási és beszélhetőségi kapcsolat, pusztán jelek által érezteti létét velük, és Mózes küldöttként való használatán keresztül. Ezen a ponton húzódik az az ellentmondás, amely Jézus mennyei Atyja és az Ismeretlen Intelligencia között feszül, tudniillik Jézus szerint a mennyei Atya nem közvetítőkön keresztül, hanem az ember belső szobájában megtalálható, a kapcsolat nem közvetítő személyhez, hanem az egyén szívének tisztaságához kötött:

 

 Máté 5,8:

Boldogok, a kiknek szívük tiszta: mert ők az Istent meglátják.

 

Izrael fiai az Úristenét, azaz Mózes Örökkévalónak hitt Ismeretlen Intelligenciáját nem láthatták meg, nem beszélhettek vele, azokon a technikai eszközökön kívül nem lehetett közvetlen tapasztalatuk felőle, amiknek Mózes isteni eredetet tulajdonított. Kivéve a szerződéskötés pillanatát, amelynek leírása hemzseg a mai korban már jól értelmezhető technikai részletektől:

 

 2 Mózes 19,16-20:

És történt harmadnapon virradatkor, mennydörgések, villámlások és sűrű felhő volt a hegyen és igen erős kürtzengés; és megrémült mind az egész táborbeli nép.

És kivezette Mózes a népet a táborból az Isten eleibe és megálltak a hegy alatt.

Az egész Sinai hegy pedig füstölgött, mivelhogy leszállott arra az Úr tűzben és felment annak a füstje, mint a kemencének füstje; és az egész hegy nagyon rengett.

És a kürt szava mindinkább erősödött; Mózes beszélt és az Isten felelt neki hangosan.

Leszállt tehát az Úr a Sinai hegyre, a hegy tetejére, és felhívta az Úr Mózest a hegy tetejére.

 

A következtetés rendkívül egyszerű. A nép a sivatagban elégedetlen, már túl van egy véres küzdelmen az Amálekitákkal, és ezek a technikai mutatványok sem megnyugtatóak, hanem megfélemlítőek: „16 - megrémült mind az egész táborbeli nép”. A nép puhítása úgy látszik sikeres, mert ezen a helyen azonnal belemennek a szövetségbe, mindenki hiszi az Úristen hatalmát és erejét, azt a képességét, hogy kivezeti őket a pusztából, tejjel és mézzel folyó földre vezeti őket. Mózes, és a mögötte húzódó Ismeretlen Intelligencia, kihasználva a helyzetet azonnal parancsokba foglalja a nép kötelességeit, és a hatalom biztosítására intézkedéseket foganatosít. A nép nem csak a tíz parancsolatba foglaltakat kapja meg, hanem egy kezdetleges törvényrendszert, előírásokat, tiltásokat, a hozzá tartozó ítéletekkel, a nép szolgai szerepének megerősítésével. A szövetséget vérrel pecsételik meg, tulkokat vágnak le, és halálos fenyegetések terhével vállalják a Mózes által közvetített hatalom irányítását.

Az Ismeretlen Intelligencia tehát egy diktátor, uralkodási helyzetet teremt, és törvényeket ad a szabadságától megfosztott nép engedelmeskedésére. Legalábbis Mózes a parancsolatok eredetét nem saját magának, hanem ennek az istennek hitt szellemiségnek tulajdonítja. Mózes csalárdsága pontosan az a manipuláció, amellyel egy teljes népet foszt meg leírása szerint a szabadságától, közben nagy hangon ecseteli mekkora szabadítást cselekedett a Fáraó rabságának megszüntetésére:

 

 2. Mózes 6:6:

Annak okáért mondd meg az Izráel fiainak: Én vagyok az Úr és kiviszlek titeket Egyiptom nehéz munkái alól és megszabadítalak titeket az ő szolgálatuktól és megmentlek titeket kinyújtott karral és nagy büntető ítéletek által.

 2 Mózes 20,2:

Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Egyiptomnak földéről, a szolgálat házából.

 

Amelynek elnyomása a nép szerint nem is volt olyan rettenetes, 16,3: „Bár meghaltunk volna az Úristen keze által Egyiptom országában, mikor ültünk a húsosfazék mellett, mikor kenyeret ehettünk jóllakásig”. És amelynek vége újabb szolgaság háza, csak annak fejedelme – az Ismeretlen Intelligencia - a nép szemei előtt rejtve marad, titokzatos, inkább félelmetes, és közvetítőkön keresztül határozza meg, hogy milyen parancsokat kell teljesíteniük.

Nem is tartott sokáig a szövetség betartásának ígérete, amit a hegy lábánál fogadott meg a nép, Mózes hosszabb távolléténél már el is vetette a szövetséget ezzel az istennel, és állítólagos bálványt, egy aranyborjút készített, annak szimbólumaként, hogy ki szabadította meg őket Egyiptomból. Az újdonsült hatalom a nép felett megingott, a bizalom elveszett, Mózes, amikor lejött a hegyről a népnek az engedelmeskedésre bírására már kardot fogatott:

 

 2 Mózes 32,26-28:

Megállt Mózes a tábor kapujában, és azt mondta: A ki az Úré, ide hozzám! És odagyűltek ő hozzá mind a Lévi fiai.

És szólt hozzájuk: Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Kössön mindegyiktek kardot az oldalára, menjetek által és vissza a táboron, egyik kaputól a másik kapuig, és ki-ki ölje meg az õ atyjafiát, barátját és rokonságát.

A Lévi fiai pedig a Mózes beszéde szerint cselekedtek, és elhullott azon a napon a népből úgymint háromezer férfiú.

 

A csalárdság után Mózes tehát nem rettent vissza az erőszaktól, a nép szolgaságba taszításához minden eszközt megragadott. Az egész folyamatnak köze nincs ahhoz a magatartáshoz, amelyet Jézus a mennyei Atya ábrázolásában mutat meg, aki a tévedést nem erőszakkal, hanem tanítással orvosolja, és így nem alkalmaz kényszert az ember szabadságának korlátozására. Mert az aranyborjú Mózes történetét alapul véve közönséges tévedés. Semmibe nem került volna az Ismeretlen Intelligencia részéről annak felismerése, hogy a nép, tévedésből hiszi az aranyborjú szabadító szerepét, és ha valóban hatalmas kézzel szabadította volna ki a népet Egyiptomból, a bizonyítás egyszerűbb formájával könnyen visszaszerezhette volna a bizalmat egy szabadítani, mozogni, és gyógyítani képtelen aranyborjútól. Békés megoldásként a tévelygők száműzését is választhatta volna, megadva annak esélyét, hogy a pusztában az imádott aranyborjúról könnyedén beláthatták volna, hogy sem vizet nem tud adni neki, sem enni nem ad semmit, és még szabadítani sem lesz képes őket semmilyen ellenségtől. A megtérő száműzött ezek után nem hűségesebb szolgája lehetett volna Mózesnek, mint a megfélemlített maradék? De nem, a megoldás véres módszere általánosan jellemző lesz Mózes lépéseire, ebből világosan megrajzolható egy távolról sem egy bölcs Istenre jellemző szellemiség: az Ismeretlen Intelligencia diktatúrája mindennél fontosabb, az egyes ember élete semmit nem jelent, ha az a hatalom számára nem használható fel, szigorú engedelmességben látja a megoldást, és egyszerűen kiírtja képességeire, indokaira, körülményeire való tekintet nélkül azokat, akik rendelkezéseinek és parancsainak nem hajlandóak engedelmeskedni. A megfélemlítés törvényes eszközzé válik, a halálos ítéletek kövezés és égetés formájában jelentéktelen engedetlenségek esetében is végrehajtandó ítélet formájában lesz törvényerőre emelve:

 

 2 Mózes 21,15-17:

A ki megveri az ő atyját vagy anyját, halállal lakoljon.

A ki embert lop, és eladja azt, vagy kezében kapják, halállal lakoljon.

A ki szidalmazza az ő atyját vagy anyját halállal lakoljon.

 2 Mózes 22,18-20:

Varázsló asszonyt ne hagyj életben.

A ki barommal közösül, halállal lakoljon.

A ki isteneknek áldozik, nem csupán az Úrnak, megölettessék.

 5. Mózes 13:5:

Az a jövendőmondó pedig vagy álomlátó ölettessék meg; mert pártütést hirdetett az Úr ellen, a ti Istenetek ellen, a ki kihozott titeket Egyiptom földéből, és megszabadított téged a szolgaságnak házából; hogy elfordítson téged arról az útról, a melyet parancsolt néked az Úr, a te Istened, hogy azon járj. Gyomláld ki azért a gonoszt magad közül.

 5. Mózes 13:11:

És hallja meg az egész Izráel, és féljenek, és ne cselekedjenek többé ahhoz hasonló gonoszt te közötted.

 5 Mózes 19,20:

Hogy a kik megmaradnak, hallják meg, és féljenek, és többször ne cselekedjenek te közötted ilyen gonosz dolgot.

 

A fenti halálos ítéletek töredéke annak a listának, amelyben Mózes ezekhez hasonlóan halálos véget rendel el. Halálos ítélet sújtja a hamis prófétát, az idegen isteneknek áldozót, a házasságtörőt, a szombat pihenését munkával megszegőt, az engedetlen gyermeket, és mindegyiket annak az elgondolásnak reményében teszi, hogy a megfélemlített nép a továbbiakban biztonsággal fog engedelmeskedni a követeléseinek.

Mózes tehát a háta mögött rejtőzködő Ismeretlen Intelligenciával egyetemben megfélemlítéssel hat, és akivel szemben ez nem sikerül, annak kiirtását, „kigyomlálását” szigorúan megköveteli.

 

Fontos bepillantást kell tennünk a törvény alappillérébe, mivel Mózes igazságossága kimerül a puszta bosszú törvényerőre emelésében. Ez a bosszútörvény a következő híres gondolatokban fogalmazódik meg:

 

 2 Mózes 21,23-25:

De ha életveszély áll be, akkor adj embert emberért,

Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért.

Égési foltot égési foltért, sebet sebért, sérülést sérülésért.

 3 Mózes 24,19-20:

És ha valaki sérelmet ejt a felebarátján, amint ő cselekedett, vele is úgy cselekedjenek:

Törést törésért, szemet szemért, fogat fogért; a milyen sérelmet ő ejtett máson, olyan ejtessék rajta is.

 5 Mózes 19,21:

Ne nézz reá szánalommal; lelket lélekért, szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért.

Törést törésért, szemet szemért, fogat fogért; a milyen sérelmet ő ejtett máson, olyan ejtessék rajta is.

 

A bosszú alapelv Mózesnél, nem érdekli az ítéletet a tett indítéka, a kényszerítő tényezők, a tévedés, a félreértés, és a véletlen is csak kivételes esetekben tűnik mentségnek. Ám a hatalom elvei fontosabbak Mózesnél a bosszú törvényénél is, az engedetlen akkor is halállal büntethető, ha tette senkire nézve nem volt halálos, nem vette el senkinek az életét, a lelkét, és nem okozott sérülést embertársának. Ennek mintájára legszebb példát annak a férfinak megkövezési parancsa nyújtja, aki szombatnapot megsértve egyszerűen fát szedegetett, fa szedegetésének nem volt sem véres, sem sérült áldozata, és tettének következményébe egyetlen ember sem halt bele.

 

 4 Mózes 15,32-36:

Mikor pedig Izráel fiai a pusztában voltak, találtak egy férfit, ki fád szedegetett szombatnapon.

És elvitték azt, a kik találták faszedegetés közben, Mózeshez és Áronhoz és az egész gyülekezethez.

És őrizet alá vetették azt, mert nem volt kijelentve, mit kelljen vele cselekedni.

És monda az Úr Mózesnek: Halállal lakoljon az a férfi, kövezze őt agyon az egész gyülekezet a táboron kívül.

Kivitte azért őt az egész gyülekezet a táboron kívül, és agyon kövezték, és meghalt, amiképpen parancsolta az Úr Mózesnek.

 

A történet fontos szemléleti hozzáállást tükröz, amelyben világosan hatalmi kérdések döntenek az ember élete és sorsa fölött. Az Ismeretlen Intelligencia számára az ember nem érték, ölhető és pusztítható, egyetlen esetet kivéve, ha csak neki szolgál, és csak őt imádja. Az immár részletkérdés, hogy a döntés valójában Mózes hozta meg és az Ismeretlen Intelligenciára fogta, vagy az Ismeretlen Intelligencia hozta meg és Mózes csak tolmácsolta, az érdek mindenképpen világos volt, a nép engedelmességének biztosítása akár véres kézzel.

 

Szükséges még megvizsgálnunk Mózes „humános” törvényeit, amelyek a törvény alatt élő, a törvényt betartó ember életét, vagyonát, biztonságát, és családját védi. Ugyanis ezek a rendelkezések korántsem irgalmasságból, vagy szeretetből születtek, akkor sem, ha ezek a rendelkezések nagyon közel állnak ahhoz, hogy akár szeretetből is hasonlóan cselekedne az ember. Részletesen kitérek később a legkiemelkedőbbnek ítélt parancsolatainak vizsgálatára a tízparancsolat bírálatának a fejezetében, most csak annyit érdemes előrebocsájtanunk, hogy minden olyan szempont, amelyet mi szeretetből, irgalmasságból vagy igazságosságból vezetnénk le, az Mózes esetében mindig csorbát szenved a hatalom biztosításának feltételeitől. Ugyanis Mózes amellett, hogy megtiltja az ölést, vele párhuzamosan kötelez is ölésre, megtiltja a lopást, de a rablást istentől eredően megparancsolja (a tejjel és mézzel folyó földet úgy veszik el az idegen népektől, hogy az Ismeretlen Intelligencia által helyeselve egyszerűen lemészárolják azokat). Minden esetben létezik nála egy szempont, amely a határvonalat meghúzza az ölés tiltása és előírása, a lopás tiltása és előírása között, az pedig a hatalomnak való engedelmesség, a hatalom kiterjesztése, és a hatalom biztosítása. Ha Mózes a jövevényhez irgalmas, számításból teszi, hiszen még nem lehet tudni felőle a törvényhez – vagyis a hatalomhoz - való hozzáállása miként fog alakulni. Az életvédelmet, a családvédelmet, és a vagyonvédelmet Mózes törvényei csak és kizárólag a szabadságától megfosztott szolgai állapotáról megbizonyosodott embernek és családjának biztosítja, amelyet a hatalom megszilárdításához alapvetően szükséges sejtnek tekint, a többit gyakorlatilag bűnösként, gonosztevőként, istentelenként kezelve ellenségnek tekinti, és gyűlöli, amikor pedig teheti, kiirtja.

 

Mintául szolgál minden Mózestől tanított módszer mind máig bármilyen diktatúrának, amelyben elsődlegesen fontos szempont: az engedelmesség. A diktatúra tökéletessége bámulatos, minden olyan vonása úgy van kidolgozva, hogy megvalósítása esetén korán, néhány évtized elteltével olyan erős nemzet faragható belőle, hogy veszedelmévé válhat az emberiség bármilyen más nemzetére. Hogy ez Izrael sorsában nem válhatott valóra, az gyakorlatilag annak köszönhető, hogy a nép sosem volt maradéktalanul engedelmes ennek az Ismeretlen Intelligenciának, és a tőle eredeztetett elveknek. A törvény megtévesztő szellemisége egész Jézus koráig elhatott, a próféták sem törekedtek másra, mint az elámított ígéretek fényében a törvény megszilárdítását újrateremteni Izraelben, és az Ismeretlen Intelligencia hatalmát még az Ismeretlen Intelligencia eltűnése után is a nép felett kialakított intézmények, zsinagógák, vallási képviselők, papok írástudók, farizeusok segítségével. Jézus volt az első ismert alak a történelemben, akinek bizonyíthatóan leleplező tanításai vannak erről a szellemiségről, egész más Istent mutat be valóságosnak, és akit nagyon gyorsan ölettetnek meg az Ismeretlen Intelligencia szellemiségének hivatalos képviselői, halála után pedig tanításait eltorzítva teszik hűséges képviselőjévé annak az irányvonalnak, amely őt halálra ítélte, ezeket az átszerkesztett tanításokat ismerhetjük meg ma az evangéliumokban.